Tegnap délután egy barátomat vártam gyógyításra. Miközben készültem a közös munkára, és kapcsolódtam a lelkével, éreztem, hogy mélyen benne milyen komoly feszültségek dúlnak. Megérkezett, ösztönösen magába szívta a gyógyító levegőt, s előre szólt, hogy valószínűleg bele fog aludni a gyógyításba, mert nagyon fáradt. Nem így történt.

Nagyon mély energetikai munkába kezdtünk, a lelke arra vágyott, hogy múltbéli sérelmeket és fájdalmakat vezessünk ki a testéből, amiket tárolt, mert bármelyik pillanatban robbanhat benne a felhalmozódott elfojtás. Nem aludt bele a gyógyításba, sőt a teste végig éber volt, több izomcsoport is meg-megrándult, amikor kivezetődött egy-egy emlék. Ugyanakkor testi szinten többször éreztem ellenállást is, de a lelke vágyott a tisztulásra. Ez csak egy rövid kitekintő volt, mert érdekes újra és újra megtapasztalni, hogy a lélek és az elme gyakran teljesen külön utakon járnak, ami az egyiknek jó, a másiknak megterhelő és fájdalmas. De hosszútávon, ha valaki a lelke rezgését figyelmen kívül hagyja, elfogy előle a tiszta levegő, a testben elakad a tiszta energia szabad áramlása, gyulladási csomópontok, blokkok akadályozhatják a szabad létezést. Egyre inkább csökkenhet a test rezgése, ezáltal nehezebb élethelyzeteket, feladatokat vonzhat az illető magához. De a test is, és az élet is mindig jelez. Hogyan?

Jelen esetben látszólag az illető élete viszonylag rendben volt. Amikor elmondtam neki, hogy mit tapasztaltam, meglepődött. Majd a beszélgetés végén megnézte a telefonját, volt egy nem fogadott hívás, és még előttem visszahívta a számot, és a következő történt azalatt az idő alatt, amíg gyógyítottam: az irodájában jelzett a füstjelző készülék (ez azért érdekes, mert nincs is ott füstjelző készülék), megjelentek az irodánál a tűzoltók, s bár tüzet nem láttak, füstöt nem éreztek, azért berúgták az ajtót, hogy meggyőződjenek arról, hogy minden rendben van-e.
Ez számomra nagyon szimbolikus volt, nála is „be kellett rúgni az ajtót”, s bár ő nem tudta, de a lelke leadta a „vészjeleket”, és el kellett simítani a testében a felgyülemlett blokkokat, mielőtt egy robbanást idéztek volna elő benne. Az irodában is lehetett volna tűz, de nem volt, s nála is csak parázslott az elfojtás, amibe, ha belekap a szél, komoly pusztítást idézhetett volna elő. És nem mintha ezek után még szükség lett volna megerősítésre, de Osho kártyájából az ’elfojtás’ lapot húzta.

„Amint bent, úgy kint”. Csak abból, amilyen a környezetünk, amilyen helyzeteket magunkhoz vonzunk annyi mindent megtudhatunk arról, hogy milyen folyamatokat élünk belülről. Minden perc egy áldás, mert mindig szabadon dönthetünk, hogy mit akarunk élni, hogy kik vagyunk, és minden percben szabadon felvállalhatjuk magunkat és az érzéseinket. Ez tesz igazán szabaddá mindannyiunkat, s így halad a világ is a gyógyulás útján.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás