Angyali üzenetek: az apák sebe

Angyali üzenetek: az apák sebe

A legtöbb embernek annyira szegényes a kapcsolata az édesapjával, hogy saját férfias részünkkel is emiatt szegényessé válik a kapcsolat. A test genetikai kódolása ellenére a női és férfias rész egyaránt megtalálható benne. Az emberi történelem ezen szakaszában a nőiesség felfelé törekszik, tudatossá teszi a létezését. Az egyensúlytalanság veszélye akkor következik be, amikor hagyjuk, hogy a nőies rész felülkerekedjen a férfin, hiszen egyikünk sem felsőbbrendű és mindkettőre szükség van az egyensúly megtartása érdekében és a fejlődéshez.

A vér szerinti édesapánk felnőtté válása nagyon nehéz volt, éppen az átmeneti időszak miatt, amikor nem becsülték meg a férfit és számtalan úton-módon bántották. Ez az átmeneti szakasz megrémítette az talán a te édesapádat is, akinek nem volt lehetősége megérteni az emberi civilizációban bekövetkezett felfordulást. Annyit tudott csak, hogy a férfiasságát elutasították és idegennek, valamint sokszor elfogadhatatlannak bélyegezték. Ennek ellenére mégis férfiassága adta meg identitásának nagy részét. Mivel nem tudta, hogy kihez forduljon, maga felé fordult az önutálat bizonyos formájával. Elcsüggedt, összetört a szíve.

Elhatárolta magát tőled és testvéreidtől, abban a ködös reményben, hogy így megmenthet titeket saját magától. Értéktelennek érezve magát, folytatta a család ellátását. Nem volt meg a kulcsa a saját értékeihez, miszerint egyszerre a Teremtő gyermeke, ugyanakkor számos tekintetben a család védelmezője is. Ezért van az, hogy talán szenvedtél édesapád karjai között. Nem ismerte és nem tudta elégséges mértékben kimutatni a szeretetet.

Ezért, bátor erőfeszítéssel újraszervezted az életedet úgy, hogy megmutasd felsőbbrendűségedet, s így apukád büszkesége rád ragyogjon. Nem mertél szembe nézni a félelmetes igazsággal, hogy édesapád nem tudott úgy szeretni és nem tudott úgy ellátni Téged, ahogy te az remélted.

Sok tekintetben a jóváhagyását kerested, végül pedig kimerülve és elgyötörve az erőlködéstől “üres kézzel” távoztál. Most elfordulnál azon kísérletektől, hogy megfogd a megfoghatatlant. Látod már, hogy édesapád annyira értékelt, amennyire képes volt, de képtelen volt azt szavakba önteni? Ez a társadalmi átalakulás természetéből adódott, amely leértékelte a férfiakat.

A férfi önbecsülésében ez a teher arra késztette, hogy azt higgye, hogy neki nincs helye az életedben. Ehelyett inkább édesanyád gondjaira bízott, aki szintén bizonytalan volt abban, hogy vajon hol van az ő helye a világban. 🙂 Te pedig, keresve a jóváhagyásukat, a melegség és a szeretet biztos bázisát, feltétezted, hogy valami hibát követtél el, hiszen máskülönben  biztos megnyerted volna a szeretetüket  és helyeslésüket. A gyógyulás útja, ha meg tudsz bocsátani magadnak is, és édesapádnak is. Menj az örökkévalóság irányába örömteli szívvel, tudva azt, hogy szellemi szüleid mindig szeretni fognak és várnak haza.

Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

Angyali üzenetek: az alvás fontossága

Angyali üzenetek: az alvás fontossága

Amikor behunyjuk a szemünket és elalszunk, a lelkünk kiszabadul a földi élet korlátai közül és az Ég felé veszi az útját, hogy feltöltődjön és emlékezzen. 🙂 Ezek az éjjeli utazások enyhülést és megváltást jelentenek mindannyiunk számára. Segítenek, hogy eltávolodjunk a gondoktól és egy olyan esélyt adnak, hogy messzebbről tudjunk ezekre a problémákra tekinteni, és más szemmel lássuk az életünket.

Így ezek az utazások nagyon fontosak mindannyiunk számára. Ezek alatt az utazások alatt nem érhet baj bennünket. Amíg a test pihen, az angyalok kísérik a lelket. Megkönnyebbülünk reggel, amikor kiengedjük a visszafojtott nyomást, amit napon át generálunk magunknak. Enélkül az éjszakai “menekülés” nélkül az élet elviselhetetlenné válna.

Gyakran emlékezünk bizonyos részletekre ezekből az utazásokból, és sokszor gondolkodóba esünk, hogy vajon ezek az álmok mit jelentenek. Azonban még akkor is, ha nem tudunk visszaemlékezni pontosan arra, amit álmodtunk, vagy ami történt, mégis jól szolgálják a céljukat, hiszen egyrészt, mint egy szelep segítenek kiengedni a feszültséget a saját rendszerünkön belül, másrészt ezek alatt az éjszakai utazások alatt tudatosan és természetesen tudjuk megélni az isteni részünket.

Ezek az utazások lehetőséget adnak, hogy előítélet és ítélkezés nélkül tapasztaljuk meg az isteni természetünket. Ilyenkor nyitottak vagyunk, s csak, amikor felébredünk kezdünk el “logikusan” gondolkozni arról, hogy egy élmény mennyire volt valóságos, vagy mit is üzen az a helyzet, amit átéltünk. Mégis, a logikus gondolkozás, vagy az elme ellenállása mellett a tapasztalat megmarad a tudatalattinkban.

A Felsőbb Én minden éjszaka tanújává válik az univerzum szépségének, s ezáltal feltöltődik egy újabb földi napra. Ezeknek az utazásoknak köszönhetően az alvás felfrissít és teljesen kipihenten ébredünk. Amikor csatlakozunk alvás közben az angyalainkhoz, ők mindig tárt karokkal várnak bennünket és beleolvadunk az ölelésükbe. Napközben nem mindig tudjuk a tudatos részünkkel befogadni az angyalok szeretetét és üzenetét, és amikor napközben szeretetre áhítozunk, akkor éjszaka alvás közben tudjuk azt befogadni, mert akkor vagyunk a legnyitottabbak erre.

Az alvás legnagyobb értéke, hogy találkozhatunk az angyalainkkal, és így esélyt kapunk arra, hogy megtapasztaljuk az élet legnagyobb csodáját – a szeretetet – érezni, magunkba szívni, feltöltődni vele és emlékezni arra, hogy kik vagyunk valójában, honnan jöttünk, hova tartunk, hogy mi a szent eredetünk.

Amikor egy felfokozott életet élünk, amikor nagyon sok inger ér bennünket napközben, akkor nem tudunk mindig pihentetően aludni. Pár éve felkerestem egy dietetikust, hogy segítsen a táplálkozásom beállításában. Remek tanácsokat kaptam tőle, majd hozzátette, hogy a szervezetemnek több alvásra lenne szüksége, mert ez a pörgés, amiben vagyok, túl hajszolttá tesz. Nem akartam altatót beszedni, bár egy gyógynövényes készítménnyel próbálkoztam, de tőlem nagyon életidegen, hogy beszedek valamit, és majd jobb lesz. Abban hiszek, hogy hatalmamban áll meggyógyítani magamat és elérni önmagamban a teljesség állapotát. Próbálkoztam a teával is, de mindig felkeltem éjszaka, hogy kimenjek a wc-re, és olyankor már nehezen aludtam vissza.

Az angyalok segítségét kértem, hogy újra vissza tudjak térni ahhoz a korábbi állapotomhoz, amikor még békésen aludtam éjjel. Az első sugallat a lassulás volt, aztán pedig a napi rutin átalakítása, majd pedig a forró víz lazító hatása. Először nem nagyon értettem, hogy hogyan kellene lelassulnom és hogy ez hogyan fog bármit is befolyásolni, de aztán  küldtek egy embert az életembe, aki megmutatta a lassulás szépségét. Vele el tudtam sajátítani azt, hogy mit jelent pihenni, lazítani és elengedni dolgokat. Először csak akkor ment, ha ő is ott volt velem, ma már akkor is megy, ha nincs mellettem. A változás nem azonnal jött, hónapokig kísérleteztem, mire rájöttem, hogy mit is akarnak pontosan üzenni az angyalok, de mostanra már megértettem, és sikerül is megélnem a napokat máshogyan, így az éjszakai alvás is átalakult, s újra töltődöm.

Megértettem az angyali üzeneteken keresztül az alvás jelentőségét, és most már máshogy állok ehhez a témához. Sok olyan dolognak tulajdonítunk jelentőséget, aminek nem kellene, és az igazán fontos dolgokat, amik egy jó élethez kellene, azokat pedig észre sem vesszük. Az alvás természetes számunkra, nem pedig egy kincs, nem gondolunk arra, hogy egy fantasztikus gyógymód, hanem csak mechanikusan minden éjjel újra és újra történik velünk. Pedig a pihentető alvás a pszichénket megerősíti és az idegrendszert is nyugtatja. Nagyon sok múlik azon, hogy mennyire tudunk mélyen aludni.

Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

Angyali üzenetek: a valódi gyógyulás

Angyali üzenetek: a valódi gyógyulás

Akkor tudunk a leginkább gyógyulni, amikor megosztjuk a szeretetünket másokkal. Amikor elhatározzuk magunkat, hogy a sérelmek, fájdalmak ellenére is megnyitjuk magunkat, akkor a szeretet a döntésünk nyomán áramolni kezd az életünkben és mások életében is.

Meggyógyítod a tested, az életed, és az elméd, mert ezekre szükséged van, hogy másokkal megoszthasd a benned lévő szeretetet. Ezt magadért kell megtenned, s a gyógyulás szinte azonnal bekövetkezik. De mit jelent a gyógyulás? A negatív gondolatok és érzelmek hatására a test megbetegszik, hiszen az idegrendszer elkezdi ezeket a stressz ingereket letölteni a testbe, hogy tehermentesítse önmagát. Ezek az ún. letöltések energiablokkokat hoznak létre a testben, gátolják az oxigén és a szeretet szabad áramlását. Ezek az energiablokkok nehéz töltésű, összesűrűsödött energiává duzzadnak, ami elkezdi felemészteni a szeretetet és az életerőt. Egy idő után már nem tudjuk olyan gyorsan pótolni, mint ahogy elnyeli a pozitív rezgéseket.

A gyógyulás, amikor tökéletesen megértjük, csupán annyit jelent, hogy meghozzuk a döntést felsőbbrendű énünk prioritásainak irányába. Amikor engedjük, hogy a hitrendszerek, a minták és az ego irányítsanak, akkor a félelem az utunkba áll. A saját én-tudatunk tesz bennünket gyengévé, ez az, amit sokszor elhiszünk magunkról, és lehasadunk a valódi erőnkről. Elfelejtjük, hogy a Teremtő saját képmására alkotott meg bennünket, s ez azt is jelenti, hogy hatalmas teremtő erő munkál bennünk. Amikor a gyengeséget választjuk, elhisszük tudattalanul, hogy az többet ad nekünk, mint az, ha erősek vagyunk. De ezt a döntést bármikor újra gondolhatjuk, hogy új eredményeket tapasztaljunk meg az életünkben.

A gyógyulás nem más, mint amikor megnyitjuk a szívünket a Teremtő szándéka előtt, s összekapcsolódunk ismét a saját erőnkkel általa. Mindenünk megvan mindig, ami az adott gyógyulást segíteni tudja, csak emlékeznünk kell a KAPCSOLATRA. Önmagunkkal és a Teremtő szándékkal. A Teremtő nem alkotott gyengeséget, azt az emberi tudat hozta létre kényelemből, s amikor lemondunk egy kényelmesnek tűnő emberi játszmáról, félreállunk a saját utunkból, s elkezdődik a gyógyulás. Csak emlékezned kell arra, hogy ki is vagy valójában.

Az egészség elérhető, csak azt kell kijelentened, hogy több időre és energiára van szükséged a célod elérésére. Tiszta és megingathatatlan döntésed az egészségért nem semmisíthető meg, az elkezd felemelni, elkezd tehermentesíteni. Legyen megkérdőjelezhetetlen erőd a döntésedben, a szándékodban és minden azon múlik, hogy mennyire vagy elkötelezett a döntésed mellett. Nincs erő, ami a te erőd felett állna, amikor harmóniába hozod a saját magasabbrendű akaratodat a Teremtő akaratával.

Az energiakezelések során tapasztalom, hogy valóban minden azon múlik, hogy mennyire köteleződünk el a gyógyulás mellett és képesek vagyunk-e tartós változást létrehozni az életünkben azért, hogy az adott probléma, nehézség, betegség ne térjen vissza. A hétköznapi élet megpróbálja a gyógyulást, kikérdezi a leckét, ezt tekinthetjük tesztnek, kísértésnek, de egy tiszta szándék csak akkor tud megnyilvánulni, ha belül, a szívünk legmélyéről vágyjuk azt a változást.

Az egyik évben az egyik vendégem dohányzás leszokásra kérte a gyógyulást. Minden jól ment, pár hónapig valóban nem is gyújtott rá, azonban az első stresszesebb helyzetnél elfelejtette a szándékát, hogy szereti annyira magát, hogy nem mérgezi tovább a testét, és elhitte az ego reklámokon és társasági érintkezéseken szocializálódott tanácsát, hogy majd a dohányfüst enyhíti a stresszt. Ez természetesen nem igaz, csak ilyenkor megnyugszik a tudat, hogy tesz valamit, még ha azzal magának árt is, de legalább cselekvésben van.

De ez csak egy példa a sok közül, nagyon sok valódi gyógyulásról is be tudok számolni a praxisomban, elinduló fogyásról, rendbe tett párkapcsolatokról, elmúló fizikai tünetekről. Akkor gyógyulunk meg, amikor hozzátesszük a saját részünket a gyógyuláshoz, nem pedig az egyik kényelmi pozíciót egy másikra cseréljük. Az is egy kényelmes álláspont, hogy elmegyek valahova, ott majd meggyógyítanak, és akkor semmit nem kell tenni érte. Azonban a saját életünk felett csak nekünk van hatalmunk, mások annyit tehetnek, hogy emlékeztetnek arra, hogy kik is vagyunk valójában, emlékeztetnek az erőnkre, elindíthatják a gyógyulás folyamatát, de a mi felelősségünk az, hogy megszüntessük azt az életünkben, ami életre hívta. Ez a valódi gyógyulás útja.

Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

Angyali üzenetek: a megbocsátás

Angyali üzenetek: a megbocsátás

Mindannyian halljuk az Égi útmutatást. A hang a szívünkön, a megérzéseinken keresztül érkezik. Számomra az nagyon fontos, hogy ne csak halljuk, hanem tudjuk is elfogadni ezeket az útmutatásokat, és megtanuljunk bízni önmagunkban, s az Angyalok szeretetében. A félelem, hogy nem merjük követni ezeket az útmutatásokat, az nem más, minthogy elveszítjük a kontrollt. Hiszem, hogyha valakinek van egy stabil önismerete, van benne hajlandóság a fejlődésre, jól le van földelve, akkor ezeket az angyali üzeneteket be tudja építeni az életébe, a hétköznapjaiba.

A megbocsátás egy olyan téma, amelyről sokan írtak már, nincs egyetlen recept, ami biztosan és tökéletesen segítené ezt a folyamatot.  De miért olyan fontos a MEGBOCSÁTÁS? Mert ezzel vége szakad a szenvedés, amely a magunk és mások iránt érzett düh el nem engedéséből fakad. A megbocsátás kiengedi a düh-vel telített levegőt a tüdőnkből, ami a bánat/szomorúság szerve. Ha tele van ez a terület szenvedéssel, elveszítjük az örömöt az életünkből.

Amikor valami rossz, vagy nehéz dolog történik velünk, akkor a tudatunkba bezárjuk ezt a történetet, és rázárjuk a szenvedést. Ez a szenvedés elkezd belülről marni, elkezd megbetegíteni, és azzal, hogy sokszor ragaszkodunk a fájdalomhoz, a szenvedéshez, nem tudunk gyógyulni, nehézzé válik a létezésünk. Minden ragaszkodás szenvedés. Megköti a tudatunkban a különböző elmeállapotokat, s ezeket helyezi az életünk/működésünk középpontjába. De ebből az állapotból csak egy boldogtalan élet fakadhat.

A megbocsátás megszabadít ezektől a félelmektől, fájdalmaktól. Szabaddá válni azt jelenti, hogy eltűnik belőlünk az ítélet, sem magunkat nem bíráljuk többé, sem pedig másokat. Megértjük, hogy a különböző helyzetek hogyan tanítottak bennünket, de az önszeretet annyira fontossá válik számunkra, hogy annak mentén önmagunkat választjuk, azt választjuk, hogy jól akarunk lenni. Az ítélkezésekkel együtt járó megbocsátás nem tud hatásos lenni.

Amikor elkezdtem az Őrangyalommal tudatosan kapcsolódni, nagyon sokat tanultam tőle/általa a szeretetről és a megbocsátásról. Egy hosszú folyamaton keresztül tanultam meg, hogy hogyan elengedjek el bizonyos helyzeteket, hogyan adjam át az irányítást, hogyan bízzak meg az Égi gondviselésben, hogy minden úgy alakul majd, ahogy az érintettek számára az a legmegfelelőbb. Így nem kell, hogy egy helyzet felett én ítélkezzek, nem kell, hogy börtönbe (a tudatomba) zárjak bizonyos embereket és helyzeteket, akár elkövetők, akár áldozatok. S így magamnak sem kell egyikké sem válnom, szabad maradhatok.

Amikor ráébredünk a bennünk lévő gyógyító erőre, ráébredünk az alázat valódi természetére. Amikor megszületik bennünk az alázat, (ami csak tényleg valódi lelki erőből tud fakadni), készek vagyunk arra, hogy félreálljunk (akár önmagunk útjából) és átadjunk bizonyos helyzeteket az angyaloknak, a sorsnak, a teremtőnek, annak a hatalmasabb erőnek, amiben/akiben hiszünk. A hajlandóság, hogy felhasználjuk a gyógyulásért ezt az ösztönző erőt, ez jelenti magát a MEGBOCSÁTÁST. Nem azért bocsátunk meg, mert valaki azt mondja, hogy ez jobb lenne nekünk, hanem azért, mert meg TUDUNK bocsátani. Nem azért bocsátunk meg, mert nyerünk általa, vagy veszítünk általa, hanem azért, mert meg tudunk bocsátani a pszichés jólétünk érdekében.

Ez jelenti a végtelen és határtalan erőt, hogy megvan bennünk a képesség a megbocsátásra. A megbocsátás velünk, magunkkal kezdődik. Mindannyian nagyon sok olyan dolgot hurcolunk magunkban, amelyek megítéltünk, s amelyek megbocsátásra várnak bennünk. Ezek visszahúznak, s nem tudunk szabadon szárnyalni, nem tudunk emelkedni, mert a nehéz vibráció visszahúz. De ez az út vezet bennünket a gyógyulás útján, hogy ezeket a múltbéli sérelmeket fel tudjuk oldani, és meg tudjunk bocsátani magunknak, hogy valamit megtettünk, vagy éppen nem tettünk meg.

Nekem az szokott segíteni, hogy arra gondolok, hogy akkor, amikor az a helyzet történt, a tudásomhoz és körülményeimhez képest az akkor számomra elérhető legjobb válaszreakciót adtam. Ma már sokkal többet tudok a világról és magamról is, és ma már máshogy döntenék. De annak a helyzetnek a hatására is lettem az, aki ma vagyok. Így úgy tekintek rá, hogy az a helyzet a tanulásomat, a fejlődésemet szolgálta. Amikor döntenem kell, hogy milyen utat választok, mindig felteszem a kérdést magamnak, amit az angyalomtól tanultam: “A gondolataim, szavaim, tetteim a szeretet kisebb vagy nagyobb tudatosságához járulnak-e hozzá?”

A megbocsátás sokszor nem könnyű nekünk, embereknek. Azonban mind képesek vagyunk rá. Érdemes megtalálni magunkban azt a kapcsolatot, azt a teret, ahol ez meg tud történni. Ezt nem másokért tesszük, hanem saját magunkért, a saját boldogságunkért. Az életet nem tudjuk kiszámítani, hogy mi miért történik, ezért amit tehetünk, hogy megpróbálunk minden nap jobbá válni annál, akik tegnap voltunk. Erre a fejlődésre figyeljünk, ebben van a változás, s ebben van az a szeretet, amire szükségünk van arra, hogy egy szeretetteljes életet éljünk. Ha úgy érzed, hogy ebben segítségre van szükséged, ajánlom az ITT lévő online meditációt, amely segíthet abban, hogy kapcsolódj az Őrangyaloddal.

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

error: Content is protected !!