Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | A változás útján
Nagyon szeretem a meséket, a belső gyermek ilyenkor mindig nagyon él bennem, amikor megnézek egy szívhez szóló, felemelő mesét. Sok olyan animációs film születik mostanában, amely a felnőtteknek fontos üzeneteket közvetít, a gyerekeknek pedig útmutatást nyújt egy értékes élethez. Az egyik kedvencem a Kungfu Panda, s abból is a 2-t néztem meg minap, aminek a tanítása mélyen megérintett bennem egy megsebzett részt.
A Panda nem találta a belső egyensúlyát, mert nem tudta, hogy ki is ő valójában. A Páva, az „ellenség” pedig a fájdalomnak és a szenvedésnek élt, ez állt figyelme középpontjában, és bár a történet során volt több pont, amikor kiléphetett volna ebből, mégsem a szeretetet választotta. A Panda viszont megtalálta a belső egyensúlyát, mert mindig minden történethez bizakodóan és pozitív szemlélettel állt. A Páva ragaszkodott a sérelmeihez, a Panda viszont megnyitotta a szívét a megbocsájtás misztériumának. Átengedte magán azt a felismerést, hogy a múltat el kell engedni, bármi is történt, mert csak a jelenben lehet a boldogságot megtalálni.
Ez az új, gyönyörű év arról szól, hogy váltsuk valóra az álmainkat! Nagyon sok kapu nyílik meg most számunkra, amiket eddig nem tudtunk elérni. Ébredjünk rá arra, hogy kik is vagyunk valójában, miért is születtünk ide, és kövessük végre a lelkünk szavát! Erősítsük meg saját magunkat annyira, legyen annyira stabil a belső hitünk, hogy bármi is történjen a külvilágban, őrizzük az egyensúlyt és a szeretetet magunkban. Nem mindenki választja ezt az utat, és tudnunk kell elfogadni azt, hogy mások beengednek nehezebb rezgéseket is az életükbe.
Ezért is olyan fontos, hogy kifejlesszük a teremtő belső erőt és erre figyeljünk. Az Angyalok csodálatos, inspirációs és játékos ötletekkel árasztanak el bennünket, megajándékoznak megannyi lehetőséggel és élménnyel. Döntsünk tudatosan úgy, hogy az ÉLETET választjuk. Ne csak mímeljük a létezést, hanem merjünk belevágni a legnagyobb kalandba és fedezzük fel a létezés örömét, minden csodát éljünk meg, amit a sors nekünk tartogat! Csupán egy dologra figyeljünk közben, hogy a szándékunk tiszta legyen!
Angyalszárnyakon érkezik most minden segítség és minden lehetőség, amelyeket könnyedén le tudunk hozni a fizikai síkra és a megvalósulás áramlásába tudunk helyezni. Hiszen mindannyian szabadok vagyunk és szabadon tehetünk bármit, ami a szívünkkel összhangban rezeg. Sokakat megijeszt ez a szabadság, sokan nem tudják, hogyan bánjanak jól ezzel. De a jól megélt szabadság valóban szárnyakat ad és most nagyon sok inspirációnk lehet azzal kapcsolatban, hogy merre induljunk el, hogyan érjük el a boldogságot.
Kedves Olvasó! Tégy egy próbát és válaszd azt, hogy minden pillanatban az elindulás szentségében az életedet egyre jobbá és egyre szeretetteljesebbé teszed! Nincs mit veszítened, de nyerni annál többet tudsz általa, egy ártatlan játék csupán, ami elvezet a létezés örömébe!
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | A változás útján
Tegnap délután egy barátomat vártam gyógyításra. Miközben készültem a közös munkára, és kapcsolódtam a lelkével, éreztem, hogy mélyen benne milyen komoly feszültségek dúlnak. Megérkezett, ösztönösen magába szívta a gyógyító levegőt, s előre szólt, hogy valószínűleg bele fog aludni a gyógyításba, mert nagyon fáradt. Nem így történt.
Nagyon mély energetikai munkába kezdtünk, a lelke arra vágyott, hogy múltbéli sérelmeket és fájdalmakat vezessünk ki a testéből, amiket tárolt, mert bármelyik pillanatban robbanhat benne a felhalmozódott elfojtás. Nem aludt bele a gyógyításba, sőt a teste végig éber volt, több izomcsoport is meg-megrándult, amikor kivezetődött egy-egy emlék. Ugyanakkor testi szinten többször éreztem ellenállást is, de a lelke vágyott a tisztulásra. Ez csak egy rövid kitekintő volt, mert érdekes újra és újra megtapasztalni, hogy a lélek és az elme gyakran teljesen külön utakon járnak, ami az egyiknek jó, a másiknak megterhelő és fájdalmas. De hosszútávon, ha valaki a lelke rezgését figyelmen kívül hagyja, elfogy előle a tiszta levegő, a testben elakad a tiszta energia szabad áramlása, gyulladási csomópontok, blokkok akadályozhatják a szabad létezést. Egyre inkább csökkenhet a test rezgése, ezáltal nehezebb élethelyzeteket, feladatokat vonzhat az illető magához. De a test is, és az élet is mindig jelez. Hogyan?
Jelen esetben látszólag az illető élete viszonylag rendben volt. Amikor elmondtam neki, hogy mit tapasztaltam, meglepődött. Majd a beszélgetés végén megnézte a telefonját, volt egy nem fogadott hívás, és még előttem visszahívta a számot, és a következő történt azalatt az idő alatt, amíg gyógyítottam: az irodájában jelzett a füstjelző készülék (ez azért érdekes, mert nincs is ott füstjelző készülék), megjelentek az irodánál a tűzoltók, s bár tüzet nem láttak, füstöt nem éreztek, azért berúgták az ajtót, hogy meggyőződjenek arról, hogy minden rendben van-e. Ez számomra nagyon szimbolikus volt, nála is „be kellett rúgni az ajtót”, s bár ő nem tudta, de a lelke leadta a „vészjeleket”, és el kellett simítani a testében a felgyülemlett blokkokat, mielőtt egy robbanást idéztek volna elő benne. Az irodában is lehetett volna tűz, de nem volt, s nála is csak parázslott az elfojtás, amibe, ha belekap a szél, komoly pusztítást idézhetett volna elő. És nem mintha ezek után még szükség lett volna megerősítésre, de Osho kártyájából az ’elfojtás’ lapot húzta.
„Amint bent, úgy kint”. Csak abból, amilyen a környezetünk, amilyen helyzeteket magunkhoz vonzunk annyi mindent megtudhatunk arról, hogy milyen folyamatokat élünk belülről. Minden perc egy áldás, mert mindig szabadon dönthetünk, hogy mit akarunk élni, hogy kik vagyunk, és minden percben szabadon felvállalhatjuk magunkat és az érzéseinket. Ez tesz igazán szabaddá mindannyiunkat, s így halad a világ is a gyógyulás útján.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | Gondolatébresztő
Az opera számomra mindig különleges élményt tartogat. Nemrég Boleyn Annát néztem/hallgattam meg, ami lebilincselő volt, szinte a székhez tűzdelt, pedig elég kényelmetlen volt. A helyválasztás nem volt a legtökéletesebb, de ha valami igazán a szívnek szól, ezek olyan apró kis szösszenetek, amik nem befolyásolják az élményt.
Boleyn Anna nem feltétlenül egy pozitív figura a történelemben, de az operaénekes színészi alakítása zsugorítani kezdte a köztünk tátongó űrt. Felemelő énekével körbefont, s húzott magába, hogy éljem meg ezt a karaktert az örömével, szerelmével, szenvedésével és bátorságával együtt. Miközben ebben a különös összeolvadásban lüktettem, ráeszméltem a párhuzamokra köztem és Boleyn Anna között. Megvilágított olyan részeket az életemben, amelyek felett eddig elsiklott a figyelmem és nem tudatosítottam azokat. Hirtelen életem eseményei egy láncon futottak, amelyet én fűztem a döntéseimmel és azok következményeivel. Annyira tisztán láttam, hogy hol követtem el hibákat, és ezek a hibák mind ugyanarra az egy dologra mutattak rá, ugyanaz ismételtem újra és újra: hogy megfelelésből hoztam döntéseket. Ezekben a múltbéli eseményekben egy volt közös, hogy nem a szívem szerint cselekedtem, hanem engedtem, hogy az elvárások a közelembe férkőzzenek, mázas álarcukkal elrejtsék az igaz valójukat, hízelgő szavukkal eltereljék a figyelmemet Magamról.
Boleyn Anna megmutatta, hogy nem a saját életemet éltem, nem az érzéseimet követtem, hanem mások bábjaként igyekeztem „jól” cselekedni. Mindig szeretettel álltam minden helyzethez és minden emberhez, ez volt a legtöbb, amit egy helyzetből ki tudtam hozni. De én, a ragyogó lélekláng sehol nem voltam. Magányosan ültem a testem egy sötét pontján, mert nem számítottam. Sem magamnak, sem másnak. Ott ültem és egyre magányosabbnak éreztem magam, egyre inkább elhagyatottnak, miközben az elvárás már az én arcomat díszítette hamis mosollyal, gyér álarccal.
Az én szerencsém, ami Boleyn Annának nem volt, hogy akkor és ott voltak szívkapcsolataim. Voltak, akik szívből szerettek, bármilyen is voltam és szeretnek ma is, hogy végre önmagamra találtam. És míg Boleyn Annát kivégezték vélt vagy valós „hibáiért”, én időben eszméltem, s fordítottam az életemen. Ha nem tettem volna meg, én is halálra ítéltem volna magam, és bár tovább dobogott volna a szívem, tovább éltem volna az életem, a lélek nélküli élet olyan, mintha elmúlnánk szépen, csendben. Akkor nehéz volt ezt a harcot megvívni, a sok támadásban stabilan állni, de egy csodálatos kegyelemi pillanatban döntöttem: élni akarok. Szívem szerint, őszintén, hazugságok nélkül. Ehhez porrá kellett zúznom magam, összetörni az álarcokat, és főnixként újra a magasba szárnyalni. Nem változtam meg gyökeresen, nem lettem más ember, csak új.
De ezt eddig még így sosem gondoltam végig, intenzív az életem, sok mindent csinálok, lendületesen élem az életem, mert szeretnék minden pillanatot kiélvezni benne. És figyelek mindenre, ami hatással van rám, hogy megtaláljam benne az ajándékokat. Az opera világa számomra egy varázsvilág, a zene és az ének szárnyukon röpítenek, a művészek pedig átégetik rajtam a saját gondolataimat, hogy érzelmekkel töltődjenek meg. Mindez egy fennkölt, magasztos atmoszférában, amely megtámogat minden rám rezonáló érzést.
Tökéletes összhangban voltam aznap este a darabbal, csukott szemmel hallgattam már a végét, nem olvastam a feliratot, így nem értettem a szöveget, mégis pontosan tudtam, hogy mi történik, mert arra figyeltem, hogy bennem mi zajlik, és csak engedtem, hogy vezessen az ének, s a záró jelenetben, amikor Anna felemelt fejjel vonult a kivégzésére és megkönnyebbülten lélegeztem fel, hogy én jól választottam. Mert az életet választottam és a fényt. És ez a legjobb választás, a legörömtelibb.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | Elengedés
Az egyik nap egy mozgalmas délelőtt után az egyik barátnőmmel hazafelé tartottunk, de nem tudtunk leállni a házuk előtt, mert egy macska feküdt az út közepén. A barátnőm dudált egyet, hátha csak elaludt, bár bennem a bajsejtelem lüktetni kezdett. A macska nem mozdult. Kiszálltam az autóból, odamentem hozzá. Közelebb hajoltam a macskához, de nem láttam rajta semmilyen külsérelmi nyomot. Aztán megláttam, hogy a mellkasa emelkedik és süllyed. Hozzáértem, és keservesen nyávogni kezdett. Szívszorító dallam volt, egy olyan dallam, amivel már egyszer találkoztam, amely egyszer már visszhangzott a lelkemben.
Éreztem, hogy itt a vég számára és tudtam, hogy nem véletlen, hogy ott vagyok. Megfogtam a kis testét, és bevittem abba az udvarba, ahova tartozott, de senki nem volt otthon. Ösztönösen a napfényre tettem, hogy minél több érje őt. Összedörzsöltem a tenyerem, hogy az energia útjára induljon, és a testére helyeztem a kezeimet. Éreztem, ahogy szívja magába az erőt, ami ahhoz kell neki, hogy átkeljen. A nyávogása egyre halkabb lett, és a kis mancsát a kezemre tette. Hálás volt nekem. Gyönyörű és meghitt pillanat volt. Én csak térdeltem felette és imádkoztam, tudtam, hogy már nem segíthetek neki, végig ez volt a fejemben, miközben valójában átsegítettem őt egy nehéz pillanaton. Elvettem a fájdalmat a testéből és tudtam, hogy nagyon hálás ezért.
Azokban a pillanatokban békés meghittséget éltem meg. Ahogy kapcsolódtam vele, tudtam, hogy rendben van és rendben is lesz. Nem volt benne sem harag, sem bánat, egyszerűen elvégezte a feladatát, és továbbhaladt egy magasabb erő felé. Lebilincselő bölcsesség és tudatosság áradt belőle, ahogyan a kezem rajta pihent, átáramolt rajtam megannyi információ, mielőtt átkelt volna, még átadott magából egy esszenciális bölcsességet. Nem is átadott, megosztott. Ez a helyes szó. És én is megosztottam vele azt, ami az én esszenciám: a szeretet. Csodálatos és felemelő volt az elmúlása, soha nem tapasztaltam még hasonlót sem.
Órákkal később az egóm erőre kapott és elkezdett a tudatomba régmúltból emlékeket fecskendezni. Éreztem, hogy rám akarja teríteni a szenvedés és a fájdalom nehéz köntösét, de nem akartam felvenni. Felül akartam írni ezt a programot, hogy a halál szenvedés és fájdalom. Az én személyiségem ragaszkodó és nehezen megváló, és éreztem, hogy ez az a pillanat, amikor újrakódolhatom magam a lelkem vágya szerint. Végig Izzy videójára gondoltam, ami a Youtubon bejárta a világot. Nemcsak élni lehet örömmel, hanem a halált is lehet ünnepelni és nem azt, hogy már nincs köztünk, hanem azt, hogy valaha itt volt!
És akkor belém nyilallt, hogy Bastet tanításán égtem át, egy régi sebet gyógyított bennem meg, aminek a fájdalmához olyan erősen ragaszkodtam. Az öröm, a zene és az élvezetek Istennője megmutatta, hogy ez Nekem fájdalom, magamat sajnálom, mert aki átlépett, annak folytatódik a kaland, csak máshol, másképp. Megkönnyebbültem és megszabadultam az évek óta cipelt terhek alól, kivontam belőlük a fájdalmat és már csak egy békés arc szeretetteljes mosolya az, ami megmutatja magát azokból az időkből.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások