Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 29. | Lélekcseppek
Mi mindannyian a Föld gyermekei vagyunk, akik azért születtünk ide, hogy tapasztaljunk és éljünk. Úgy csináljuk ahogy tudjuk, senki nem csinálja jobban, vagy rosszabbul nálunk, csak máshogyan. Valójában nem az az önzőség, hogy saját magammal foglalkozom és magamért teszek meg bármit is, – ez tévesen szerepel így a köztudatban (mint sok minden más is!), pusztán azért, hogy bűntudatot keltsen bennünk ez a törődés; mert vannak olyan erők, amelyeknek a fennmaradásához, továbbéléséhez az kell, hogy senki ne figyeljen magára és ne ébredjen rá saját erejére – hanem az az igazi önzőség, ha azt hiszem, hogy mindenki másnak is úgy kell élnie, gondolkodnia, cselekednie, ahogy én teszem.
Tegnap hallottam a rádióban egy verset, és egy sora mélyen megérintett, próbálom pontosan idézni: „ne haragudj azért, hogy más nem Te vagy”. Ez elindított bennem egy áramlást, és ráébresztett arra, hogy bár szeretem és élem azt, hogy csodálatos az, hogy ennyire különbözőek vagyunk, hiszen ettől színes a világ, de rátaláltam korlátokra ebben a hitben. Tehát csak bizonyos mértékig, bizonyos határokon belül tudom elfogadni a különbözőségeket. Hirtelen, mint amikor átszakad egy gát, sok korábbi konfliktust idéztem fel, amelyeknek mind ez volt a mozgatórugója, hogy képtelen voltam elfogadni, hogy a másik nagyon más nézetek és hitrendszer szerint éli az életét. Természetesen ugyanezt a hozzáállást kaptam viszonzásul, és a konfliktusok sorra arról szóltak, hogy meggyőzzem a másikat arról, hogy miért nem jó az, ahogyan ő gondolkodik.
Az elmúlt hónapok alatt átéltem, amint karmikus sebek szakadnak fel bennem, és lehetőséget kaptam arra, hogy meggyógyítsam azokat. Ennek a része volt az is, hogy elfogadjam azt, ha valaki az elméje irányítása alatt akarja leélni az életét, és vakon követ egy olyan rendszert, ami megköti és fogva tartja. Azáltal, hogy ez az elfogadás átégett bennem, és tiszteletben tudom tartani a döntését, felszabadult bennem egy erős kontroll energia. Ráláttam arra, hogy egy részem milyen erőteljesen akarta irányítani az engem körülvevő energiákat, kapcsolatokat, mert féltve őriztem azt, akivé váltam. De ez ugyanannyira nem szabadság, mint amikor egy „külső” erő megköt.
Rájöttem, hogy sokat címkézek napon át, ez jó, ez rossz, ez pozitív, ez negatív. Pedig valójában minden semleges, az érzelmi töltéseket már én rakom hozzá. Hiszen, ami nekem jó, az lehet, hogy másnak rossz. Mindenkinek megvannak az egyéni megélései, tapasztalásai, amelyek ott nyugszanak a lelkében, s egy megtapasztalást százféleképpen élhetünk át. Ezért van az, hogy ugyanaz az ember tíz másikból teljesen más érzelmeket vált ki, aszerint, hogy lényével éppen milyen „gombot” nyom be az illetőnél. Vannak örömteli és fájó találkozások, és a gyógyulás lehetősége ott rejlik mindegyik találkozás mélyén.
Hiszek abban, hogy azért vagyunk ennyire különbözőek, mert az Egy/Isten/A teremtő erő egyetlen érzelem százezer színét és mélységét akarta megtapasztalni, ezért százezer úton indított el bennünket, hogy azt az élményt, amit csak mi tudunk megélni, „hazavigyük” Neki. Minden embert ez az erő hajt, hogy azzal az érzelmi csomaggal térjen haza, amit vállalt és ezért minden ember útja egy különleges küldetés. Egy alacsonyabb rezgésű életút is egy nehéz vállalás, egy kegyetlen zsarnok élete magában hordozza a lélek fájdalmát, a tisztán látás csodájában ott rejlik a sebezhetőség, az érzékenység a fátyol mögötti világra látni enged olykor rémisztő dolgokat is, tehát egyik sem könnyebb a másiknál, csak MÁS, nagyon más. És minél többször meglátjuk a fényt egy nehéz helyzetben, minél többször meglátjuk az istenit valakiben, aki már régen eltávolodott a Forrástól, mi annál közelebb kerülünk a saját vállalásunkhoz és ahhoz, hogy békében hazatérjünk.A Földért ugyanúgy mindannyian felelősek vagyunk, ugyanúgy, ahogy magunkért is. Ha magunkat és egymást nem tudjuk tisztelni, akkor a Földet hogyan tudnánk? Csak minden nap tegyünk meg kis lépéseket önmagunkért, és ahogyan fejlődünk, tenni akarunk majd a Földért is, mert rájövünk, hogy ez az OTTHONUNK.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 26. | A változás útján
A minap összefutottam egy volt párkapcsolatommal, akivel nagyon sokáig voltunk egy pár. Már régen szakítottunk egymással, és megmaradt köztünk egy kellemes, baráti viszony. Elkezdtünk beszélgetni, és egyszer csak figyelni kezdtem magam, mert éreztem, hogy valami nem stimmel velem.
Amikor megismerkedtünk 17 éves voltam, bár már tinédzser, de lélekben azért még egy gyerek-lány. Sok mindent tanultam tőle, és valahogy elkerülhetetlen volt, hogy ne csússzunk bele öntudatlanul egy apa-lánya kapcsolatba. Emlékszem, amikor vitáink voltak, még sokszor mondta is, hogy „Nem az apád vagyok”.
És most, sok évvel később, amikor egy asztalnál ültünk és beszélgettünk, érezni kezdtem, hogy újra úgy viselkedem, mint egy kislány. Teljesen automatikusan bekapcsolt bennem ez a régi minta, és azonnal át is vette az irányítást. Ebben a pillanatban elveszítettem a szívkapcsolatot a világgal, és egy berögzött viselkedésminta határozta meg a cselekvésemet, a gondolataimat. Bevallom, hogy nem kevés idő telt el, mire észrevettem, hogy itt valami hiba van. Egyre nőtt bennem a diszkomfort érzés, hogy nem érzem jól magam a bőrömben.
Gyors önvizsgálat, és szinte azonnal fel is fedeztem, hogy eltűntem a Jelen pillanatból. Amint visszahúztam a fókuszomat arra, aki VAGYOK, a beszélgetés is kezdett elapadni köztünk. Már nem tápláltam öntudatlanul ezt a régi játszmát és nem akartam jól lakatni az egómat, így már nem is voltam „érdekes” a másik fél számára sem. Érdekes megtapasztalás volt az, hogy mennyire fontos a valódi Jelenlét. Abban a pillanatban, amikor újra „felébredtem” nagyon élesen érzékeltem azt a különbséget, ami a látszatvilágot és a valódi érzésekkel megáldott világot elválasztja egymástól. Nagyon éles volt a kontraszt, ugyanakkor boldogság áradt szét bennem, mert azt éreztem: SZABAD vagyok. ÖNMAGAM vagyok.
Nem a szabadság illúziójában élek, hanem valóban élem azt. És még valami: már nem bántottam magam amiatt, hogy belecsúsztam egy játszmába, hanem azt éreztem, hogy ha ez nem történik meg, akkor ezzel a tapasztalással kevesebb lennék. De én örülök ennek a tapasztalásnak! Nem mindig ilyen könnyű a nehézségekben meglátni a jót, de végül is ez lenne a cél, hiszen az életemben minden értem történik. Az én felemelkedésemért! És azonnal szertefoszlik még egy illúzió: nincs rossz.
Hiszen hogyan lehetne valami rossz, ami azért történik, hogy én több legyek általa? Szeretném ezt élni minden történésben és meg is teszek ezért mindent. Ez a felismerés most bontogatja a szirmait a lelkemben, és én dédelgetem, mert meg akarom őrizni, hogy ezt mindig tudjam. És valamit úgy a legkönnyebb megőrizni, ha szétosztom, ha visszaadom. Gyönyörű áldott körforgás.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 26. | Önismeret
Számomra a felelősségvállalás szorosan összekapcsolódik a felnőtté válással, azzal, amikor megérünk arra, hogy felnőtté váljunk és így is élünk a világban. Most látom csak, hogy a figyelmemet erre a témára irányítottam, hogy mennyi olyan ember van, aki elodázza a felnőtté-válás folyamatát a saját életében, mert nem bírja azt a rá nehezedő terhet, amelyet úgy hívnak: felelősség.
Ha már a minap szóba hoztam a könyvbemutatót, érdekes volt, amikor eldöntöttem, hogy szükség van arra, hogy elhívjam a barátaimat és ismerőseimet és megmutassam nekik egy másik oldalamat is. Az elhatározás könnyű volt, és amíg az alkotó folyamat szabadon áramolt bennem, tovább inspirált. Volt bennem félelem (nem kevés!), hogy jönnek-e egyáltalán, hogy nem jönnek-e túl sokan, hogyan fogok ennyi ember előtt beszélni, stb., és volt egy pillanat, amikor azt éreztem, talán jobb lenne visszamondani. Csak egyetlen pillanat volt, de elég ahhoz, hogy a kétség – egy előre láthatatlan jövő kétsége (hiszen vagy úgy lesz, vagy nem) – a közelembe férkőzzön. Aztán rádöbbentem arra, hogy felelősséggel tartozom a szavaimért. Kimentek a meghívók, a plakátok ott voltak az üzletekben, a hirdetőtáblákon, a szórólapok a postaládákban. Ez a pillanat hirtelen mindent megváltoztatott bennem. Egészen idáig sokszor nyomasztott a felelősség, hogy mindig mindennel időben meglegyek, hogy amit vállaltam, megtartsam, és mivel ezt elvártam, sőt megköveteltem magamtól, ez inkább stresszt okozott, semmint egy természetes folyamatot. Pedig a felelősségvállalás a felnőtté-válás természetes része, nem lehet siettetni, de meg sem lehet akadályozni.
Úgy érzem, hogy abban a mágikus pillanatban ott, amikor megéreztem a felelősségvállalás igazi ízét, egy újabb rész a gyermeki énemből felnőtt. Ez a pillanat inspirált és lendületet adott ahhoz, hogy egy olyan előadást állítsak össze, ami valahol egy önvallomás is volt, ami a szívemben fogalmazódott meg. Azon az estén sokkal nyugodtabban, mint ahogy vártam (azt hittem, hogy az iskolás évek alatt tapasztalt lámpaláz vissza fog köszönni, de hála Égnek csak a távolból integetett), kiálltam az emberek elé és odaadtam magam nekik úgy, ahogy vagyok. Egy csodát éltem meg általa s ezen az úton a felelősségvállalás vezetett, amit sokáig, mint egy mumust a sötétben tartottam, de mikor kijött a fényre és megmutatta magát, nekem a legnagyobb tanítómmá vált.
És még egy dolgot megtanított a felelősségvállalás azon az estén az emberi kapcsolataimról. Igazán kíváncsi voltam arra, hogy a barátaim közül kik lesznek azok, akik ezen a számomra fontos estén támogatnak és a kezemet fogják majd. Gyakran a kedves szavak és ígéretek mögött nincs tartalom, nincs valódi szeretet, nincs őszinteség, csak űr, megfelelés és félelem. Ezek a szavak jönnek és mennek, mint ahogy az emberek is; de vannak olyan szavak, olyan ígéretek és olyan tettek, amelyek nem félnek a felelősségtől, nem félnek a szeretettől és stabilan állnak a viharok közepette is. Ezek azok a kapcsolatok, amelyek felelősségteljesen működnek.
Azon az estén, az azt megelőző folyamatok világítottak rá nekem arra, hogy a felelősségvállalás – amiről eddig azt hittem, hogy nehézkes, hogy nyomasztó, hogy mintegy terhet úgy kell cipelni és az ember összeroskad alatta – valójában egy könnyed, örömteli és szeretetteljes állapot. Engem felszabadított és porrá zúzta ezeket a „béna” hiedelmeimet. Talán a családból hoztam ezt a hitrendszert, talán a társadalom tanított rá valaha, nem tudom. De egy biztos, hogy illúzió és hazugság volt. Nincs annál csodálatosabb érzés, mint amikor hiszek valamiben, ki merem mondani, fel merem vállalni és az életemmel is bizonyítom azt. Ez a felnőtté-válás szabadsága számomra.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 26. | A változás útján
Úgy érzem, végre elindultunk hazafelé. Csodálatos folyamatok zajlanak, egyre inkább nyitottabbá válunk a szív rezdülésére. Egyre bizonytalanabbak vagyunk abban, hogy az eddig jól bevált történések, helyzetek valóban örömmel és boldogsággal töltenek-e el. Egyre bizonytalanabbak vagyunk abban, hogy az elme logikus következtetései nyomán valóban a valódi életet éljük-e, vagy csak egy (ál)biztonságos, racionalizálható létet követünk.
Ez nagyszerű! Úgy ébredünk, mint tavasszal a természet, hosszú, mély álomból, egy befelé forduló állapotból megnyílunk a napfényre, gyökereinket újra érezzük a Földben és megmutatjuk ragyogó fényünket a világnak! Tégy egy egyszerű próbát! Ha boldog vagy, akkor szereted az életedet. Ez nem azt jelenti, hogy többé nem várnak kihívások rád, inkább csak azt, hogy bízol. Bízol abban, hogy bármi is történjen, nem vagy egyedül. Ha megállsz egy pillanatra, s mélyen magadba szívod a levegőt körülötted, a saját energiáidat, Te mit érzel? Tudsz örülni a létezésednek? Ez az, amit most el kell dönteni: hajlandó vagy-e átalakulni, hajlandó vagy-e egy szebb jövőt teremteni magadnak és a körülötted élőknek? Minél többen vállaljuk el a felelősséget egy szebb világért, egy tisztább bolygóért, egy egészségesebb Földért, annál inkább támogatjuk a megemelkedett rezgést.
Aki elvállalja a felelősséget, egy csodálatos feladat és egy magasabb erő előtt hajtja meg a fejét. Ha érzed, hogy erre te is képes vagy, fókuszáld a figyelmedet. Először minden belülről indul el. Átalakítjuk a gondolatainkat, figyelünk arra, hogy negatív gondolatainkkal se a testünket, se a levegőt, se a Földet ne szennyezzük. Átalakítjuk a cselekedeteinket, észrevesszük a jeleket, a lehetőségeket, segítünk azoknak, akik kérik. Folyamatos kapcsolatot ápolunk a Forrással, amiből töltődünk (akár meditációval, akár tánccal, testgyakorlással, ez mindenkinél más), így nem magunkból adunk, mi csak eszközei leszünk a Teremtésnek.
Ebből az évből annyi mindent ki lehet hozni, csodákat lehet átélni. Szerintem a tavalyi év igen nehéz volt, de 2019-nek különleges energiája lett azáltal, hogy segített abban, hogy nagyon mélyre, önmagunkba vezetett az előző év. Ez a mély alászállás abban segített, hogy megmutatta nekünk, mi az, ami méltó hozzánk, mi az, ami érdemes a túlélésre, és mi az, amit hiába markolunk, sosem volt a miénk. Az elengedés nagy mértékben jelen volt az elmúlt évben, mikor könnyebben, mikor nehezebben ment, de az élet nem állt meg, és folyamatosan “kikényszerítette”, hogy tartsuk a fókuszt, tudjuk minden pillanatban, hogy miért és hogyan érdemes az életünket élni.Tekintsünk úgy 2019-re, mint a 10 milliószoros napra, használjuk a tudatosságunkat arra, hogy az Egységbe emeljük a rezgését. Valóban csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki ebből az évből és mit teremtünk meg! Ezért ez most a választás éve! Válasszunk egy tiszta és szeretetteljes jövőt magunknak azáltal, hogy a jelenben mindig a szeretet és az Egységet teremtjük.Váratlan, hirtelen fordulatokkal teli év vár ránk, amit eddig megtanultunk a világról, azt ne arra használjuk, hogy akadályozzon bennünket a fejlődésben, hanem arra, hogy egy nyugodt alapból nyissunk új dolgok felé. Az eszközök, amik a kezünkben vannak, abban segítenek, hogy tudjunk a középpontunkból reagálni, nem pedig abban, hogy bebetonozzunk egy jövőképet. Ne arra hajtsunk, hogy ne érjenek kihívások (mert ezzel felesleges foglalkozni, ez nem lesz így soha 🙂 ), hanem arra, hogy ha kihívások érnek bennünket, arra jól tudjunk reagálni.Sok döntés vár tehát ránk ebben az évben, és ezeket a döntéseket nem tudja más meghozni helyettünk. Ez a mi életünk, a mi felelősségünk. Csak annyi a dolgunk, hogy tudjuk: VAN VÁLASZTÁSUNK! Akkor is, ha azt hisszük, hogy nincs. Legyünk kreatívak és keressük azokat az ösvényeket, amelyek közelebb visznek önmagunkhoz.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 25. | A változás útján
Valamelyik nap életem egyik legzavarosabb álmát sikerült átélnem. Eddig soha nem jutottam dűlőre ezekkel a látszólag összefüggéstelen álmokkal. Többnyire legyintettem, és úgy gondoltam, hogy a tudatalattim összekutyult sok emlékképet a jelenlegi életem történéseivel, szereplőivel, de nincs összefüggés. Ez egy kényelmes választás, mert összefüggés mindig van!
Most nem is hagyott nyugodni ez az érzés, főleg mert éreztem, hogy mozgolódik bennem sok érzelem ezzel kapcsolatban. Azonnal el is csendesedtem, szükségem volt erre, mert jelenleg nagyon sokat dolgozom, ötletelek, “önmegvalósítok”. A megjelent könyvem kapcsán egy könyvbemutatóra készültem és többnyire ennek szervezése tette ki akkoriban minden időmet. Csodálatos áramlásban utaztam, az Égiek fantasztikus inspirációkkal láttak el.
De amire az álmom is rávilágított, hogy rengeteg félelem dolgozott bennem, amelyeket az a helyzet mind elő is hozott. Hirtelen ráláttam az álom kuszasága és a jelenlegi helyzetem összefüggéseire. Ugyanabban az eseményben megéltem azt a félelmet, hogy mi fog történni, ha alig egy páran jönnek el a bemutatóra, és megéltem azt is, hogy mi lesz, ha annyian jönnek el, hogy nem férnek majd be. De azt egyszer sem éltem meg, hogy bárhogy is alakul majd, éppen úgy lesz tökéletes és felemelő. A félelmek kezdték elvenni tőlem a szervezés örömét, pedig csodaként élem meg tényleg azt a varázslatos áramlást, mégis az elmém nem bírta elviselni, hogy elengedem az irányítást.
Tavaly nagyszabású tervekről álmodoztam és erre ösztönöztem mindenki mást is, akivel találkoztam. Tényleg mertem nagyot álmodni és hiszem, hogy el is jutok oda, ahova tartok, de mégis dolgozik bennem egy kishitűség, ami hol hangosabban, hol halkabban, de próbál szabotálni. És hirtelen kristálytiszta volt az álom. A résztvevők, hogy miért pont ők voltak benne, miért azt mondták, vagy tették, amit. És ezért olyan hálás vagyok, mert most újra visszataláltam a középpontomba. Tudom, hogy vannak bennem félelmek, de úgy döntöttem, hogy ezek nem akadályoznak többet, hanem inkább előrevisznek. Továbbra is az áramlásban úszom, létezem, és egyre közelebb kerülök a Valódi Önmagamhoz.
Amióta a könyvbemutatót szervezem, még soha semmit „nem kellett kitalálnom”, minden ötlet a semmiből termett bennem, mindet feljegyeztem azonnal, és meg is valósítottam. Hiszem, hogy ebben sokat segített az, hogy egyre nyitottabb vagyok és egyre inkább hiszek magamban. S az álom egyik nagyon fontos üzenete számomra az volt, hogy a szervezés ne csússzon át feladatba, amit meg „kell” csinálni, hanem továbbra is maradjon egy örömteli utazás magamban. Tekintsek továbbra is úgy erre az eseményre, és azóta is minden olyan csoportmunkára, mint egy baráti találkozóra, aminek alkalmából sok új emberrel találkozhatok és én is megmutathatom magam. Fontos, hogy tartsam az egyensúlyt magamban, és ne engedjem az elmémnek, hogy bírálja a történéseket, jó vagy rossz, sok vagy kevés, csak a szabad áramlásra figyeljek magamban.Érdekes volt ennyi idő után azzal álmodnom, hogy hogyan féltem álmomban a könyvbemutatótól, visszahozott olyan emlékeket, amelyeket már régen elfelejtettem. Érdekes volt azt megélni, hogy akkor hol tartottam, és most, hogy annyi év eltelt már, hol tartok. Érdekes volt felfedezni, hogy ezek a programok időről időre előjönnek a tudatalattiból, és megkérdezik, hogy emlékszel-e még arra, hogy egyszer már választottad azt, hogy bátor leszel és bízol?Nem mindig emlékszem erre a választásra. 🙂 Van, hogy a félelmekre jobban emlékszem, van, hogy jobban teret adok nekik. De ameddig tudom, hogy ki vagyok és merre tartok, addig tudom kezelni az életem kihívásait. Ha elveszítem az ösvényt, ha nem befelé figyelek, akkor ezek sokasodni kezdenek. Ezért jó néha lelassulni, visszahúzódni, hogy tudjunk befelé figyelni, hogy érezzük, hogy az ösvény, amin járunk a miénk-e, vagy csak a körülményeink rendezték azt körénk. Nem mindegy. 🙂
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások