KAMMERER EDINA BLISS

Mindannyian halljuk az Égi útmutatást. A hang a szívünkön, a megérzéseinken keresztül érkezik. Számomra az nagyon fontos, hogy ne csak halljuk, hanem tudjuk is elfogadni ezeket az útmutatásokat, és megtanuljunk bízni önmagunkban, s az Angyalok szeretetében. A félelem, hogy nem merjük követni ezeket az útmutatásokat, az nem más, minthogy elveszítjük a kontrollt. Hiszem, hogyha valakinek van egy stabil önismerete, van benne hajlandóság a fejlődésre, jól le van földelve, akkor ezeket az angyali üzeneteket be tudja építeni az életébe, a hétköznapjaiba.

A megbocsátás egy olyan téma, amelyről sokan írtak már, nincs egyetlen recept, ami biztosan és tökéletesen segítené ezt a folyamatot.  De miért olyan fontos a MEGBOCSÁTÁS? Mert ezzel vége szakad a szenvedés, amely a magunk és mások iránt érzett düh el nem engedéséből fakad. A megbocsátás kiengedi a düh-vel telített levegőt a tüdőnkből, ami a bánat/szomorúság szerve. Ha tele van ez a terület szenvedéssel, elveszítjük az örömöt az életünkből.

Amikor valami rossz, vagy nehéz dolog történik velünk, akkor a tudatunkba bezárjuk ezt a történetet, és rázárjuk a szenvedést. Ez a szenvedés elkezd belülről marni, elkezd megbetegíteni, és azzal, hogy sokszor ragaszkodunk a fájdalomhoz, a szenvedéshez, nem tudunk gyógyulni, nehézzé válik a létezésünk. Minden ragaszkodás szenvedés. Megköti a tudatunkban a különböző elmeállapotokat, s ezeket helyezi az életünk/működésünk középpontjába. De ebből az állapotból csak egy boldogtalan élet fakadhat.

A megbocsátás megszabadít ezektől a félelmektől, fájdalmaktól. Szabaddá válni azt jelenti, hogy eltűnik belőlünk az ítélet, sem magunkat nem bíráljuk többé, sem pedig másokat. Megértjük, hogy a különböző helyzetek hogyan tanítottak bennünket, de az önszeretet annyira fontossá válik számunkra, hogy annak mentén önmagunkat választjuk, azt választjuk, hogy jól akarunk lenni. Az ítélkezésekkel együtt járó megbocsátás nem tud hatásos lenni.

Amikor elkezdtem az Őrangyalommal tudatosan kapcsolódni, nagyon sokat tanultam tőle/általa a szeretetről és a megbocsátásról. Egy hosszú folyamaton keresztül tanultam meg, hogy hogyan elengedjek el bizonyos helyzeteket, hogyan adjam át az irányítást, hogyan bízzak meg az Égi gondviselésben, hogy minden úgy alakul majd, ahogy az érintettek számára az a legmegfelelőbb. Így nem kell, hogy egy helyzet felett én ítélkezzek, nem kell, hogy börtönbe (a tudatomba) zárjak bizonyos embereket és helyzeteket, akár elkövetők, akár áldozatok. S így magamnak sem kell egyikké sem válnom, szabad maradhatok.

Amikor ráébredünk a bennünk lévő gyógyító erőre, ráébredünk az alázat valódi természetére. Amikor megszületik bennünk az alázat, (ami csak tényleg valódi lelki erőből tud fakadni), készek vagyunk arra, hogy félreálljunk (akár önmagunk útjából) és átadjunk bizonyos helyzeteket az angyaloknak, a sorsnak, a teremtőnek, annak a hatalmasabb erőnek, amiben/akiben hiszünk. A hajlandóság, hogy felhasználjuk a gyógyulásért ezt az ösztönző erőt, ez jelenti magát a MEGBOCSÁTÁST. Nem azért bocsátunk meg, mert valaki azt mondja, hogy ez jobb lenne nekünk, hanem azért, mert meg TUDUNK bocsátani. Nem azért bocsátunk meg, mert nyerünk általa, vagy veszítünk általa, hanem azért, mert meg tudunk bocsátani a pszichés jólétünk érdekében.

Ez jelenti a végtelen és határtalan erőt, hogy megvan bennünk a képesség a megbocsátásra. A megbocsátás velünk, magunkkal kezdődik. Mindannyian nagyon sok olyan dolgot hurcolunk magunkban, amelyek megítéltünk, s amelyek megbocsátásra várnak bennünk. Ezek visszahúznak, s nem tudunk szabadon szárnyalni, nem tudunk emelkedni, mert a nehéz vibráció visszahúz. De ez az út vezet bennünket a gyógyulás útján, hogy ezeket a múltbéli sérelmeket fel tudjuk oldani, és meg tudjunk bocsátani magunknak, hogy valamit megtettünk, vagy éppen nem tettünk meg.

Nekem az szokott segíteni, hogy arra gondolok, hogy akkor, amikor az a helyzet történt, a tudásomhoz és körülményeimhez képest az akkor számomra elérhető legjobb válaszreakciót adtam. Ma már sokkal többet tudok a világról és magamról is, és ma már máshogy döntenék. De annak a helyzetnek a hatására is lettem az, aki ma vagyok. Így úgy tekintek rá, hogy az a helyzet a tanulásomat, a fejlődésemet szolgálta. Amikor döntenem kell, hogy milyen utat választok, mindig felteszem a kérdést magamnak, amit az angyalomtól tanultam: “A gondolataim, szavaim, tetteim a szeretet kisebb vagy nagyobb tudatosságához járulnak-e hozzá?”

A megbocsátás sokszor nem könnyű nekünk, embereknek. Azonban mind képesek vagyunk rá. Érdemes megtalálni magunkban azt a kapcsolatot, azt a teret, ahol ez meg tud történni. Ezt nem másokért tesszük, hanem saját magunkért, a saját boldogságunkért. Az életet nem tudjuk kiszámítani, hogy mi miért történik, ezért amit tehetünk, hogy megpróbálunk minden nap jobbá válni annál, akik tegnap voltunk. Erre a fejlődésre figyeljünk, ebben van a változás, s ebben van az a szeretet, amire szükségünk van arra, hogy egy szeretetteljes életet éljünk. Ha úgy érzed, hogy ebben segítségre van szükséged, ajánlom az ITT lévő online meditációt, amely segíthet abban, hogy kapcsolódj az Őrangyaloddal.

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás