KAMMERER EDINA BLISS

30 napos párkapcsolati kihívás – 30.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 30.nap

A hatalmi harcban a másik fél azt birtokolja, ami belőlem hiányzik.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Minden hatalmi harc egy lehetőség arra, hogy visszanyerjük önmagunk egy olyan részét, amit elveszettnek hittünk. Az az ember, aki velünk szemben áll, képviseli ezt a rejtett, leszakadt részt. Ha túl tudunk lépni ezen a helyzeten, ha felhagyunk az ítélkezéssel, ha nem akarunk önigazolásokat begyűjteni és kezet tudunk nyújtani ennek az embernek, akkor olyan módon kapcsolódunk hozzá, amivel segítünk neki.

Ha ki tudjuk nyitni az ajtót előtte, akkor megkaphatjuk tőle azt a létfontosságú részünket, amelyik hiányzik. Ha ezt visszakapjuk, a növekedés egy magasabb szintjére emelkedünk és ez az ajándék minket is megment azáltal, hogy rajta segítettünk.


Feladat:

Képzeld el, hogy a vélt ellenséged szemben áll veled. Vedd észre, hogy azt a létfontosságú részt képviseli, amely belőled hiányzik. Nyújtsd ki felé a kezed, és vedd le róla az ellenséges álarcot, hogy alatta felfedezd önmagadnak azt a részét, amelyről úgy gondoltad, hogy hiányzik.


Záró gondolatok

Tedd fel magadnak ilyen helyzetekben a kérdést: “Miben segíthetek?”. Neked, magadnak van szükséged a segítségre, s ha tudod, hogy miben, akkor add is meg magadnak. Fordulj magad felé támogatással és szeretettel.

Öleld magadhoz az elveszettnek hitt részedet. Így tudsz növekedni és több lenni, s a benned sérült rész veled együtt növekszik, s eléri a jelenlegi korodat, s így visszaolvad beléd. Így tudod visszanyerni a hiányzó részedet, s ettől több önbizalmad lesz, sikeresebb leszel s sokkal elfogadóbbá válsz.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.   

30 napos párkapcsolati kihívás – 26.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 26.nap

A függőség azt jelenti, hogy a jelenben igyekszünk kielégíteni azokat az igényeket, amelyeket a múltban nem sikerült.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? A függőség egy arra irányuló kísérlet, hogy a múltat újrateremtsük és újraéljük a jelenben. DE ez soha nem sikerülhet! A függőségben élő ember azért ad, hogy kielégíthesse a múltbéli szükségleteit, amelyeket pontosan amiatt nem lehet kielégíteni, mert a múltban gyökereznek, ott történtek.

Gondoljunk csak bele, ha tegnap szükségünk lett volna egy pénzérmére, hogy elintézzünk egy fontos és sürgős telefonhívást és ezt a pénzérmét ma kapnánk meg, már semmit nem érnénk vele. Hiába gyűjtenénk a pénzérméket, és ezzel folyton a bűntudatban tartanánk magunkat. Ha ezt felismerjük és megbocsátunk magunknak, akkor megszabadulunk a múlt terhei alól. Akkor szabadulunk meg a függőségtől, ha megszabadulunk a múlttól és a hozzátartozó jelenlegi követeléseinktől.


Feladat:

Ma vizsgáld meg, hogy miben akarsz valakinek megfelelni, vagy miben függsz valakitől. Ki volt az, akitől eredetileg a szeretetet vártad? Képzeld el magad kisgyerekként, aki nem kapta meg azt a szeretetet, aztán add meg akár valamelyik szülődnek, vagy egy más személynek, amit elvártál volna tőle.


Záró gondolatok

A függőség a hiányérzetet erősíti bennünk, s minél inkább tápláljuk azt, annál inkább növeljük a szükséget az életünkben. Ez egy olyan körforgás, amiből tudatos döntéssel tudunk kikeveredni azáltal, hogy felismerjük a kényszeres, ismétlődő cselekvés gyökerét. Minden ismétlődő viselkedés hátterében megbújik az, hogy valamilyen feszültséget újra és újra megteremtünk, hogy átéljük azt, hogy előbb-utóbb fel tudjuk oldani.

Ezeket azonban csak a tudatossággal tudjuk feloldani, ha tudatosan döntünk úgy, hogy megváltoztatjuk a viselkedésünket és ebben következetesen kitartunk. Így békére lelünk önmagunkban és a cselekvéseinkben.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.      

30 napos párkapcsolati kihívás – 3.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 3.nap

Az elkötelezettség és a szabadság egy és ugyanaz.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai napi feladat? Miről szól az elköteleződés? Arról, hogy mennyire adjuk bele magunkat a kapcsolatunkba, vagy akár egy adott helyzetbe. Sokan úgy gondolják, hogy ha elköteleződnek, akkor elveszítik a szabadságukat. Ennek a félelemnek gyakran a gyerekkorban keletkezett szabadsághiány az oka, vagy egy olyan korábbi kapcsolat, amelyben feladtuk önmagunkat azért, hogy másoknak meg tudjunk felelni.

Ez egy hamis elkötelezettség, egy hamis képzettársítás, s ezt meg kell gyógyítani a kapcsolatainkban. Ez választ el bennünket a szabadságtól és az elkötelezettségtől egyaránt. Ez sokszor áldozati szerepet is jelent, s az egy alacsony és nehéz rezgés, ezért itt az ideje, hogy ezt a fénybe emeljük.

Az elkötelezettség az nem rabszolgaság és nem áldozatiság. Az elkötelezettség az maga a szabadság. Kétfajta szabadság van, az egyik, amelyben távol tartjuk magunkat attól, ami zavar, de ez egy elkülönülés. A másik a valódi szabadság, ami lényünk legmélyéről fakad, ez egy olyan szabadság, ami független mindentől, amit minden helyzetben érzünk az elkötelezettségünk és annak hatására, hogy adunk elvárások, feltételek nélkül.

Ha például egy olyan munkánk van, amit kényszerből végzünk, amit inkább nyűgnek érzünk, akkor ez egy áldozat részünkről, mert nincs benne öröm és nem kapunk belőle semmit. Talán úgy érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk, nincs más választásunk. De ez nem így van. Mindig van választásunk. Választhatjuk azt is, hogy elkötelezetten, teljes szívvel végezzük el a munkánkat, megtaláljuk benne azt, amitől szerethetővé válik, amitől örömmé válik mégiscsak. Ez a hozzáállás segít abban, hogy túllépjünk a munkakörünk adta határokon és megérezzük az elkötelezettség szabadságát.

Ha adunk, akkor az szabaddá tesz. Ha nem érezzük továbbra sem szabadnak magunkat, akkor nem teljes szívből adtunk. Ha egy ilyen belső döntés után nem érezzük jobban magunkat, az azt jelenti, hogy nem adtuk oda magunkat teljesen a helyzetnek. Ez a szabadság, ami az elkötelezettségből fakad, lehetővé teszi, hogy meglegyen a mozgásterünk és hogy olyan módon kapjunk, ahogyan azelőtt nem. Ez a hozzáállás segít abban, hogy megtaláljuk a békét önmagunkkal, hogy ne kelljen félreállnunk vagy éppen menekülnünk. Az elkötelezettség támogat abban, hogy arra fókuszáljunk, ami igazán fontos és segít, hogy fel tudjuk építeni az életünket.


Feladat:

Ma kötelezd el magad valaki vagy valami iránt. Azért válassz valakit, mert ez a választás jobbá teszi őt. Amennyivel jobb lesz ennek az embernek az élete, annyival szabadabbnak fogod magadat érezni. (Ha nincs párunk, akkor köteleződjünk el a párkapcsolat mellett és figyeljük meg, hogy mi  érkezik felénk az életből. Tehát ne az elménken keresztül próbáljuk meg irányítani a folyamatokat, hanem vizsgáljuk meg a külső körülményeinket, mert azok visszatükrözik, hogy hol tartunk éppen ebben a kérdésben.) Tehát ki lesz az, aki iránt ma elköteleződsz?

Tudatosítsd, hogy úgy leszel képes kapni, ha tudsz adni teljes szívből, lényed legmélyéről. Ha választasz valamit, aminek többet kell adni önmagadból, mi lenne az? (Ez lehet új állás, ház, autó, stb.) Bármi vagy bárki iránti elkötelezettség az maga a szabadságot jelenti.


Záró gondolatok

Az adás-befogadás témája sokszor össze van kuszálódva bennünk. Nagyon egyszerűen szét tudjuk választani magunkban a saját folyamatainkat, persze ehhez őszinteségre van szükségünk: ha úgy adunk, hogy várunk cserébe valamit (akár tudattalanul, akár szándékosan), akkor sosem leszünk elégedettek, amikor megkapjuk, amit akartunk. Ha úgy adunk, hogy nem várunk cserébe semmit és kapunk valamit (nem azt, amit vártunk, mert nem vártunk semmit), örülni fogunk annak, hogy valami érkezik az életünkben. Ebben az esetben már sikerült átalakítani a gondolatainkat és lényünk legmélyéről tudjuk, hogy az érkezik meg az életünkbe, amire valójában szükségünk van, nem pedig az, amit szeretnénk.

Az adás és befogadás egy körforgás, áramlás. Nem azért adunk, hogy kapjunk, de amikor adunk valamit, mivel ez egy szellemi törvény, amit adtunk, valamilyen formában visszaszáll ránk. A hozzáállásunkon múlik, hogy ez áldás lesz-e, vagy pedig egy ‘álruhás áldás’, ami egy tanítás. Mindkét esetben ajándékot kapunk az élettől, csak nem mindig tudjuk ezt észrevenni.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás