Az ébredés 11 szakasza
Az ébredés, vagyis a változás nem mindig könnyű. A legtöbbször valamilyen trauma vagy veszteség bír rá bennünket arra, hogy változzunk, változtassunk. Ritkábban fordul elő, hogy megismerünk valakit, akinek a lénye inspiráló számunkra és szeretnénk azt az utat bejárni, mint ő. A spirituális, lelki változás sokféle lehet, ami egyben szép és mély, ugyanakkor fájdalmas és nehéz. El se hisszük addig, amíg nem velünk történik, hogy milyen nehéz egy-egy szokást megváltoztatni magunkban. Amíg nem vagyunk rákényszerítve, hogy megfigyeljük a válaszreakciókat magunkban, addig nem is fedezzük fel, hogy a megtanult szerepek, családi minták és különböző hitrendszerek mentén döntünk. ☝️ Szeretjük azt hinni, hogy szabadok vagyunk, mert odamegyünk, ahova akarunk, de a valódi szabadság ott kezdődik, hogy nem kell megtennünk azt, amit nem akarunk.
Ezt az utat nem könnyíti meg az a rengeteg illúzió és mellébeszélés, amiket különböző guruk vagy tanfolyamok kínálnak nekünk. Sok tévhittel találkozhatunk, amik miatt megrekedhetünk egy időre, vagy amelyek miatt örökre hátat fordítunk a lelki/pszichés fejlődésnek. A folyamat összetett és szerteágazó. Én azt hittem, hogy az, hogy a változás mellett döntök, az egy szenvedés végét jelenti. Nehezen jutottam el a változás kapujába, és álmomban sem gondoltam volna, hogy a valódi kaland csak akkor kezdődik.
Emlékszem, hogyan vetettem magam bele ebbe a mindent elsöprő folyamatba, mint egy szivacs, úgy szívtam magamba minden információt. Azonnal akartam mindent tudni, érezni, látni. Ma már nem csodálkozom rajta, hogy rövid időn belül egy zűrzavar közepén találtam magam. 🙂 Ma már tudom, hogy szükség van időre, amíg beépülnek a dolgok, amiket tanulok. Időt kell adni a tapasztalásnak, a változásnak, különben könnyen megrekedhetek egy ponton. Azt éreztem, hogy valami húz, egy világ, amit fel kell fedeznem. “Engedd, hogy amit igazán szeretsz, csendben magával húzzon. Nem fog félreveztni. “ Rúmi. Hiányzott valami az életemből, amit mindenáron meg akartam találni. S végül arra jöttem rá, hogy én hiányoztam az életemből.
Az egyik tanfolyamon tanuljuk ezeket a szakaszokat, hogy amikor valaki segítővé válik, be tudja azonosítani, hogy aki hozzáfordul, éppen hol tart és hogyan könnyítheti meg neki a változást. Azonban úgy éreztem, hogy szívesen írnék is erről ✍️, mert sokakat érinthet. Azokat is, akik nem járnak terápiára. Néha a megértés is elég, hogy az ember átbillenjen egy nehéz helyzeten. Elég, ha elolvasunk egy gondolatébresztő írást és kitisztulnak a gondolataink.
Egy csodás ember azt mondta nekem egyszer, “semmi nem baj, amit csinálsz, csak tudd, hogy mit csinálsz és ne áltasd magad.” Amikor az önigazoló érvek már nem működnek, elindulhat a valódi változás. Ehhez nyitottságra van szükségünk és arra, hogy bátran és őszintén szembenézzünk azzal, hogy mi zajlik bennünk valójában.
Az 1. szakasz: Z a v a r t s á g
Emlékszem arra a pillanatra, amikor egy szórakozóhelyen voltam a barátaimmal, akiket imádtam. S egyszer csak körbenéztem, és úgy éreztem, hogy mindenki idegen. Hirtelen nem tudtam senkihez kapcsolódni, és úgy éreztem, hogy egyedül vagyok a világban. Hetekre elvesztem az életemben és csak bolyongtam, sodródtam és figyeltem, hogy az addigi világom darabokra esik szét. Minden, ami fontos volt, kezdte elveszíteni a jelentőségét. Ma már tudom, hogy ez egy identitáskrízis volt, de akkor ott 23 évesen azt hittem, hogy valami baj van velem.
A 2. szakasz: N y u g t a l a n s á g
Elkezd megjelenni a frusztráció. Egyre csak nő a hétköznapokban a feszültség. Egyre többször fogalmazzuk meg magunknak, hogy ez így nem jó, ez így nem mehet tovább. Erősen jelen van a mindennapokban az elégedetlenség és az, hogy változtatni akarunk, de még nem tudjuk, hogy hogyan csináljuk ezt. A lélek egyre inkább szót kér magának, s már nem tudjuk elnyomni ezeket az érzéseket. Az ember próbálja kétségbeesetten megtartani az irányítást, de ebben a szakaszban vajmi kevés esély van rá.
A 3. szakasz: A z é r z e l m i h u l l á m v a s ú t
Ezt szerintem mindannyian jól ismerjük, hogy milyen. Ez az időszak egy tomboláshoz hasonlít – mindenkinél olyan mértékben, amilyen a személyisége, megkérdőjelezünk mindent és mindenkit, hogy hogyan kerültek az életünkbe. Polarizálunk aközött, hogy elszenvedjük vagy választottuk ezt a sorsot. Egyszer áldozatnak látjuk magunkat, máskor pedig egy tökéletes terv részeként. Ami nagyon fontos, hogy ebben az időszakban, ha lehasadtunk az érzéseinkről, mert fájt érezni, most elkezdenek visszatérni és jól összegubancolnak mindent. 🙂
A 4. szakasz: H ú z d m e g , e r e s z d m e g !
Ebben a szakaszban törnek ránk a félelemek a legerősebben. Tisztában vagyunk már a karma törvényeivel, hogy cselekedeteinknek következményei vannak, ezért óvatossá válunk és megakadunk a döntés – nem döntés között. Ez a folyamat zavarba ejtő, hiszen annyit tanultunk, olvastunk, tanfolyamról tanfolyamra jártunk, és mégsem tudunk dönteni? Elakadunk és ezt elkezdjük szégyellni. “Már nem itt kellene tartanom…” – gondoljuk. Ez egy olyan pont a növekedésünkben, amikor vagy visszatérünk az első szakaszhoz, vagy mély levegő és megyünk tovább az ismeretlenbe.
Az 5. szakasz: A s ö t é t s é g
“Köszi, de nem!” – gondoljuk elsőre, mert az ember önszántából már csak nem merül alá a sötétségben. De amikor körbenézel azt látod, hogy minden kezd összeomlani, amit eddig építettél, mert nagyon ingatag lábakon áll(sz). Elkezdünk kifelé tekinteni és a világban is csak a nehézségeket látjuk. Nem értjük, hogy bárminek is mi értelme van. Oda a lendület, oda a motiváció és csak vegetálunk egy fásultságban. És még egyedül is érzed magad, mert a közeledben, a környezetedben senki nem érti, hogy min mész keresztül, és sokszor még csak meg sem tudod fogalmazni. Mi vezet innen tovább? Ha elkezded keresni erre a kérdésre a választ: KI VAGYOK ÉN? Először lehet, hogy csak azt fogod tudni meghatározni, hogy mivel/kivel nem akarsz társulni, a többi még ráér, hogy felfedezd magadban, van rá egy egész életed.
A 6. szakasz: A k a p c s o l ó d á s
Személy szerint nekem ez volt a legerősebb impulzusom, rájöttem, hogy a világot nem kell megmenteni. Azért keltem útra, hogy a világ egy jobb hely legyen, de rájöttem, hogy a “világ” egy hatalmas tér, amiben mindig elveszek. Az egyén, a kisebb-nagyobb csoportok képesek ezt a változást létrehozni, lépésről lépésre. Elkezdtem újra érezni a kapcsolatot magam és a világ között. Nem történt semmi különös, csak belül felragyogott a nap. Csodás volt, éppen otthon a kertben pihentem, és azt éreztem, mintha felrobbant volna a szívcsakrám. Tudtam, hogy miért vagyok itt és tudtam, hogy sok mindent kell még tennem érte, de már nem voltam elveszett. Megjelent bennem a hála, amit még most is érzek, ha arra az élményre gondolok.
A 7. szakasz: A s z i n k r o n i c i t á s
A sodródás vége és az áramlás kezdete volt. Tudtam és éreztem, hogy minden mindennel összefügg, hogy egy nagyobb terv része vagyok, és ebben a tervben van helyem és szerepem. S ez megnyugvással töltött el. A mellkasomon szétáradt a melegség és tudtam, hogy megérkeztem önmagamba. Azt hittem, hogy idáig tart az utazásom, hogy ezt kell tudnom fenntartani nagyon sokáig. A képességeimmel foglalkoztam nagyon sokat, hogy minél tudatosabbá váljak és minél kevesebbet agyaljak, de több teret engedjek a morfondírozásnak, az intuitív gondolkozásnak. A véletlenek elképesztő pontossággal zajlanak az életünkben, ha csak észleljük őket, ahelyett, hogy megmagyaráznánk.
A 8. szakasz: A h i t e l e s s é g
A valódi, hiteles énünk kezd életre kelni. Mivel korábban már elindult az a folyamat, hogy letisztáztuk magunkban, hogy mivel tudunk és mivel nem akarunk társulni, ebben a szakaszban már csak annyi a feladatunk, hogy fel merjük vállalni azt, amilyenek vagyunk, ahogy a világban vagyunk. Ne akarjunk láttatni valamit, ami még nincs, ne akarjunk másnak látszani, mint akik vagyunk. Legyen bennünk béke akkor is, amikor valaki megpróbál kibillenteni az egyensúlyunkból, s engedjük meg neki, hogy az ő szintjén igaza legyen. Emelkedjünk afölé, hogy kinek van igaza, mi csak arra a fényre figyeljünk, ami bennünk van, hogy azt ragyogjuk ki magunkból.
9. szakasz: T u d a t o s s á g
Csak a hitelességet követheti a tudatosság. Előtte még az emberi játszmák, vagy az elme trükkjei visszahúzhatnak bennünket az illúziókba. A tudatosság azt jelenti, hogy összehangolódunk valódi önmagunkkal és aszerint kezdünk el élni. Megjelenik a bőség az életünkben, mert a teremtőerőnk nincs többé visszafojtva. Egyre több inspiráció érkezik az univerzumból, egyre termékenyebb a talaj, amibe ültetünk. A kihívások itt már nem zavarnak, mert tudod, hogy ezek hozzátartoznak az élethez, és ismered a saját erődet, amivel tudsz rájuk reagálni.
10. szakasz: E g y ü t t e s l é t r e h o z á s
A valódi együttműködés csak nagyon ritkán valósul meg. A legtöbb ember hierarchiában gondolkodik, és úgy kapcsolódik másokhoz, hogy elhelyezi magát azok függvényében valahol. De amikor szívkapcsolatok születnek az életünkben, s ebből a térből hozunk létre valamit, megsokszorozódik minden, ami körülöttünk van. Érzed a Forrás energiáját, hogy benned lüktet, és egy csodás kreatív, alkotó folyamatban találod magad.
11. szakasz: F e l t é t e l n é l k ü l i s z e r e t e t
Ezt értjük a leginkább félre, mert nagyon sokáig nem tudunk megszabadulni az életünkben azoktól a kondícióktól, amelyeket gyermekkorban megtanultunk a szeretetről. A tapasztalatom szerint ehhez mérhetetlen nagy alázatra van szükségünk, és önszeretetre. Anélkül szinte lehetetlen elérni. Nem lehet az én-t feladni addig, amíg nem értettük meg az én-t, mert abból önfeláldozás lesz csupán. Viszont, ha értjük és tudjuk, hogy mit adunk fel, úgy már megérkezünk a feltétel nélküli szeretet előszobájába.
Kammerer Edina Bliss
www.kammereredina.com
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles. A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Ezen a mélyen nyugvó gondolatok, mint egy összeesküvés, úgy árnyékolják be ezt a területet, amelynek a középpontjában éppen te vagy. 
A függőség a hiányérzetet erősíti bennünk, s minél inkább tápláljuk azt, annál inkább növeljük a szükséget az életünkben. 
Amíg csak az egyik fél kinyilatkoztat, a másik visszafolyt. Így születik meg az egyensúly. Ha abba a csoportba tartozol, aki imád beszélni, akkor tudatosan reformáld meg a kommunikációdat, kezdj kevesebbet beszélni és engedd a másikat megnyilvánulni. Ha régóta van ez az állapot, több időre lesz szüksége a társadnak, míg igazán beszélni kezd, mert már túlságosan hozzá van szokva ahhoz, hogy csendben van.
A szex a kapcsolatteremtés és kommunikáció egy módja egy párkapcsolatban.
Legutóbbi hozzászólások