Az első kisregényem egy külső – belső utazás, melynek történetét egy sumér mítosz ihlette, amelyet Avalonban hallottam. A könyv hatására az olvasó elindul egy olyan úton, amelyet nem ismer, de mégis hívja, vonzza őt. Akit megérint ez a könyv📚, az egy mély kapcsolódásban találja magát az Istennővel, s lénye legmélyebb részeivel. Aki elindul, nem ugyanaz az az ember többé, mint aki megérkezik. Ahogyan a könyv története egyre inkább kibontakozik az olvasó előtt, elkezdheti érezni a változást, amely szinte láthatatlanul elindul benne is. Avalon, s vele együtt ez a könyv is egy lehetőséget kínál fel: lehetőséget az önismeretre, a változásra, az érzelmi megnyílásra. Amíg kerestem magamban is a válaszokat, egyszer csak ott volt ez a történet, ami életre kelt.
Egy fiatal lány útnak indul, hogy felfedezze a világot. 7 kapun halad keresztül, miközben egyre mélyebbre hatol önnön mélységeibe. Ez a 7 beavató kapu a 7 csakra témáit dolgozza fel, s megkérdőjelez korábbi választásokat, döntéseket. A naiv lány – Iléne – a szemünk előtt érik nővé, a szemünk előtt próbál összekapcsolódni az erejével és kitörni az elméje börtönéből. A mentális korlátait lépésről lépésre próbálja meghaladni, ahogyan szembesül magában az elengedés hiányával, egy illuzórikus szerelem gyötrő fájdalmával, az áldozati szerep mérgező, elemésztő szenvedésével. A boldog, vidám utazás egyre inkább egy nyomasztó élménnyé válik számára. De már lehetetlen visszafordulnia, már csak előrefelé tud “menekülni”.
Az összes díszét elveszíti útközben, hátrahagy olyan fontos dolgokat, amikkel korábban azonosította magát. Egyre inkább fogynak a külső kapaszkodók, minden azonosulása, illúziója lebontódik róla az utazás során. Kezdi elveszíteni a külcsín adta biztonságérzetet, ami addig számára meghatározó és fontos volt. Ahogyan halad előre az ismeretlenbe, elkezdenek benne szárnyra kapni új értékek, új képességek, új lehetőségek. Azonban ezek még nem elegendőek a végső találkozáshoz, az utolsó kapuhoz, ami mögött az árnyékszemélyisége várja. S mikor az önpusztító sötétségbe ér, már mezítelen és sebezhető. Mire a saját középpontjába jut, legyengül, s talán nem lesz elég ereje, hogy megharcoljon az árnyoldalával, azzal a résszel, akit mindaddig megtagadott magában. Ez a találkozás egy fájdalmas tapasztalás, amely magába húzza, lerántja a mélybe. Hogy vajon sikerül-e megbirkóznia a feladattal, hogy lányból nővé érjen, hogy feladjon magából valamit, hogy integrálni tudja az elfeledett részeket, vagy hagyja, hogy felfalja őt a sötétség – a könyvből kiderül. 📖🕯
Talán mindannyian ismerjük az érzést, milyen az, amikor a múlt sebezhetővé tesz bennünket, amikor egy-egy döntésünk, választásunk megkísért. Az elfeledett, elnyomott részek előbb vagy utóbb szót kérnek, s ha nem hallgatjuk meg azokat, elindul az önszabotázs. Ezek nagyon érzékeny folyamatok, sokszor nehéz tudatosítani, mi is az, ami a mélyben zajlik. De amikor megszületik bennünk a felismerés, a ráeszmélés, s meg tudjuk érinteni ezeket a léleksebeket anélkül, hogy “belehalnánk”, akkor el tudunk indulni egy új úton. Ez a könyv is erre hív, egy olyan útra, amely által növekedni kezdhet az olvasó. De ahhoz, hogy a megrekedés fel tudjon oldódni, szembe kell nézni a saját félelmekkel, a saját elnyomott részekkel.
A könyvet kétféleképpen lehet olvasni, lehet egy misztikus történet, amellyel csupán a tudatunk szintjén kapcsolódunk, és lehet egy belső energetikai utazás, ami végigkísér bennünket a saját folyamatainkon. A választás az olvasóé. 🌀 A belső élmények észrevétlenül a hétköznapok részévé válnak, feszegetnek bennünk kérdéseket, rámutatnak nem működő részekre, így érdemes megfigyelni ezeket az üzeneteket olvasás közben.
Aki elég bátor, hogy a sorok mögé lásson, azt megszólítja egy varázslatos energia, amely összekapcsol a spirituális harcos minőséggel és segíti azt, hogy elinduljunk egy szabadabb életbe. Sosem könnyű a találkozás az árnyékainkkal, a megtagadott részeinkkel, de ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, szükség van a szembesülésre. Fontos, hogy feloldjuk a tudattalan mélyén lappangó ellenállásokat és félelemet, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet élhessünk.
A könyv segít abban, hogy megnyíljunk egy érzelmi gyógyulásra és oldódni tudjon bennünk a szenvedés több, mint kétezer éves kondíciója. A sorok között megérintődik bennünk egy szentély, s felismerjük, hogy van bennünk egy olyan hely, ahonnan érdemes az életünket élni. Ez túl van a generációs hagyatékainkon, túl van a viselkedési illemszabályokon, amiket megtanultunk, túl van a komfortzónánkon, de mégis, innen, erről a helyről el lehet kezdeni egy új, valódibb életet építeni.
👉 A könyv megvásárlása: Először kérlek olvasd el a vásárlói tájékoztatót! IDE kattintva könnyedén elolvashatod.
👉 A könyv ára: 3 000 HUF + postaköltség. Jelen pillanatban a postaköltség 1 500 Ft, mert a könyvet már nem tudom ajánlott levélként feladni, tehát csomagként tudja a posta befogadni. Személyes átvételre a 16.kerületben van lehetőség, előzetes időpont egyeztetést követően.
👉 Vásárlási szándékodról kérlek írj egy emailt: edina.kammerer@gmail.com email címre és jelöld meg, hogy postai úton, vagy személyesen szeretnéd átvenni a könyvet. A válasz levelemben tájékoztatlak a vásárlás menetéről.
💛 Néhány visszajelzés a könyvről 💛
🌟 „A könyvet elolvastam! Rendkívül tetszett. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy milyen hatással volt rám, minden sorát élvezettel olvastam. Köszönöm! B.N.Erika
🌟 „Csodálatos a könyved! Mintha a saját lelkem hallatná végre a hangját.” W.Andrea
🌟 „Elolvastam a könyved. Egy csodálatos úton vettem részt általa(d)… Köszönöm szépen!” L.Adrienn
🌟 „Megható és megindító volt olvasni.” J.Lászlóné
🌟 „Komoly transzformáció, miután eljutottam a gyökércsakráig, bennem is beindultak a folyamatok, mélyen elnyomott érzések kerültek elő. Fizikai tüneteim is voltak, már alig vártam, hogy a gyógyítás részhez érjek, hogy kivezetődjenek belőlem az elfojtott érzéseim. Köszönöm a gyógyítást!” T.Edit
🌟 “Amikor először a kezembe vettem a könyvedet, már akkor éreztem, hogy különleges az energiája. Ahogy olvastam, egyre mélyebbre jutottam önmagamban. Olyan, mintha rólam írtál volna. Szinte végig magamról olvastam, és lettek olyan felismeréseim közben, amik lehetséges megoldásokat mutattak. Többször vissza kellett olvasnom. Ezt hogy hogy nem vettem észre? Pedig egyszerűnek tűnt. Ne értsd félre, de valahogy úgy éreztem, hogy egy gyógyulás is történt bennem, ahogy olvastam. Kétszer olvastam el egymás után, elég rövid idő kihagyással, és mégis, mintha két különböző könyvet olvastam volna, teljesen máshogy érintett meg másodszorra. Akkor már nem a történetre figyeltem, hanem teljesen magamra. Köszönöm az élményt!” K.Erika
🌟 “Gratulálok a könyvedhez! Rekordidő alatt kiolvastam! Most ugrottam neki másodszor. Nem szoktam könyvbe beleírni, aláhúzni, de most meg kell tennem, annyi az értékes mondat, gondolkodni való. Úgyhogy a 2021/2022 tanérvre nekem már megvan a tankönyvem! Köszönöm! G.Betti
🌟 “Először kicsit nehezen kapcsolódtam a könyvhöz, de aztán ahogy olvastam, egyre inkább beszippantott. Végül alig bírtam letenni. Nagyon intenzív élmény volt számomra, köszönöm, hogy megírtad.” L.Bea
Érdeklődés:
Kammerer Edina Bliss
+36 20 399 71 77
edina.kammerer@gmail.com
A cikket a Shutterstok fotókönyvtár jogtiszta képeivel, illetve Tom Lenard fotóival illusztráltuk.
Legutóbbi hozzászólások