Sok sok évvel ezelőtt egy nehéz döntést hoztam meg. Biztos, jól fizető állásomat magam mögött hagytam. Akkor már minden a válságról szólt, a közvetlen környezetem igyekezett, hogy bízzon bennem, de volt, akinek a szeméből rémület tükröződött vissza, talán pont a saját rémületem. Azt éreztem, hogy az addigi életem fojtogat, nem tudok már szabadon lélegezni, mert nem a lelkem vágya szerint élek. Pedig sok szép élmény ért akkor is, de belülről feszített a szabadságvágy, hogy csak olyan dolgokat csináljak, amikhez valóban kedvem van.

Folyamatosan pozitív megerősítéseket mondogattam magamban, azoknak az embereknek a társaságát kerestem, akik bátorítottak és megértettek. Távol tartottam magam a rémhírektől, a pánikkeltéstől, a pletykáktól. De egy reggelen megtaláltak a saját félelmeim. Felsejlettek bennem a kétségek, és egy gondolat visszhangzott a fejemben, mi van, ha rosszul döntöttem? Talán csak akkor kellett volna felmondanom, ha már van másik munkám. Egész reggel ezek a gondolatok jártak a fejemben és egyre közelebb ért hozzám a kétség. Egy dolgot biztosan tudtam, hogy nem akarok táptalajt adni ezeknek a gondolatoknak, nem akartam, hogy gyökeret verjenek bennem. Éreztem, hogy azonnal friss levegőre van szükségem, sétálni akartam. Kivételesen nem az erdő felé mentem, hanem csak az utcákon sétáltam. Hiszek az Angyalokban, és most is őket kértem, hogy segítsenek, hogy újra nevetni tudjak és könnyedén, hittel élhessem az életemet.

Ahogy ezen gondolkodtam, láttam egy nőt, amint nevetve egy tolószéket tol. A tolószékben egy vak férfi ült, akinek hiányzott az egyik lába. De mindketten hangosan nevettek és bohóckodtak. Tökéletes összhangban sétáltak, és sokkal szabadabbak és vidámabbak voltak úgy, hogy látszólag kevesebb okuk volt az örömre, mint nekem. A szemem megtelt könnyel, gyönyörű látvány voltak ők így ketten. A szeretet szinte kézzel fogható és tapintható volt. Ez a jelenet fényt hozott sötét gondolataim közé. Hirtelen már nem éreztem a problémáimat olyan súlyosnak és nehéznek. Kizökkentett önbüntető gondolataim közül és más megvilágításba helyezte az életemet.

Hálás vagyok azért, hogy ennek az élménynek a részese lehettem. Tudatosult bennem, hogy azáltal, hogy engedek a félelem sötét energiájának, nem találok könnyebben megoldást a problémáimra, és zsákutcába jutok csak. De azon a reggelen megjöttem a zsákutcából. Ez a jelenet megnyitotta a szívemet a megoldásnak. Bármilyen nehéznek is éreztem a helyzetemet, nem veszíthettem el az örömöt az életemből. Nem engedhettem, hogy a félelem és a kétség mindenemet elvegye! Ha térdre is kényszerít az élet, nem szabad túl sokáig az önsajnálatban dagonyáznom. Saját magamért tartozom annyi felelősséggel, hogy felállok, leporolom a térdeimet, és nevetek egyet igazán, tiszta szívből. Ha nem teszem meg, az idő gyorsan továbbszáll, hirtelen repülnek a napok, hónapok, évek. Mire észbe kapok, már egy megkeseredett ember néz vissza a tükörből. Ez igen nagy luxus lenne számomra.

Akkor, ott az utcán, eldöntöttem, hogy én is segítek a többi embernek úgy, hogy a saját életemmel mutatok példát. Ahogyan én is láttam. Ott volt a bizonyosság, hogy így is lehet élni sokkal nehezebb körülmények között, mint ahogy én élek. Újra erős hittel álltam az utcán, s egy másfajta nézőpontból szemléltem körülöttem a dolgokat. Észrevettem, hogy a madarak csicseregnek, hogy a nap bátorítóan simogatja az arcomat. A nyár illata körbeölelt, s megint láttam olyan dolgokat, aminek tudtam örülni. Megnyugodtam. Újra boldog voltam, csak attól, hogy ott állok az utcán és  a hétköznapi csodák körbevesznek. Nem vágytam nagy dolgokra, csak arra, hogy mindig tudjak örülni minden pillanatnak, és hogy észrevegyem ezeket az apró varázslatokat.

Amint hazaértem, ránéztem a telefonomra, volt rajta egy nem fogadott hívás. A vonal másik végén egy olyan munkalehetőség várt, amely összhangban volt a terveimmel, így kezdtem el az Angyal utcában dolgozni. 🙂

Ez a történet rádöbbentett arra, hogy az örömre mindig van ok, és hogy a valóság mindig sokkal érdekesebb és színesebb, mint az álmok. Sokszor képzeltem el, hogy milyen munkát találok, ami teljesen más volt, mint ami végül rám talált, de ha visszanézek az eltelt időszakra, nem csinálnám máshogyan. Ha minden nap találunk magunknak okot az örömre, lényünk természetes részévé fog válni. Eljön a nap, amikor már nem kell okot találnunk arra, hogy örüljünk, és mi magunk leszünk az öröm! Te látod így magadat a nem túl távoli jövőben?

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb felhasználása engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás