KAMMERER EDINA BLISS

Szerintem azt gondolja, hogy….

Szerintem azt gondolja, hogy….

Azt hiszem túl sok időt töltünk azzal, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogy mit gondolnak mások. Ez sokszor lehetetlennek tűnő vállalkozás, mégis időt és energiát pazarolunk rá, és a legtöbb esetben még csak ki sem derül, hogy vajon igazunk volt-e vagy sem.

Olyan sokszor vetítjük ki a belső félelmeinket másokra, úgy teszünk, mintha ők gondolnák ezeket a dolgokat, pedig ezek belőlünk születtek meg, többet árulnak el rólunk, mint másokról. Sokszor még jelentéktelennek tűnő helyzetekben is attól tartunk, hogy mások mit gondolnak, gyakran még olyanok véleményét is számba vesszük, akik nem is állnak közel hozzánk, akinek a tényleges gondolatai (és nem vélt) elvileg nem kellene, hogy befolyásolja az életünket.

Mégis újra és újra belecsúszunk abba, hogy kifelé figyeljünk, ahelyett, hogy magunkra figyelnénk. Nem számít, hogy a másik mit gondol, csak abban az esetben, ha kimondja a szájával és ha olyan az illető, akinek a véleményére adunk. Ha nem teszi, akkor ne adjunk ennek energiát, mert ezeket a pillanatokat magunkból vesszük el. Ha érdekel, hogy mit gondol, akkor kérdezzük meg, de ezt nem tesszük, ne kezdjünk el elméleteket és teóriákat gyártani, mert ezek nem valósak. Egy olyan zsákutcába vezetnek, ahonnan nem olyan könnyű visszafordulni.

Egy párkapcsolatban, vagy egy kezdődő szerelemnél gyakran történik ez, nem tudjuk mit gondol a másik és ahelyett, hogy megkérdeznénk, kitalálunk valami “emészthetőt”, hogy jobban érezzük magunkat. Vagy kitalálunk valamit, amitől félünk. Ezzel csak az a probléma, hogy bennünk ez a kitalált gondolatsor rögzül, s talán mire kiderül az igazság, már nagyon messze járunk, és nem megyünk vissza, hogy korrigáljuk, mert túl sok mindent kellene törölni ahhoz, így elvész az igazság.

Az is előfordulhat, hogy egy munkahelyen valaki dühösebben válaszol, ha ez bánt bennünket, érdemes megkérdezni, hogy ez vajon nekünk szólt-e személy szerint, mert ahelyett, hogy azonnal magunkra veszünk egy ilyen viselkedést, lehet, hogy kiderül, hogy ez nem a mi személyünk ellen szól, hanem egy rosszul sikerült ébredés következménye.

Ne akarjunk mások helyett gondolkodni, ne akarjunk mások helyett érezni, mert ez nem megy, nem működik. Csak akkor működik, ha a belső csendből hangolódunk rá valakire, nem pedig a félelmeink, szorongásaink mentén. Magunkra figyeljünk, a saját gondolatainkra, a saját érzéseinkre és tanuljuk meg azokat kezelni és kikommunikálni. Ezzel sokkal előrébb fogunk jutni az emberi kapcsolatainkban, mint a duzzogással egy olyan viselkedés miatt, amit talán nem is nekünk szántak.

Rengeteg félreértéstől tudjuk megkímélni magunkat, s ez egy nagyon jó kezdet ahhoz, hogy visszahúzzuk a figyelmünket, s a tényekre szorítkozzunk. Mindig ahhoz térjünk vissza, ami tényleg megtörtént, ami tényleg elhangzott, ne színezzük ki a dolgokat, mert ezek a távolságot növelik. Fogadjuk el a valóságot, akármilyennek is látjuk, mert ezzel teszünk magunkért. Így tudjuk elkerülni az illúziókat és megtalálni a boldogságunkat a jelenben.

Az a sok energia, amit arra fordítunk, hogy rájöjjünk mások gondolataira, végül önmagunktól távolítanak el. Amint ilyen módon “hatalmat” adunk másoknak saját magunk felett, hogy más véleménye jobban érdekel bennünket, mint a saját meglátásunk, összekapcsolódunk az elme által generált gondolatisággal. S ha nem sikerül az elménket uralni, elképesztő módon elkezdünk szorongani. Azt üzenjünk magunknak, hogy a saját megélésünk nem olyan fontos, nem olyan valódi. És szépen lassan kihelyezzük az egónkat, és elveszítjük a belső erőnkkel a kapcsolatot. Így védtelenné és kiszolgáltatottá válunk más gondolataival szemben.

Ezért kapjuk el ezt a fonalat már az elején. Ha valakiről szeretnénk tudni, hogy mit gondol, bátran kérdezzük meg. Menjünk elébe a dolgoknak, minthogy egy olyan történet rögzüljön bennünk, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal. 🙂

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztése engedélyköteles. 

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

Kit nézek, amikor magamat látom?

Kit nézek, amikor magamat látom?

Korábban az egyik műhelymunkán az önképünket vizsgáltuk. Érdekes volt megvizsgálni, hogy milyen idegen energiák vannak a saját személyes teremben, kiknek engedtem, hogy bármit elhitessenek velem magamról.


Néztem magamban azt a képet, amit hittem magamról, és rájöttem, hogy ez a kép nem teljesen én vagyok. Ebben a képben nagyon sok külső elvárás van, s ebben a képben túl sok a megfelelés. Ahogy egyre inkább néztem ezt a képet és beletágultam, megláttam azokat a vonásokat, amelyeket a hangsúlyos, magamra kényszerített és a külvilág által be is vonzott témák el akarnak fedni.

Valójában ez egy érdekes érzékelés, mert mindkét esetben magamat néztem, de az egyik esetben a lélek szemével. A lélek szeme máshogyan lát, sőt, azt is mondhatnám, hogy LÁT. Felemelő érzés volt megtisztítani a teremet, a gondolataimat, az elképzeléseimet és a magamról alkotott képet, s ez a belső folyamat sok változást indított el bennem.

Az egyik legérdekesebb, hogy végleg letisztultak a vágyaim és a céljaim, láttam azt a gyönyörű Fényösvényt, amit választottam. Eltűnt a közeléből az összes olyan út, ami tévút, eltűntek a labirintusok, egy letisztult ösvény maradt, ami gyönyörű színekben pompázott, s ami már csak azáltal, hogy néztem, végtelen örömöt okozott. Amint letisztultak bennem az utammal kapcsolatos kérdések, meglódult velem az élet, hirtelen az eddig beragadt dolgaim mozgásba lendültek. Megannyi lehetőség, ismeretség, új kihívások és sok-sok szeretet áramlott az életembe. A hétköznapjaim átváltoztak egy kristályfolyóvá, ami kimossa magából azt, amivel nincs dolgom és megduzzasztja azt, aminek az eszköze lehetek.

A másik legérdekesebb megtapasztalás (az egyik életfeladatom a kétszeres kreativitás és kétszeres önbizalom) az önbizalmamban történt. Korábban szükségem volt arra, hogy visszajelezzenek mások és hitelesítsenek abban, amit csinálok, létrehozok, megjelenek, írok, stb. Ez igen megnehezítette az életemet, és belülről sok szorongást okozott, amelyek gyakran akadályoztak abban, hogy felhőtlenül örüljek bárminek is. Az énképem megtisztításával mélyen megvizsgáltam, hogy vajon miért akartam, hogy dupla olyan erővel érezzem a bizonyosságot.
S ez a felismerés újra a fényösvényhez vezetett, a fény útját járva megkérdőjelezhetetlenül hinnem és bíznom kell. Nincs más út. Máshogyan ez az út, csak egy üres séta lenne. A bizonyosság az, ami továbblendít és ami vezet, a kreativitás által pedig megkapok minden támogatást, amire csak szükségem van az utamon.

Gyönyörű tisztító és kioldó folyamatok indultak el bennem, és utána bár fáradtnak éreztem magam, felszabadultam a múlt nyomasztó terhei alól. A test-lélek-szellem egységében kezdek új erőre kapni, a saját belső erőm ízét érzem magamban, érzem, ahogy körülvesz és megállíthatatlanná tesz. Egy lassú mozgású, impulzív erő a személyes erőm, aminek megjelenése eltörpít mindent, amit gyógyító fényével beragyog. Csodás megtapasztalás, ezért is szeretek többek között csoportban dolgozni, mert elképesztő erős a csoportdinamika, és ha egyedül kevés lennék ahhoz, hogy mozgásba hozzam a gyógyulást, a csoport energiája mindig megtámogatja ezt.
Sok mindennel azonosítjuk magunkat, amelyek téves elképzelések, így tévútra vezetnek bennünket.

Amíg nem kapcsolódunk össze a személyes erőnkkel, addig sokszor a kisebb ellenállás irányába mozdulunk el, abba az irányba, amerre a többség tart. Én soha nem akartam beállni semmilyen sorba, mert nem szeretem, ha más jelöli ki számomra az irányt. Bármerre is menjek, az a vágyam, hogy a lelkem vezessen, s egy belső erőből és meggyőződésből jöjjön az inspiráció arra az útra. Ha érdekel egy ilyen belső utazás, nézz utána, hogy az intenzív alkotói spirituális műhelymunka hogyan tud ebben a segítségedre lenni.

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

A boldogság nyomában

A boldogság nyomában

Jó pár éve részt vettem Dobogókőn Drunvalo Melkizedek Föld-Ég-Szív tanfolyamán, és volt egy újjászületés gyakorlat is a sok-sok megtapasztalás között. Ebben az újjászületésben azt éltem meg, hogy örömmel jöttem a világra, boldog voltam pusztán attól, hogy itt élhetek a Földön. S lehet, hogy furcsán hangzik, de mára ez maradt minden kincsem.

 

Van autóm, szép környezetben lakom, sok mindent birtoklok, a boldogságot mégsem ezek adják. Ha arra gondolok, hogy mitől vagyok boldog, akkor először ez az élmény jut eszembe, amit Dobogókőn éltem meg. Sokáig ellenállásban voltam, és csak arra tudtam figyelni, hogy mennyi olyan dolog vesz körül, amit nem akarok. Látszólag egy teljesen más életre vágytam, mint amit éltem akkoriban. De ezen a tanfolyamon ez megváltozott bennem, és ráébredtem arra, hogy az elmém és a lelkem között vívódom, az elmém birtokol, a lelkem van és boldog.

Sokáig nehéz volt elfogadnom, hogy ilyen ellentétekkel teli közegbe születtem, hogy annyi inger ért egy nap alatt, amit nem tudtam feldolgozni, nehéz volt elfogadnom azt, hogy azokat a fájdalmas élethelyzeteket én akartam. Nem tudtam, hogyan legyek boldog. Kerestem a boldogságot párkapcsolatban, ruhákban, kedves tárgyakban, de nem találtam sehol. Nem volt sehol, amíg kívül kerestem. Kedves Olvasó, talán Te is éreztél már hasonlót, hogy tévedésből jöttél ide 🙂 Én sokáig ezzel az illúzióval éltem, de aztán Dobogókőn ráébredtem, hogy NEM! Csodálatos volt átélni, hogy a Földre akartam születni, mert ezt egy csodálatos utazás, mert ez egy megismételhetetlen, varázslatos megtapasztalás!
Úgy érkeztem, hogy a Teremtő bennem lüktet és bármire képes vagyok! S ez az érzés az évek alatt megkopott, majd elhalványult. Még jó, hogy terveztem magamnak egy útjelzőt előre, ami segített abban, hogy visszataláljak ehhez a csodához. Az élet csodájához.

Ma ez nagyon fontos, hogy kiírjam magamból, és tudatosítsam újra ezt az élményt, mert érzem, hogy a mostani megtapasztalásaim újra próbára tesznek, hogy vajon képes vagyok-e a bennem lévő örömforrással folyamatosan kapcsolatban maradni. Lehet, hogy más is, de én úgy működök, hogy az öröm energiája táplálja a hitemet, és hittel teremteni életet adó!!! Csak emlékeznem kell, hogy az anyaméhben egy szeretetgombóc tele örömmel és boldogsággal egy kisemberré formálódott, hogy a Teremtőt szolgálva varázslatos életet éljen.

Mindannyiunknak csak emlékeznünk kell arra, hogy azért jöttünk ide a Földre, hogy boldogan éljünk és játszva teremtsünk! Még a legnehezebb időkben is, amikor a viharfelhők sokasága gyűlik felettünk, akkor is emlékeznünk kell arra, hogy kik vagyunk, és miért jöttünk ide. Még akkor is, amikor a legfájdalmasabb bánatot éljük át, tudnunk kell, emlékeznünk kell arra, hogy mi választjuk meg a tapasztalatinkat és az érzéseinket.
Hát örüljünk annak, hogy élhetünk és itt lehetünk, mert ez egy bátor és szeretetteljes vállalás volt részünkről, hogy fizikai testben megnyilvánulva a Föld részévé válunk és nyomot hagyunk a világban. Hagyjunk olyan nyomot, energiát a világban, ami emeli a Föld rezgését és éljük szeretettel ezt az életünket!
Ez minden kincsem és ez tesz boldoggá!
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

Testi tünetek – a lélek üzen

Testi tünetek – a lélek üzen

Korábban az egyik csoportfoglalkozáson, amikor egy öngyógyító napot tartottam, olyan energiák, globális hatások voltak, amik segítették a nagy lezárásokat, s ezt az energiát mozgattuk meg mi is, hogy a saját gyógyulásunkra használjuk.

Volt egy olyan gyakorlat, amivel az energetikai kötéseket oldottuk. Három olyan kötést érzékeltem magamon, amik nem egészséges kapcsolódások az életemben. A jobb szememnél éreztem egy füstös „trutyi” szerű energiát, ráhangolódva erre a kötésre, világossá vált számomra, hogy ez egy olyan szál, amivel már dolgozom egy ideje. A megkövesedett, bemerevedett állapotból egy ilyen masszává alakult át az energia, tehát már gyógyult, de még jelen volt az aurámban és befolyásolta az életemet. Ez a függőségi kapcsolódási szál apai, generációs vonalon érkezett és az a minta tartotta életben.
Akkor ott a foglalkozáson eldöntöttem, hogy végleg elengedem az alá-fölérendelt viszonyban gyökerező hitemet és elvágok minden olyan szálat, ami megakadályozhat abban, hogy egy mellérendelt, szeretetteljes párkapcsolatban éljek. (Mivel apai vonalon jött az elakadás, ez a férfiképemet és a férfiakhoz való hozzáállásomat, bizalmamat is befolyásolta.) Ezt meg is tettem, a helyét feltöltöttem fénnyel, és boldogan beleolvadtam a gyógyító energiákba.


Másnap reggel úgy ébredtem, hogy a jobb szemem sarkában egy laza fájdalom pulzált. Sebaj, gondoltam, dolgozik az előző napi energia. Ez így rendben is volt, de nem figyeltem a jelzésre, az üzenetre. Nap végére a fájdalom egyre erősödött. Még mindig gondoltam, sebaj, vezetődik ki az energia. A következő napon már úgy értem haza este, hogy nem esett jól nyitva tartanom a szememet. Ezt már azért nem hagyhattam figyelmen kívül.

Reggel, amikor felkeltem, észleltem a szemem sarkában egy árpa szerű hólyagocskát, bekentem körömvirág krémmel a szememet és eldöntöttem, hogy ma véget vetek ennek. Utánanéztem az Interneten, elsőre otthoni gyógymódokat találtam, hogyan kezelhetném az általam árpának hitt valamit. El is döntöttem, hogy otthon megcsinálom a forró vizes kötést, de nem találtam a válaszomat, hogy mit akar üzenni. Majd megakadt a szemem egy kérdésen: „Gondolja végig, hogy mit nem akar észrevenni?” – ennyire egyszerű lenne? – gondoltam.
Hátradőltem a székben és folyást engedtem a gondolataimnak, jobb oldal, jövő, apa, anya? A szemnél ugyebár felcserélődik az apai-anyai oldal. Eszembe jutott, hogy voltam egyszer egy látónál, és megkérdeztem, hogy miért ilyen a szemem (2 éves koromban elengedett egy ideg a szemhéjamban, és ezért az egyik szemem kisebb, mint a másik), a látó azt válaszolta, hogy a férfiképemmel van összefüggésben, láttam akkor valamit, amit így tudtam csak feldolgozni, de azt akartam kiskoromban, hogy erre emlékezzek. Hát ez jól kifundáltam kiskoromban, mert nem emlékszem rá 🙂


Tudomásul vettem a gondolataimat, és kezdtem megnyugodni, hogy már haladok a megoldás felé. Gondoltam lazítok egy kicsit, és délben kiültem a kertbe, magamhoz vettem egy könyvet, ami az érzelmi gyógyulásról szól  és olvasni kezdtem. Csak felütöttem valahol és az első mondat, amit elolvastam, éreztem, hogy megszólít. A szívemen keresztül. Kb. 5 mondatot olvastam el, és abban a pillanatban, amikor tudatosult bennem, hogy ez a válaszom, kifakadt az árpa vagy hólyag. Először azt hittem, hogy könnyezek, le akartam törölni, és akkor éreztem meg, hogy ez nem könny. Felszaladtam a mosdóba, és örömmel konstatáltam, hogy vége.

Visszamentem a kertbe, hátradőltem a székben, lehunytam a szemem és még egyszer végiggondoltam mindent, amit olvastam, a felismeréseimet, a történéseimet, és újra ráébredtem, hogy mennyire tökéletesen el van rendezve körülöttünk minden. Még az is, hogy az információáradatból, ami rám zúdul, ha keresek valamit,  pontosan tudom, hogy melyik az az üzenet, ami nekem szól, ami engem gyógyít. A gyógyulás egyetlen pillanat volt, mert megnyíltam arra, amit az Égiek tudatni akartak velem. És ettől az apró élménytől még boldogabb lettem.
Nap, mint nap megtapasztalom ezeket az apró csodákat, amelyek átszövik az életemet, lépésről lépésre haladok, nem rohanok, hanem visz az áramlás és csak létezem. Ez a csodálatos gyógyulás újra egy élő bizonyítéka annak, hogy aki akar dolgozni magán, aki meg akar oldani feladatokat, azt támogatják, vezetik és áldással ölelik körbe. Megkapunk minden üzenetet és minden eszközt, ami visz bennünket tovább, a következő állomásra.

Számomra az egyik legfontosabb tanulsága a belső utazásnak, hogy megtanuljam, hogyan maradjak éber. Vékony a határ, amikor ráébredek egy üzenetre, vagy megmagyarázom azt. Arra jöttem rá, hogy ha hagyunk magunknak időt, akkor a szívünkben létrejön a csend. Ez a csend pedig megszólít bennünket. Ez a csend nem az elménkben keletkezik, ahogy korábban hittem, hanem a lassulással éppen az történik, hogy megérkezünk a szívünkbe. A belső hang nem a fejünkből szól, hanem a szívünkből. Amikor eljutunk a gondolatnélküliség állapotába, akkor megnyílik az a tér bennünk, ahol érdemes minél több időt tölteni, a szívcsakránkban.


És mit adhatok én cserébe ezekért az áldott pillanatokért? Ennyit: KÖSZÖNÖM. Szívcsakrából. 

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás