KAMMERER EDINA BLISS

A fátyol fellibben

A fátyol fellibben

Szerző: | 2019. március 26. | A változás útján

A minap összefutottam egy volt párkapcsolatommal, akivel nagyon sokáig voltunk egy pár. Már régen szakítottunk egymással, és megmaradt köztünk egy kellemes, baráti viszony. Elkezdtünk beszélgetni, és egyszer csak figyelni kezdtem magam, mert éreztem, hogy valami nem stimmel velem.

Amikor megismerkedtünk 17 éves voltam, bár már tinédzser, de lélekben azért még egy gyerek-lány. Sok mindent tanultam tőle, és valahogy elkerülhetetlen volt, hogy ne csússzunk bele öntudatlanul egy apa-lánya kapcsolatba. Emlékszem, amikor vitáink voltak, még sokszor mondta is, hogy „Nem az apád vagyok”.

És most, sok évvel később, amikor egy asztalnál ültünk és beszélgettünk, érezni kezdtem, hogy újra úgy viselkedem, mint egy kislány. Teljesen automatikusan bekapcsolt bennem ez a régi minta, és azonnal át is vette az irányítást. Ebben a pillanatban elveszítettem a szívkapcsolatot a világgal, és egy berögzött viselkedésminta határozta meg a cselekvésemet, a gondolataimat. Bevallom, hogy nem kevés idő telt el, mire észrevettem, hogy itt valami hiba van. Egyre nőtt bennem a diszkomfort érzés, hogy nem érzem jól magam a bőrömben.

Gyors önvizsgálat, és szinte azonnal fel is fedeztem, hogy eltűntem a Jelen pillanatból. Amint visszahúztam a fókuszomat arra, aki VAGYOK, a beszélgetés is kezdett elapadni köztünk. Már nem tápláltam öntudatlanul ezt a régi játszmát és nem akartam jól lakatni az egómat, így már nem is voltam „érdekes” a másik fél számára sem. Érdekes megtapasztalás volt az, hogy mennyire fontos a valódi Jelenlét. Abban a pillanatban, amikor újra „felébredtem” nagyon élesen érzékeltem azt a különbséget, ami a látszatvilágot és a valódi érzésekkel megáldott világot elválasztja egymástól. Nagyon éles volt a kontraszt, ugyanakkor boldogság áradt szét bennem, mert azt éreztem: SZABAD vagyok. ÖNMAGAM vagyok.

Nem a szabadság illúziójában élek, hanem valóban élem azt. És még valami: már nem bántottam magam amiatt, hogy belecsúsztam egy játszmába, hanem azt éreztem, hogy ha ez nem történik meg, akkor ezzel a tapasztalással kevesebb lennék. De én örülök ennek a tapasztalásnak! Nem mindig ilyen könnyű a nehézségekben meglátni a jót, de végül is ez lenne a cél, hiszen az életemben minden értem történik. Az én felemelkedésemért! És azonnal szertefoszlik még egy illúzió: nincs rossz.

Hiszen hogyan lehetne valami rossz, ami azért történik, hogy én több legyek általa? Szeretném ezt élni minden történésben és meg is teszek ezért mindent. Ez a felismerés most bontogatja a szirmait a lelkemben, és én dédelgetem, mert meg akarom őrizni, hogy ezt mindig tudjam. És valamit úgy a legkönnyebb megőrizni, ha szétosztom, ha visszaadom. Gyönyörű áldott körforgás.


Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

Felelősséggel magunkért és egymásért

Felelősséggel magunkért és egymásért

Szerző: | 2019. március 26. | Önismeret

Számomra a felelősségvállalás szorosan összekapcsolódik a felnőtté válással, azzal, amikor megérünk arra, hogy felnőtté váljunk és így is élünk a világban. Most látom csak, hogy a figyelmemet erre a témára irányítottam, hogy mennyi olyan ember van, aki elodázza a felnőtté-válás folyamatát a saját életében, mert nem bírja azt a rá nehezedő terhet, amelyet úgy hívnak: felelősség.

Ha már a minap szóba hoztam a könyvbemutatót, érdekes volt, amikor eldöntöttem, hogy szükség van arra, hogy elhívjam a barátaimat és ismerőseimet és megmutassam nekik egy másik oldalamat is. Az elhatározás könnyű volt, és amíg az alkotó folyamat szabadon áramolt bennem, tovább inspirált. Volt bennem félelem (nem kevés!), hogy jönnek-e egyáltalán, hogy nem jönnek-e túl sokan, hogyan fogok ennyi ember előtt beszélni, stb., és volt egy pillanat, amikor azt éreztem, talán jobb lenne visszamondani. Csak egyetlen pillanat volt, de elég ahhoz, hogy a kétség – egy előre láthatatlan jövő kétsége (hiszen vagy úgy lesz, vagy nem) – a közelembe férkőzzön. Aztán rádöbbentem arra, hogy felelősséggel tartozom a szavaimért. Kimentek a meghívók, a plakátok ott voltak az üzletekben, a hirdetőtáblákon, a szórólapok a postaládákban. Ez a pillanat hirtelen mindent megváltoztatott bennem. Egészen idáig sokszor nyomasztott a felelősség, hogy mindig mindennel időben meglegyek, hogy amit vállaltam, megtartsam, és mivel ezt elvártam, sőt megköveteltem magamtól, ez inkább stresszt okozott, semmint egy természetes folyamatot. Pedig a felelősségvállalás a felnőtté-válás természetes része, nem lehet siettetni, de meg sem lehet akadályozni.

Úgy érzem, hogy abban a mágikus pillanatban ott, amikor megéreztem a felelősségvállalás igazi ízét, egy újabb rész a gyermeki énemből felnőtt. Ez a pillanat inspirált és lendületet adott ahhoz, hogy egy olyan előadást állítsak össze, ami valahol egy önvallomás is volt, ami a szívemben fogalmazódott meg. Azon az estén sokkal nyugodtabban, mint ahogy vártam (azt hittem, hogy az iskolás évek alatt tapasztalt lámpaláz vissza fog köszönni, de hála Égnek csak a távolból integetett), kiálltam az emberek elé és odaadtam magam nekik úgy, ahogy vagyok. Egy csodát éltem meg általa s ezen az úton a felelősségvállalás vezetett, amit sokáig, mint egy mumust a sötétben tartottam, de mikor kijött a fényre és megmutatta magát, nekem a legnagyobb tanítómmá vált.

És még egy dolgot megtanított a felelősségvállalás azon az estén az emberi kapcsolataimról. Igazán kíváncsi voltam arra, hogy a barátaim közül kik lesznek azok, akik ezen a számomra fontos estén támogatnak és a kezemet fogják majd. Gyakran a kedves szavak és ígéretek mögött nincs tartalom, nincs valódi szeretet, nincs őszinteség, csak űr, megfelelés és félelem. Ezek a szavak jönnek és mennek, mint ahogy az emberek is; de vannak olyan szavak, olyan ígéretek és olyan tettek, amelyek nem félnek a felelősségtől, nem félnek a szeretettől és stabilan állnak a viharok közepette is. Ezek azok a kapcsolatok, amelyek felelősségteljesen működnek.

Azon az estén, az azt megelőző folyamatok világítottak rá nekem arra, hogy a felelősségvállalás – amiről eddig azt hittem, hogy nehézkes, hogy nyomasztó, hogy mintegy terhet úgy kell cipelni és az ember összeroskad alatta – valójában egy könnyed, örömteli és szeretetteljes állapot. Engem felszabadított és porrá zúzta ezeket a „béna” hiedelmeimet. Talán a családból hoztam ezt a hitrendszert, talán a társadalom tanított rá valaha, nem tudom. De egy biztos, hogy illúzió és hazugság volt. Nincs annál csodálatosabb érzés, mint amikor hiszek valamiben, ki merem mondani, fel merem vállalni és az életemmel is bizonyítom azt. Ez a felnőtté-válás szabadsága számomra.

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

Van választásunk

Van választásunk

Szerző: | 2019. március 26. | A változás útján

Úgy érzem, végre elindultunk hazafelé. Csodálatos folyamatok zajlanak, egyre inkább nyitottabbá válunk a szív rezdülésére. Egyre bizonytalanabbak vagyunk abban, hogy az eddig jól bevált történések, helyzetek valóban örömmel és boldogsággal töltenek-e el. Egyre bizonytalanabbak vagyunk abban, hogy az elme logikus következtetései nyomán valóban a valódi életet éljük-e, vagy csak egy (ál)biztonságos, racionalizálható létet követünk.

Ez nagyszerű! Úgy ébredünk, mint tavasszal a természet, hosszú, mély álomból, egy befelé forduló állapotból megnyílunk a napfényre, gyökereinket újra érezzük a Földben és megmutatjuk ragyogó fényünket a világnak! Tégy egy egyszerű próbát! Ha boldog vagy, akkor szereted az életedet. Ez nem azt jelenti, hogy többé nem várnak kihívások rád, inkább csak azt, hogy bízol. Bízol abban, hogy bármi is történjen, nem vagy egyedül. Ha megállsz egy pillanatra, s mélyen magadba szívod a levegőt körülötted, a saját energiáidat, Te mit érzel? Tudsz örülni a létezésednek? Ez az, amit most el kell dönteni: hajlandó vagy-e átalakulni, hajlandó vagy-e egy szebb jövőt teremteni magadnak és a körülötted élőknek? Minél többen vállaljuk el a felelősséget egy szebb világért, egy tisztább bolygóért, egy egészségesebb Földért, annál inkább támogatjuk a megemelkedett rezgést.

Aki elvállalja a felelősséget, egy csodálatos feladat és egy magasabb erő előtt hajtja meg a fejét. Ha érzed, hogy erre te is képes vagy, fókuszáld a figyelmedet. Először minden belülről indul el. Átalakítjuk a gondolatainkat, figyelünk arra, hogy negatív gondolatainkkal se a testünket, se a levegőt, se a Földet ne szennyezzük. Átalakítjuk a cselekedeteinket, észrevesszük a jeleket, a lehetőségeket, segítünk azoknak, akik kérik. Folyamatos kapcsolatot ápolunk a Forrással, amiből töltődünk (akár meditációval, akár tánccal, testgyakorlással, ez mindenkinél más), így nem magunkból adunk, mi csak eszközei leszünk a Teremtésnek.

Ebből az évből annyi mindent ki lehet hozni, csodákat lehet átélni. Szerintem a tavalyi év igen nehéz volt, de 2019-nek különleges energiája lett azáltal, hogy segített abban, hogy nagyon mélyre, önmagunkba vezetett az előző év. Ez a mély alászállás abban segített, hogy megmutatta nekünk, mi az, ami méltó hozzánk, mi az, ami érdemes a túlélésre, és mi az, amit hiába markolunk, sosem volt a miénk. Az elengedés nagy mértékben jelen volt az elmúlt évben, mikor könnyebben, mikor nehezebben ment, de az élet nem állt meg, és folyamatosan “kikényszerítette”, hogy tartsuk a fókuszt, tudjuk minden pillanatban, hogy miért és hogyan érdemes az életünket élni.Tekintsünk úgy 2019-re, mint a 10 milliószoros napra, használjuk a tudatosságunkat arra, hogy az Egységbe emeljük a rezgését. Valóban csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki ebből az évből és mit teremtünk meg! Ezért ez most a választás éve! Válasszunk egy tiszta és szeretetteljes jövőt magunknak azáltal, hogy a jelenben mindig a szeretet és az Egységet teremtjük.Váratlan, hirtelen fordulatokkal teli év vár ránk, amit eddig megtanultunk a világról, azt ne arra használjuk, hogy akadályozzon bennünket a fejlődésben, hanem arra, hogy egy nyugodt alapból nyissunk új dolgok felé. Az eszközök, amik a kezünkben vannak, abban segítenek, hogy tudjunk a középpontunkból reagálni, nem pedig abban, hogy bebetonozzunk egy jövőképet. Ne arra hajtsunk, hogy ne érjenek kihívások (mert ezzel felesleges foglalkozni, ez nem lesz így soha 🙂 ), hanem arra, hogy ha kihívások érnek bennünket, arra jól tudjunk reagálni.Sok döntés vár tehát ránk ebben az évben, és ezeket a döntéseket nem tudja más meghozni helyettünk. Ez a mi életünk, a mi felelősségünk. Csak annyi a dolgunk, hogy tudjuk: VAN VÁLASZTÁSUNK! Akkor is, ha azt hisszük, hogy nincs. Legyünk kreatívak és keressük azokat az ösvényeket, amelyek közelebb visznek önmagunkhoz.


Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

Ha valami véget ér, valami új indul az útjára

Ha valami véget ér, valami új indul az útjára

Szerző: | 2019. március 19. | Elengedés

Az egyik nap egy mozgalmas délelőtt után az egyik barátnőmmel hazafelé tartottunk, de nem tudtunk leállni a házuk előtt, mert egy macska feküdt az út közepén. A barátnőm dudált egyet, hátha csak elaludt, bár bennem a bajsejtelem lüktetni kezdett. A macska nem mozdult. Kiszálltam az autóból, odamentem hozzá. Közelebb hajoltam a macskához, de nem láttam rajta semmilyen külsérelmi nyomot. Aztán megláttam, hogy a mellkasa emelkedik és süllyed. Hozzáértem, és keservesen nyávogni kezdett. Szívszorító dallam volt, egy olyan dallam, amivel már egyszer találkoztam, amely egyszer már visszhangzott a lelkemben.

Éreztem, hogy itt a vég számára és tudtam, hogy nem véletlen, hogy ott vagyok. Megfogtam a kis testét, és bevittem abba az udvarba, ahova tartozott, de senki nem volt otthon. Ösztönösen a napfényre tettem, hogy minél több érje őt. Összedörzsöltem a tenyerem, hogy az energia útjára induljon, és a testére helyeztem a kezeimet. Éreztem, ahogy szívja magába az erőt, ami ahhoz kell neki, hogy átkeljen. A nyávogása egyre halkabb lett, és a kis mancsát a kezemre tette. Hálás volt nekem. Gyönyörű és meghitt pillanat volt. Én csak térdeltem felette és imádkoztam, tudtam, hogy már nem segíthetek neki, végig ez volt a fejemben, miközben valójában átsegítettem őt egy nehéz pillanaton. Elvettem a fájdalmat a testéből és tudtam, hogy nagyon hálás ezért.

Azokban a pillanatokban békés meghittséget éltem meg. Ahogy kapcsolódtam vele, tudtam, hogy rendben van és rendben is lesz. Nem volt benne sem harag, sem bánat, egyszerűen elvégezte a feladatát, és továbbhaladt egy magasabb erő felé. Lebilincselő bölcsesség és tudatosság áradt belőle, ahogyan a kezem rajta pihent, átáramolt rajtam megannyi információ, mielőtt átkelt volna, még átadott magából egy esszenciális bölcsességet. Nem is átadott, megosztott. Ez a helyes szó. És én is megosztottam vele azt, ami az én esszenciám: a szeretet. Csodálatos és felemelő volt az elmúlása, soha nem tapasztaltam még hasonlót sem.

Órákkal később az egóm erőre kapott és elkezdett a tudatomba régmúltból emlékeket fecskendezni. Éreztem, hogy rám akarja teríteni a szenvedés és a fájdalom nehéz köntösét, de nem akartam felvenni. Felül akartam írni ezt a programot, hogy a halál szenvedés és fájdalom. Az én személyiségem ragaszkodó és nehezen megváló, és éreztem, hogy ez az a pillanat, amikor újrakódolhatom magam a lelkem vágya szerint. Végig Izzy videójára gondoltam, ami a Youtubon bejárta a világot. Nemcsak élni lehet örömmel, hanem a halált is lehet ünnepelni és nem azt, hogy már nincs köztünk, hanem azt, hogy valaha itt volt!

És akkor belém nyilallt, hogy Bastet tanításán égtem át, egy régi sebet gyógyított bennem meg, aminek a fájdalmához olyan erősen ragaszkodtam. Az öröm, a zene és az élvezetek Istennője megmutatta, hogy ez Nekem fájdalom, magamat sajnálom, mert aki átlépett, annak folytatódik a kaland, csak máshol, másképp. Megkönnyebbültem és megszabadultam az évek óta cipelt terhek alól, kivontam belőlük a fájdalmat és már csak egy békés arc szeretetteljes mosolya az, ami megmutatja magát azokból az időkből.
Áldás érte.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

Az Angyalok köztünk járnak

Az Angyalok köztünk járnak

Szerző: | 2019. február 03. | Gondolatébresztő

2010-ben egy nehéz döntést hoztam meg. Biztos, jól fizető állásomat magam mögött hagytam. Akkor már minden a válságról szólt, a közvetlen környezetem igyekezett, hogy bízzon bennem, de volt, akinek a szeméből rémület tükröződött vissza, talán pont a saját rémületem. Azt éreztem, hogy az addigi életem fojtogat, nem tudok már szabadon lélegezni, mert nem a lelkem vágya szerint élek. Pedig sok szép élmény ért akkor is, de belülről feszített a szabadságvágy, hogy csak olyan dolgokat csináljak, amikhez valóban kedvem van.

Folyamatosan pozitív megerősítéseket mondogattam magamban, azoknak az embereknek a társaságát kerestem, akik bátorítottak és megértettek. Távol tartottam magam a rémhírektől, a pánikkeltéstől, a pletykáktól. De egy reggelen megtaláltak a saját félelmeim. Felsejlettek bennem a kétségek, és egy gondolat visszhangzott a fejemben, mi van, ha rosszul döntöttem? Talán csak akkor kellett volna felmondanom, ha már van másik munkám. Egész reggel ezek a gondolatok jártak a fejemben és egyre közelebb ért hozzám a kétség. Egy dolgot biztosan tudtam, hogy nem akarok táptalajt adni ezeknek a gondolatoknak, nem akartam, hogy gyökeret verjenek bennem. Éreztem, hogy azonnal friss levegőre van szükségem, sétálni akartam. Kivételesen nem az erdő felé mentem, hanem csak az utcákon sétáltam. Hiszek az Angyalokban, és most is őket kértem, hogy segítsenek, hogy újra nevetni tudjak és könnyedén, hittel élhessem az életemet.

Ahogy ezen gondolkodtam, láttam egy nőt, amint nevetve egy tolószéket tol. A tolószékben egy vak férfi ült, akinek hiányzott az egyik lába. De mindketten hangosan nevettek és bohóckodtak. Tökéletes összhangban sétáltak, és sokkal szabadabbak és vidámabbak voltak úgy, hogy látszólag kevesebb okuk volt az örömre, mint nekem. A szemem megtelt könnyel, gyönyörű látvány voltak ők így ketten. A szeretet szinte kézzel fogható és tapintható volt. Ez a jelenet fényt hozott sötét gondolataim közé. Hirtelen már nem éreztem a problémáimat olyan súlyosnak és nehéznek. Kizökkentett önbüntető gondolataim közül és más megvilágításba helyezte az életemet.

Hálás vagyok azért, hogy ennek az élménynek a részese lehettem. Tudatosult bennem, hogy azáltal, hogy engedek a félelem sötét energiájának, nem találok könnyebben megoldást a problémáimra, és zsákutcába jutok csak. De azon a reggelen megjöttem a zsákutcából. Ez a jelenet megnyitotta a szívemet a megoldásnak. Bármilyen nehéznek is éreztem a helyzetemet, nem veszíthettem el az örömöt az életemből. Nem engedhettem, hogy a félelem és a kétség mindenemet elvegye! Ha térdre is kényszerít az élet, nem szabad túl sokáig az önsajnálatban dagonyáznom. Saját magamért tartozom annyi felelősséggel, hogy felállok, leporolom a térdeimet, és nevetek egyet igazán, tiszta szívből. Ha nem teszem meg, az idő gyorsan továbbszáll, hirtelen repülnek a napok, hónapok, évek. Mire észbe kapok, már egy megkeseredett ember néz vissza a tükörből. Ez igen nagy luxus lenne számomra.

Akkor, ott az utcán, eldöntöttem, hogy én is segítek a többi embernek úgy, hogy a saját életemmel mutatok példát. Ahogyan én is láttam. Ott volt a bizonyosság, hogy így is lehet élni sokkal nehezebb körülmények között, mint ahogy én élek. Újra erős hittel álltam az utcán, s egy másfajta nézőpontból szemléltem körülöttem a dolgokat. Észrevettem, hogy a madarak csicseregnek, hogy a nap bátorítóan simogatja az arcomat. A nyár illata körbeölelt, s megint láttam olyan dolgokat, aminek tudtam örülni. Megnyugodtam. Újra boldog voltam, csak attól, hogy ott állok az utcán és  a hétköznapi csodák körbevesznek. Nem vágytam nagy dolgokra, csak arra, hogy mindig tudjak örülni minden pillanatnak, és hogy észrevegyem ezeket az apró varázslatokat.

Amint hazaértem, ránéztem a telefonomra, volt rajta egy nem fogadott hívás. A vonal másik végén egy olyan munkalehetőség várt, amely összhangban volt a terveimmel, így kezdtem el az Angyal utcában dolgozni. 🙂

Ez a történet rádöbbentett arra, hogy az örömre mindig van ok, és hogy a valóság mindig sokkal érdekesebb és színesebb, mint az álmok. Sokszor képzeltem el, hogy milyen munkát találok, ami teljesen más volt, mint ami végül rám talált, de ha visszanézek az eltelt időszakra, nem csinálnám máshogyan. Ha minden nap találunk magunknak okot az örömre, lényünk természetes részévé fog válni. Eljön a nap, amikor már nem kell okot találnunk arra, hogy örüljünk, és mi magunk leszünk az öröm! Te látod így magadat a nem túl távoli jövőben?

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb felhasználása engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás