Szerző: Kammerer Edina | 2022. augusztus 07. | A változás útján
A tanfolyamokon, amiket tartok, időnként felteszem a kérdést: “Neked ki a példaképed? Téged ki inspirál?” Szeretem azokat a beszélgetéseket, amik születnek ebből a kérdésből. Kevesen tudják rólam, de nekem az egyik példaképem Tina Turner. 20 éves voltam, amikor elsőször hallottam az egyik számát, és először nem is a szöveg érintett meg, hanem az energia, ami belőle sugárzott. Aztán egy barátnőm ajánlotta a filmet, ami az életéről készült. Emlékszem arra a mély szomorúságra, amit a film után éreztem. De minél több koncertfelvételt néztem meg, egyre inkább lenyűgözött. Benne a színpadon nem volt ott ez a szomorúság, pedig ő aztán igazán sajnálhatta volna magát azért a rengeteg nehézségért, amin keresztül ment. De talált valamit, ami segített neki áttranszformálni a szenvedést erővé.
Az ő életéből tanultam meg azt, hogy nagyon rossz dolgokból is születhetnek igazán jó dolgok, és ettől még a rossz az rossz marad, de az ember meg tud gyógyulni. Tőle tanultam meg, hogy többször is újra lehet kezdeni. Hogy nem számít az, hogy ki hogy néz ki, nem számít, hogy mit hoz otthonról, nem számít, hogy van-e, aki hisz benne. Megtanultam tőle, hogy az számít, hogy én igazán akarok-e valamit, vagy elbújok a félelmeim mögé. Abban az időben, amikor neki kellett megküzdenie a sorsával, még nem volt annyi segítő, annyi minden tabu volt még, s ő egy igazi úttörő volt, mert bármennyire is szégyellte, ami vele történt, mégis elmesélte. El sem tudom képzelni, hogy hány nő könnyebbült meg akkor, amikor olvasta a könyvét, és érezte azt, hogy nem vele van a baj és, hogy van kiút, csak össze kell gyűjteni az erőt a változáshoz.
Azért jutott eszembe mindez, mert tegnap megnéztem a dokumentumfilmet, ami 2021-ben készült róla. Újra ugyanazzal a rajongással hallgattam őt, mint 20 évesen. Azt mondják, hogy akkor gyógyítottál meg magadban valamit, amikor te már könnyek nélkül tudsz beszélni arról, ami veled történt, de könnyeket csalsz azok szemébe, akik hallgatnak. Ezt éreztem ma, hogy ő meggyógyult, és a világ egy részét is meggyógyította. Ezért ő az egyik példaképem, mert önerőből ért el mindent, nem várt senkire, és saját erejéből állt fel újra és újra. Megmártózott egy olyan mocsárban, ami elnyelhette volna, de ő, mint a lótusz, inkább kibontotta a szirmait és lenyűgöző életutat járt be. Nagyon szeretem a mantra lemezét is, amit pár éve adott ki. Újra és újra megújult, s ebben a megújulásban önmaga tudott maradni. Nem akarta másnak mutatni magát, azt kereste, hogy ő ki is igazán. Ettől annyira hiteles számomra. S emiatt már hosszú ideje a hősöm.
Így születnek a hősök. Nem tudják, hogy azok. Csak csinálják, amit a szívükben éreznek. Egy belső küldetés a mozgatórugójuk, s fáradhatatlanul tesznek ezért nap, mint nap. A hősöknek is vannak nehéz napjaik, ők sem tökéletesek, nagyon is emberiek. Csak éppen a félelmeik dacára megteszik azt, amiről úgy érzik, hogy helyes. Nem várnak másokra, nem fordítják el a fejüket, ha igazságtalanságot látnak, csak vesznek egy mély levegőt, s próbálnak igazak maradni. Nem mindig ismeri el őket a nagyvilág, de a valódi spirituális harcosoknak ez nem számít. Az számít, hogy ez a világ egy jobb hely legyen, s felismerik, hogy bármilyen apró cselekedet végül nagy dolgokhoz vezethet.
Ennek a világnak szüksége van arra, hogy gyógyuljon. A vendégeim többsége beleragad egy fásultságba, hiányzik a motiváció, a lelkesedés a hétköznapjaikból. Talán túl kényelmes lett a világ. Ha megnyitod a csapot, jön belőle a meleg víz. Télen bekapcsoljuk a fűtést, meleg van. Már lassan nem csak egy autó, hanem kettő tartozik minden háztartáshoz. Ha el akarunk jutni valahova, rengeteg eszköz áll a rendelkezésünkre. Amikor én gyerek voltam, még nem volt minden háztartásban vonalas telefon, most meg már lassan kivezetik ezt a szolgáltatást, mert mindenkinek van mobilja, és hosszan sorolhatnám. Azt hinném, hogy ez boldoggá tesz bennünket embereket, hogy nem kell küzdeni valamiért, de valójában nem. Elfelejtjük az erőnket, s az egyforma napokban elveszítjük önmagunkat. De amikor egy olyan emberrel találkozunk, aki önazonos, akinek van motivációja, elkezd lelkesíteni. Újra felmelegszik a fásultságban elgémberedett testünk, és átjárja az energia. Azt a csillogást akarjuk a saját tükörképünkben látni, mint ami az ő szemében csillan meg.
A példaképeink mindig egy vagy több lépéssel előttünk járnak, hogy lássuk, hogy meg lehet valósítani azt, amire vágyunk. Nem csak annak sikerül, akinek “szerencséje” van, hanem annak is, aki tényleg keményen dolgozik érte. Ha felismerjük, hogy minden, ami velünk történik, az belőlünk indul ki, s aztán oda is tér vissza, megértjük, hogy van hatalmunk előidézni a változást. Ha a szenvedést nem arra használjuk, hogy legalizáljuk a fájdalmunkat, hanem arra, hogy meghaladjuk magunkat, akkor mi magunk is hősökké válunk. Saját magunk hősévé. S ez az, ami meggyógyítja az életünket és jobbá teszi a világot. Hiszem, hogy ha felfedezzük magunkban azt, hogy mi mindenre vagyunk képesek, kinyílunk, mint a lótusz, és ragyogni kezdünk.
A hősök adják vissza a hitünket, ők mutatják meg az utat. A hősök nem a fényből és csillogásból születnek, hanem a mocsárból, a nehézségekből, a belső küzdelmekből. S azért válnak hősökké, mert a szenvedést maguk mögött hagyják, és meggyógyulnak. Válj a saját hősöddé! Mentsd meg az életedet a fásultságtól! Ez a te személyes feladatod. Fedezd fel azt a helyet magadban, ahol képes vagy minderre, s meglátod, a dolgok elkezdenek rendbe jönni az életedben.
Kammerer Edina Bliss
www.kammereredina.com
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles. A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2021. augusztus 16. | Utazónapló szakrális üzenetekkel
Már korábban megfigyeltem, hogy amikor utazom, olyan helyek hívnak, ahol valamilyen mélyebb tapasztalást tudok megélni. Ez most is így volt, varázslatos helyeken csodás spirituális üzeneteket kaptam. Első állomásunk Durmitor volt, ami azt jelenti: “alvó óriás”. Amikor ezt olvastam, rögtön arra gondoltam, hogy vajon nekem melyik részem “alszik”? Durmitor egy nemzeti park, ahol a természet még szinte érintetlen, varázslatos és magával ragadó. Zabljak-ban szálltunk meg, ezt a várost a II. világháborúban teljesen lerombolták, a nulláról kellett a lakosoknak újraépíteniük az otthonukat. A hitük volt csak és a bennük lévő fény, ami az erőt adta nekik, hogy újrakezdjék.
Én is egy újrakezdésben vagyok. Úgy érzem, hogy egy fejezet lezáródott az életemben, és egy új korszak indul el. Amíg itt töltődtem ezen a helyen, ráébredtem, hogy egy részem szunnyad, s a korábbi évek elengedései ennek a résznek az ébredését szolgálták. Nem is olyan régen mondtam a barátnőmnek, hogy most kicsit megállítanám az időt, hogy elnyújtsam azt, ami most van. A békét, a “mozdulatlanságot”, azokat a boldog időket, amelyeket most élek át. De érzem, hogy új kihívások érkeznek, s a változás, amit annyira tisztelek, s ami megállíthatatlan, már kopogtat. Még a küszöbön vár türelmesen, s nekem lassan ajtót kell nyitnom.
De még várok, s hagyom, hogy átjárjon a fény. Jó volt megpihenni ebben a kegyelemben. A legjobban vízközelben tudok gyógyulni, s itt Montenegróban, a Tara folyó mesés energiájában fürdőzhettünk meg. Elmentünk raftingolni, s a sziklákról ugráltunk. Emlékszem arra gondoltam, hogy belevetem magam az ismeretlenbe, s mint a folyó áramlása, hagyom, hogy vigyen az élet, hagyom, hogy elsodorjon. Most nem akarok irányítani, s nem akarok ellenállni sem. Ami vicces volt, az az, hogy az élet egyből meg is mutatta, hogy ha árral szemben úsznék, sehova sem jutnék. Hagynom kellett hát, hogy a folyó oda sodorjon, ahol majd a biztonságot megérezhetem. Rábíztam magam a vízre, s csodás volt megtapasztalni, hogy a parton segítő kezek fogadtak, s tudtam, hogy az egész folyamat égi vezettetés alatt van. Nem mehetek másfelé, csak amerre a víz/érzelmek visznek most. Ha nem ismered a folyót, a sodrása elragad, tud vad lenni és zabolátlan. Ha viszont megtalálod az egyensúlyt és az együttműködést, az áramlás óriássá tesz. Azt éreztem, hogy kiterjedek, s a bennem lévő alvó óriás elkezd életre kelni.
S hova sodort bennünket tovább a pillanat? A Devil’s lake magnetikus vonzásába. Megpróbáltuk elkerülni, sokkal inkább mentünk volna a Fekete tóhoz 🙂 , ami ismertebb is, és a neve sem viseli az ördög kézjegyét. De a sors máshogy akarta. A legenda szerint a tó fenekén az ördög és a felesége gyönyörű kastélyt épített magának, s ott várják a gyanútlan úszókat, akik a vízbe merészkednek, s egy óvatlan pillanatban kinyúlnak értük, s a víz mélyére húzzák őket. Először nem igazán értettem a legendát, nem tudtam, hogy mi lehet az üzenete. Kétségkívül az egyik legvarázslatosabb hely volt a környéken, s ahogy elnyúltam a parton, és behunytam a szemem, hirtelen egy mély felismerés hasított belém. A legenda fontos üzenetet rejt az emberek számára, hiszen a tó közepén rengeteg hideg forrás található (ezekről korábban már olvastam), s ezek testgörcsöket okozhatnak, amik egy gyakorlott úszónak is komoly problémát jelenthetnek. Szoktuk mondani, hogy az ördög a részletekben rejlik, s megvilágosodott bennem, hogy a görcsösség hogyan tesz bennünket mozdulatlanná, s így kiszolgáltatottakká válunk a kísértések számára. Lefagyunk, ledermedünk, s nem tudunk olyan éberek maradni. Arra jöttem rá, hogy ha az elme játéka görcsössé tesz, előtérbe kerülnek a személyiségünk árnyékrészei. S ezek az árnyékok lehúznak bennünket a mélybe. Engem erre figyelmeztet ez a legenda, hogy maradjak éber minden körülmények között.
A következő állomásunk a varázslatos blue cave volt, amiben a mítosz szerint, ha megmártózunk, 10 évet fiatalodunk. Nagyon érdekesnek találom, hogy éppen a vízzel áll kapcsolatban egy ilyen legenda. Leírhatatlanul gyönyörű látvány volt maga a barlang és annak a vize, s tényleg hívogató volt. Amikor néztem a vizet arra gondoltam, hogy a nehéz megélések, fájó érzelmek nyomot hagynak az arcon, a testen. Egyszer hallottam egy olyan hiedelmet, hogy a hideg víz elmossa a félelmeket. Éreztem, hogy meg akarok mártózni ebben a vízben, nem a fiatalság miatt, az idő múlása számomra egy természetes folyamat. Inkább a megtisztulásért. Amikor először csobbantam bele a vízbe, arra gondoltam, hogy a víz hidegsége vigye el azokat a félelmeket, ellenállásokat, amelyek működnek bennem tudattalanul a közelgő változás kapcsán. Nagyon jó érzés volt és számomra gyógyító is volt megmártózni így a tengerben. Rájöttem, hogy szeretem ezeket a mítoszokat, mert rámutatnak bizonyos témákra. S választhatjuk azt is, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket, és csak élvezzük a nyaralást, de választhatjuk azt is, hogy megfigyeljük, hogy ezek a témák hogyan vannak bennünk. Nekem sokat adnak ezek az utazások, mert eltávolodva a mindennapi valóságomtól, könnyebben rá tudok látni arra, amit esetleg a mindennapok sodrásában nem veszek észre.
Az utolsó napunk Tivatban volt, maga a város önmagában számomra nem nyújtott semmilyen különösebb élményt, de éppen egy szobrász utcai kiállításába futottunk bele. A szobroknak az egyik különlegessége az volt, hogy a testükhöz képest nagyon nagy lábuk volt. Nagy lábon élni – gondoltam. A legkedvesebb szobor számomra ez a kézen álló gyermek volt, ami a saját belső gyermekemre emlékeztetett. Aztán hirtelen belém hasított a gondolat, hogy ő az alvó óriás, a belső gyermek, aki nagy lábon él. Végiggondoltam az egész utazást, és rájöttem, hogy az öröm, a gondtalanság és a kapcsolódás voltak a legerőteljesebb témák, amik körbe fontak. Úgy éreztem, hogy a külső-belső utazásom véget ért, és a hazaúton meg is mutatkoztak a belső gyermek sérüléseim, amelyek most tudtak felszínre kerülni bennem, amelyekhez most tudok hozzáférni. Jó volt megengedésben lenni, nem kezdtem azonnal a bűntudat és az önvád köntösét magamra venni. Próbáltam nyitott maradni és figyelni magam, meghallani ezeket a részeket, amelyeknek eddig olyan kevés fény jutott. Szeretettel fordultam önmagam felé, miközben tudtam, hogy amit megélek, már távol van tőlem. De hagytam, hogy történjen velem, hogy meg tudjam figyelni. 🙂 Nagyon szeretem az univerzum tűpontos szervezését, hogy egy utazás ennyire mély is tud lenni, ha hagyom, hogy tényleg megérintsem az útmutatás. Elképesztő módon szervezi össze az élet a tapasztalásokat és a lehetőségeket a fejlődésre. 🙂
Kammerer Edina Bliss
www.kammereredina.com
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket saját fotókkal illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. december 11. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“A függőség azt jelenti, hogy a jelenben igyekszünk kielégíteni azokat az igényeket, amelyeket a múltban nem sikerült.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai feladat? A függőség egy arra irányuló kísérlet, hogy a múltat újrateremtsük és újraéljük a jelenben. DE ez soha nem sikerülhet! A függőségben élő ember azért ad, hogy kielégíthesse a múltbéli szükségleteit, amelyeket pontosan amiatt nem lehet kielégíteni, mert a múltban gyökereznek, ott történtek.
Gondoljunk csak bele, ha tegnap szükségünk lett volna egy pénzérmére, hogy elintézzünk egy fontos és sürgős telefonhívást és ezt a pénzérmét ma kapnánk meg, már semmit nem érnénk vele. Hiába gyűjtenénk a pénzérméket, és ezzel folyton a bűntudatban tartanánk magunkat. Ha ezt felismerjük és megbocsátunk magunknak, akkor megszabadulunk a múlt terhei alól. Akkor szabadulunk meg a függőségtől, ha megszabadulunk a múlttól és a hozzátartozó jelenlegi követeléseinktől.
Feladat:
Ma vizsgáld meg, hogy miben akarsz valakinek megfelelni, vagy miben függsz valakitől. Ki volt az, akitől eredetileg a szeretetet vártad? Képzeld el magad kisgyerekként, aki nem kapta meg azt a szeretetet, aztán add meg akár valamelyik szülődnek, vagy egy más személynek, amit elvártál volna tőle.
Záró gondolatok
A függőség a hiányérzetet erősíti bennünk, s minél inkább tápláljuk azt, annál inkább növeljük a szükséget az életünkben. Ez egy olyan körforgás, amiből tudatos döntéssel tudunk kikeveredni azáltal, hogy felismerjük a kényszeres, ismétlődő cselekvés gyökerét. Minden ismétlődő viselkedés hátterében megbújik az, hogy valamilyen feszültséget újra és újra megteremtünk, hogy átéljük azt, hogy előbb-utóbb fel tudjuk oldani.
Ezeket azonban csak a tudatossággal tudjuk feloldani, ha tudatosan döntünk úgy, hogy megváltoztatjuk a viselkedésünket és ebben következetesen kitartunk. Így békére lelünk önmagunkban és a cselekvéseinkben.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. november 26. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“A kísértés akkor jön, amikor magasabb szintre készülünk lépni.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai feladat? A kísértés mindig egy “elterelő hadművelet”, hogy késleltessük önmagunkat. Bármi legyen az, ami megakadályoz bennünket az előrejutásban, az a saját összeesküvésünk a saját nagyságunk ellen. 🙂 Ez ugyanis a félelmeinket növeli, s idetartozik az is, hogy félünk, ha valami túl jó.
A kísértés mindig eltereli a figyelmünket arról a lépésről, amit éppen készülnénk megtenni. Amikor ellenállunk a kísértésnek, akkor lehetővé tesszük magunknak, hogy előrehaladjunk. Ha az energiáinkat visszahozzuk a kapcsolatunkba, akkor az a tulajdonság, ami kísértésbe ejtett minket, a kapcsolatunkban fog kiteljesedni. Ha ezt az energiát az elsőrendű kapcsolatunkban tartjuk, akkor az erősebbé és teljesebbé teszi a kapcsolatunkat.
Olykor, ha fizikai szinten ellenállunk a kísértésnek, az agyunk nem tud szabadulni a kísértő személynek attól a tulajdonságától, ami szerintünk az igényeinket kielégítené. Az egónk akkor kínálja fel nekünk a kísértést, amikor az elsőrendű kapcsolatunkban ez az igény éppen beteljesülne. Ha nem állunk ellen a kísértésnek, akkor a tudatunk megosztottá válik, mert egyszerre két irányba próbálunk haladni. Ebből csak problémánk és fájdalmunk származik.
Feladat:
Ma vizsgáld meg alaposan a kísértést, amit érzel, vagy éreztél a múltban. Ezt az energiát tereld az elsőrendű kapcsolatod felé. Ha ezt teszed, az elsőrendű kapcsolatod előrehalad és ajándékokat kapsz – még azt az ajándékot is megkapod, ami a kísértésbe vitt.
Záró gondolatok
A személyes kapcsolatainkban természetesen van szexuális vonzalom is. 🙂 Gyakran előfordul, hogy amikor ezt az energiát érezzük, akkor, hogy önmagunkat kényeztessük, beleugrunk. De ha úgy döntünk, hogy rendületlenül haladunk tovább, amikor a közelségnek egy bizonyos fokára jutunk, amelyből a szeretetenergia fakad, a szexuális energia veszélytelenné válik.
Ha azonban válogatás nélkül kényeztetjük önmagunkat, akkor a bűntudat vagy a döntésünkből fakadó problémák miatt elveszíthetjük ezt a kapcsolatot. Minden kapcsolat, ami más emberekhez köt, valójában kreatív energia, amely mindkét fél számára hasznos lehet.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. augusztus 30. | Szakrális helyek
Ez a gabonakör Warminsterben keletkezett, ahol lehetőségünk adódott meditálni és összekapcsolódni ezzel a nagy erejű szimbólummal. A következő üzenetet kaptuk itt: “A szakrális szimbólum Felsőbb Tudatossága vagyok, a Melkizedek csoporton keresztül szólok hozzátok. A legfontosabb üzenet, amelyet közvetítek felétek, amellyel összekapcsolódhattok ezen a szimbólumon keresztül, hogy NE ÖNMAGATOKAT PRÓBÁLJÁTOK MEGTALÁLNI, hanem a szívetek küldetése az legyen, hogy MEGALKOTJÁTOK ÖNMAGATOKAT egy mélyen fakadó emlékezetből, abból a tiszta forrásból, amelytől látszólag eltávolodtatok egy ponton, de az emlékezés kapuján át, fölfelé ívelve egy magasabbrendű vibráció világába, összekapcsolódhattok azzal a fénymaggal, aki valójában vagytok.
Az Egyetemes Emlékezet azt kéri most tőletek, hogy fogadjátok magatokba egy magasabbrendű energia kreativitásából fakadó, hatalmas forrásként lüktető, gyönyörű energián át, azt a belső utazást, azt a legmélyebb transzformációt, amelyből megalkotjátok azt a létezőt, amiért idejöttetek, ami ebbe az inkarnációba hívott titeket. Amiért vállaltátok, hogy ebben az idő pillanatban, ebben a minőségben megszülettek, hogy keresztülmentek azokon a fájdalmakon, azokon a felismeréseken és azokon a tanulásokon, amelyek felemelnek benneteket és amelynek során el kezdtek távolodni a fizikai valóságtól. Elkezd hívni az a kód, az a lélegzet, amellyel együtt lüktetve téren és időn át haladtok egyre feljebb és feljebb egy olyan valóságba, ahol megszülethet bennetek az áldás. Ezt az áldást jöttetek szétszórni ebbe a világba, ez a fénymag ott pihen mindannyiótok szívében.
A kreativitás energiája az, amely benneteket felemel és amely segít megérteni azt, hogy hogyan tudtok a földi valóságból – úgy, hogy közben a földi valóságban ott maradtok -, gyökereket ereszteni és nyújtózni az Ég felé. Én, mint a szimbólum tudatossága, támogatlak benneteket abban, hogy kibontsátok mindig a következő lépést, hogy megtaláljátok mindig azt a lábnyomot, amibe bele tudjátok helyezni a talpaitokat.
Együtt erősebbek vagytok, hangoljátok át a tudatotokat arra a frekvenciára, amely már nem a megismerésről szól, hanem annak határtalan és végtelen erőnek a megéléséről, ami bennetek munkál. Kapcsolódjatok össze azzal a fénnyel, ami a kezdetektől ott pihent a láthatatlanban, onnan figyelt benneteket és várta, hogy mikor látjátok meg, hogy mikor csillan meg az a fény a szemetekben, amivel ráismertek arra a világra, amelyet magatok mögött hagytatok, és amelyet már éltetek és amelyet az emlékezés nyit fel bennetek, amely világokon át ível.
Hozzátok létre a saját világotokat a világban. Terjesszétek ki minél távolabb. A belső forráspontból kezdjen el kifelé lüktetni mindaz az esszencia, ami ti magatok vagytok. Hozzatok a világba gyógyulást, békét, szeretetet, örömöt és sok-sok fényt. Segítsétek az embereket a választásban, a szabadságban, az örömben. Segítsétek a világot gyógyulni, segítsetek emlékezni. A felemelkedés útján elől jártok, utat mutattok, fényforrásként ragyog bennetek az a terv, amely a kollektív tervvel összhangban a világot bontja és gyógyítja. Egy hatalmasabb erővel együttműködve a tudatosság egy olyan szintjén, amely felé még csak most nyújtóztok, eléritek a legigazabb önvalótokat és megnyílik az a tér, ahonnan minden elérhetővé válik. Küldetésetek közös pontja az a pillanat, amikor megérik a lelketekben az IGAZ ÚT. S összekapaszkodva, a szárnyaitokat kibontva tudtok élni azzal az erővel a mindennapokban, amire születtetek.”
Ez a nagy erejű szimbólum, s az üzenete még most is mélyen megérint, ahogy kapcsolódom vele. Azért írom le ezt az üzenetet, hogy minél többen hozzá tudjanak kapcsolódni ahhoz az energiához, amit ez lehorganyoz a földben, mert ez egy nagyon fontos pillanat. Hiszem, hogy akihez eljut, abban felnyílik valami, s elkezdi élni azt, amire őt hívja ez a szimbólum.
Mindannyiunknak van egy másodlagos küldetésünk, amely ott pihen a sorsunkban. Mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy ezzel összekapcsolódjunk, s felbontsunk egy új világot az életünkben.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket a saját fotóimmal illusztráltam.
Legutóbbi hozzászólások