Szerző: Kammerer Edina | 2022. augusztus 18. | Gondolatébresztő
Gyakran ütközöm abba a kérdésbe, hogy “Jó, de hogyan szeressem magam?” Sokszor azt se tudjuk, hogy hogyan álljunk neki ennek. Az önmagunkhoz fűződő kapcsolat minősége meghatározza a szeretet képességünket és azt, hogy hogyan kapcsolódunk másokhoz. S lassan már a csapból is ez folyik, de ha körbenézek, mégsem olyan embereket látok többnyire, akik jól érzik magukat a bőrükben.
Talán azt gondolod, hogy téged nem érint ez a kérdés, de mielőtt rátérünk a hogyan-ra, nézzük át, hogy
mi árulkodik az önszeretet hiányáról? 👇 Sokszor rejtett módon nyilvánul meg az életünkben.
🔸 1. Cselekvőerő hiánya – esetleg nem mersz munkahelyet, párkapcsolatot váltani, pedig már régen megért benned a gondolat. A “biztonsági” játékosok mind az önszeretet hiányával küzdenek. A boldogság viszont a félelem túloldalán van.
🔸 2. A kapcsolataidban nem úgy bánnak veled, ahogy szeretnéd. Ha megtanultad, hogyan kompenzálj túl egy kapcsolatban, akkor mindig te leszel az, aki többet ad bele. S ez mindig egyensúlytalansághoz fog vezetni.
🔸 3. Túl szigorú vagy magaddal. Ha más hibázik, vagy elront valamit, őt mindig vigasztalod és biztatod, de magaddal szemben önostorozó vagy. Olyasmiket vársz el magadtól, amiket nem lehet teljesíteni, mert nem vagy tökéletes.
🔸 4. Nem bánsz jól a testeddel. Ha nem tiszteled a testedet, nem tudod megadni azt, amire szüksége van. Ha figyelmen kívül hagyod a szükségleteidet, csak a feszültséget növeled magadban, s ezek gyakran fizikai tünetekhez vezetnek. A testednek pihenésre és tápláló ételekre, mozgásra van szüksége.
🔸 5. Gyakran túl vállalod magad. Ha nem figyelsz oda magadra, hogy mennyit bírsz, akkor könnyen kiéghetsz. Elveszítheted az örömöt a hétköznapokból. Ha nem tudsz nemet mondani, magad ellen fordulsz, magadat fogod megtagadni. Ez nem tesz jót az önszeretetnek.
Ha magadra ismertél, akkor mindenképpen olvass tovább, hátha segítenek ezek az ötletek. ☝️ Ezeket saját tapasztalatomból gyűjtöttem, és ezek mentén sikerült egy igazán jó kapcsolatot kialakítani magammal, amiben odafigyelek a szükségleteimre és megadom magam számára azt, ami szeretettel és örömmel tölt fel.
Mit tegyél, hogy jobban szeresd magad?👇
🔹 1.Ismerd el és ünnepeld meg a kisebb sikereidet! Ha megtanulod megbecsülni az apró dolgokat magadban és magad körül, ezek egy idő után nagyon sok jó érzést fognak adni neked. Akkor is, ha épp egy dolog, amit nagyon szeretnél, nem sikerült, a sok kicsi másik siker kiegyensúlyozza majd a rossz érzéseket.
🔹 2. Alakítsd át a kommunikációdat magaddal! Egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan narrálod bent a fejedben mindazt, ami történik veled. Cseréld le a bíráló, negatív hangot magadban egy támogató kommunikációra.
🔹 3. Keress egy példaképet, akitől megtanulhatod az önszeretetet. Nézz körül, hogy van-e olyan ember körülötted, aki elfogadó és szeretetteljes magával szemben. Olyasvalakit válassz, aki meg tud bocsátani önmagának, és érzed belőle a szeretet önmaga és a környezete iránt. Akár, ha csak megfigyelsz egy ilyen embert, már az is sokat segíthet.
🔹 4. Ismerd el és fogadd el az érzéseidet. Próbáld meg átalakítani azt a nézőpontot, hogy neked mindig valahogy másnak kellene lenned, máshogy kellene viselkedned, mint ami éppen belőled jön. Inkább fogadd el, hogy mi az, ami benned van és mik a valós érzéseid.
🔹 5. Zárd ki a mérgező embereket az életedből! El sem hiszed, hogy mennyire visszavetnek ezek az emberek az utadon. Nagyon fontos, hogy milyen környezetben, milyen emberek között töltöd az idődet. Azt tanuld meg magadról, amit jól csinálsz, azt tanuld meg magadról, amire képes vagy. Ne érd be ennél kevesebbel!
🔹 6. Bocsáss meg magadnak a múltbéli hibákért! Gondolj bele, hogy mennyi mindent máshogy csinálnál ma már, de ez a bölcsesség éppen a múltbéli hibákból született meg benned. Inkább becsüld meg magad azért, amiért tudtál tanulni a hibákból.
Kammerer Edina Bliss
www.kammereredina.com
A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk. Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélykötetes.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. november 15. | Gondolatébresztő
Talán Te is hallottad már, hogy amire ezen a napon gondolsz, az tízmilliószoros erővel válik valóra. Éppen ezért ezen a napon fontos, hogy figyelj a gondolataidra, mert felruházod őket teremtő erővel. Világszerte ismerik ezeket a napokat, amelyek emlékeztetnek az isteni teremtő természetre, s támogatják azt, hogy megérezd: az életed valódi társteremtője vagy.
A buddhizmus azt tanítja, hogy a tetteink (karma) befolyásolják a jövőbeli életünket és az élet ciklusokban ismétlődik (samsara), amíg el nem érjük a Nirvanát, a szenvedéstől való végső megszabadulást. A tibeti kultúra szerint mindössze négy ilyen különleges nap van, amikor a hold mozgása extra adag energiát ad az univerzumnak. Úgy tartják, hogy ezekben az időkben a gondolatok és a tettek hatása megsokszorozódik, azok tízmilliószoros erővel bírnak. A legapróbb jó gondolatok, szándékok és kívánságok ezeken a napokon csodákra képesek, míg a negatív gondolatokat érdemes egy másik napra hagyni, hiszen azok is töltődnek ezzel az energiatöbblettel.
A tízmilliószoros napok vagy a nagy Buddha-napok a tibeti kultúrában gyökereznek, a tibeti naptár legjelentősebb napjai. Minden ilyen napon Buddha életének egy-egy állomásáról emlékeznek meg, a csodatévő cselekedetekről, az első szentbeszédről, a végső megvilágosodásról és a mennybemenetelről. Bár az újhold és a telihold is tele vannak energiával, akár százszoros intenzitással, mégis a tízmilliószoros napokra úgy tekinthetsz, mint ajándékokra az univerzumtól, olyanok, mint egy áldás. Emlékeztetnek arra, hogy a gondolataidban hatalmas erő rejlik. Ha megfigyeled a keleti kultúrát, talán elgondolkozol rajta, hogy mi hiányzik a nyugati társadalomból. A tudományos és technológiai fejlődés ellenére a nyugati társadalom elveszíti a fontos értékeket. Az emberek nem ápolják a kapcsolatot a természettel, az egyszerűséggel és olyan dolgok válnak értékessé számára, amelyek nem feltétlenül hoznak békét, nyugalmat. A nyugati ember elmagányosodik, mert rázárul a világa. Ezzel szemben a keleti hagyományokban pl. nagyon fontos szerepe van a közösségnek és az ünneplésnek, ezek összefonódnak az emberek mindennapjaival, áthatják a gondolkodásukat, az életüket.
Ezek az ünnepek (a tízmilliószoros napra így tekintenek tehát) nemcsak a külsőségekről szólnak, sokkal inkább a belső megújulásról, a lélek tiszteletéről, és a világ csodáinak mélyebb megismeréséről. Ez az a titok, ami valójában a gazdag és teljes életet ígéri. Ez az ünnep lehet egy csendes meditáció, egy hálaadó szertartás vagy egyszerűen egy örömteli találkozás másokkal. A tízmilliószoros napok egyfajta keretet adtak az időnek és az emberi életciklusoknak. Arra is emlékeztetnek, hogy ideje lassítani. Szánj időt magadra, lépj ki a hétköznapok forgatagából és találd meg a belső békédet.
A buddhizmus a szenvedést a vágyaknak tulajdonítja. A szenvedés azért jön létre, mert mulandóak vagyunk és nem tudunk tökéleteset teremteni, mert mindig van valami, ami szebb és jobb, mindig jobbat akarunk. Ha megérted, hogy a szenvedéseid oka a túlzott vágyak és a materializmus, akkor kiutat találhatsz azokból a sorskörökből, amelyek fájdalommal töltenek el. Mindenki keresi a boldogságot, de sokszor rossz irányból közelítjük meg. Ne kívülről várd a boldogságot, mert az benned van. Az igazi öröm és elégedettség belülről fakad.
A tízmilliószoros napokon a buddhista tanítások szerint különleges energetikai támogatást kaphatsz az univerzumtól, hogy könnyebben elengedhess mindent, ami már nem szolgálja a fejlődésedet. S amikor ezek a napok elérkeznek minden jó szándékodnak és cselekedetednek tízmilliószoros hatása lesz. Így új fejezet nyílhat az életedben, új szokásokat alakíthatsz ki, új terveket szőhetsz és új, értékes dolgokat építhetsz be az életmódodba. Ha ez megvan, akkor újult erővel közelítheted meg a mindennapokat.
Valójában rajtunk múlik, hogy hány ilyen napot tartunk magunknak az évben, hiszen bármelyik nap alkalmas arra, hogy higgyünk abban, hogy a vágyaink valóra válnak. Ha hiszünk abban az alapfeltevésben, hogy a Teremtő a saját maga képére teremtett bennünket, akkor abban is hinnünk kell, hogy megérdemeljük a bőséget és az áramlást.
Ezen a napon az történik, hogy elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk eljutni a teremtő erőnk csúcsára, és manifesztálni. A manifesztálás talán sokak számára egy rejtett, titkos alkímia, pedig semmi misztikus nincs benne, ha ismerjük a szellemi törvényeket. A kulcs a pozitív rezgés és a frekvencia emelés, amit érdemes létrehoznod a nap elején. Minél magasabb tudatállapotot érsz el, annál könnyebben megy a vágyaid megvalósítása, hiszen annál inkább összhangba kerülsz a valódi éneddel. A valódi én vágyai és céljai pedig a sorsodat szolgálják.
Ha mégis úgy érzed, hogy elakad a teremtés, a következőt vizsgáld meg:
1. Vajon tényleg hiszek-e abban, hogy azt, amire vágyok, megvalósul?
2. Teszek-e mindennap azért valamit (akár egy apróságot), hogy közelebb kerüljek hozzá?
3. Van-e bennem pozitív elvárás, előkészítem-e az életemet úgy, hogy legyen helye a beteljesülésnek?
4. Öntözöm-e minden nap pozitív gondolatokkal a teremtésemet, hogy növekedhessen?
5. Ismerem-e a saját tempómat, hogy milyen ütemeben tudom befogadni a dolgokat, ajándékokat?
6. Be tudom-e fogadni azt, amire vágyom, vagy csak úgy gondolom?
7. Kijelölöm-e az univerzumnak a megvalósulás útját, vagy nyitott vagyok több lehetőségre?
8. A NEM is válasz. Mit üzen számomra? Keressek egy másik utat?
9. Észreveszem-e az apróbb üzeneteket, amiket az élettől kapok, hogy hogyan jussak el a vágyott állapotba, vagy csak a célt látom, és azt, hogy még nem vagyok ott?
10. Ha már egyszer kifejeztem a vágyam az univerzumnak, belekapaszkodok-e a kívánságomba, és visszahúzom, vagy engedem szabadon szállni a megvalósulás felé? Avagy, ha elültetek egy virágot, akkor minden nap kihúzom-e a földből, hogy megnézzem, hogy gyökeret eresztett-e már?
11. Kinek a vágya, amit szeretnék? Az enyém, vagy valakitől átvettem?
A teremtés egy könnyed mechanizmus, mi emberek tesszük nehézzé. Sokszor határozott elképzelésünk van arról, hogy mit érdemlünk meg, és minek, hogyan kellene megvalósulnia. Akkor hibázunk csak, ha nem ismerjük önmagunkat, nem tudjuk, hogy valójában kik vagyunk és olyan álmokat hajszolunk, amelyek valójában nem hozzánk tartoznak. Ezeket sosem fogjuk elérni. Nem bennünk született meg a vágy, így mi azt nem tudjuk elérni.
Ami viszont belülről, a szívünk mélyéről fakad, melegséggel tölt el, megtöltjük érzelmekkel, a megvalósulás iránti vággyal, szeretettel. Amikor ezt érezzük, utat is fogunk találni ahhoz, hogy elérjük és megteremtsük az álmainkat. A bőség nem kiváltság, nem csak keveseknek jár, hanem mindenkinek. A pénz energia, se nem jó, se nem rossz, egy semleges erő, amit mi magunk címkézünk fel így vagy úgy.
A mai napon szentelj figyelmet annak, hogy a vágyaidat tápláld, azoknak adj energiát, fényt és szeretet. Lásd magadat úgy, ahogyan a legboldogabb vagy, bármit is jelentsen ez számodra. A mai nappal elindul a teremtésed, elementáris erővel megtámogatva. Higgy abban, hogy a legjobbat érdemled!
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. július 16. | Gondolatébresztő
Az elmúlt időszakban sokat tanultam az alázatról. Azt hittem, hogy már így is sokat tudok róla, de rá kellett jönnöm, hogy magasabb szinteken semmit sem tudok róla. Amikor egyetemre jártam, vendéglátóztam mellette és itt rengeteg fájdalmas leckét kaptam az alázatról és szolgálatról, szükségem is volt rá, mert az öntudatom hatalmas volt. 5 év alatt tört be a sors annyira, hogy az életem egy teljesen más irányt vett, minden álszent dolog, amiben addig hittem, kártyavárként omlott össze az életemben. Ez jó sok éve volt már, de akkor eldöntöttem, hogy elindulok egy olyan úton, amit nem ismerek és nem tudom, hogy merre tart.
Ma visszanézve életem egyik legjobb döntését hoztam meg akkor, s a napokban elméláztam azon, hogy rengeteg nehézséggel találkoztam a „spirituális” utamon, s arra is rá kellett döbbennem, hogy ezek mind az én makacsságom miatt váltak nehézséggé. Volt bennem egy önteltség, amivel egyfolytában én akartam irányítani az életemet, s nem engedtem, hogy vezessenek. Fájdalmas volt, amikor ez az önteltség darabokra hullott.
Sajnos be kellett látnom, akármilyen nehéz is volt, hogy nekem fontos volt eddigi életemben, hogy ha csinálok valamit, tudjanak róla mások. Először azzal mentegettem magam, hogy író vagyok, az a dolgom, hogy írjak mindenről, ami történik velem. És ez így is van, ez fontos számomra, de az ÉN-t szeretném kivenni az összes történetből. Amikor árvíz volt nálunk, az megmutatta, hogy ez az ÉN úgy befolyásolja a helyzeteket, ahogy neki tetszik, és ezeket a cselekedeteket bebújtatja a segítség és kedvesség köntösébe. Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos, hogy segítsünk egymásnak, de a mögötte meghúzódó szándék az, ami igazán számít.
Ez az alázat számomra egy magasabb foka, amikor már nemcsak a cselekedeteimet tisztítom meg az ÉN játszmáitól, hanem a szándékaimat, gondolataimat is. Most talán azt gondolod, hogy ez milyen könnyű, de sajnos nem az. Leleplezni önmagunk játszmáit sosem egyszerű. Amikor valaki azt az utat választja, hogy segít másoknak, előbb-utóbb szembe kell néznie a saját mögöttes szándékaival, és azokat megtisztítani és átfényesíteni.
Az én életembe egy ponton belépett az önzetlen szolgálat, amit lelkesen és szívesen teszek. De egészen mostanáig sosem néztem be ezek az események mögé, hogy miért vannak jelen az életemben, miben kell gyógyulnom nekem azáltal, hogy másoknak segítek. Szeretem a gondolatébresztő mondatokat, ezt egy zenében hallottam meg: „Nyújtom, fogd már meg a kezemet”. És akkor rádöbbentem, hogy számtalanszor hagyom lógni az Égiek kezét, és nem fogom meg.
Nem bízom bennük és átveszem az irányítást. Egy aprócska, jelentéktelen történetben akkora vihart éltem meg a lelkemben ennek kapcsán, és mélyen, alázattal értettem meg, hogy bárhova is sodor az élet, bármit is kell csinálnom, miközben én máshol akarok lenni és máshogyan akarok cselekedni, alázattal el kell fogadnom, hogy ahol vagyok, ott a helyem. Hiába hiszem azt, hogy máshol többet tudnék segíteni, ez nem így van. Ott tudok a legtöbbet tenni, ahol éppen vagyok.
Eddigi életem legtöbb problémájának a forrása az volt, hogy szerintem mindig máshol kellett volna lennem, mindig mást kellett volna elérnem, sosem azt, ami megtörtént, amim van. Ez önteltség. Ez eltaszít a jelen csodás pillanataitól és az ego egy állandó feszültségben tart, és nem találom az elégedettséget, a boldogságot. Amikor más megpihen egy mosollyal az arcán, én akkor már agyban a következő feladaton pörgök, nem élvezem ki a munkám gyümölcsét, nem élvezem ki azt az elismerést, amiért hajtottam. Hajtok egy olyan elismerésre, amire nincs is szükségem, ezért nem örülök neki, amikor megérkezik, mert a lelkemnek annyira mindegy, hogy a külvilágtól mi érkezik, neki csak az számít, hogy mi az igazi szándékom. Most már nekem is csak ez számít. Nyújtják, és megfogom a kezüket!
Ma már arra is rádöbbentem, hogy nem mások miatt írok, hanem magam miatt elsősorban. Fantasztikus és csodálatos, hogy van, aki olvassa a gondolataimat, de valójában én így teszek rendet a fejemben, így összegzek. Mindig, amikor írok, gyógyul bennem valami. Nem mondom meg, hogy mennyi idő kellett ahhoz, hogy ez leessen nekem. 🙂 De ez nem is érdekes, nem az számít, hogy mennyi ideig tart, hanem az, hogy megérkezzünk. Nekem sem könnyű szembesülnöm az emberi játszmáimmal, nekem se könnyű belenézni ezekbe a tükrökbe, de tudom, hogy ez az egyetlen út, amin érdemes járni. Bármennyire fájdalmas is időnként, de mindenképpen szabaddá tesz. Az alázat az egyik legszentebb dolog, amit érdemes az életünk részévé tenni.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 25. | Gondolatébresztő
Nemrég voltam egy kiállításon, és az ott látott egy-két kép megpiszkált bennem valamit a múltból. Két út (két külön festő képei által) vált ketté bennem a kiállítás kapcsán, a jelen gyönyörű fénnyel teli pillanatai és az út, amely megidézett egy régi hangulatot. Csak figyeltem, ahogyan hömpölyögnek az érzések bennem, néha vadul kavarogtak, néha hanyagul ide-oda fodrozódtak. Néha egy váratlan pillanatban egy fojtogató érzés tört rám, ahogy kereste a kiutat mindez belőlem. Ezek a képek a lelkemben elértek egy olyan titkos helyre, amely egy megidealizált világ cukormázas emlékeit rejtette. Nem álltam ellen neki, de nem is siettem el a szembenézés pillanatát.
Korábban minden reggel futottam. Most csak sétálni van erőm. Csodálatos a szabadban, a kora reggel illatát magamba engedni. Nekem ez az, ami segít feldolgozni és leföldelni a lelki folyamataimat. Régebben a futás segített, de ahogyan változnak a dolgok, változunk mi is, és változnak az eszközeink. Ami a múltban működött, nem biztos, hogy most is segít. Számomra fontos, hogy mindig rugalmasan alakítsam a stresszkezelő eszközeimet a jelen pillanatomhoz.
Az írás is sokat segít. Ma, amikor beraktam a fülembe a fülhallgatót és elindítottam az mp3 lejátszót, éreztem, hogy valami kezd átszakadni bennem. Visszafelé levettem a cipőmet és beszaladtam a szántóföldre, arra vágytam a leginkább, hogy a talpaim érjék a földet, hogy a kapcsolat „közvetlen” legyen. Mire leértem, az elengedés könnyei már utat törtek magunknak bennem és a történetem cseppek alakjában legördült az arcomon, kijelölte az utat magának, azt az utat, amelyikben a leginkább meg tudta mutatni magát.
Nagyokat sóhajtottam, hogy az érzések minél lejjebb jussanak bennem és minél több mindent magukhoz tudjanak ölelni. Figyeltem, ahogyan peregnek előttem a képek egy olyan életről, amit tudatosan toltam el magamtól. Egyszerűen más jövőt választottam magamnak, amit nem bántam meg, s tudom, hogy nem is fogom, de attól még az elengedésnek nem szenteltem kellő figyelmet. Most engedtem, hogy megjelenjen bennem minden olyan érzés, amire eddig nem figyeltem, és engedtem, hogy az legyen, ami lenni akar.
Nem címkéztem, nem gondoltam hozzá semmi többet
, csak álltam a szántóföldön és néztem, ahogyan távolodik tőlem egy régi élet, egy régi boldogság. Meg-megakadt bennem az elengedés energiája, amikor a bizonytalanság keveredett bennem, hiszen annyiféleképpen lehet leélni az életet, annyi mindent lehet csinálni, de aztán megint stabilan álltam a bizonyosságban, hogy ha hív az Utam, nem tehetek úgy, mintha nem hallanám, nem mehetek az ellenkező irányba, mert az egóm a kellemes és vággyal teli életet hajszolná.
Sokat változtam azóta, amióta az a világ, amit elengedtem ott kint a szabadban lazított a szorításán, majd utamra engedett. Amikor felébredünk és születik, vagy előbújik belőlünk egy új fény, már nem tudunk utána úgy élni, mintha ez nem történt volna meg. És én nem is akarok. Tudatosan sem. Bennem a fény egyre közelebb ahhoz, aki VAGYOK, és ez így jó. És mozizni is szeretek, elfelejtett kedves emlékeket idézni, már nem fáj, ha látom ezeket a régi képeket, már nincs bennük érzelem, már csak képek.
Az elmúlt évek alatt annyi mindent tapasztaltam meg, és annyi mindenen mentem keresztül, mert tudattalanul élni és érezni akartam. Ma már tudatosan tudom, hogy csak az él igazán, aki mer érezni és meri átengedni az élet ajándékait az életén. „Az élet célja maga az élet”. Ha a régi emlékek miatt elbújnék az érzéseim elől, akkor egy üres díszlet élettelen darabja lennék.
Jó volt, hogy újra visszatértek hozzám ezek a pillanatok a múltból, jó volt emlékezni, s jó volt utána felvenni a cipőt és továbbmenni. Könnyebben, szabadabban és örömmel. S mindez két különböző festmény által, amelyek a fény és árnyék harcát ábrázolták, illetve különböző módokon jelenítették meg. Azt éreztem, ez a mindennapi küzdelmünk, azért a magasabb rendű létezőért, akik valójában vagyunk. Ha döntünk egy út mellett, a másikat el kell engedni.
Ez nem mindig könnyű, de ha nem tesszük meg, ha nem mondunk le a másik útról, valójában nem köteleződtünk el igazán a döntésünk mellett. Egyszerűen nem lehet többé ragaszkodni azokhoz a mankókhoz, amik egyszer a túlélésünk zálogai voltak. Ha boldogok akarunk lenni, fel kell égetni ezeket a hidakat, utakat, amelyeken akár vissza is fordulhatunk. Tudnunk kell azt, hittel és erővel a szívünkben, hogy csak előre haladhatunk tovább, a választott utunkon. És ez így van jól.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. május 22. | Gondolatébresztő
Néhány év távlatából elővettem a gyógyulási naplómat, amelybe általában lejegyzem a belső folyamataimat, és időnként visszatekintek a segítségével, hol is tartok most. A napokban egyre inkább érzetem újra Lourdes energiáit magamban rezegni és úgy éreztem, hogy közös munkára hív. 🙂
Pár csodálatos napot töltöttem néhány éve nyáron a barátaimmal Lourdes-ban, ahonnan ihletett ötletekkel és lendületes, erőteljes energiákkal tértem haza. A meditációs cd ötlete egy inspirált állapotban érkezett meg. Akkor még fogalmam sem volt, hogyan tudom majd megvalósítani, hirtelen számtalan kérdés lüktetett bennem, de az Égiek csendességre intettek. Ahogyan a gondolatok zakatolása abbamaradt és egyre távolabb kerültem a hogyan? miért? kinek? mikor? kitől?, stb. kérdésektől, egyre közelebb kerültem a megvalósuláshoz. Mindent egyszerre tudni akartam, hogyan fogom majd kivitelezni, de az Égiek ezzel kapcsolatban csak annyi útmutatást adtak, hogy majd vezetnek.
Őszintén kicsit zabos is lettem az Angyalokra, mert akkor még jóval türelmetlenebb voltam, mint most, de az a folyamat, ami ott elkezdődött bennem Lourdes-ban a meditáció-s cd létrehozásával kapcsolatban, a türelmet is gyógyította bennem. Ráébredtem arra, hogy a türelmetlenség egy olyan indokolatlanul gyors tempó, ami elveszi a létrehozás, az alkotó folyamatok megélésének örömét.
Mikor hazaértem, először nekikezdtem, hogy megírjam a meditációk szövegét. Addigra már számtalan relaxációt írtam az Égiek segítségével, hiszen barátnőmmel már sok közös csoportfoglalkozást megtartottunk. De amikor leültem, hogy megírjam a cd-re a szövegeket, egyre csak elakadtam. Próbáltam kapcsolódni a Forrással, ahogyan szoktam, (többnyire ezért semmit nem teszek, ha írok, akkor ez egy automatikus kapcsolat) de a kusza gondolataimon kívül, semmit nem érzékeltem. Próbáltam erőltetni, hogy írjak valamit, ami aztán olyan is lett, és a kukában (vagy ahogy egy kedves barátom szokta mondani: a kerek iratrendezőben) landolt. Aztán figyelmes lettem arra, hogy a lábammal dobolok, rágom a szám szélét, gondoltam is magamban, ez meg milyen elcsendesedés? 🙂
Végül úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, hogy kitisztuljon a fejem és letisztuljanak a szándékaim. A házunk mögött nem messze, az erdő szélén található egy pici kápolna a hegy tetején, oda szoktam felmászni, ha nyugalomra és békére vágyom. Alig ültem le, megéreztem újra azt a magas rezgésű energiát, ami Lourdes-ban töltődött belém, és letisztult bennem szinte varázsütésre sok minden. Azt tudtam, hogy az Égiek áldása kíséri ezt a munkát, tudtam, hogy mi a szándékuk vele, de azt nem tudtam, hogy miért engem választottak, mi az én szándékom és hogyan tudom ehhez úgy hozzátenni magamat, hogy létrejöjjön a VARÁZSLAT.Anélkül, hogy tisztában lettem volna az egész terv minden részletével, felpattantam, és rohantam haza, hogy megírjam a meditációk szövegét. Hirtelen ötlettől vezérelve, írtam egy bátortalan levelet egy kedves ismerősömnek, akiről tudtam, hogy ír zenéket. Ő szívesen elvállalta a zene megkomponálását. Volt olyan találkozás, ami a megvalósulást illetően zsákutcába vitt, de mint emberi találkozás és beszélgetés, számomra hasznos volt.
Amikor megterveztem a borítót, egy csodálatos folyamat zajlott bennem, rádöbbentem közben, hogy mennyire szeretek alkotni, újat létrehozni és milyen nagy örömömet lelem benne. Megtanultam türelemmel kivárni mindenki munkáját, hiszen volt, aki nálam sokkal lassabban dolgozott, de ma már tudom, hogy az Angyalok mindig közbe fognak lépni, ha nagyon sietnék, mert azt tanítják, hogy a részletekben, a folyamatokban rejlik az igazság és a szépség, mert a részekből lesz az egész.
Ez a „csöppnyi” analógia mélyen hatolt belém, hiszen átégett rajtam, hogy a sok-sok emberből, a saját folyamataikból, tanulásaikból, felismeréseikből lesz az Egész, az Egy. Nekem tehát csak arra kell figyelnem, hogy mindig hozzá tudjam rakni magam az Egyhez, mindig meg tudjam osztani azokat az érzéseket, amelyeken keresztülmegyek. És még egy dologra megtanítottak ebben a történésben, hogy soha ne degradáljak le semmilyen folyamatot magamban, hogy ez kicsi, ez kevés, ez rossz, ezt utálom, stb., mert ezek mind-mind nagyon fontosak az Egy szempontjából!
Most már csak az a dolgom, hogy magamhoz öleljem a világot, és meséljek rendíthetetlenül a belső útjaimról. 🙂 A Lourdes-ba tett utazásunkkor Mária Magdolna “nyomában” jártunk. Abban az időben számomra nagyon fontos volt, hogy szinte mindenhova eljussak, ahol ő járt, vagy ahol nagyon erős Magdolna energia van, hogy minél stabilabban érezzem vele a kapcsolódást. Azonban Lorudes-ban nem őt találtam, hanem más tanításokat, más megéléseket. Ő volt számomra a “hívó szó”, de mégis a türelmetlenséget értettem meg, s ez a belső utazás vitt el már itthon egy mélyebb élménybe, önmagamba. Hiszek benne, hogy minden hely tartogat ajándékokat számunkra, amelyeket érdemes kibontani, érdemes tudatosítani és aztán a hétköznapjaink részévé tenni. Nagyon szeretem ezeket a szakrális utazásokat, hiszen ezeken keresztül magamba tudom szívni a hely vibrációját és így sokkal erőteljesebben hat rám, mintha csak olvasnék róla. Hálás vagyok ezekért az utazásokért, mert ezek mindig felfednek belőlem valamit magam előtt. 🙂
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a saját képeimet használtam.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | Gondolatébresztő
Az opera számomra mindig különleges élményt tartogat. Nemrég Boleyn Annát néztem/hallgattam meg, ami lebilincselő volt, szinte a székhez tűzdelt, pedig elég kényelmetlen volt. A helyválasztás nem volt a legtökéletesebb, de ha valami igazán a szívnek szól, ezek olyan apró kis szösszenetek, amik nem befolyásolják az élményt.
Boleyn Anna nem feltétlenül egy pozitív figura a történelemben, de az operaénekes színészi alakítása zsugorítani kezdte a köztünk tátongó űrt. Felemelő énekével körbefont, s húzott magába, hogy éljem meg ezt a karaktert az örömével, szerelmével, szenvedésével és bátorságával együtt. Miközben ebben a különös összeolvadásban lüktettem, ráeszméltem a párhuzamokra köztem és Boleyn Anna között. Megvilágított olyan részeket az életemben, amelyek felett eddig elsiklott a figyelmem és nem tudatosítottam azokat. Hirtelen életem eseményei egy láncon futottak, amelyet én fűztem a döntéseimmel és azok következményeivel. Annyira tisztán láttam, hogy hol követtem el hibákat, és ezek a hibák mind ugyanarra az egy dologra mutattak rá, ugyanaz ismételtem újra és újra: hogy megfelelésből hoztam döntéseket. Ezekben a múltbéli eseményekben egy volt közös, hogy nem a szívem szerint cselekedtem, hanem engedtem, hogy az elvárások a közelembe férkőzzenek, mázas álarcukkal elrejtsék az igaz valójukat, hízelgő szavukkal eltereljék a figyelmemet Magamról.
Boleyn Anna megmutatta, hogy nem a saját életemet éltem, nem az érzéseimet követtem, hanem mások bábjaként igyekeztem „jól” cselekedni. Mindig szeretettel álltam minden helyzethez és minden emberhez, ez volt a legtöbb, amit egy helyzetből ki tudtam hozni. De én, a ragyogó lélekláng sehol nem voltam. Magányosan ültem a testem egy sötét pontján, mert nem számítottam. Sem magamnak, sem másnak. Ott ültem és egyre magányosabbnak éreztem magam, egyre inkább elhagyatottnak, miközben az elvárás már az én arcomat díszítette hamis mosollyal, gyér álarccal.
Az én szerencsém, ami Boleyn Annának nem volt, hogy akkor és ott voltak szívkapcsolataim. Voltak, akik szívből szerettek, bármilyen is voltam és szeretnek ma is, hogy végre önmagamra találtam. És míg Boleyn Annát kivégezték vélt vagy valós „hibáiért”, én időben eszméltem, s fordítottam az életemen. Ha nem tettem volna meg, én is halálra ítéltem volna magam, és bár tovább dobogott volna a szívem, tovább éltem volna az életem, a lélek nélküli élet olyan, mintha elmúlnánk szépen, csendben. Akkor nehéz volt ezt a harcot megvívni, a sok támadásban stabilan állni, de egy csodálatos kegyelemi pillanatban döntöttem: élni akarok. Szívem szerint, őszintén, hazugságok nélkül. Ehhez porrá kellett zúznom magam, összetörni az álarcokat, és főnixként újra a magasba szárnyalni. Nem változtam meg gyökeresen, nem lettem más ember, csak új.
De ezt eddig még így sosem gondoltam végig, intenzív az életem, sok mindent csinálok, lendületesen élem az életem, mert szeretnék minden pillanatot kiélvezni benne. És figyelek mindenre, ami hatással van rám, hogy megtaláljam benne az ajándékokat. Az opera világa számomra egy varázsvilág, a zene és az ének szárnyukon röpítenek, a művészek pedig átégetik rajtam a saját gondolataimat, hogy érzelmekkel töltődjenek meg. Mindez egy fennkölt, magasztos atmoszférában, amely megtámogat minden rám rezonáló érzést.
Tökéletes összhangban voltam aznap este a darabbal, csukott szemmel hallgattam már a végét, nem olvastam a feliratot, így nem értettem a szöveget, mégis pontosan tudtam, hogy mi történik, mert arra figyeltem, hogy bennem mi zajlik, és csak engedtem, hogy vezessen az ének, s a záró jelenetben, amikor Anna felemelt fejjel vonult a kivégzésére és megkönnyebbülten lélegeztem fel, hogy én jól választottam. Mert az életet választottam és a fényt. És ez a legjobb választás, a legörömtelibb.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások