Szerző: Kammerer Edina | 2019. december 04. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“A bűntudat mindig félelmet takar.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai feladat? “A bűntudat olyan hely, ahol szobrot emeltünk egy múltbéli tévedésünknek és elhagytuk az élet ösvényét azért, hogy ezt a bálványt imádhassuk.” Ismerős? 🙂 Nekem igen. Emiatt a tévedés miatt visszahúzódunk és elzárkózunk azoktól, akiket szeretünk.
Lehet, hogy azt érezzük, hogy hibát követtünk el a Társunkkal szemben, és talán bűntudatunk van emiatt, de ez az érzés csak felerősíti az elkövetett hibát, ráadásul emiatt megfosztjuk a társunkat a szeretettől és gondoskodástól, amire szüksége van.
Amikor megbocsátunk magunknak, azzal eloszlatjuk a bűntudatot és újra képessé válunk szeretni és gondoskodni. A bűntudat olyan az életünkben, mint egy pillanatragasztó, önszántunkból odaragasztjuk magunkat valahova, hogy ne kelljen továbbhaladnunk, vagy ne kelljen a következő lépéssel szembenézni. Ha hajlandóak vagyunk megtenni a következő lépést, az ugyanúgy eloszlatja a félelmünket, mint ahogyan a megbocsátás a bűntudatot.
Feladat:
Ma gondold végig, hogyan ragadtál le a bűntudatban vagy rossz érzésben azért, mert féltél a jövőtől. Vedd észre, hogy a múltban éltél, mert féltél attól, hogy a jövőben ez megismétlődhet. Szabadulj meg a bűntudattól, hogy el tudj indulni a jövő felé. Nem kell félni a jövőtől.
Csak dönts úgy, hogy többé nem leszel a foglya olyan tévedésnek, amellyel magadat bünteted azáltal, hogy öntelt módon alábecsülöd saját magadat, és nem veszel tudomást a külvilágról. Az élet nem a személyedről szól, hanem a boldogságról, vagy a gyógyulásról, ami boldoggá tesz. A bűntudat gátol meg abban, hogy mindezt felismerd. Csak akkor lehetsz boldog, ha megszabadulsz a bűntudattól (és a rejtett bűntudattól, amivel másokat hibáztatsz).
Záró gondolatok
Amikor azt érezzük, hogy az életünk stagnál, vagy beragadt egy ponton, akár párkapcsolati kérdésben is, talán régóta vagyunk egyedül, akkor érdemes végiggondolnunk azt, hogy milyen bűntudat húzódik meg e mögött az állapot mögött. A bűntudatot keressük az ítélkezéseink mögött, figyeljük meg, hogy milyen címkék élnek bennünk, vagy milyen címkékkel illetünk másokat, a kapcsolatukat, s könnyen fel tudjuk térképezni, hogy mitől félünk igazán.
Minden olyan ítélkezés, amellyel másokat illetünk, rólunk szól, s ezekkel nem másokat bántunk, hanem saját magunkat. A tévedések hozzátartoznak az emberi létezésünkhöz, ne váljunk mártírrá ezekben, mert nem azért vagyunk itt, hogy tökéletesen csináljunk mindent, vagy tökéletesek legyünk, hanem azért, hogy boldogok legyünk. Ha megértjük, hogy milyen hatalmas különbség van e két állapot között, akkor sikerül kioldani a ragasztót, és meg tudunk érkezni az életünkbe igazán.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. december 04. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“A nyitottság és az érzelmeim átélése gyógyít.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai feladat? Amikor valaki támad bennünket, akár van igazság benne, akár nincs, maga a támadás érzése olyan fájdalmat kelt bennünk, mint a bűntudat, a düh, a félelem vagy a megbántottság. Amikor ezekkel az érzésekkel találjuk szembe magunkat, vagy elhatárolódunk tőlük, vagy a támadónk ellen fordítjuk. A védekezés egyik formája sem visz közelebb a megoldáshoz.
A legjobb, ha úgy reagálunk, hogy védtelenek maradunk. A védtelenségünkkel elismerjük, hogy ezek az érzések se nem jók, se nem rosszak, egyszerűen igazak, mert tapasztaljuk azokat.
Ezzel a hozzáállással nyitottak maradunk a természetes érzéseink felé, amíg azok el nem múlnak. Így lépünk magunk felé és a támadónk felé is. Amikor a rossz érzés elmúlik, akkor megtettük azt a lépést és a kapcsolat tovább haladhat.
Feladat:
Ma legyél a lehető legvédtelenebb és bátran éld át az érzéseidet. Lehet, hogy még nehezebb érzésekben lesz részed, de éld át azokat, amíg teljesen el nem múlnak. Szánj rá annyi időt, amennyi szükséges. Végül békére és boldogságra lelsz. Ez már önmagában is gyógyulást jelent, ami továbbviszi a kapcsolatot.
Záró gondolatok
A nyitottság egy nagyon fontos “probléma megoldó” eszköz. Amíg nyitottan tudunk hozzáállni a másikhoz, addig keressük a megoldást. Amint bezárunk és engedünk a fájdalomnak és az önsajnálatnak, egy nehezebb rezgést teremtünk a kapcsolati terünkben, s megváltoztatjuk a kapcsolat irányát.
Ha nyitottak maradunk, az nem jelenti azt, hogy engedjük, hogy a másik gyarlóan bánjon velünk, csak annyit, hogy tisztán látjuk a helyzetet és megengedjük azt, hogy egy másfajta szemléletmód is megmutassa magát. Szükségünk van az ilyen helyzetek ajándékaira ahhoz, hogy fejődni tudjunk mi magunk is, és a kapcsolatunk is.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. november 19. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“Azt a szerepet játszom, amit elítélek a szüleimben.” (Chuck Spezzano)
Mi a mai napi feladat? Amiért elítéljük a szüleinket, az a lelkünk legmélyén ugyanaz, amiért magunkat is elítéljük. Ha a szüleinkben elítélünk valamit, akkor az egyik lehetséges reakciónk az, hogy “eljátsszuk” azt a szerepet, hogy mélyen megérthessük, hogy miért viselkednek úgy, ahogyan.
A másik reakciónk az, hogy teljesen ellentétesen viselkedünk, kvázi kompenzáljuk azt, ahogyan ők viselkedtek. A szüleink viselkedését mélyen elítélő részünkből tudattalan szinten létrejön egy önfeláldozó viselkedésforma a Társunk vagy gyerekeink felé. Ebben az állapotban azt érdemes észrevenni, hogy annak az érzésnek vagyunk a rabjai, amelyet a szüleinkben elítéltünk.
Feladat:
Ma vizsgáld meg, hogy mit ítélsz el a szüleidben. Figyeld meg, hogy azonos, vagy ellentétes módon viselkedsz-e. Vedd észre, ha olyan szerepet játszol, amelyekben jó cselekedeteid vannak, de nem tudsz kapni, mert ez végső soron kiégéshez vezet.
Ha megérted a szüleid helyzetét és hajlandó vagy megbocsátani nekik, az Téged is, és őket is felszabadítja. Engedd meg, hogy a Teremtő segítsen neked a megbocsátásban, s mondd ki tiszta szívvel: “Isten szeretetében megbocsátok Neked, Anya. Isten szeretetében megbocsátok Neked, Apa.”
Záró gondolatok
Ezek a minták gyerekkorunkban nagyon mélyen belénk égnek. Képzeld el, hogy milyen kicsi, törékeny még a létezésed, milyen magasra tekintesz fel a szüleidre, ők jelentik számodra az egész világot. Gyerekként elhisszük, hogy ők tökéletesen csinálják a dolgaikat, hiszen olyan hatalmasok hozzánk képest. Aztán amikor felcseperedünk, egyre több lesz bennük a feszültség, mert mi máshogyan látjuk az életet, de ott van bennünk a gyerekkorban berögzült kép, amit tudattalanul lemásoltunk.
Ami nagyon erősen él bennünk, annak szinte lehetetlen ellenállni, hogy mi magunk ne akarnánk megélni és megtapasztalni, éppen ez az erő hívja meg az életünkbe. Természetesen nemcsak minták összessége vagyunk, de mindannyiunkra hatnak bizonyos családi kondíciók.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 04. | Önismeret
Korábban az egyik csoportfoglalkozáson, amikor egy öngyógyító napot tartottam, olyan energiák, globális hatások voltak, amik segítették a nagy lezárásokat, s ezt az energiát mozgattuk meg mi is, hogy a saját gyógyulásunkra használjuk.
Volt egy olyan gyakorlat, amivel az energetikai kötéseket oldottuk. Három olyan kötést érzékeltem magamon, amik nem egészséges kapcsolódások az életemben. A jobb szememnél éreztem egy füstös „trutyi” szerű energiát, ráhangolódva erre a kötésre, világossá vált számomra, hogy ez egy olyan szál, amivel már dolgozom egy ideje. A megkövesedett, bemerevedett állapotból egy ilyen masszává alakult át az energia, tehát már gyógyult, de még jelen volt az aurámban és befolyásolta az életemet. Ez a függőségi kapcsolódási szál apai, generációs vonalon érkezett és az a minta tartotta életben.
Akkor ott a foglalkozáson eldöntöttem, hogy végleg elengedem az alá-fölérendelt viszonyban gyökerező hitemet és elvágok minden olyan szálat, ami megakadályozhat abban, hogy egy mellérendelt, szeretetteljes párkapcsolatban éljek. (Mivel apai vonalon jött az elakadás, ez a férfiképemet és a férfiakhoz való hozzáállásomat, bizalmamat is befolyásolta.) Ezt meg is tettem, a helyét feltöltöttem fénnyel, és boldogan beleolvadtam a gyógyító energiákba.
Másnap reggel úgy ébredtem, hogy a jobb szemem sarkában egy laza fájdalom pulzált. Sebaj, gondoltam, dolgozik az előző napi energia. Ez így rendben is volt, de nem figyeltem a jelzésre, az üzenetre. Nap végére a fájdalom egyre erősödött. Még mindig gondoltam, sebaj, vezetődik ki az energia. A következő napon már úgy értem haza este, hogy nem esett jól nyitva tartanom a szememet. Ezt már azért nem hagyhattam figyelmen kívül.
Reggel, amikor felkeltem, észleltem a szemem sarkában egy árpa szerű hólyagocskát, bekentem körömvirág krémmel a szememet és eldöntöttem, hogy ma véget vetek ennek. Utánanéztem az Interneten, elsőre otthoni gyógymódokat találtam, hogyan kezelhetném az általam árpának hitt valamit. El is döntöttem, hogy otthon megcsinálom a forró vizes kötést, de nem találtam a válaszomat, hogy mit akar üzenni. Majd megakadt a szemem egy kérdésen: „Gondolja végig, hogy mit nem akar észrevenni?” – ennyire egyszerű lenne? – gondoltam.Hátradőltem a székben és folyást engedtem a gondolataimnak, jobb oldal, jövő, apa, anya? A szemnél ugyebár felcserélődik az apai-anyai oldal. Eszembe jutott, hogy voltam egyszer egy látónál, és megkérdeztem, hogy miért ilyen a szemem (2 éves koromban elengedett egy ideg a szemhéjamban, és ezért az egyik szemem kisebb, mint a másik), a látó azt válaszolta, hogy a férfiképemmel van összefüggésben, láttam akkor valamit, amit így tudtam csak feldolgozni, de azt akartam kiskoromban, hogy erre emlékezzek. Hát ez jól kifundáltam kiskoromban, mert nem emlékszem rá 🙂
Tudomásul vettem a gondolataimat, és kezdtem megnyugodni, hogy már haladok a megoldás felé. Gondoltam lazítok egy kicsit, és délben kiültem a kertbe, magamhoz vettem egy könyvet, ami az érzelmi gyógyulásról szól és olvasni kezdtem. Csak felütöttem valahol és az első mondat, amit elolvastam, éreztem, hogy megszólít. A szívemen keresztül. Kb. 5 mondatot olvastam el, és abban a pillanatban, amikor tudatosult bennem, hogy ez a válaszom, kifakadt az árpa vagy hólyag. Először azt hittem, hogy könnyezek, le akartam törölni, és akkor éreztem meg, hogy ez nem könny. Felszaladtam a mosdóba, és örömmel konstatáltam, hogy vége.
Visszamentem a kertbe, hátradőltem a székben, lehunytam a szemem és még egyszer végiggondoltam mindent, amit olvastam, a felismeréseimet, a történéseimet, és újra ráébredtem, hogy mennyire tökéletesen el van rendezve körülöttünk minden. Még az is, hogy az információáradatból, ami rám zúdul, ha keresek valamit, pontosan tudom, hogy melyik az az üzenet, ami nekem szól, ami engem gyógyít. A gyógyulás egyetlen pillanat volt, mert megnyíltam arra, amit az Égiek tudatni akartak velem. És ettől az apró élménytől még boldogabb lettem.
Nap, mint nap megtapasztalom ezeket az apró csodákat, amelyek átszövik az életemet, lépésről lépésre haladok, nem rohanok, hanem visz az áramlás és csak létezem. Ez a csodálatos gyógyulás újra egy élő bizonyítéka annak, hogy aki akar dolgozni magán, aki meg akar oldani feladatokat, azt támogatják, vezetik és áldással ölelik körbe. Megkapunk minden üzenetet és minden eszközt, ami visz bennünket tovább, a következő állomásra.
Számomra az egyik legfontosabb tanulsága a belső utazásnak, hogy megtanuljam, hogyan maradjak éber. Vékony a határ, amikor ráébredek egy üzenetre, vagy megmagyarázom azt. Arra jöttem rá, hogy ha hagyunk magunknak időt, akkor a szívünkben létrejön a csend. Ez a csend pedig megszólít bennünket. Ez a csend nem az elménkben keletkezik, ahogy korábban hittem, hanem a lassulással éppen az történik, hogy megérkezünk a szívünkbe. A belső hang nem a fejünkből szól, hanem a szívünkből. Amikor eljutunk a gondolatnélküliség állapotába, akkor megnyílik az a tér bennünk, ahol érdemes minél több időt tölteni, a szívcsakránkban.
És mit adhatok én cserébe ezekért az áldott pillanatokért? Ennyit: KÖSZÖNÖM. Szívcsakrából.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások