KAMMERER EDINA BLISS

Oldal kiválasztása
Ne jó legyél, hanem igaz

Ne jó legyél, hanem igaz

Talán sokunk szembesül azzal a kérdéssel olykor-olykor, hogy mi a helyes döntés. Sokszor talán összeütközésbe kerülünk másokkal, ami nekik egy jó döntés, tőlünk az távol áll. Ami az egyik embernek őszinteség, az a másiknak csak egy felvett szerep. Ami az egyik embernek hallgatás, a másiknak gyávaság. Folyamatosan döntünk, s próbáljuk az életünkből a lehető legtöbbet kihozni.

Azt hiszem, hogy nem az a cél, hogy jók legyünk. Ez egy tág és relatív fogalom. Nem lehetünk jók azáltal, hogy önmagunkkal fordulunk szembe. Nem tettethetjük a jóságot, hogy más valaki kedvében járjunk, ha az szembemegy a hitünkkel. Nem áltathatjuk magunkat, hogy ha “jól” cselekszünk, akkor majd rendbe jönnek a dolgaink. Akkor nem, ha a jó cselekedetünk nem igaz.

Hiába cselekszünk jót, ha közben hazudunk magunknak és másoknak. Hiába mondunk jót, ha közben nem hisszük el, amit mondunk, vagy szívünk szerint mást mondnánk. Hiába kedvezek valakinek, ha belül azt érzem, nem érdemli meg. Hiába próbálok jól dönteni, ha közben magamat, a valódi érzéseimet félre kell állítanom.

A jó cselekedet akkor lesz valódi, ha a szívem mélyéről fakad, s ha igaz tudok maradni a hitemben és a szívemben. Ha keresem azt a csendben, a lelassulásban, az elmélyülésben, hogy minek van létjogosultsága és minek van értéke. A szavak vajon ablakok vagy falak? Mindig akar tőlünk valaki valamit. Hogy értsünk vele egyet, hogy ítéljünk meg másokat, hogy viselkedjünk valahogy, ahogyan neki jó. De az nem biztos, hogy nekünk is jó.

Ha befelé figyelünk, ha a belső terünkben meg tudjuk lelni azokat az alapvető igazságokat, amelyekben hiszünk és amelyektől működik az életünk, s ezekhez hűek tudunk lenni, ha önmagunkhoz hűek tudunk lenni, attól függetlenül, hogy ettől szeretnek-e mások, vagy nem, akkor tudunk igazak lenni.

Mert akkor a cselekedeteinket és a beszédünket nem a szeretet iránti vágyunk mozgatja, hanem az önmagunk, mások és az élet iránti tisztelet. Amikor békére lelünk a szívünkben egy ilyen helyzetben, tudhatjuk, hogy hűek maradtunk önmagunkhoz.

Amikor igazakká válunk, nem feltétlenül beszélünk újra és újra, mert ilyenkor egy erő születik meg a szívünkben, s ez az erő megengedő és megtartó. Ez az erő nem akarja, hogy nekünk legyen igazunk, hogy ez hangosan ki legyen mondva, mert ez az erő önmagában igaz. Ez egy olyan fény, amely segít, hogy az árnyainkat megvilágítsuk, s megengedjük, hogy legyenek.

Megengedjük, hogy a közelünkbe jöjjenek. Talán ijesztőek, de hisszük és tudjuk, hogy van bennünk elég erő, hogy bármi is jöjjön ki a sötétből, nem árthat nekünk. Csak mi árthatunk magunknak, s ezt azzal tesszük leginkább, ha hátrahagyjuk magunkat mások kedvéért.

Maradjunk hát igazak a szívünkben, függetlenül attól, hogy más mit akar tőlünk. Mert minden, ami tiszta és szeretet, az megnyilvánul, amikor otthon, a csendben, egyedül, a tükörbe nézünk. Ha magunkat látjuk úgy, ahogyan vagyunk, s ha nem nehéz a saját szemünkbe nézni, könnyűvé válik a szívünk.

Mint amikor Anubius megméri egy lélek súlyát, terheit a halál kapujában. Ugyanez a “mérlegelés” történik, ha őszinték vagyunk magunkkal. S az életünk mind-mind a döntéseinket és az igaz szívűségünket fogja visszatükrözni számunkra, mert ha a szívünk könnyű, a létezésünk is az.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

Fény – árnyék játéka, a mindennapi választás

Fény – árnyék játéka, a mindennapi választás

Nemrég voltam egy kiállításon, és az ott látott egy-két kép megpiszkált bennem valamit a múltból. Két út (két külön festő képei által) vált ketté bennem a kiállítás kapcsán, a jelen gyönyörű fénnyel teli pillanatai és az út, amely megidézett egy régi hangulatot. Csak figyeltem, ahogyan hömpölyögnek az érzések bennem, néha vadul kavarogtak, néha hanyagul ide-oda fodrozódtak. Néha egy váratlan pillanatban egy fojtogató érzés tört rám, ahogy kereste a kiutat mindez belőlem. Ezek a képek a lelkemben elértek egy olyan titkos helyre, amely egy megidealizált világ cukormázas emlékeit rejtette. Nem álltam ellen neki, de nem is siettem el a szembenézés pillanatát.

Korábban minden reggel futottam. Most csak sétálni van erőm. Csodálatos a szabadban, a kora reggel illatát magamba engedni. Nekem ez az, ami segít feldolgozni és leföldelni a lelki folyamataimat. Régebben a futás segített, de ahogyan változnak a dolgok, változunk mi is, és változnak az eszközeink. Ami a múltban működött, nem biztos, hogy most is segít. Számomra fontos, hogy mindig rugalmasan alakítsam a stresszkezelő eszközeimet a jelen pillanatomhoz.

Az írás is sokat segít. Ma, amikor beraktam a fülembe a fülhallgatót és elindítottam az mp3 lejátszót, éreztem, hogy valami kezd átszakadni bennem. Visszafelé levettem a cipőmet és beszaladtam a szántóföldre, arra vágytam a leginkább, hogy a talpaim érjék a földet, hogy a kapcsolat „közvetlen” legyen. Mire leértem, az elengedés könnyei már utat törtek magunknak bennem és a történetem cseppek alakjában legördült az arcomon, kijelölte az utat magának, azt az utat, amelyikben a leginkább meg tudta mutatni magát.


Nagyokat sóhajtottam, hogy az érzések minél lejjebb jussanak bennem és minél több mindent magukhoz tudjanak ölelni. Figyeltem, ahogyan peregnek előttem a képek egy olyan életről, amit tudatosan toltam el magamtól. Egyszerűen más jövőt választottam magamnak, amit nem bántam meg, s tudom, hogy nem is fogom, de attól még az elengedésnek nem szenteltem kellő figyelmet. Most engedtem, hogy megjelenjen bennem minden olyan érzés, amire eddig nem figyeltem, és engedtem, hogy az legyen, ami lenni akar.

Nem címkéztem, nem gondoltam hozzá semmi többet, csak álltam a szántóföldön és néztem, ahogyan távolodik tőlem egy régi élet, egy régi boldogság. Meg-megakadt bennem az elengedés energiája, amikor a bizonytalanság keveredett bennem, hiszen annyiféleképpen lehet leélni az életet, annyi mindent lehet csinálni, de aztán megint stabilan álltam a bizonyosságban, hogy ha hív az Utam, nem tehetek úgy, mintha nem hallanám, nem mehetek az ellenkező irányba, mert az egóm a kellemes és vággyal teli életet hajszolná.


Sokat változtam azóta, amióta az a világ, amit elengedtem ott kint a szabadban lazított a szorításán, majd utamra engedett. Amikor felébredünk és születik, vagy előbújik belőlünk egy új fény, már nem tudunk utána úgy élni, mintha ez nem történt volna meg. És én nem is akarok. Tudatosan sem. Bennem a fény egyre közelebb ahhoz, aki VAGYOK, és ez így jó. És mozizni is szeretek, elfelejtett kedves emlékeket idézni, már nem fáj, ha látom ezeket a régi képeket, már nincs bennük érzelem, már csak képek.

Az elmúlt évek alatt annyi mindent tapasztaltam meg, és annyi mindenen mentem keresztül, mert tudattalanul élni és érezni akartam. Ma már tudatosan tudom, hogy csak az él igazán, aki mer érezni és meri átengedni az élet ajándékait az életén. „Az élet célja maga az élet”. Ha a régi emlékek miatt elbújnék az érzéseim elől, akkor egy üres díszlet élettelen darabja lennék.


Jó volt, hogy újra visszatértek hozzám ezek a pillanatok a múltból, jó volt emlékezni, s jó volt utána felvenni a cipőt és továbbmenni. Könnyebben, szabadabban és örömmel. S mindez két különböző festmény által, amelyek a fény és árnyék harcát ábrázolták, illetve különböző módokon jelenítették meg. Azt éreztem, ez a mindennapi küzdelmünk, azért a magasabb rendű létezőért, akik valójában vagyunk. Ha döntünk egy út mellett, a másikat el kell engedni.

Ez nem mindig könnyű, de ha nem tesszük meg, ha nem mondunk le a másik útról, valójában nem köteleződtünk el igazán a döntésünk mellett. Egyszerűen nem lehet többé ragaszkodni azokhoz a mankókhoz, amik egyszer a túlélésünk zálogai voltak. Ha boldogok akarunk lenni, fel kell égetni ezeket a hidakat, utakat, amelyeken akár vissza is fordulhatunk. Tudnunk kell azt, hittel és erővel a szívünkben, hogy csak előre haladhatunk tovább, a választott utunkon. És ez így van jól.

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás