Szerző: Kammerer Edina | 2019. november 26. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“Minél jobban szeretem önmagamat, annál jobban észreveszem, hogy szeretnek.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai feladat? Sokunk érzi azt, hogy nem szeretnek (eléggé) bennünket. Bármennyire is nehéznek tűnik, vagy dühösek leszünk ettől, de ez csak akkor fog változni, ha mi elkezdjük szeretni önmagunkat. Még abban az esetben is, amikor a családunk vagy barátaink nagyon szeretnek minket, nem fogjuk addig úgy érezni, hogy ez elég, ha mi nem szeretjük önmagunkat. Így azt az üzenetet sugározzuk, hogy nem érdemes minket szeretni, s ez természetesen elriasztja az embereket, ami súlyosabbá teszi a problémánkat. Akkor tudunk megszabadulni a szeretetlenségtől, ha megtanuljuk felismerni a saját értékeinket.
Ha mi értékesnek tartjuk magunkat, akkor mások is fel fogják ismerni az értékeinket. Ha nem becsüljük magunkat, akkor mások sem fognak. Akkor érezzük mások szeretetét, ha szeretjük magunkat.
Feladat:
Ma tegyél valami olyat, amiben megnyilvánul az önmagad iránt érzett szereteted. Ne elnéző legyél, mert ettől nem azt fogod érezni, hogy szeretnek, mert ettől ugyanúgy kimerülsz, mint amikor áldozatot hozol. Kezdd azzal, hogy alaposan megvizsgálod önmagad. Miben tudnád magad többre tartani és miben bízhatnál jobban magadban? Mi az, amiben elismerhetnéd önmagadat?
Általában sokkal szigorúbb vagy magaddal, mint a téged körülvevő emberekkel. Most itt az ideje, hogy lazíts és felismerd az érdemeidet. Ha alkalmatlannak vagy értéktelennek érzed magad, akkor hagyd magad elmerülni ebben az érzésben, amíg el nem múlik.
Záró gondolatok
Ha alábecsüljük önmagunkat, akkor lehetőséget adunk másoknak is, hogy ezt tegyék. Fontos, hogy tudjuk, hogy mik az értékeink és azt is, hogy mely területeken becsüljük alá magunkat. Ha megvizsgáljuk, hogy ez miért alakult ki bennünk, megtaláljuk a gyökerét, akkor ezt meg tudjuk gyógyítani.
Ne fordítsunk hátat ezeknek az érzéseknek és ne próbáljuk meg elrejteni azokat. A gyógyulás legegyszerűbb módja, ha átéljük az érzéseinket amíg azok maguktól szerte nem foszlanak.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. november 14. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“Minden olyan viselkedésforma, ami nem szeretet, az a szeretet igénylése“ (Chuck Spezzano).
Miről szól a mai napi feladat? Figyeld meg azokat a viselkedésformákat, amelyeket magad körül tapasztalsz. Figyeld meg, hogy melyik szeretetteljes és melyik nem az? Amelyik viselkedésben azt tapasztalod, hogy nem a szeretetből fakadnak, arról azt kell tudnod, hogy azok az úgynevezett szeretetkérő viselkedésformák.
Ha egy viselkedés kifejezetten ellened irányul, akkor tudd, hogy az illetőnek, aki “támad”, kifejezetten a Te szeretetedre van szüksége. Ezekben az esetekben, ha a viselkedésedet át tudod úgy alakítani, hogy nem egy védekező álláspontot veszel fel, hanem úgy közelíted meg az adott helyzetet és személyt, hogy adsz neki valamit (szeretetet, türelmet, figyelmet, megengedést, stb.), akkor támadóból szövetségesre lelsz benne.
Ha valaki megtámad téged a jelenben, s nem követed az emberi játszmák energiaszerzésre irányuló szerepeit, akkor a jövőben ő hűséges lesz hozzád jóban-rosszban. DE most neki van szüksége szeretetre.
Vannak olyan emberek, akik meg fogják tartani a maguk kis játszmáit, mert szükségük van újra és újra arra, hogy átéljenek valamit. Van, aki sokáig nem tud szabadulni a fásultságtól, a lustaságtól, van, aki az ellenségeskedéstől, az ítélkezéstől. Ilyenkor jusson eszedbe az, hogy milyen nehéz egy ilyen helyzetben lenni, milyen rossz beleragadni, s ezt az állapotot tekinteni valóságnak. Emlékezz arra, hogy amikor hasonló helyzetben voltál, te milyen “segélykérő” mechanizmust működtettél, milyen volt a te segélykiáltásod, s talán ráébredsz, hogy szóval te magad sem tudtad sokszor kifejezni azt.
Tudatosítsd, hogy aki Téged támad, ő is segítséget kér, valójában segítségért kiált, s a szeretetedre van szüksége, de nem képes szavakkal kifejezni, lekommunikálni azt. Ha elcsendesedsz, pontosan fogod tudni azt a környezetedben, hogy ki az, akinek a “kérését” meg kell hallgatnod, ki az, aki felé el kell indulnod, hogy támaszt és segítséget nyújts neki. A párkapcsolatodban figyeld a társad viselkedését, és próbálj szeretettel és türelemmel fordulni felé. Próbáld meg azt megérteni, hogy mi készteti valójában őt erre a viselkedésre, mi az, amitől valójában megijedt?
Feladat:
Gondolj arra az emberre, aki a legtöbbet támad téged az életedben. Képzeld magad elé, hogy most itt van, és hogy közeledsz felé megértve azt, hogy a támadása valójában egy segítségkérés volt. Vajon milyen segítségre van ennek az embernek szüksége? Hogyan segíthetnél neki? Hogyan reagálnál ösztönösen a kérésére? Felhívnád? Írnál neki? Megölelnéd? Beszélnél vele?
Ha segítesz ennek az embernek, ráébredsz, hogy Ő az, aki tudja a választ a te problémádra. Nem biztos, hogy most, lehet, hogy a jövő egy pontján. Lehet, hogy ez nem egy közvetlen megtapasztalás lesz, hanem a saját elméd egy része vetítődik ki, amelyet ez az ember tükröz vissza. Ha rajta segítesz, magadon is segítesz.
Záró gondolatok
Minden belőlünk indul ki, semmi nincs rajtunk kívül. Ha úgy érezzük, hogy nem működik jól a kapcsolatunk, ha úgy érezzük, hogy hiányzik belőle valami, de szeretnénk meggyógyítani, mert fontos nekünk a másik, akkor még ma kezdjük el a belső munkát. Ha nincs párkapcsolatunk, akkor is csináljuk végig, általában az emberi kapcsolatainkra levetítve, mert ha azokat rendbe tesszük, akkor meg tudunk nyílni egy boldogabb kapcsolatra.
Ne várjunk arra, hogy majd a másik ezt vagy azt csinál, amitől én boldogabb leszek. Ez nem működik, ha Te vagy az, aki elégedetlen vagy, akkor ezt az elégedetlenséget te tudod megszüntetni. Tedd meg magadért, a saját boldogságodért!
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. július 31. | Angyali üzenetek
Akkor tudunk a leginkább gyógyulni, amikor megosztjuk a szeretetünket másokkal. Amikor elhatározzuk magunkat, hogy a sérelmek, fájdalmak ellenére is megnyitjuk magunkat, akkor a szeretet a döntésünk nyomán áramolni kezd az életünkben és mások életében is.
Meggyógyítod a tested, az életed, és az elméd, mert ezekre szükséged van, hogy másokkal megoszthasd a benned lévő szeretetet. Ezt magadért kell megtenned, s a gyógyulás szinte azonnal bekövetkezik. De mit jelent a gyógyulás? A negatív gondolatok és érzelmek hatására a test megbetegszik, hiszen az idegrendszer elkezdi ezeket a stressz ingereket letölteni a testbe, hogy tehermentesítse önmagát. Ezek az ún. letöltések energiablokkokat hoznak létre a testben, gátolják az oxigén és a szeretet szabad áramlását. Ezek az energiablokkok nehéz töltésű, összesűrűsödött energiává duzzadnak, ami elkezdi felemészteni a szeretetet és az életerőt. Egy idő után már nem tudjuk olyan gyorsan pótolni, mint ahogy elnyeli a pozitív rezgéseket.
A gyógyulás, amikor tökéletesen megértjük, csupán annyit jelent, hogy meghozzuk a döntést felsőbbrendű énünk prioritásainak irányába. Amikor engedjük, hogy a hitrendszerek, a minták és az ego irányítsanak, akkor a félelem az utunkba áll. A saját én-tudatunk tesz bennünket gyengévé, ez az, amit sokszor elhiszünk magunkról, és lehasadunk a valódi erőnkről. Elfelejtjük, hogy a Teremtő saját képmására alkotott meg bennünket, s ez azt is jelenti, hogy hatalmas teremtő erő munkál bennünk. Amikor a gyengeséget választjuk, elhisszük tudattalanul, hogy az többet ad nekünk, mint az, ha erősek vagyunk. De ezt a döntést bármikor újra gondolhatjuk, hogy új eredményeket tapasztaljunk meg az életünkben.
A gyógyulás nem más, mint amikor megnyitjuk a szívünket a Teremtő szándéka előtt, s összekapcsolódunk ismét a saját erőnkkel általa. Mindenünk megvan mindig, ami az adott gyógyulást segíteni tudja, csak emlékeznünk kell a KAPCSOLATRA. Önmagunkkal és a Teremtő szándékkal. A Teremtő nem alkotott gyengeséget, azt az emberi tudat hozta létre kényelemből, s amikor lemondunk egy kényelmesnek tűnő emberi játszmáról, félreállunk a saját utunkból, s elkezdődik a gyógyulás. Csak emlékezned kell arra, hogy ki is vagy valójában.
Az egészség elérhető, csak azt kell kijelentened, hogy több időre és energiára van szükséged a célod elérésére. Tiszta és megingathatatlan döntésed az egészségért nem semmisíthető meg, az elkezd felemelni, elkezd tehermentesíteni. Legyen megkérdőjelezhetetlen erőd a döntésedben, a szándékodban és minden azon múlik, hogy mennyire vagy elkötelezett a döntésed mellett. Nincs erő, ami a te erőd felett állna, amikor harmóniába hozod a saját magasabbrendű akaratodat a Teremtő akaratával.
Az energiakezelések során tapasztalom, hogy valóban minden azon múlik, hogy mennyire köteleződünk el a gyógyulás mellett és képesek vagyunk-e tartós változást létrehozni az életünkben azért, hogy az adott probléma, nehézség, betegség ne térjen vissza. A hétköznapi élet megpróbálja a gyógyulást, kikérdezi a leckét, ezt tekinthetjük tesztnek, kísértésnek, de egy tiszta szándék csak akkor tud megnyilvánulni, ha belül, a szívünk legmélyéről vágyjuk azt a változást.
Az egyik évben az egyik vendégem dohányzás leszokásra kérte a gyógyulást. Minden jól ment, pár hónapig valóban nem is gyújtott rá, azonban az első stresszesebb helyzetnél elfelejtette a szándékát, hogy szereti annyira magát, hogy nem mérgezi tovább a testét, és elhitte az ego reklámokon és társasági érintkezéseken szocializálódott tanácsát, hogy majd a dohányfüst enyhíti a stresszt. Ez természetesen nem igaz, csak ilyenkor megnyugszik a tudat, hogy tesz valamit, még ha azzal magának árt is, de legalább cselekvésben van.
De ez csak egy példa a sok közül, nagyon sok valódi gyógyulásról is be tudok számolni a praxisomban, elinduló fogyásról, rendbe tett párkapcsolatokról, elmúló fizikai tünetekről. Akkor gyógyulunk meg, amikor hozzátesszük a saját részünket a gyógyuláshoz, nem pedig az egyik kényelmi pozíciót egy másikra cseréljük. Az is egy kényelmes álláspont, hogy elmegyek valahova, ott majd meggyógyítanak, és akkor semmit nem kell tenni érte. Azonban a saját életünk felett csak nekünk van hatalmunk, mások annyit tehetnek, hogy emlékeztetnek arra, hogy kik is vagyunk valójában, emlékeztetnek az erőnkre, elindíthatják a gyógyulás folyamatát, de a mi felelősségünk az, hogy megszüntessük azt az életünkben, ami életre hívta. Ez a valódi gyógyulás útja.
Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 21. | Lélekcseppek
Volt egy visszatérő álmom párkapcsolati témában, ami ijesztő és fájdalmas volt. Mindig is azt éreztem ezzel kapcsolatban, hogy valamilyen előző életbeli élményt próbálok feldolgozni álmomban. Sokat imádkoztam azért, hogy ez sikerüljön valahogy, mert mindenáron el akartam kerülni azt, hogy ezt a történetet a fizikai síkon is át kelljen élnem.
Abban az évben a sors úgy hozta, hogy részt vettem egy NIA táncon Mallorcán, csodálatos barátnőm, Era tartotta. Ez számomra egy olyan mozgásvilág, amelyben a testenergia alapok tudatosítása történik és beágyazódott programok törlését különböző módon segíti elő. Akkor ott a párkapcsolat volt a témám, pontosabban ez az álom, s ennek a különböző síkokon történő törlése. Leérkeztünk a tengerpartra, elkezdtem befelé figyelni, s éreztem, hogy egy átszakító energia érkezik a térbe. Gondoltam is magamban, hogy erőteljes oldásnak nézünk elébe. 🙂
Amikor elkezdtük a táncot, már az elején teljesen belementem a táncba, az oldódásba. Pedig arra gondoltam, hogy ez majd nehéz lesz, hiszen a tengerparton nemcsak mi voltunk, hanem sokan mások. Azt feltételeztem, hogy majd nem leszek annyira bátor, hogy csak majd őrlángon fogok táncolni, mert nem akarok mások előtt túlságosan intenzíven megnyilvánulni. Ehhez képest a valóság teljesen máshogy alakult, mint amit elképzeltem. Valahogy a tenger morajlása, a homok a talpam alatt, a lemenő nap sugarai kizártak minden más embert. Csak én voltam ott és az a téma, amit meg akartam gyógyítani magamban. Azt csak utána realizáltam, hogy a gyógyuláshoz ugyanarra a bátorságra volt szükségem, mint amikor eldöntöttem, hogy részt veszek ezen a programon, és egy terem biztonságos közegéből megérkezem a természet nyílt terébe és nem fog érdekelni, hogy mások is ott vannak ebben a belső folyamatban.
Mind a 4 szinten (fizikai, mentális, érzelmi és spirituális) éreztem, hogy mozgásba lendülnek a dolgok és átjár az oldódás. Közben folyamatosan pásztáztam az erőteret körülöttünk, hogy figyeljem, milyen energiák lépne be, milyenek távoznak, történik-e beragadás, és sikerül-e a megadás.
S újra megéreztem az addig „lappangó” átszakító energiát, már a spirituális szintnél jártam, amikor éreztem egy lökést, és azt éreztem, hogy valami kiszakadt belőlem. Egy összehúzódás és egy kitágulás kísérte a folyamatot. S érezni kezdtem, hogy a szívem könnyebbé vált, elkezdett ragyogni. Később senki nem számolt be hasonló élményről, de csodálatos megtapasztalást érzett át mindenki. Era nagyon ügyesen tartotta a teret, táncolta a koreográfiát, könnyű volt követni és közben befelé figyelni.
Miért írtam le mindezt és hogyan kapcsolódik az álmomhoz? Már egy ideje akkor teremtettem a párkapcsolatot, ez volt a mantrám: „egy szeretetteljes és tiszta energiájú párkapcsolatot vonzok az életembe és be is fogadom”, de éreztem belülről, hogy a mintám nem ez, hogy nem megy ennek a valódi befogadása. Régóta foglalkoztam azzal, hogy azokat a lenyomatokat, amelyeket magammal hoztam, meg tudjam gyógyítani. Az álmaimban szereplő férfiak sem ezt a képet testesítették meg, hanem egy egészen más típust, amitől szabadulni akartam. A megerősítő mondatok és a Nia tánc hatására amikor újból álmodtam a rémálmot, akkor egyszer csak a gyógyulás belépett az álomba, önkívületi állapotban hangosan is és álmomban is kimondtam, hogy ELÉG volt és egy hatalmasat csaptam magam mellé az ágyra, gondolom nyomatékosítottam 🙂 Erre az ütésre ébredtem fel, felültem, hogy felfogjam, hogy mi is történt valójában.
Aztán sírni kezdtem. Hullottak az öröm könnyeim, mert meggyógyult bennem ez a történet, és visszaadtam ezt az Egésznek. Többé már nem az életem része, és tudom, hogy körbeértem a párkapcsolati témában, leraktam egy olyan mintát, ami sok fájdalmat és nehézséget okozott. A könnyeimen keresztül megéreztem, hogy szabad vagyok és szabadon olyan társat vonzok az életembe, akit igazán megérdemlek. Csodálatosan indult az aznapi reggelem! 🙂 Erre a napra biztosan emlékezek majd életem végéig. Ma már egy olyan párkapcsolatban élek, ami ezt a gyógyulást tükrözi vissza. Ez nem jelenti azt, hogy más területen nincsenek kihívásaink, csak azt, hogy egy nagyon nehéz terhet visszaadtam, s örülök, hogy ez már nem árnyékolja be a mindennapjainkat.
Azért jött ismét elő ez az emlék, mert a női elvonulásra meghívtam Erát, hogy egy különleges koreográfiát állítson össze nekünk. Kértem tőle egy lélekseb és egy Hold koreográfiát. Mindkettő fantasztikus volt, mindkettő máshogyan. A lélekseb táncban mindannyian elfáradtunk, de felszabadítottuk azt az erőt, ami be volt kötve ezekbe a részekbe, ahol emésztettük magunkat, ahol elfolyt az életerő energiánk. A Hold táncban könnyeddé váltunk, hiszen a Hold minőség az az erő, ami minden nő számára követendő, amely az igazi női princípiumokat képviseli. Könnyű volt megmártózni ebben a gyógyulásban. Nagyon jó volt átélni ezeket a pillanatokat, nem törődni semmivel, csak engedni, hogy felébredjen bennünk a valódi NŐ. Hála érte.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 19. | Lélekcseppek
Olvastam egy olyan megközelítést, hogy minden család a Teremtő egyes kivetülése. A Teremtő bizonyos feladatokkal útnak indította réges-régen a családokat, hogy a megtapasztalásaikat ajándékozzák majd Neki, az Egynek.
A családok tényleg generációról generációra hoznak és örökítenek át megoldandó feladatokat, s egyszer csak a változás körbeér. A generációk között egy lélek felelősséget vállal és bátorságot mutat, hogy felvállalja a feladatot, megoldja és megszakítja a láncolatot. A családi karma sokszor a sejtjeinkben van kódolva, így amikor a bátor lélek az „asztalra csap”, hogy elég volt, az az egész családot megrázza.
Időről időre hajlamosak vagyunk mindannyian „belepunnyadni” helyzetekbe, megszokjuk, hogy ez mindig is így működött, ezt már a nagymamám is így csinálta. De amikor belém hasít a tudat, hogy én nem a nagymamám vagyok, én nem a családi minták vagyok, én nem az a robot vagyok, aki megtörten cipeli tovább a család terhét, mert így „szoktuk”, hanem egy Lélek vagyok, aki vállalta, hogy begyűjti a saját tapasztalatait, megszerzi a saját címkéit, majd elengedi azokat, s ezek mögött a hétköznapi játékok mögött meglátja, hogy a Lélek útja a leggyönyörűbb ösvény, amin valaha járhatott.
Amikor életem első családállításán részt vettem, a fő feladatom az volt, hogy visszaálljak a saját helyemre a családban. Abban a folyamatban és vívódásban megértettem, hogy a család, számomra a legszentebb egység dinamikája és szeretete, nem az irányításban rejlik, hanem a feloldásban. Sok év telt el azóta, hogy részt vettem ezen a családállításon, de végül sikerült a saját helyemen, szeretettel feloldódnom a családban. Ez nagyon sok változást hozott el az életünkben, ezek között voltak szívszorítóan nehéz élmények is, de a visszatekintés könnyű, mert már látom az eredményt és látom, hogy mindez hogyan ér össze.
A minap néztem egy sportközvetítést, egy gyönyörű gyakorlatot, ami végül egy aranyéremben csúcsosodott ki. Láttam a szurkolók arcát, a sportoló alázatos, kedves mosolyát, és ahogyan a dobogón állt, láttam, ahogyan láthatatlanul összeérnek a kezek, egymásba fonódnak és osztozunk egy örömben, egy vállalásban. Én is fogtam ezeket a kezeket, pusztán azáltal, hogy a tv előtt ülve, nyitott szívvel ennek a kivételes pillanatnak a részévé váltam.
Ez a varázslat megmutatta nekem, hogy a művészetekben, a sportban, az építészetben összeérnek a családok. Amikor megírok egy verset, és megérinti azt, aki olvassa, a részévé válik annak az érzelemnek, amit generációról generációra a mi családunk hordoz, vagy, ha megérintek egy szobrot, a lelkem találkozik a szobrász vállalásaival, érzelmeivel, amelyeket már oda tudott adni az Egynek, és így tovább. Aki vállalja azt, hogy megosztja sikereit, a nehézségeit, az örömeit és a bánatát, mindig összekapcsol családokat, embereket azáltal, amit mutatni, megvalósítani tud.Amikor kifejeződésre kerül egy érzelem, feloldódik az Egyben. Ezekben a láthatatlan ölelésekben ott rejlenek azok a varázslatos üzenetek, amelyek az Égiek szeretetéből és áldásából fakadnak. Ezek a pillanatok erőt, hitet és kitartást adnak és megmutatják, hogy fel lehet oldódni a sorsban, a karmában, hogy a csoda élő és köztünk élő, a pillanatokban rejlik, csak ott lehet rátalálni, sem a múltban, sem a jövőben nincs hatása, egyedül csakis a jelen pillanatban. A csoda egyszerű és hétköznapi, és ettől lesz varázslatos és országokon átívelő, határtalan nagyságú.
Nagyon szeretek sporteseményekre járni, szurkolni, együtt lenni sok-sok emberrel, akik mind éltetik és támogatják azt, akié a küzdelem. A lelkem vágyik ezekre az áldásokra és ajándékokra, amelyek nemcsak sikereket, érmeket mutatnak, hanem a gyökereimet is. És persze a csodákat is. 🙂 Talán furcsa, de éppen ilyenkor, amikor együtt szorítunk egy nemzetért, egy emberért, vagy egy csapatért, meg tudom érezni azt az erőt, ami ebben az országban van. Az összetartozás erejét és egy nagyon pozitív rezgést. 
Ugyanezt érzem, amikor csoportban dolgozunk, az persze jóval kisebb kör, főleg spirituális emberekkel, és mégis, az élmény ugyanaz. Együtt teremteni és átélni valami felemelőt, valamilyen meghatározó pillanatot. Bennem sosem a győzelem a cél (pedig régen csak az egó eredménycentrikussága vezérelt), hanem az, hogy átéljem a pillanatot, átéljem azt, hogy mit jelent összekapcsolódni egy láthatatlan szál mentén és jót adni a világnak. Hiszen ezek a rezgések megmaradnak, ezek hozzáadódnak a világhoz, ezek örök lenyomattá válnak a térben.
Hiszem, hogy amikor az emberek összekapcsolódnak a világban, hogy valakinek szurkoljanak, jó dolgok születnek. Olyan részeket mozgatunk meg magunkban ilyenkor, ami gyógyítja a világot. S ennek legkisebb egysége a család, minden család jelenléte gyógyulás a világban, mert az élet értékességét hirdetik, csak mindegyik máshogyan. Ha elég értékes egy erőtér (ez azon múlik, hogy a benne élő emberek így döntenek-e vagy sem), akkor tovább örökítjük ezeket a mintázatokat, s teret adunk a fejlődésnek, a felemelkedésnek.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások