KAMMERER EDINA BLISS

“Aki fényre vágyik, az nincs fény nélkül, mert már maga a vágy is fény.” Bettina von Arnim. Sigmund Freud azt feltételezte, hogy a rossz gondolatkomplexusok, mint amilyen a félelem, a gátlás, vagy a frusztráció, azért ágyazódnak bele mélyen az emlékezetünkbe, mert az énünk a kellemetlen képzetektől semmilyen más irányba nem tud megszabadulni. Ezzel a mechanizmussal a kellemetlen élmény a mindennapi tudatból kitörlődik. Freud szerint a megerősítésekkel félretolhatóak ezek a gondolatok, de nem szüntethetőek meg. Ez azt jelentené, hogy pl. a feszültségek, vagy görcsök miatt keletkezett migrént a fejidegek felszabadításával csak elfojtani lehetne és esetleg újra fellépne, mint mondjuk egy asztma. Azonban a tisztánlátás során megtapasztaltam azt is, hogy az emberben csak egy érzelmi komplexus, tehát a képzeteknek csak egy bizonyos iránya működik. Ha valaki betegnek érzi magát, akkor nem lehet egészséges. Ha egészségesnek érzi magát, akkor már nem lehet beteg. Vagyis, ha a megerősítés elég intenzív, akkor a komplexus nem elfojtódik, hanem helyettesítődik.

 

📍 1. A különbözően működő agyféltekék
A modern neurológia nézete szerint agyunk bal oldalán az értelem, a külvilág racionális irányítása működik. Ez a testünk jobb oldalán található idegpályák felett uralkodik. Az agyunk jobb oldalát a kedélyünk, az érzelmek uralják és ez a testünk bal oldalán kerül túlsúlyba. A lelki képekben átéljük a szellemi erőinknek ez a bal-jobb irányú felosztását. Így tehát az értelmi részt irányított pozitív képekkel túl lehet juttatni a gátlásain és a nehézségein. Vagyis nagyon fontos pozitív képzetekre és fejlődésre áthangolni a tudatalattit. A felsőbb én, a szellemi vezető adja meg ehhez az erőt életünk kimeríthetetlen forrásából.

#1 lépés: A problémáddal kapcsolatban eddig vizualiztáltál képeket. Most figyeld meg részletesen ezeket a képeket, folyamatokat. Törekedj arra, hogy ne mindig ugyanazt vizualizáld, legyen változás a belső képekben. Egyik képhez a tudatalatti hozzá fog tudni érzelmileg kapcsolódni, s amikor ez megtörténik, elmélyülnek a belső folyamatok. A képélményben észre fogod venni, hogy a lelked valamilyen módon elkezd kommunikálni veled, segítséget fog nyújtani neked.

 

📍 2. Utazás a múltba
Ez a belső munka arra is lehetőséget ad, hogy a múltba utazzunk. Az első kihívás már egy kicsit megalapozta ezt a folyamatot. Ha ellzault állapotban dolgozunk magunkon, akkor lehetőség nyílik arra, hogy egy elfelejtett vagy elfjotott érzelem nyomára bukkanjunk, ami még ellenőrizetlenül befolyásáolja a felszín alatt a mindennapjainkat. Amikor egy konfliktus helyzetben regresszálunk, az azt jelenti, hogy visszakerülünk egy múltbéli megélésbe. Ezért nem tudunk sokszor konfliktust kezelni, mert nem a jelenben dolgozunk, hanem a múlttal harcolunk, amire ott akkor nincs lehetőség. De itt és most van. Ahogy dolgozol azzal a problémával, amit fel akarsz oldani, elkezd más helyzetekre is hatással lenni a folyamat. Ahogy az érzelmekkel dolgozol, kinyílik egy kapu, ami még több érzelmet átenged. Figyeld meg, hogy egy-egy elmélyült vizualizáció kapcsán mennyi érzelem fedi fel magát. Ezek eddig mind ott voltak a tudatalattiban, s a részét képezték az automatizmusnak.

#2 lépés: Hozz létre új érzelmeket a helyzetekhez. Kezdj el lejátszani olyan múltbéli eseményeket magadban, amelyek valóban megtörténtek veled, de úgy képzeld el azokat, mint amik pozitív élményt okoztak neked. Társíts hozzájuk számos kellemes érzelmet és éld át, hogy milyen lett volna egy másik forgatókönyv. Akkor végzel jó munkát, ha egészen bele tudod élni magadat.

 

Most csak ennyi dolgod van, gyúrd össze az eddig megéléseket és az érzelmek felfedezését magadban. Ezek az érzelmi állapotok különböző tudatszinteket mozgatnak benned. Ám most csak annyi a dolgod, hogy be tudd azonosítai az érzéseidet és meg merd élni a pozitív változást. Ma gyakorold a bátorságot és figyeld meg, hogy neked milyen a lelki erőd. Amikor mély ellazulásban vagy, sokkal inkább tudsz hozzá kapcsolódni. Ismerd meg egy kicsit azt az erőt, ami a mélyből, vagy a forrásból támogat téged.

 

Kammerer Edina Bliss
www.kammereredina.com

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles. A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk. 

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás