KAMMERER EDINA BLISS

Spirituális utazónapló – Avalon hív: a Tor legendája

Spirituális utazónapló – Avalon hív: a Tor legendája

Az Arthur király mondakör kulcsfontosságú helyszíne Avalon. Amikor először látogattam ide, annyi hatás ért, amit fel sem tudtam dolgozni azonnal, és még ma is tart annak a felfedezése, hogy mi mindent adott számomra Avalon. Az első utam szinte mindig a Tor-hoz vezet, ez számomra az egyik legkedvesebb hely. Itt nyitom és itt zárom az utazásomat, olyan hely számomra, ami a kezdetet és a véget egyaránt jelenti.

A Tor egy kelta eredetű helyi szó, aminek jelentése “szikla kiemelkedés” vagy “domb”. Érdekessége, hogy a Tor környékét valaha a tenger vette körbe, ami visszahúzódott. Ráadásul a helyet a britonok Ynys yr Afalon-nak hívták, aminek jelentése: “The Isle of Avalon” / vagyis “Avalon szigete”.  Némely történész ez alapján gondolja azt, hogy a hely azonos az Arthur legendákban szereplő Avalonnal.

 

A domb tetején ma Szent Mihály templom tornyának maradványa áll. Ahogy kitekintesz a világra, úgy tárul fel a mindenhol létező erő, mely korokon átível, s hatással van ránk, emberekre. Főnixként újjáéled hamvaiból ez a hely, mivel egy különleges erőtér védi. Ugyanígy mi magunk is újjászülethetünk a hamvainkból, ha gyógyulni vágyunk. Van egy elmélet, miszerint egy csillagkép jelenik meg az erőterében. A Vízöntőként és Főnixként is megjelenő Tor, Glastonbury piramisa eszerint a bölcselet szerint. A Vízöntő kor egyik legfontosabb üzenetét nyitja fel bennünk: a szellemi megértés kulcsát a szívünkön keresztül. Ez nem más, mint az intuitív gondolkodás ajándéka. A Tor úgy magasodik fölénk, mint egy erő, amely megtart, de nem nyom össze. Csodálatos hatalmat érzünk benne, egy olyan hatalmat, amely a lélek erejéből formálódik. 

A legenda szerint Arimathiai József ide menekítette a Krisztus vérét felfogó Szent Kelyhet, a Grált. Arimathiai József állítólag a Tor területén ásta el a Szent Kelyhet. Az ott csörgedező forrást ma is Kehely-forrásnak hívják. A terület egykor a kelta Ősanya kultikus helye volt. Varázslatos az Istennő energiája, amely hív a labirintusba, hív önmagunkba eltévedni, hogy aztán megérkezzünk az erőnkbe. A labirintus 7 útból áll, a Tor körül vezet, s amely összezavar bennünket, hogy aztán a “hegy belsejéből” egy hívás megérintsen, és kivezessen a fénybe. (IDE kattintva olvashatsz a könyvemről, ami ebből az erőtérből született.)

 

A középkorban Glastonbury szerzetesei Szent Mihály arkangyal tiszteletére templomot építettek a Tor tetején, ezt azonban egy földrengés lerombolta. A ma itt emelkedő torony egy későbbi templom maradványa, amelyet az elpusztult épület helyén emeltek. A legendák úgy tartják, hogy itt rejlett a titokzatos föld alatti birodalom, Annwn bejárata, amelynek ura Gwyn ap Nudd, a tündérek királya volt. Amikor a 6. században Szent Collen meglátogatta Gwynt a Toron, egy titkos bejáraton haladt át, majd egy palota belsejében találta magát. A kísértéstől tartva szentelt vizet szórt maga köré, mire a palota eltűnt, Collen pedig egymagában állt a puszta sziklán. A kísértések velünk vannak azóta is, ám ezek legyőzésében, a sárkány legyőzésében segít nekünk Michael Arkangyal, aki kardjával képes uralni ezek az erőket. A legenda szerint Brigit Istennő volt először elzárva ide, s őt mentette meg Michael Arkangyal a sárkánytól. A legenda üzenete az, hogy nem legyőzni kell a sárkányt, hanem megtanulni uralni azt, s ez megsokszorozza az erőnket. Brigit Istennőt Michael Arkangyal női minőségének/megfelelőjének tartják. A mítosz szerint Avalon segít abban, hogy a női, feminin részünket felszabadítsuk, vagyis a felső 3 csakrát is bejárjuk és összekapcsolódjunk az intuitív részeinkkel, amelyek segítenek abban, hogy a bennünk lévő férfi minőség gyógyulni tudjon. Ahogy a Földön Jézus és Mária Magdolna mutatják ezt az egységet, úgy a láthatatlan világban Michael Arkangyal és Brigit Istennő. Minkét “történetben” közös a szabadság, és a kísértések legyőzése. Így fonódik össze ezen a szent helyen a többezer éves hagyomány, amelyet az Ősanya hagyott ránk. Érzékenységre van szükségünk ahhoz, hogy hozzáférjünk ezekhez a bölcsességekhez. 

 

Ahogy a tudósok felfedezték már korábban, olyan fizikai dimenzióban élünk, amely egy sokkal nagyobb “energiamező” része. Bizonyos időpontokban – és bizonyos helyeken a fátyol e dimenziók között elvékonyodik, lehetővé téve néhány ember számára a földi határokon túli érzékelést, látást, hallást és érzést. Ezek a megélések gyakran hatalmas beavatást  jelentenek azok számára, akik készek nyitni ezekre a magasabb dimenziókra. Ezeket ún. transzformációs, beavató, aktiváló kapuknak nevezzük. 

A letűnt idők kelta legendái egy misztikus helyről mesélnek, egy szigetről, amely a papnők birodalma volt. Az ősi hit szerint a világot az Istennő teremtette, rajta keresztül nyilvánult meg minden. A Tor-t mágneses erőpontnak és örvénynek tekintették, több ley-vonal kereszteződésében, beleértve a Szent Mihály-vonalat. A településen négy erőteljes energetikai helyszín található. Minden ilyen hely aktiválja az egyik felső csakrát. Ez rendkívül érdekes jelenség. A Glastonbury-helyek földáramai mind „elektromos” örvények, vagyis az áramlás kifelé történik. Ez a négy örvényhely szinergikusan működik, hogy kiegyensúlyozza mind a 4 felső csakrát, és egyhangúan rezonál a Világ Szívközpontjaként.

 

Ezek a következőképpen rezonálnak:

7. csakra – Korona: A tor (Mihály arkangyal torony)
6. csakra – Harmadik szem: A kehelykút (Kings Court)
5. csakra – Torok: Wearyall Hill (Sacred Thorn Vortex)
4. csakra – Szív: apátság romjai (Lady Chapel)

A Tor erőterében lévő vortex tehát abban segít, hogy a korona csakra területét megfelelően aktiváljuk és működtessük. Nekem az egyik legmeghatározóbb élményem az volt, hogy megértettem, hogy az univerzum akarata az elsődleges, és ahhoz igazítsam a saját szándékaimat. Azt tanultam meg, hogy hogyan lehetséges az egyéni sorsot belefésülni a nagyobb tervbe. Azt értettem meg, hogy ez egy olyan terület, amit fel kell szabadítanom ahhoz, hogy elérjem a teljességet. Le kell mondanom az irányítás illúziójáról, hogy megtaláljam azt, aki valójában vagyok, s aki ebből lehetek. Számomra ez a növekedés. 🙂

Ez egy hétszintes szent hegy, egy nagyszerű háromdimenziós labirintus, szertartásos út a Másvilág felé. Aki tisztánlátó, láthatja Michael Arkangyalt, aki úgy tűnik fel ebben a jelenésben, mint aki körülbelül 60 méter magas. Kék energiaként láthatjuk őt, kardjával áll teljesen passzívan, kelet felé néz. De jelenléte megérinthet bennünket, amikor nyitottak vagyunk őt befogadni. Ahogy már írtam, ez egy olyan hely, ahol vékony a fátyol a világok között, s láthatóvá válik mindaz, ami a fizikai szemünk előtt fedve van. 

Ahogy a kehelykút a női energiát szimbolizálja, a Tor férfi princípiumot testesíti meg, amely a körülötte fekvő rétek fölé emelkedik. A Michael Arkangyal ley-vonalon emelkedik ki. Ez a hely hatalomra hív, ahol a férfi és a nő találkozik és egyesül a hatalomban. A Tor aljában lévő kehelykút valójában megkeményíti a Tor kőzetét a vassal, amely vörösre színezi a vizet (ez az Istennő vére), és más geológiai és földrajzi viszonyok olyan jelenségeket okoznak, mint a Fata Morgana, illúzió, amely által a Tor úgy tűnik, hogy lebeg az égen . Az ezen a helyen rejlő erő az idők folyamán mindig hívta az arra érzékenyeket, hogy megtalálják magukban ezt a hatalmat és egyensúlyt.

 

Ez a hely a béke megtalálásában segít, ahol a bennünk lévő erők egy Forrásban egyesülnek, s mint egy torony, az életünk fölé magasodnak. Ez a “torony” állapot segít létrehozni magunkban egy magasabb nézőpontot, s közben segít, hogy önazonosak maradjunk, s felfedezzük az erőközpontunkban a fényt, a gyógyult hatalmat és a lehetőségeket. Olyan erőhöz segít hozzá ez az élmény, amely még hosszú hónapokig elkísér bennünket, miután hazaérkeztünk erről a csodás helyről. Számomra az alkotás és kreativitás forrása, az a hely, ahol párhuzamos dimenziókat lehet észlelni, s azokban egyszerre lehet jelen lenni. Egyszerre érzem itt a múltat, a jövőt, miközben egy varázslatos jelenléttel ajándékoz meg. 

Az egyik legkedvesebb élményem, amikor ez a kép készült, egy csodálatos napfelkeltét néztünk meg. Csak figyeltem, ahogyan a Nap vándorol a tájon, s felmelegít, megsimogat a sugaraival. Egészen elvarázsolt, ahogyan megfestette élénk színeivel a tájat, s közben egy útkereső, egy vándor a mély öblös hangjával egy csodás mantrát énekelt. Gyönyörű volt, ahogyan ringatott a dallam, s ahogyan körbeburkolt Avalon, a köd és mindaz, ami még lehetséges, de még nem éltem meg. Abban a pillanatban felnyíltak a mélységek, a lehetőségek és olyan üzenetek, sorskódok, amelyek még abban a pillanatban megfoghatatlanok voltak számomra, de amelyek ma már a valóságom. 🙂

 

Kammerer Edina Bliss
www.kammereredina.com

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles. A cikket saját fotókkal illusztráltuk. 

30 napos párkapcsolati kihívás – 28.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 28.nap

Csak akkor próbálok irányítani, ha elvesztettem a bizalmamat.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Az irányítás válasz a félelmünkre. Amikor attól félünk, hogy megsérülhetünk (ahogyan ez a múltban már megtörtént), akkor megpróbáljuk magunkat, másokat, vagy helyzeteket irányítani.

A tudatalattinkban húzódik meg az irányítás kényszere, s emögött olyan régi csalódások lappanganak, amik miatt elveszítettük a hitünket és a bizalmunkat. Minden helyzet, amiben irányítunk, egy olyan helyzet, amelyben nem bízunk.


Feladat:

Ma minden helyzetben vizsgáld meg, hogy mi az, amit irányítani próbálsz. Igyekezz bizalmat érezni ebben a helyzetben. Minden probléma a bizalom hiányából fakad.

Ha bízol abban, hogy te és a környezetedben lévők a lehető legjobban cselekszenek, akkor visszakapod azt a bizalmat, ami újra téged szolgál és nem ellened dolgozik, mint bizalmatlanság. Azonban azt vedd figyelembe, hogy a bizalom nem ugyanaz, mint a naivitás, hanem azt jelenti, hogy az elméd erejét használod egy helyzet megoldására!


Záró gondolatok

A bizalom az elme ereje, amely abból fakad, hogy a különböző részek egységként működnek, s ugyanabba az irányba hatnak. A hit azt jelenti, hogy hiszünk az elménk egy adott területében. Ha bizalmat érzünk egy adott helyzetben, az visszaadja az önbizalmunkat is, és képessé válunk feladni az irányítást és hagyni, hogy a dolgok menjenek előre a maguk útján. Ha érezzük a bizalmat, akkor az elme ereje a látszólag tragikus vagy nehéz helyzeteket is a szolgálatunkba  állítja.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.       

30 napos párkapcsolati kihívás – 25.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 25.nap

Amit mástól várok, azt magamtól tagadom meg“. (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Amikor elvárjuk, hogy mások szeressenek és becsüljenek, ez azért van, mert saját magunktól nem kapjuk meg ezeket az érzéseket. Ha gyakran panaszkodunk arról, amit nem adnak és adtak meg nekünk, akkor pont emiatt nem is fogjuk megkapni.

Amikor megadjuk önmagunknak ezeket a dolgokat, akkor tesszük lehetővé mások számára is, hogy szeressenek és becsüljenek bennünket. Így nagyon hamar ráébredünk, hogy a legtöbb ember nemcsak tud, hanem akar is adni nekünk!


Feladat:

Ma minden nap minden órájában add meg azt magadnak, amire szükséged van! Ez nem mindig valamilyen külső megnyilvánulás, hanem valaminek az energiája, mint a figyelem, a szeretet, az összeolvadás, stb.


Záró gondolatok

Csak akkor tudjuk megadni magunknak, azt amire valóban szükségünk van, ha ismerjük magunkat. Hozzuk a figyelmünket kívülről befelé és figyeljünk, figyeljük meg, mire van igazán szükségünk. Amikor bent tartjuk a gondolatainkat, érzéseinket, energiáinkat, rájövünk, hogy ami igazán boldoggá tesz bennünket, az mind ott van legbelül.

Így tudjuk megnyitni a kapukat magunkban, így tudunk segíteni a társunknak vagy más fontos embereknek, hogy beljebb jöhessenek. Amikor 100 százalékos figyelmet adunk magunknak, megengedővé és megbocsátóvá válunk, mert ebben a kegyelmi pillanatban feloldódnak az ítéleteink, amelyekkel magunkat feszítettük keresztre. Itt indul el a gyógyulás, hogy többé nem ostorozzuk, nem bántjuk magunkat, hanem inkább megismerjük és megértjük magunkat.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.    

30 napos párkapcsolati kihívás – 12.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 12.nap

Ami a másikban ellenkezést vált ki belőlem, az nem fog elmúlni addig, amíg el nem fogadom.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Ha belőlünk valamilyen viselkedés, hozzáállás, gesztus ellenkezést vált ki, az magától nem fog elmúlni, mert azért érkezett az életünkbe, hogy tanítson valamit. Ez az ellenállás mivel bennünk született meg, csak mi tudunk tenni azért, hogy jobb legyen a helyzet.

Minél inkább el akarunk távolodni egy ilyen helyzettől vagy viselkedéstől, annál inkább a rabjává válunk, mert ez az ellenállás bennünk van, minket akadályoz. Egyet tehetünk, elfogadjuk azt, aminek eddig ellenálltunk, s megbocsátunk a másiknak, közeledünk hozzá és felszabadítjuk magunkat azért, hogy előrébb vagy tovább léphessünk.


Feladat:

Ma gondolj arra az emberre, aki a legerősebben váltja ki belőled az ellenérzést. Képzeld el, hogy leküzdöd ezt a távolságot, ami köztetek van, ami az előítéletekből fakad. Képzeld el, hogy a saját fényed egybeolvad ennek a másik embernek a fényével.

Amikor azt érzed, hogy ez a két fény eggyé vált, maradj meg ebben a békében. A nap folyamán többször is ellenőrizd, hogy megvan-e még ez a békesség. Ha valami mégis megzavarja, akkor az ellenállás újabb rétegeibe jutottál, de ez ne szegje kedvedet, vannak olyan helyzetek, amik több szinten is mutatnak számunkra valamit. Ebben az esetben ismét közeledj a másik felé, amíg a fényetek újra egybe nem olvad és amíg el nem éred a teljes béke állapotát.


Záró gondolatok

Gyakran azt várjuk, hogy ami zavar a másikban, azt ő változtassa meg, hogy nekünk könnyebb legyen. De így elzárjuk magunkat a fejlődés lehetőségétől, attól, hogy mi is meglássunk valamit magunkban, ami talán nem működik bennünk olyan jól. Azért szép ez a világ, mert ennyire mások és színesek vagyunk. Én nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol mindenki egyforma, ahol nem élhetjük meg az egyediségünket, a lényünk kreatív energiáit.

S éppen azért, mert sokszor ennyire különbözőek vagyunk, tudunk tanulni egymástól. Ha két ember között szívkapcsolat van, akkor az megtartja ezt a közösség érzést bennünk a szeretetben, s a változás ideje alatt mindkettőnket átsegít és segít egymáshoz újra hazatalálni.

Ha valami nekem nem tetszik, azt én tudom először magamban elfogadni, megismerni, megváltoztatni, s az én megváltozott hozzáállásom fogja a másik reakcióját és viselkedését is megváltoztatni. Egyetlen kincsünk a párkapcsolatok útvesztőjében a TUDATOSSÁG. Ha nem a pillanatnyi emóciók ösztönös reakcióit éljük, hanem veszünk 3 mély lélegzetet, és a lelkünk mélyéről hozzuk elő azt a választ, ami segít egy élhető és tápláló energiamezőt kialakítani.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

Angyali üzenetek: a valódi gyógyulás

Angyali üzenetek: a valódi gyógyulás

Akkor tudunk a leginkább gyógyulni, amikor megosztjuk a szeretetünket másokkal. Amikor elhatározzuk magunkat, hogy a sérelmek, fájdalmak ellenére is megnyitjuk magunkat, akkor a szeretet a döntésünk nyomán áramolni kezd az életünkben és mások életében is.

Meggyógyítod a tested, az életed, és az elméd, mert ezekre szükséged van, hogy másokkal megoszthasd a benned lévő szeretetet. Ezt magadért kell megtenned, s a gyógyulás szinte azonnal bekövetkezik. De mit jelent a gyógyulás? A negatív gondolatok és érzelmek hatására a test megbetegszik, hiszen az idegrendszer elkezdi ezeket a stressz ingereket letölteni a testbe, hogy tehermentesítse önmagát. Ezek az ún. letöltések energiablokkokat hoznak létre a testben, gátolják az oxigén és a szeretet szabad áramlását. Ezek az energiablokkok nehéz töltésű, összesűrűsödött energiává duzzadnak, ami elkezdi felemészteni a szeretetet és az életerőt. Egy idő után már nem tudjuk olyan gyorsan pótolni, mint ahogy elnyeli a pozitív rezgéseket.

A gyógyulás, amikor tökéletesen megértjük, csupán annyit jelent, hogy meghozzuk a döntést felsőbbrendű énünk prioritásainak irányába. Amikor engedjük, hogy a hitrendszerek, a minták és az ego irányítsanak, akkor a félelem az utunkba áll. A saját én-tudatunk tesz bennünket gyengévé, ez az, amit sokszor elhiszünk magunkról, és lehasadunk a valódi erőnkről. Elfelejtjük, hogy a Teremtő saját képmására alkotott meg bennünket, s ez azt is jelenti, hogy hatalmas teremtő erő munkál bennünk. Amikor a gyengeséget választjuk, elhisszük tudattalanul, hogy az többet ad nekünk, mint az, ha erősek vagyunk. De ezt a döntést bármikor újra gondolhatjuk, hogy új eredményeket tapasztaljunk meg az életünkben.

A gyógyulás nem más, mint amikor megnyitjuk a szívünket a Teremtő szándéka előtt, s összekapcsolódunk ismét a saját erőnkkel általa. Mindenünk megvan mindig, ami az adott gyógyulást segíteni tudja, csak emlékeznünk kell a KAPCSOLATRA. Önmagunkkal és a Teremtő szándékkal. A Teremtő nem alkotott gyengeséget, azt az emberi tudat hozta létre kényelemből, s amikor lemondunk egy kényelmesnek tűnő emberi játszmáról, félreállunk a saját utunkból, s elkezdődik a gyógyulás. Csak emlékezned kell arra, hogy ki is vagy valójában.

Az egészség elérhető, csak azt kell kijelentened, hogy több időre és energiára van szükséged a célod elérésére. Tiszta és megingathatatlan döntésed az egészségért nem semmisíthető meg, az elkezd felemelni, elkezd tehermentesíteni. Legyen megkérdőjelezhetetlen erőd a döntésedben, a szándékodban és minden azon múlik, hogy mennyire vagy elkötelezett a döntésed mellett. Nincs erő, ami a te erőd felett állna, amikor harmóniába hozod a saját magasabbrendű akaratodat a Teremtő akaratával.

Az energiakezelések során tapasztalom, hogy valóban minden azon múlik, hogy mennyire köteleződünk el a gyógyulás mellett és képesek vagyunk-e tartós változást létrehozni az életünkben azért, hogy az adott probléma, nehézség, betegség ne térjen vissza. A hétköznapi élet megpróbálja a gyógyulást, kikérdezi a leckét, ezt tekinthetjük tesztnek, kísértésnek, de egy tiszta szándék csak akkor tud megnyilvánulni, ha belül, a szívünk legmélyéről vágyjuk azt a változást.

Az egyik évben az egyik vendégem dohányzás leszokásra kérte a gyógyulást. Minden jól ment, pár hónapig valóban nem is gyújtott rá, azonban az első stresszesebb helyzetnél elfelejtette a szándékát, hogy szereti annyira magát, hogy nem mérgezi tovább a testét, és elhitte az ego reklámokon és társasági érintkezéseken szocializálódott tanácsát, hogy majd a dohányfüst enyhíti a stresszt. Ez természetesen nem igaz, csak ilyenkor megnyugszik a tudat, hogy tesz valamit, még ha azzal magának árt is, de legalább cselekvésben van.

De ez csak egy példa a sok közül, nagyon sok valódi gyógyulásról is be tudok számolni a praxisomban, elinduló fogyásról, rendbe tett párkapcsolatokról, elmúló fizikai tünetekről. Akkor gyógyulunk meg, amikor hozzátesszük a saját részünket a gyógyuláshoz, nem pedig az egyik kényelmi pozíciót egy másikra cseréljük. Az is egy kényelmes álláspont, hogy elmegyek valahova, ott majd meggyógyítanak, és akkor semmit nem kell tenni érte. Azonban a saját életünk felett csak nekünk van hatalmunk, mások annyit tehetnek, hogy emlékeztetnek arra, hogy kik is vagyunk valójában, emlékeztetnek az erőnkre, elindíthatják a gyógyulás folyamatát, de a mi felelősségünk az, hogy megszüntessük azt az életünkben, ami életre hívta. Ez a valódi gyógyulás útja.

Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL

Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás