Szerző: Kammerer Edina | 2019. július 31. | Angyali üzenetek
Akkor tudunk a leginkább gyógyulni, amikor megosztjuk a szeretetünket másokkal. Amikor elhatározzuk magunkat, hogy a sérelmek, fájdalmak ellenére is megnyitjuk magunkat, akkor a szeretet a döntésünk nyomán áramolni kezd az életünkben és mások életében is.
Meggyógyítod a tested, az életed, és az elméd, mert ezekre szükséged van, hogy másokkal megoszthasd a benned lévő szeretetet. Ezt magadért kell megtenned, s a gyógyulás szinte azonnal bekövetkezik. De mit jelent a gyógyulás? A negatív gondolatok és érzelmek hatására a test megbetegszik, hiszen az idegrendszer elkezdi ezeket a stressz ingereket letölteni a testbe, hogy tehermentesítse önmagát. Ezek az ún. letöltések energiablokkokat hoznak létre a testben, gátolják az oxigén és a szeretet szabad áramlását. Ezek az energiablokkok nehéz töltésű, összesűrűsödött energiává duzzadnak, ami elkezdi felemészteni a szeretetet és az életerőt. Egy idő után már nem tudjuk olyan gyorsan pótolni, mint ahogy elnyeli a pozitív rezgéseket.
A gyógyulás, amikor tökéletesen megértjük, csupán annyit jelent, hogy meghozzuk a döntést felsőbbrendű énünk prioritásainak irányába. Amikor engedjük, hogy a hitrendszerek, a minták és az ego irányítsanak, akkor a félelem az utunkba áll. A saját én-tudatunk tesz bennünket gyengévé, ez az, amit sokszor elhiszünk magunkról, és lehasadunk a valódi erőnkről. Elfelejtjük, hogy a Teremtő saját képmására alkotott meg bennünket, s ez azt is jelenti, hogy hatalmas teremtő erő munkál bennünk. Amikor a gyengeséget választjuk, elhisszük tudattalanul, hogy az többet ad nekünk, mint az, ha erősek vagyunk. De ezt a döntést bármikor újra gondolhatjuk, hogy új eredményeket tapasztaljunk meg az életünkben.
A gyógyulás nem más, mint amikor megnyitjuk a szívünket a Teremtő szándéka előtt, s összekapcsolódunk ismét a saját erőnkkel általa. Mindenünk megvan mindig, ami az adott gyógyulást segíteni tudja, csak emlékeznünk kell a KAPCSOLATRA. Önmagunkkal és a Teremtő szándékkal. A Teremtő nem alkotott gyengeséget, azt az emberi tudat hozta létre kényelemből, s amikor lemondunk egy kényelmesnek tűnő emberi játszmáról, félreállunk a saját utunkból, s elkezdődik a gyógyulás. Csak emlékezned kell arra, hogy ki is vagy valójában.
Az egészség elérhető, csak azt kell kijelentened, hogy több időre és energiára van szükséged a célod elérésére. Tiszta és megingathatatlan döntésed az egészségért nem semmisíthető meg, az elkezd felemelni, elkezd tehermentesíteni. Legyen megkérdőjelezhetetlen erőd a döntésedben, a szándékodban és minden azon múlik, hogy mennyire vagy elkötelezett a döntésed mellett. Nincs erő, ami a te erőd felett állna, amikor harmóniába hozod a saját magasabbrendű akaratodat a Teremtő akaratával.
Az energiakezelések során tapasztalom, hogy valóban minden azon múlik, hogy mennyire köteleződünk el a gyógyulás mellett és képesek vagyunk-e tartós változást létrehozni az életünkben azért, hogy az adott probléma, nehézség, betegség ne térjen vissza. A hétköznapi élet megpróbálja a gyógyulást, kikérdezi a leckét, ezt tekinthetjük tesztnek, kísértésnek, de egy tiszta szándék csak akkor tud megnyilvánulni, ha belül, a szívünk legmélyéről vágyjuk azt a változást.
Az egyik évben az egyik vendégem dohányzás leszokásra kérte a gyógyulást. Minden jól ment, pár hónapig valóban nem is gyújtott rá, azonban az első stresszesebb helyzetnél elfelejtette a szándékát, hogy szereti annyira magát, hogy nem mérgezi tovább a testét, és elhitte az ego reklámokon és társasági érintkezéseken szocializálódott tanácsát, hogy majd a dohányfüst enyhíti a stresszt. Ez természetesen nem igaz, csak ilyenkor megnyugszik a tudat, hogy tesz valamit, még ha azzal magának árt is, de legalább cselekvésben van.
De ez csak egy példa a sok közül, nagyon sok valódi gyógyulásról is be tudok számolni a praxisomban, elinduló fogyásról, rendbe tett párkapcsolatokról, elmúló fizikai tünetekről. Akkor gyógyulunk meg, amikor hozzátesszük a saját részünket a gyógyuláshoz, nem pedig az egyik kényelmi pozíciót egy másikra cseréljük. Az is egy kényelmes álláspont, hogy elmegyek valahova, ott majd meggyógyítanak, és akkor semmit nem kell tenni érte. Azonban a saját életünk felett csak nekünk van hatalmunk, mások annyit tehetnek, hogy emlékeztetnek arra, hogy kik is vagyunk valójában, emlékeztetnek az erőnkre, elindíthatják a gyógyulás folyamatát, de a mi felelősségünk az, hogy megszüntessük azt az életünkben, ami életre hívta. Ez a valódi gyógyulás útja.
Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 19. | Lélekcseppek
Olvastam egy olyan megközelítést, hogy minden család a Teremtő egyes kivetülése. A Teremtő bizonyos feladatokkal útnak indította réges-régen a családokat, hogy a megtapasztalásaikat ajándékozzák majd Neki, az Egynek.
A családok tényleg generációról generációra hoznak és örökítenek át megoldandó feladatokat, s egyszer csak a változás körbeér. A generációk között egy lélek felelősséget vállal és bátorságot mutat, hogy felvállalja a feladatot, megoldja és megszakítja a láncolatot. A családi karma sokszor a sejtjeinkben van kódolva, így amikor a bátor lélek az „asztalra csap”, hogy elég volt, az az egész családot megrázza.
Időről időre hajlamosak vagyunk mindannyian „belepunnyadni” helyzetekbe, megszokjuk, hogy ez mindig is így működött, ezt már a nagymamám is így csinálta. De amikor belém hasít a tudat, hogy én nem a nagymamám vagyok, én nem a családi minták vagyok, én nem az a robot vagyok, aki megtörten cipeli tovább a család terhét, mert így „szoktuk”, hanem egy Lélek vagyok, aki vállalta, hogy begyűjti a saját tapasztalatait, megszerzi a saját címkéit, majd elengedi azokat, s ezek mögött a hétköznapi játékok mögött meglátja, hogy a Lélek útja a leggyönyörűbb ösvény, amin valaha járhatott.
Amikor életem első családállításán részt vettem, a fő feladatom az volt, hogy visszaálljak a saját helyemre a családban. Abban a folyamatban és vívódásban megértettem, hogy a család, számomra a legszentebb egység dinamikája és szeretete, nem az irányításban rejlik, hanem a feloldásban. Sok év telt el azóta, hogy részt vettem ezen a családállításon, de végül sikerült a saját helyemen, szeretettel feloldódnom a családban. Ez nagyon sok változást hozott el az életünkben, ezek között voltak szívszorítóan nehéz élmények is, de a visszatekintés könnyű, mert már látom az eredményt és látom, hogy mindez hogyan ér össze.
A minap néztem egy sportközvetítést, egy gyönyörű gyakorlatot, ami végül egy aranyéremben csúcsosodott ki. Láttam a szurkolók arcát, a sportoló alázatos, kedves mosolyát, és ahogyan a dobogón állt, láttam, ahogyan láthatatlanul összeérnek a kezek, egymásba fonódnak és osztozunk egy örömben, egy vállalásban. Én is fogtam ezeket a kezeket, pusztán azáltal, hogy a tv előtt ülve, nyitott szívvel ennek a kivételes pillanatnak a részévé váltam.
Ez a varázslat megmutatta nekem, hogy a művészetekben, a sportban, az építészetben összeérnek a családok. Amikor megírok egy verset, és megérinti azt, aki olvassa, a részévé válik annak az érzelemnek, amit generációról generációra a mi családunk hordoz, vagy, ha megérintek egy szobrot, a lelkem találkozik a szobrász vállalásaival, érzelmeivel, amelyeket már oda tudott adni az Egynek, és így tovább. Aki vállalja azt, hogy megosztja sikereit, a nehézségeit, az örömeit és a bánatát, mindig összekapcsol családokat, embereket azáltal, amit mutatni, megvalósítani tud.Amikor kifejeződésre kerül egy érzelem, feloldódik az Egyben. Ezekben a láthatatlan ölelésekben ott rejlenek azok a varázslatos üzenetek, amelyek az Égiek szeretetéből és áldásából fakadnak. Ezek a pillanatok erőt, hitet és kitartást adnak és megmutatják, hogy fel lehet oldódni a sorsban, a karmában, hogy a csoda élő és köztünk élő, a pillanatokban rejlik, csak ott lehet rátalálni, sem a múltban, sem a jövőben nincs hatása, egyedül csakis a jelen pillanatban. A csoda egyszerű és hétköznapi, és ettől lesz varázslatos és országokon átívelő, határtalan nagyságú.
Nagyon szeretek sporteseményekre járni, szurkolni, együtt lenni sok-sok emberrel, akik mind éltetik és támogatják azt, akié a küzdelem. A lelkem vágyik ezekre az áldásokra és ajándékokra, amelyek nemcsak sikereket, érmeket mutatnak, hanem a gyökereimet is. És persze a csodákat is. 🙂 Talán furcsa, de éppen ilyenkor, amikor együtt szorítunk egy nemzetért, egy emberért, vagy egy csapatért, meg tudom érezni azt az erőt, ami ebben az országban van. Az összetartozás erejét és egy nagyon pozitív rezgést. 
Ugyanezt érzem, amikor csoportban dolgozunk, az persze jóval kisebb kör, főleg spirituális emberekkel, és mégis, az élmény ugyanaz. Együtt teremteni és átélni valami felemelőt, valamilyen meghatározó pillanatot. Bennem sosem a győzelem a cél (pedig régen csak az egó eredménycentrikussága vezérelt), hanem az, hogy átéljem a pillanatot, átéljem azt, hogy mit jelent összekapcsolódni egy láthatatlan szál mentén és jót adni a világnak. Hiszen ezek a rezgések megmaradnak, ezek hozzáadódnak a világhoz, ezek örök lenyomattá válnak a térben.
Hiszem, hogy amikor az emberek összekapcsolódnak a világban, hogy valakinek szurkoljanak, jó dolgok születnek. Olyan részeket mozgatunk meg magunkban ilyenkor, ami gyógyítja a világot. S ennek legkisebb egysége a család, minden család jelenléte gyógyulás a világban, mert az élet értékességét hirdetik, csak mindegyik máshogyan. Ha elég értékes egy erőtér (ez azon múlik, hogy a benne élő emberek így döntenek-e vagy sem), akkor tovább örökítjük ezeket a mintázatokat, s teret adunk a fejlődésnek, a felemelkedésnek.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | A változás útján
Tegnap délután egy barátomat vártam gyógyításra. Miközben készültem a közös munkára, és kapcsolódtam a lelkével, éreztem, hogy mélyen benne milyen komoly feszültségek dúlnak. Megérkezett, ösztönösen magába szívta a gyógyító levegőt, s előre szólt, hogy valószínűleg bele fog aludni a gyógyításba, mert nagyon fáradt. Nem így történt.
Nagyon mély energetikai munkába kezdtünk, a lelke arra vágyott, hogy múltbéli sérelmeket és fájdalmakat vezessünk ki a testéből, amiket tárolt, mert bármelyik pillanatban robbanhat benne a felhalmozódott elfojtás. Nem aludt bele a gyógyításba, sőt a teste végig éber volt, több izomcsoport is meg-megrándult, amikor kivezetődött egy-egy emlék. Ugyanakkor testi szinten többször éreztem ellenállást is, de a lelke vágyott a tisztulásra. Ez csak egy rövid kitekintő volt, mert érdekes újra és újra megtapasztalni, hogy a lélek és az elme gyakran teljesen külön utakon járnak, ami az egyiknek jó, a másiknak megterhelő és fájdalmas. De hosszútávon, ha valaki a lelke rezgését figyelmen kívül hagyja, elfogy előle a tiszta levegő, a testben elakad a tiszta energia szabad áramlása, gyulladási csomópontok, blokkok akadályozhatják a szabad létezést. Egyre inkább csökkenhet a test rezgése, ezáltal nehezebb élethelyzeteket, feladatokat vonzhat az illető magához. De a test is, és az élet is mindig jelez. Hogyan?
Jelen esetben látszólag az illető élete viszonylag rendben volt. Amikor elmondtam neki, hogy mit tapasztaltam, meglepődött. Majd a beszélgetés végén megnézte a telefonját, volt egy nem fogadott hívás, és még előttem visszahívta a számot, és a következő történt azalatt az idő alatt, amíg gyógyítottam: az irodájában jelzett a füstjelző készülék (ez azért érdekes, mert nincs is ott füstjelző készülék), megjelentek az irodánál a tűzoltók, s bár tüzet nem láttak, füstöt nem éreztek, azért berúgták az ajtót, hogy meggyőződjenek arról, hogy minden rendben van-e. Ez számomra nagyon szimbolikus volt, nála is „be kellett rúgni az ajtót”, s bár ő nem tudta, de a lelke leadta a „vészjeleket”, és el kellett simítani a testében a felgyülemlett blokkokat, mielőtt egy robbanást idéztek volna elő benne. Az irodában is lehetett volna tűz, de nem volt, s nála is csak parázslott az elfojtás, amibe, ha belekap a szél, komoly pusztítást idézhetett volna elő. És nem mintha ezek után még szükség lett volna megerősítésre, de Osho kártyájából az ’elfojtás’ lapot húzta.
„Amint bent, úgy kint”. Csak abból, amilyen a környezetünk, amilyen helyzeteket magunkhoz vonzunk annyi mindent megtudhatunk arról, hogy milyen folyamatokat élünk belülről. Minden perc egy áldás, mert mindig szabadon dönthetünk, hogy mit akarunk élni, hogy kik vagyunk, és minden percben szabadon felvállalhatjuk magunkat és az érzéseinket. Ez tesz igazán szabaddá mindannyiunkat, s így halad a világ is a gyógyulás útján.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások