KAMMERER EDINA BLISS

Blue print – a lélekterv online csomag

Mi az a blue print? A létezésben mindent átitat egy magas vibrációjú kommunikációs háló, amelyen keresztül minden és mindenki kapcsolatban áll egymással. Minden esemény tárolódik ebben az intelligens energiában, s ennek a hálózatnak végtelen memóriakapacitása van. Maga az Internet hálózata is erre a modellre épül, ezt próbálja meg lemásolni. Ez egy kozmikus kapcsolat a földi élet és a spirituális energiák között. 


Az ősi tanítások szerint vannak világok a világokban, melyek természetükből adódóan összekapcsolódnak azokon a naprendszeri és bolygóciklusokon keresztül, melyek a nagy léptékű kozmikus tervnek megfelelően működnek. A nanoszekundum megmutathatja a kiutat abból a tér-idő korlátozásból, amivel összekapcsolódunk a fizikai valóságunkban. Ha bepillantást nyerünk általa a lélekterv megszületésének pillanatába, megérthetjük, hogyan akartuk a változást létrehozni az életünkben, s hogyan tudunk elindulni a gyógyulás útján.

A lehetséges jövők változatosságából olyan hidat vagyunk képesek találni, ami átvezet az egyik korszak végétől a másik kezdetéig, ha a kollektív változást vesszük figyelembe, ugyanakkor a saját életünkből egy magasabb szinten megélt életbe is át tudunk lényegülni általa. Felismerhetjük, hogy átalakíthatjuk magunkat a megértésen, a belső munkán, a beavatásokon, és nagy spirituális lehetőségeken keresztül, miközben úgy tűnik, hogy világunk részeire szakad illesztékei mentén. Ugyanakkor az egyéni és kollektív folyamatok, kihívások lehetőségként szolgálnak, hogy általuk tudatossá váljunk a sokkal kiterjedtebb valóságra. Az emberiség egésze érdekelt az erőt hordozó döntések meghozatalában, hiszen ezek a döntések határozzák meg azt a világot, melyben élünk és teremtünk.


A blue print,
vagyis az eredeti lélekterv igazodik az emberiség kiterjedő tudatosságához, melyet a sejtszinten ható új fényfrekvenciák magukkal hozott ritmusa és mintázata teremt meg. A valóság kiterjedtebb keretrendszerében egy-egy krízist tekinthetünk olyan kereszteződésnek, ahol felismerjük, hogy pontosan hol vagyunk, és tudatosan összekapcsolódhatunk a mélységeinkkel.  Ezekben a mélységekben van bekódolva az a terv, amiért idejöttünk. A lélekterv nem ugyanaz, mint az életfeladat, az életfeladat megtalálása a lélekterv része lehet. A lélekterv az egész inkarnációnkat átíveli, tartalmazza azokat a minőségeket, amelyeket meg szeretnénk tapasztalni és ki szeretnénk munkálni magunkban. A blue print az a szándék, amit meg szeretnénk valósítani ebben az inkarnációban, az életünk pedig az a tapasztalás, amit sikerül megélni belőle.

Ahogy gyorsul az energia, egy természetes belső folyamat-harmóniában együttműködik a belső és külső erőkkel, hogy segítsen bennünket a változás energiájának beintegrálásában. Akik most itt vagyunk a létezésben, úgy döntöttünk, hogy formába manifesztáljuk a valóságot, és hogy lehorgonyozzuk a valóságba azt a tudást, hogy spirituális lényként felelősek vagyunk az életünkért. Emlékezz rá, hogy a gondolataid kisugárzódnak, mint az energia frekvenciái, a gondolatok kiáramolnak az elmédből, és mindahhoz hozzákapcsolódnak, amire gondolsz. És a felgyorsult energia ezen időszaka során minden felgyorsul, és sokkal nagyobb sebességgel manifesztálódik. A manifesztáció kozmikus törvényeinek megértése olyan, mintha tiéid lennének az Univerzum kulcsai. Ha tudatában vagy a gondolataidnak, tudván, hogy azt kapod, amire fókuszálsz, akkor tudatosan megteremted az általad kívánt életet.

Miért fontos, hogy ismerjük a lélektervünket? Az idővonalak mentén történő gyógyítás szükséges ahhoz, hogy feloldódjon a felhalmozódott pszichés és érzelmi energia masszív mintázata, ami a DNS-struktúrában tárolódik. A DNS szálak ténylegesen létfontosságú “felvételeket” rögzítenek, és az információ fontos kulcsait tárolják. E tekintetben a DNS-ünk saját információs hálózatában hordozza őseink származási vonalát. Az emberi test aprólékosan megtervezett eszköz, teljes mértékben képes a képek, lenyomatok, személyes benyomások megőrzésére, melyek pontosan feljegyzésre kerültek, pillanatról pillanatra, és sejtszinten tárolódnak. Ez végül az érzékszervi benyomások nagy tömegeként halmozódik fel, ami generációról generációra átadódik, a természetes pszichés befolyáson és a vérvonal telepátiáján keresztül. Minden családban erős pszichés kapcsolódás van, mert az információk közös bázisa és a családiasság a vérben hordozódik. Az idő sugárútjain keresztül sejtjeink mindig kommunikálják elménk állapotát genetikai családunk felé.

Eljön az az idő, amikor át kell alakítani – a kialakulásuk célját megértve – a DNS-ben tárolt kódolt fájdalmat és elkülönültséget, és az áldozatiság és az erőtlenség erős hiedelmeit, aztán az úgynevezett múltból eredő érzékleteket – melyeknek még megvan az  erejük, hogy aláássák az isteni részünkkel való kapcsolatot. Az események és tapasztalatok a félelem-alapú hiedelmek eredményei, és így kódolódtak be a DNS-be – nagyon fontos gyógyítani ezeket, mert ha e tapasztalatok jelentését és célját nem értjük meg, akkor a történelem meg fogja ismételni önmagát.

 

Vannak olyan pillanatok, amikor megnyílnak bizonyos kapuk és adódnak egyedi lehetőségek a gyógyulásra, különböző forrásokból óriási változatosságú energia vonzódik ilyenkor az adott térhez, vagy mintázathoz. A kozmikus sugárzás beáramlásai arra irányulnak, hogy felgyorsítsák az adott hely domináns energiáit, így a felgyorsult energia időszakai az alapoktól megteremtik a legfelsőbb átértékelés állapotát, melyet követ a fejlődés új prioritásainak lefektetése, ami minden szinten nagyon fontos. A felébredt embereket nagyon erős vágy motiválja, hogy átalakítsák tudatosságukat az érzékelés éberségének más, sokkal magasabb állapotává. A gyógyító idők mindig a nagy egész széttöredezett részeinek újrakapcsolódásával járnak, megfiatalítva a szellemet annak elfogadásán keresztül, hogy a létezés társteremtőjének lenni nagyobb felelősség.

Maga a blue print – a lélekterv tartalmazza azt a teremtő szándékot, amelyet ebben az inkarnációban szeretnénk megtapasztalni, megérteni és megvalósítani. Ennek a tervnek az ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy megértsük, hogy mi miért történik velünk, hogy miért ismétlődnek bizonyos dolgok az életünkben.

Összeállítottam egy csomagot annak érdekében, hogy tudjuk gyógyítani azokat a részeinket, amelyek a lélektervünk szempontjából kihívásban vannak. Ez a csomag egyenlőre csak online formában elérhető, mert nagyon sok munka van vele. A csomag tartalmaz egy hanganyagot, amelyben személyre szabottan felnyitom a vállalt inkarnáció sorskódjait és meghatározó elemeit. Tartalmaz egy meditációt, amely segítségével, egy ún. sorskorrekcióval egymásba lehet fésülni a megélt valóságot az eredeti tervvel, illetve tudatosan össze lehet kapcsolódni ezzel a tervvel. És tartalmaz egy személyre szabottan elkészített és behangolt kb. 15cm átmérőjű mandalát, ami a léleksebeket gyógyítja a blue print kapcsán.

A személyre szabott csomag elkészítéséhez időre van szükségünk, a mandalákat egy gyönyörű lelkű barátnőm festi, aki beavató kapuként behangolja ezeket a szakrális fénykapukat. Nekem is időre van szükségem, míg hangolódás útján összekapcsolódom valakinek a sorskódjaival és fel tudom nyitni a lélekterv különböző állomásait. Így az utalást követően kb. 2 héten belül tudjuk postázni a blue print csomagot. 🙂


👉 A blue print csomag teljes ára:
30 000 HUF

Amely tartalmazza a személyes blue print, a lélekterv kibontását, a sorskorrekciós meditációt, és a gyógyító mandalát.

 

Érdeklődés:
Kammerer Edina Bliss
+36 20 399 7177
edina.kammerer@gmail.com

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás