Szerző: Kammerer Edina | 2019. december 11. | Lélekcseppek
A Krisztusi Tudatosság legfőbb üzenete a feltétel nélküli szeretet. December 24-én újra és újra éljük a Betlehemi misztériumjátékot, amely emlékeztet minket arra, hogy ez a Tudatosság leszületett a Földre, hogy lehorganyozza az emberek szívében a szeretet áldását.
Gyerekkoromban számtalanszor végignéztem a templomban a Betlehemi csodajátékot, és mindig azt vártam, hogy jöjjön végre a Csillag, ami utat mutat. Ez tetszett a legjobban az egész előadásban. Kisgyermekként nem kellett, hogy értsem, milyen mélyebb mondanivaló rejlik az előadás mögött, hiszen megjelent a csillag és tudtam, hogy a csoda megtörtént, ösztönösen kapcsolódtam ezzel a misztériummal.
Átéltem a csodát, tudtam, hogy valami különleges történt, s mire hazamentünk, ott állt a nappaliban a feldíszített fa és alatta az ajándékok. Voltak olyan időszakok az életemben, amikor eltávolodtam a lelkemtől és a karácsonyt teherként éltem meg, amikor alig vártam, hogy vége legyen a közös családi vacsorának, s egyre távolabb kerültem az ünnep fényétől, s a bennem lobogó fénytől is. Ezekben az időszakokban nem tudtam átélni, hogy mit is jelent az igaz szeretet, de ezek az elvesztegetett évek mutatták meg azt is, hogy milyen ráhangolódás nélkül, elméből kipipálni a karácsony estét.
Semmi nem fogható ahhoz, amikor sejtszinten átélem azt, hogy egyesítem magamban az Égatyát és Földanyát, s megszületik bennem a feltétel nélküli szeretet fénye, a Krisztusi Tudatosság. S ezt a misztériumot látom, amikor készülünk szenteste a vacsorához. Édesanyám szívvel-lélekkel elkészíti a vacsorát, előhívva magából a gyönyörű női energiáit, s ez áldásként száll az ételbe. Édesapám belevágja a fát a tartóba, gondoskodik az italokról, a jó hangulatról, s megcsillan szemében a férfi minőség lobogó fénye. Valahogy ők is átszellemülnek ezen a napon, lelassulnak és befelé figyelnek. Persze ugyanakkor jelen van a stressz is, hogy minden rendben legyen, minden tökéletes legyen, de ez ahogyan közeledünk az estéhez, lágyulni kezd.
A vacsorához mindig meghívom az Angyalokat, hogy legyenek részese velünk együtt az ünnepnek, és osztozzunk ebben a csodálatos örömenergiában. Valahogy ilyenkor kilépünk a hétköznapi család mintájából, s egy magasztosabb, szeretet-teljesebb energia leng körbe minket.
A szüleim ezt a szentséget csak karácsonykor tudják megélni, ezért nagyon hálás vagyok azért, hogy van egy olyan nap az évben, amikor sokan törekednek arra, hogy a lelassult csendben rátaláljanak erre az ajándékra. Én tudatosan teremtem minden napomat ebben a fényben, mert szeretném, hogy a hétköznapjaim egy ilyen időtlen békességben teljenek.
Ezt az üzenetet hordozza mindannyiunk számára a karácsony, hogy találjuk meg ezt a fényt magunkban, s legyen minden napunk valódi forrása. Kezdetnek van egy ünnep, ami erre a szeretetre fordítja a figyelmünket, de az már rajtunk múlik, hogy hányszor van karácsony egy évben, hányszor öltöztetjük ünneplőbe a lelkünket, s hányszor érkezünk meg a szív valódi erőterébe.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. július 08. | Lélekcseppek
Emberekkel foglalkozom és nap, mint nap találkozom az örök dilemmával, az eszemre vagy a szívemre hallgassak? Számomra a legérdekesebb ezekben a beszélgetésekben, hogy a legtöbb esetben a vendégeim teljesen összekeverik a kettőt. Gyakran hallom, ha ezt tenném, akkor a szívemre hallgatnék, de az nagyon fájna. Kívülről, amikor nem vagy érintett a kérdésben, persze sokkal könnyebb meglátni azt, hogy ez egy illúzió. Ilyenkor is az elme dönt, csak álcázza magát. 🙂
Nem is olyan könnyű elválasztani a hétköznapi életünkben azt, hogy éppen mi motiválja a döntéseinket. Sokszor gondoljuk azt, hogy a szívünk szavát követjük, pl. egy szerelemben, és ha ez az út gyötrődéssel van kikövezve, akkor levonjuk azt a téves következtetést, hogy ha a szívemre hallgatok, akkor az fájdalommal és szenvedéssel jár. Így máris belesétáltunk az elménk állította csapdába és azt gondoljuk, hogy jobban járunk, ha ésszel éljük az életünket és máris elvágtuk magunkat a belső éltető Forrástól.
Amikor a szívünket követjük, az nem fájhat! Az a változás fáj, amely kiránt minket a mozdulatlanságból és azokból a helyzetekből, amelyek már ellenünk dolgoznak. Az fáj, hogy nem tudjuk kontrollálni, hogy a lábunk hol ér talajt, és ez megriaszt. Az fáj, hogy a megszokást felcseréljük arra, hogy jól akarom érezni magam! De nem a szív fáj! És amint meglépjük ezeket a változásokat az életünkben, hirtelen megérkezünk abba az állapotba, ahol jó lenni! Ahonnan az ember nem akar elmenekülni és ezt a menekülést hétköznapi, rutinszerű cselekvésekkel álcázni. Megérkezünk abba az állapotba, hogy jó érzés a bőrünkben lenni és jó élni! Ez a szív szava. A szívünk ide akar folyamatosan eljuttatni bennünket!
A lelkünk pontosan tudja, hogy van egy olyan Tér, ami egy nálunk sokkal hatalmasabb Erő tere, és ott béke, fény és nyugalom van. A lélek folyamatosan összeköttetésben van ezzel a gyógyító térrel, és ide akar eljutni, és erre ösztönöz bennünket, hogy vállaljuk ezt az utazást! A belső békébe való megérkezést. Ez egy módon érhető el, ha a szívünkre hallgatunk és követjük azt.
Honnan tudhatjuk, hogy a szívünkre hallgatunk-e vagy sem? Egyszerű. Ha döntés helyzetbe kerülsz, tedd fel a kérdést: Mit tenne a szeretet? S tudni fogod a választ. A szeretetben nincsenek jelen az egó játszmái, a tiszta szándék vezérli és az egyetlen olyan ösvény, amelyet érdemes követnünk! Minden pillanatban meg kell hoznunk ezt a döntést, gyakorolnunk kell, ha nem jön magától a válasz, és így egyszer csak megérkezünk abba a kitágult tudatállapotba, hogy már önmagunk szeretete miatt is ezt választjuk! Mert nem akarjuk többé saját magunkat bántani, mert már fontosak lettünk önmagunk számára! Önmagunk szeretete az élet szeretete! Ezért érdemes embernek lenni és ezért érdemes élni!
Nemrég olvastam valahol, hogy ha nem tudsz dönteni két út között, dobj fel egy érmét és közben figyeld magad, hogy miért szurkolsz legbelül, hogy melyik út legyen a véletlen kegyeltje. 🙂 Mert mélyen bennünk mindig ott van a válasz, de amikor a kétség a közelünkbe férkőzik, az elme elkezd összezavarni. Amikor ez történik, túl nagy a zaj a fejünkben, s túlságosan is eltávolodtunk a lélek csendjétől, a szív erejétől, s elhittük, hogy “kevesek vagyunk” vagy “nem vagyunk elég jók” a változáshoz. Ahol a kétség, ott az egó. Ha szívből szeretnénk élni, vállalnunk kell azt a kockázatot, hogy nem arra megyünk, ami logikus, észszerű, vagy, ahol az “így szoktuk van”, hanem arra, amerre a boldogság vár bennünket.
Nem minden embert ugyanaz tesz boldoggá, ezért nem mindenkinek ugyanaz az útja. Én is tudom a saját életemből, hogy ezek nem mindig annyira egyértelmű dolgok. Ilyenkor meg kell állni, és csak figyelni. Megfigyelni dolgokat, olyannak, amilyenek. Nem hozzátenni, nem elvenni, csak figyelni. Nekem ez szokott segíteni. Ha picit hátrahúzódom, eltávolodom és figyelek. Figyelek arra, hogy mit tenne a szeretet? 🙂
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 25. | Önismeret
Nagyon szeretem a meséket, azok titkos világát és titkos tanításait. Nem olyan direkt szájbarágósak, az ember lelkében érintenek meg valamit, kinyitnak egy kaput, amelyen keresztül egészen máshogy érzékeljük a világot. Így esett a választásom az 5 Őrző legendája című mesére, amit valamelyik nap meg is néztem.
Volt benne egy olyan rész, amikor a Mikulás próbál segíteni Dér Jankónak, hogy megtalálja sorsában a békét, hogy rájöjjön, ki is ő valójában. Ehhez egy mikulásosra festett matrjoska bábut használ, és ahogyan egymás után nyitja ki saját apró képmásait, az egyik szomorú, a másik dühös, stb. de az utolsó, a legkisebb, a kiindulópont egy tágra nyíl szemmel csodálkozó bábu. És erre azt mondja a Mikulás: „ez vagyok én legbelül, aki nagy szemekkel rácsodálkozik a világ szépségére. Te ki vagy legbelül Dér Jankó?”
Aznap ez volt a legnagyobb bölcsesség, ami a szívembe költözött, hiszen valaki akkor lel békére, ha megtalálja önmaga esszenciáját, az igaz önvalóját és mindig hű is marad ehhez. Emlékszem még azokra az évekre, amikor sodródtam az árral, abban az iskolában tanultam, a szüleim választottak nekem, és azokat a szerepeket játszottam, amiket elvártak tőlem. Aztán sorsom egy pontján egy hatalmas törés szétzúzta az addigi életemet és egy láthatatlan kéz egy teljesen új irányba fordította a fejemet.
Ezen az úton sok kihívással találkoztam, mire megérkeztem igazán önmagamba. Rengeteg fájdalmas és örömteli tanításon vagyok túl, volt, amiről azt hittem, hogy soha nem heverem ki, volt, amikor azt hittem soha nem fogok úgy szeretni, mint akkor, de ezek mára már csak emlékek. Ezek után a feszültséggel teli évek után megérintett a kegyelem, és megtapasztaltam a szeretet valódi gyógyítását. Sokszor mondjuk, hogy egyetlen út van, a szeretet, de ez tényleg így van. Ez már az én igazságom is.
Amikor megtaláltam önmagam a rengeteg szerep között, hirtelen megnyugodtam. Mély béke töltött el, tudtam, hogy hazaérkeztem. Régen is vágyódtam „haza”, de akkor még azt hittem, hogy az valahol rajtam kívül van. Most már tudom, hogy nem, hiszen az az isteni forrás, amitől elszakadtunk, amikor leszülettünk ide a Földre, az bennünk van. Mindig is bennünk volt, soha nem veszítettük el azáltal, hogy vállaltuk az emberi létet.
Jó megérkezni ebbe a tágult tudatállapotba, jó így békében és biztonságban lenni a világban. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem billenek ki az egyensúlyomból, vagy nem leszek pl. dühös. De igen, megélem az érzéseimet, de aztán visszatérek az önmagam szeretetéhez, és megkeresem az Egységet az adott helyzettel. S ahogy egyre inkább haladok ezen az úton, egyre több időt töltök az Egység állapotában és egyre kevesebbet az emóciók vezérelte vágy központúságban.
„Térj haza, térj haza a szívedbe!”
Ez lett az a mondat, ami mindig vezet, ami átsegít a nehéz pillanatokon és újra felemel. Megértettem, hogy a boldog élet nem azt jelenti, hogy minden tökéletes, hanem azt, hogy mindig vissza tudunk térni a legerősebb részünkhöz, a szívünkhöz, s innen minden helyzet gyógyítóvá válik számunkra.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. május 22. | Gondolatébresztő
Néhány év távlatából elővettem a gyógyulási naplómat, amelybe általában lejegyzem a belső folyamataimat, és időnként visszatekintek a segítségével, hol is tartok most. A napokban egyre inkább érzetem újra Lourdes energiáit magamban rezegni és úgy éreztem, hogy közös munkára hív. 🙂
Pár csodálatos napot töltöttem néhány éve nyáron a barátaimmal Lourdes-ban, ahonnan ihletett ötletekkel és lendületes, erőteljes energiákkal tértem haza. A meditációs cd ötlete egy inspirált állapotban érkezett meg. Akkor még fogalmam sem volt, hogyan tudom majd megvalósítani, hirtelen számtalan kérdés lüktetett bennem, de az Égiek csendességre intettek. Ahogyan a gondolatok zakatolása abbamaradt és egyre távolabb kerültem a hogyan? miért? kinek? mikor? kitől?, stb. kérdésektől, egyre közelebb kerültem a megvalósuláshoz. Mindent egyszerre tudni akartam, hogyan fogom majd kivitelezni, de az Égiek ezzel kapcsolatban csak annyi útmutatást adtak, hogy majd vezetnek.
Őszintén kicsit zabos is lettem az Angyalokra, mert akkor még jóval türelmetlenebb voltam, mint most, de az a folyamat, ami ott elkezdődött bennem Lourdes-ban a meditáció-s cd létrehozásával kapcsolatban, a türelmet is gyógyította bennem. Ráébredtem arra, hogy a türelmetlenség egy olyan indokolatlanul gyors tempó, ami elveszi a létrehozás, az alkotó folyamatok megélésének örömét.
Mikor hazaértem, először nekikezdtem, hogy megírjam a meditációk szövegét. Addigra már számtalan relaxációt írtam az Égiek segítségével, hiszen barátnőmmel már sok közös csoportfoglalkozást megtartottunk. De amikor leültem, hogy megírjam a cd-re a szövegeket, egyre csak elakadtam. Próbáltam kapcsolódni a Forrással, ahogyan szoktam, (többnyire ezért semmit nem teszek, ha írok, akkor ez egy automatikus kapcsolat) de a kusza gondolataimon kívül, semmit nem érzékeltem. Próbáltam erőltetni, hogy írjak valamit, ami aztán olyan is lett, és a kukában (vagy ahogy egy kedves barátom szokta mondani: a kerek iratrendezőben) landolt. Aztán figyelmes lettem arra, hogy a lábammal dobolok, rágom a szám szélét, gondoltam is magamban, ez meg milyen elcsendesedés? 🙂
Végül úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, hogy kitisztuljon a fejem és letisztuljanak a szándékaim. A házunk mögött nem messze, az erdő szélén található egy pici kápolna a hegy tetején, oda szoktam felmászni, ha nyugalomra és békére vágyom. Alig ültem le, megéreztem újra azt a magas rezgésű energiát, ami Lourdes-ban töltődött belém, és letisztult bennem szinte varázsütésre sok minden. Azt tudtam, hogy az Égiek áldása kíséri ezt a munkát, tudtam, hogy mi a szándékuk vele, de azt nem tudtam, hogy miért engem választottak, mi az én szándékom és hogyan tudom ehhez úgy hozzátenni magamat, hogy létrejöjjön a VARÁZSLAT.Anélkül, hogy tisztában lettem volna az egész terv minden részletével, felpattantam, és rohantam haza, hogy megírjam a meditációk szövegét. Hirtelen ötlettől vezérelve, írtam egy bátortalan levelet egy kedves ismerősömnek, akiről tudtam, hogy ír zenéket. Ő szívesen elvállalta a zene megkomponálását. Volt olyan találkozás, ami a megvalósulást illetően zsákutcába vitt, de mint emberi találkozás és beszélgetés, számomra hasznos volt.
Amikor megterveztem a borítót, egy csodálatos folyamat zajlott bennem, rádöbbentem közben, hogy mennyire szeretek alkotni, újat létrehozni és milyen nagy örömömet lelem benne. Megtanultam türelemmel kivárni mindenki munkáját, hiszen volt, aki nálam sokkal lassabban dolgozott, de ma már tudom, hogy az Angyalok mindig közbe fognak lépni, ha nagyon sietnék, mert azt tanítják, hogy a részletekben, a folyamatokban rejlik az igazság és a szépség, mert a részekből lesz az egész.
Ez a „csöppnyi” analógia mélyen hatolt belém, hiszen átégett rajtam, hogy a sok-sok emberből, a saját folyamataikból, tanulásaikból, felismeréseikből lesz az Egész, az Egy. Nekem tehát csak arra kell figyelnem, hogy mindig hozzá tudjam rakni magam az Egyhez, mindig meg tudjam osztani azokat az érzéseket, amelyeken keresztülmegyek. És még egy dologra megtanítottak ebben a történésben, hogy soha ne degradáljak le semmilyen folyamatot magamban, hogy ez kicsi, ez kevés, ez rossz, ezt utálom, stb., mert ezek mind-mind nagyon fontosak az Egy szempontjából!
Most már csak az a dolgom, hogy magamhoz öleljem a világot, és meséljek rendíthetetlenül a belső útjaimról. 🙂 A Lourdes-ba tett utazásunkkor Mária Magdolna “nyomában” jártunk. Abban az időben számomra nagyon fontos volt, hogy szinte mindenhova eljussak, ahol ő járt, vagy ahol nagyon erős Magdolna energia van, hogy minél stabilabban érezzem vele a kapcsolódást. Azonban Lorudes-ban nem őt találtam, hanem más tanításokat, más megéléseket. Ő volt számomra a “hívó szó”, de mégis a türelmetlenséget értettem meg, s ez a belső utazás vitt el már itthon egy mélyebb élménybe, önmagamba. Hiszek benne, hogy minden hely tartogat ajándékokat számunkra, amelyeket érdemes kibontani, érdemes tudatosítani és aztán a hétköznapjaink részévé tenni. Nagyon szeretem ezeket a szakrális utazásokat, hiszen ezeken keresztül magamba tudom szívni a hely vibrációját és így sokkal erőteljesebben hat rám, mintha csak olvasnék róla. Hálás vagyok ezekért az utazásokért, mert ezek mindig felfednek belőlem valamit magam előtt. 🙂
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a saját képeimet használtam.
Legutóbbi hozzászólások