Szerző: Kammerer Edina | 2019. december 11. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“Csak akkor próbálok irányítani, ha elvesztettem a bizalmamat.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai feladat? Az irányítás válasz a félelmünkre. Amikor attól félünk, hogy megsérülhetünk (ahogyan ez a múltban már megtörtént), akkor megpróbáljuk magunkat, másokat, vagy helyzeteket irányítani.
A tudatalattinkban húzódik meg az irányítás kényszere, s emögött olyan régi csalódások lappanganak, amik miatt elveszítettük a hitünket és a bizalmunkat. Minden helyzet, amiben irányítunk, egy olyan helyzet, amelyben nem bízunk.
Feladat:
Ma minden helyzetben vizsgáld meg, hogy mi az, amit irányítani próbálsz. Igyekezz bizalmat érezni ebben a helyzetben. Minden probléma a bizalom hiányából fakad.
Ha bízol abban, hogy te és a környezetedben lévők a lehető legjobban cselekszenek, akkor visszakapod azt a bizalmat, ami újra téged szolgál és nem ellened dolgozik, mint bizalmatlanság. Azonban azt vedd figyelembe, hogy a bizalom nem ugyanaz, mint a naivitás, hanem azt jelenti, hogy az elméd erejét használod egy helyzet megoldására!
Záró gondolatok
A bizalom az elme ereje, amely abból fakad, hogy a különböző részek egységként működnek, s ugyanabba az irányba hatnak. A hit azt jelenti, hogy hiszünk az elménk egy adott területében. Ha bizalmat érzünk egy adott helyzetben, az visszaadja az önbizalmunkat is, és képessé válunk feladni az irányítást és hagyni, hogy a dolgok menjenek előre a maguk útján. Ha érezzük a bizalmat, akkor az elme ereje a látszólag tragikus vagy nehéz helyzeteket is a szolgálatunkba állítja.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. november 26. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“A kísértés akkor jön, amikor magasabb szintre készülünk lépni.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai feladat? A kísértés mindig egy “elterelő hadművelet”, hogy késleltessük önmagunkat. Bármi legyen az, ami megakadályoz bennünket az előrejutásban, az a saját összeesküvésünk a saját nagyságunk ellen. 🙂 Ez ugyanis a félelmeinket növeli, s idetartozik az is, hogy félünk, ha valami túl jó.
A kísértés mindig eltereli a figyelmünket arról a lépésről, amit éppen készülnénk megtenni. Amikor ellenállunk a kísértésnek, akkor lehetővé tesszük magunknak, hogy előrehaladjunk. Ha az energiáinkat visszahozzuk a kapcsolatunkba, akkor az a tulajdonság, ami kísértésbe ejtett minket, a kapcsolatunkban fog kiteljesedni. Ha ezt az energiát az elsőrendű kapcsolatunkban tartjuk, akkor az erősebbé és teljesebbé teszi a kapcsolatunkat.
Olykor, ha fizikai szinten ellenállunk a kísértésnek, az agyunk nem tud szabadulni a kísértő személynek attól a tulajdonságától, ami szerintünk az igényeinket kielégítené. Az egónk akkor kínálja fel nekünk a kísértést, amikor az elsőrendű kapcsolatunkban ez az igény éppen beteljesülne. Ha nem állunk ellen a kísértésnek, akkor a tudatunk megosztottá válik, mert egyszerre két irányba próbálunk haladni. Ebből csak problémánk és fájdalmunk származik.
Feladat:
Ma vizsgáld meg alaposan a kísértést, amit érzel, vagy éreztél a múltban. Ezt az energiát tereld az elsőrendű kapcsolatod felé. Ha ezt teszed, az elsőrendű kapcsolatod előrehalad és ajándékokat kapsz – még azt az ajándékot is megkapod, ami a kísértésbe vitt.
Záró gondolatok
A személyes kapcsolatainkban természetesen van szexuális vonzalom is. 🙂 Gyakran előfordul, hogy amikor ezt az energiát érezzük, akkor, hogy önmagunkat kényeztessük, beleugrunk. De ha úgy döntünk, hogy rendületlenül haladunk tovább, amikor a közelségnek egy bizonyos fokára jutunk, amelyből a szeretetenergia fakad, a szexuális energia veszélytelenné válik.
Ha azonban válogatás nélkül kényeztetjük önmagunkat, akkor a bűntudat vagy a döntésünkből fakadó problémák miatt elveszíthetjük ezt a kapcsolatot. Minden kapcsolat, ami más emberekhez köt, valójában kreatív energia, amely mindkét fél számára hasznos lehet.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. november 14. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“Minél jobban irányítom a társamat, annál unalmasabbá válik.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai napi feladat? Amikor megismerkedünk valakivel, akkor nagyon vonzónak tartjuk őt. Izgalommal várjuk a találkozásokat, s a lénye magával ragad bennünket. Majd ahogyan telik az idő, minden, ami korábban izgalommal töltött el, kezd veszélyessé válni számunkra. Próbáljuk a kontrollt kiterjeszteni és ellenőrzés alá vonni a vonzó tulajdonságoknak azt a területét, mert azt szeretnénk, hogy csak mi kapjunk belőle, más ne.
Ha a vonzó tulajdonságokat egy területen elzárjuk az erős kontroll miatt, akkor azok minden területen megszűnnek. Tehát, ha irányítani akarjuk a társunkat, hogy biztosak legyünk benne, így unalmassá tesszük őt. Mi magunk vagyunk a felelősek azért, hogy a kapcsolatunk unalmassá válik.
Amikor hajlandóak vagyunk feladni az irányítást és engedjük, hogy a Társunk továbbra is vonzó maradjon, akkor felkavarodik bennünk a félelem és fenyegetettség érzése. Amikor ezt megtesszük, újra részünk lehet a kezdeti izgalomban. Ha ez ijesztő számunkra, akkor ahelyett, hogy elkezdjük a Társunkat korlátozni, őszintén mondjuk el neki, hogy mitől félünk, mert ez az, ami a gyógyuláshoz vezet.
Amikor a Társunk vonzó, az mindenki számára ajándék, ugyanúgy, mint amikor mi magunk is vonzóak vagyunk! Félelemből ne próbáljuk meg elfedni az ő ragyogását, de a sajátunkat sem!
Feladat:
Ma kezdd el felszabadítani a Társadat az irányítás alól! Ha egyedül vagy, figyeld meg, hogy egy korábbi kapcsolatodban, hogyan engedted, hogy ezek a félelmek eluraljanak. Figyeld meg a jelen helyzetben a közeli kapcsolataidban lévő embereket, mennyire irányítod őket? Lehet, hogy itt az ideje, hogy őszintén magadba nézz és felismerd a félelmeidet, ami ennek a viselkedésnek a hátterében húzódik meg. Őszintén beszélj arról vele, hogy milyen vonzó tulajdonsága miatt félsz attól, hogy elveszíted őt. Mondd el neki, hogy mennyire fontos számodra és milyen nagyra tartod ezt a tulajdonságát. Ma mondj le az irányításról és ízleld meg, hogy milyen irányítás nélkül együtt lenni valakivel. Aztán kezdd el kiterjeszteni a többi napra is! Hagyd, hogy a Társad önmaga legyen és gyönyörködj benne! Vedd észre, hogy mit hozol létre ezáltal!
Záró gondolatok:
Az irányítás a veszteségtől való félelemre egy válasz reakció. Az irányítással reagálunk úgy, hogy megpróbáljuk az életünket minél inkább stabilizálni, minél inkább kiszámítható keretek közé szorítani. Egy párkapcsolat dinamikája nagyjából: ismerkedés, együtt járás, összeköltözés, eljegyzés, házasság, közös otthon, gyerek-család, stb. Ezek mindannyiunkra hatnak, és megmozgatják a saját párkapcsolati terünket. Amikor irányítunk, akkor tudattalanul egy kívülről érkező dinamikát akarunk beleerőltetni a kapcsolatunkba aszerint, hogy bennünk melyik program a legerősebb. Ehelyett megtehetjük, hogy ráhangolódunk, hogy amikor igazán önmagunk vagyunk, mi vajon mire vágyunk? Mit szeretnénk igazán? Miről szól a párkapcsolatunk? Mi a legerősebb vezető energia benne? Ne külső sztereotípiákhoz igazodjunk, hanem saját belső lelki energiáinkhoz, a mi saját valóságunkhoz!
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 11. | A változás útján
Korábban az egyik műhelymunkán az önképünket vizsgáltuk. Érdekes volt megvizsgálni, hogy milyen idegen energiák vannak a saját személyes teremben, kiknek engedtem, hogy bármit elhitessenek velem magamról.
Néztem magamban azt a képet, amit hittem magamról, és rájöttem, hogy ez a kép nem teljesen én vagyok. Ebben a képben nagyon sok külső elvárás van, s ebben a képben túl sok a megfelelés. Ahogy egyre inkább néztem ezt a képet és beletágultam, megláttam azokat a vonásokat, amelyeket a hangsúlyos, magamra kényszerített és a külvilág által be is vonzott témák el akarnak fedni.
Valójában ez egy érdekes érzékelés, mert mindkét esetben magamat néztem, de az egyik esetben a lélek szemével. A lélek szeme máshogyan lát, sőt, azt is mondhatnám, hogy LÁT. Felemelő érzés volt megtisztítani a teremet, a gondolataimat, az elképzeléseimet és a magamról alkotott képet, s ez a belső folyamat sok változást indított el bennem.
Az egyik legérdekesebb, hogy végleg letisztultak a vágyaim és a céljaim, láttam azt a gyönyörű Fényösvényt, amit választottam. Eltűnt a közeléből az összes olyan út, ami tévút, eltűntek a labirintusok, egy letisztult ösvény maradt, ami gyönyörű színekben pompázott, s ami már csak azáltal, hogy néztem, végtelen örömöt okozott. Amint letisztultak bennem az utammal kapcsolatos kérdések, meglódult velem az élet, hirtelen az eddig beragadt dolgaim mozgásba lendültek. Megannyi lehetőség, ismeretség, új kihívások és sok-sok szeretet áramlott az életembe. A hétköznapjaim átváltoztak egy kristályfolyóvá, ami kimossa magából azt, amivel nincs dolgom és megduzzasztja azt, aminek az eszköze lehetek.
A másik legérdekesebb megtapasztalás (az egyik életfeladatom a kétszeres kreativitás és kétszeres önbizalom) az önbizalmamban történt. Korábban szükségem volt arra, hogy visszajelezzenek mások és hitelesítsenek abban, amit csinálok, létrehozok, megjelenek, írok, stb. Ez igen megnehezítette az életemet, és belülről sok szorongást okozott, amelyek gyakran akadályoztak abban, hogy felhőtlenül örüljek bárminek is. Az énképem megtisztításával mélyen megvizsgáltam, hogy vajon miért akartam, hogy dupla olyan erővel érezzem a bizonyosságot.S ez a felismerés újra a fényösvényhez vezetett, a fény útját járva megkérdőjelezhetetlenül hinnem és bíznom kell. Nincs más út. Máshogyan ez az út, csak egy üres séta lenne. A bizonyosság az, ami továbblendít és ami vezet, a kreativitás által pedig megkapok minden támogatást, amire csak szükségem van az utamon.
Gyönyörű tisztító és kioldó folyamatok indultak el bennem, és utána bár fáradtnak éreztem magam, felszabadultam a múlt nyomasztó terhei alól. A test-lélek-szellem egységében kezdek új erőre kapni, a saját belső erőm ízét érzem magamban, érzem, ahogy körülvesz és megállíthatatlanná tesz. Egy lassú mozgású, impulzív erő a személyes erőm, aminek megjelenése eltörpít mindent, amit gyógyító fényével beragyog. Csodás megtapasztalás, ezért is szeretek többek között csoportban dolgozni, mert elképesztő erős a csoportdinamika, és ha egyedül kevés lennék ahhoz, hogy mozgásba hozzam a gyógyulást, a csoport energiája mindig megtámogatja ezt.Sok mindennel azonosítjuk magunkat, amelyek téves elképzelések, így tévútra vezetnek bennünket.
Amíg nem kapcsolódunk össze a
személyes erőnkkel, addig sokszor a kisebb ellenállás irányába mozdulunk el, abba az irányba, amerre a többség tart. Én soha nem akartam beállni semmilyen sorba, mert nem szeretem, ha más jelöli ki számomra az irányt. Bármerre is menjek, az a vágyam, hogy a lelkem vezessen, s egy belső erőből és meggyőződésből jöjjön az inspiráció arra az útra. Ha érdekel egy ilyen belső utazás, nézz utána, hogy az intenzív alkotói spirituális műhelymunka hogyan tud ebben a segítségedre lenni.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 26. | Önismeret
Számomra a felelősségvállalás szorosan összekapcsolódik a felnőtté válással, azzal, amikor megérünk arra, hogy felnőtté váljunk és így is élünk a világban. Most látom csak, hogy a figyelmemet erre a témára irányítottam, hogy mennyi olyan ember van, aki elodázza a felnőtté-válás folyamatát a saját életében, mert nem bírja azt a rá nehezedő terhet, amelyet úgy hívnak: felelősség.
Ha már a minap szóba hoztam a könyvbemutatót, érdekes volt, amikor eldöntöttem, hogy szükség van arra, hogy elhívjam a barátaimat és ismerőseimet és megmutassam nekik egy másik oldalamat is. Az elhatározás könnyű volt, és amíg az alkotó folyamat szabadon áramolt bennem, tovább inspirált. Volt bennem félelem (nem kevés!), hogy jönnek-e egyáltalán, hogy nem jönnek-e túl sokan, hogyan fogok ennyi ember előtt beszélni, stb., és volt egy pillanat, amikor azt éreztem, talán jobb lenne visszamondani. Csak egyetlen pillanat volt, de elég ahhoz, hogy a kétség – egy előre láthatatlan jövő kétsége (hiszen vagy úgy lesz, vagy nem) – a közelembe férkőzzön. Aztán rádöbbentem arra, hogy felelősséggel tartozom a szavaimért. Kimentek a meghívók, a plakátok ott voltak az üzletekben, a hirdetőtáblákon, a szórólapok a postaládákban. Ez a pillanat hirtelen mindent megváltoztatott bennem. Egészen idáig sokszor nyomasztott a felelősség, hogy mindig mindennel időben meglegyek, hogy amit vállaltam, megtartsam, és mivel ezt elvártam, sőt megköveteltem magamtól, ez inkább stresszt okozott, semmint egy természetes folyamatot. Pedig a felelősségvállalás a felnőtté-válás természetes része, nem lehet siettetni, de meg sem lehet akadályozni.
Úgy érzem, hogy abban a mágikus pillanatban ott, amikor megéreztem a felelősségvállalás igazi ízét, egy újabb rész a gyermeki énemből felnőtt. Ez a pillanat inspirált és lendületet adott ahhoz, hogy egy olyan előadást állítsak össze, ami valahol egy önvallomás is volt, ami a szívemben fogalmazódott meg. Azon az estén sokkal nyugodtabban, mint ahogy vártam (azt hittem, hogy az iskolás évek alatt tapasztalt lámpaláz vissza fog köszönni, de hála Égnek csak a távolból integetett), kiálltam az emberek elé és odaadtam magam nekik úgy, ahogy vagyok. Egy csodát éltem meg általa s ezen az úton a felelősségvállalás vezetett, amit sokáig, mint egy mumust a sötétben tartottam, de mikor kijött a fényre és megmutatta magát, nekem a legnagyobb tanítómmá vált.
És még egy dolgot megtanított a felelősségvállalás azon az estén az emberi kapcsolataimról. Igazán kíváncsi voltam arra, hogy a barátaim közül kik lesznek azok, akik ezen a számomra fontos estén támogatnak és a kezemet fogják majd. Gyakran a kedves szavak és ígéretek mögött nincs tartalom, nincs valódi szeretet, nincs őszinteség, csak űr, megfelelés és félelem. Ezek a szavak jönnek és mennek, mint ahogy az emberek is; de vannak olyan szavak, olyan ígéretek és olyan tettek, amelyek nem félnek a felelősségtől, nem félnek a szeretettől és stabilan állnak a viharok közepette is. Ezek azok a kapcsolatok, amelyek felelősségteljesen működnek.
Azon az estén, az azt megelőző folyamatok világítottak rá nekem arra, hogy a felelősségvállalás – amiről eddig azt hittem, hogy nehézkes, hogy nyomasztó, hogy mintegy terhet úgy kell cipelni és az ember összeroskad alatta – valójában egy könnyed, örömteli és szeretetteljes állapot. Engem felszabadított és porrá zúzta ezeket a „béna” hiedelmeimet. Talán a családból hoztam ezt a hitrendszert, talán a társadalom tanított rá valaha, nem tudom. De egy biztos, hogy illúzió és hazugság volt. Nincs annál csodálatosabb érzés, mint amikor hiszek valamiben, ki merem mondani, fel merem vállalni és az életemmel is bizonyítom azt. Ez a felnőtté-válás szabadsága számomra.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások