KAMMERER EDINA BLISS

Oldal kiválasztása

A mai írásomat kicsit messzebbről indítom. Egyik évben december 13-án részt vehettem a Bolyki Soul & Gospel kórus előadásán. Szeretem a gospel zenét, de őket még nem hallottam, így izgatottam vártam ezt az estét. Titkon volt bennem egy olyan vágy, hogy ez a koncert segít majd abban, hogy ráhangolódjak a karácsony misztériumára.

Ültem a teremben és vártam, hogy kezdődjön a koncert. Közben össze-vissza csapongtak a gondolataim. Aztán elaludtak a fények, és felcsendült az egyik legszebb hang, amit életemben hallottam. Lendületesen szaladt a kórus a színpadra és én már nem a teremben ültem, hanem egy másik világ gyümölcsöskertjében feküdtem a puha fűben, virágillat lengett körbe, és az arcomat sütötte a nap. Csak hallgattam távolból egy Angyal énekét, és éreztem, ahogyan körbetáncolja a lelkemet.

Aztán megéreztem ebben a térben más lelkeket is, mindannyiunkban szólt a dal és mindannyiunkban ott szólt a dal. Egyre erősebben hallottam saját lelkem dalát is, és másokét is. Nem zavart össze a sokféle dallam, ritmus, csodálatos volt, ott zengett a térben és ezt a kórus hívta elő belőlünk, a hallgatókból szeretetükkel.

A zene segítségével felszabadultunk a nehéz rezgések alól, hogy könnyedén és vidáman tudjuk megélni az egyik legszentebb ünnepet. Amíg hallgattam azokat a gyönyörű dalokat, figyeltem, ahogyan elő-elő bukkannak a lelkemből azok a történetek, amelyeket cipelek magammal, és amelyeknek a fájdalmához tudattalanul ragaszkodom. Volt olyan régi érzés, ami újra és újra visszatért, de azt éreztem, hogy ez az angyali hang szeretetteljes rezgése gyógyítani kezdte bennem ezeket az érzelmeket. Olyan mélységig jutottak a lelkemben a megbocsátást felszabadító érzelmek, hogy a könnyeimmel küszködtem egy rövid ideig, de aztán tehetetlenül engedtem, hogy az el nem sírt könnyek utat törjenek maguknak. Leperegtek az arcomon és tova lettek a neheztelő emlékekkel együtt. Ahogyan elpárologtak a könnyeim, úgy párologtak el a nehezteléseim, s a megbocsátás tiszta energiájában ringatóztam tovább, és úsztam az áramlással, amelyben a kórus kísért.

Egy nagyon impulzív dal a Via Dolorosa című ének volt, amit akkor hallottam életemben először, de akkora élményt nyújtott, hogy még most is beleborzongok. Ahogy hallgattam a dalt, láttam magam előtt, ahogyan Jézus viszi a keresztjét, éreztem, hogy ott állok a tömegben és imádkozom azért, hogy békét leljen a küldetésében. Láttam az utcát, az embereket, éreztem a szívekben a fájdalmat, de éreztem a Fényt is, a megváltás fényét. Olyan jó volt újraélni a Krisztusi szeretetet, és a szívem megtelt hálával. Nem emeltem falakat, hogy védjem magam, nem választódtam el tudatosan a többiektől, kinyílt bennem a tér és megéltem az Egységet, idegenekkel, és szeretni tudtam őket azért, mert VANNAK. Azóta is élem ezt a nyitott létezést.

Úgy érzem, hogy a szívem egy valódi gyógyítást kapott ezen az estén, azért kellett, hogy ott legyek, hogy megéljem ezeket az érzéseket és leromboljam a korábbi falakat, amelyek elválasztottak másoktól. Sok-sok falat romboltam már le eddigi életemben, volt, amit egy darabon aztán visszaépítettem, de most leomoltak azok a határok, amelyekkel távol tartottam magam másoktól. A szabad áramlás hömpölyög bennem, és azóta annyi emberrel ismerkedtem meg, vonzottam az életembe!
„Aki énekel, az kétszer imádkozik.” Csodálatos imák szálltak ki aznap este az Univerzumba, és a varázslat kezdetét vette.

De miért írom le most mindezt?  A hétvégi női elvonulás visszahozta ezt az emléket. Amikor az Attila dombon ültünk egy csendes, békés körben, és elénekeltünk egy gyógyító mantrát, hirtelen kinyílt a tér, s gyógyulni kezdtek a több ezer éves női kondíciók lágyan, puhán és szeretettel. Ebben az összekapcsolódásban egy belső felajánlkozásban felemeltük az Égig a szándékainkat, titkos vágyainkat, s megtöltöttük ezeket a belső bizonyossággal, hogy elérjük a szentséget.

Nagyon jó volt átélni, hogy milyen ereje van a közös éneknek, hogy bár nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget neki, de különleges erővel tud tisztulni a torok csakra területe. Minden olyan sérülés, ami az erőnk fel nem vállalásából, a ki nem mondott szavakból, az erős nők el nem sírt könnyeiből fakadnak, az elképesztő gyorsasággal tud tisztulni. Szükség van a közös éneklésre, arra, hogy úgy kapcsolódjunk össze, hogy felemelő érzéseket éljünk meg, s át tudjuk fényesíteni azokat a részeinket, amelyek még kishitűek, amelyek félnek, amelyek nem hisznek. Ez visz előre bennünket.

Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás