Szerző: Kammerer Edina | 2019. május 27. | Lélekcseppek
Most a könnyed létezés gyógyító áramlatával úszok. Nem akarok semmit, most élvezem azt, ami VAN, és ezzel együtt VAGYOK én is. Ezek az időszakok váltakoznak az életemben, ösztönösen kapcsolódom azzal az Égi ciklussal, ami lendületbe hozza vagy lelassítja az életemet. Van, amikor a teremtő erőm betöltődik az engem körülölelő erőtérbe, és olyan intenzitással tol előre bizonyos feladatok felé, hogy nem tudom nem észrevenni, máskor belassul az áramlás, befelé figyelek, s a mozdulatlanságban megérint a változás szele.
Gyönyörű napok ezek az életemben, újra és újra tudatosul bennem az apró történések gazdag és boldog világa. Biciklizés közben, hiába van iszonyú meleg és talán máskor szenvednék tőle, de most nem. Most megérzem a piciny szellő lágy érintését és boldog vagyok. Tekerek a Dunaparton, s közben magamba szívom annak szépségét, és érzem, ahogy átmossa a belső forrásomat, és én is a szépséget sugárzom. Boldog vagyok, mert reggelente mosolygós emberek és vidám állatok köszöntenek munkába menet. Boldog vagyok, mert ahogyan a hajamat kifésülöm, felragyog a női erőm, érzem, hogy beletágulhatok, beleolvadhatok. Boldog vagyok, mert nem akarok, nem irányítok, hanem létezem. Most az életemet az apró örömök varázsa szövi át, és ettől egy mélyből fakadó boldogságérzet árad szét bennem.
Az elmúlt hét felismerései, lezárásai a nehézség és fájdalom helyett a könnyed, felszabadító érzést hozták el. Már nem halok bele a lezárásba, az elengedésbe, mert tudom, hogy az nem valódi. Végre átégett rajtam az a tanulás, hogy nem lehet valakivel „szakítani”, nem lehet valakit „elengedni”, mert az igazi szívkapcsolat azután is megmarad, miután a fizikai síkon már nincs jelen. Ez az elme trükkje, és engem jól be is csapott, nekem ez nagy nehézség volt eddig az életemben, még a rosszul működő kapcsolataimhoz is tudtam ragaszkodni, mert abban az illúzióban vesztegeltem, hogy „örökre” elveszítem a másikat. De ha ő én vagyok, akkor hogyan tudnám elveszíteni? Hiszen ő én vagyok, mert Egyek vagyunk. Ez most is mosolyt rajzol az arcomra, ahogyan írom ezeket a mondatokat, mert ez öröm, ez boldogság! Akivel nem tudom érezni, hogy Egy vagyok, ott van még mit tennem, ott világítanom kell és fényt kell gyújtanom magamban. Akiben már “megfejlődtem” önmagam, onnan már tovább mozdulhatok. Aki még segít abban, hogy új nézőpontot hozzak létre magamban, ott van még tanulás.
És ez boldogság. Ez kijelöl egy utat, amin örömmel sétálok végig, ahol nem a fájdalom és szenvedés kísér, hanem a felismerés nyomában az „AHA” érzés, újra gyermek vagyok, aki most fedezi fel a körülötte lévő világot, és most látom, hogy mennyire más és mennyire tiszta! Az elme sok mindent megpróbál elhitetni velem, azt kell, hogy mondjam, széles a tárháza, a legfelkészültebb cirkusz, amivel valaha találkoztam 🙂 , de most, hogy átállítottam a fókuszpontomat a szeretetre és ebből a szempontból tekintek rá, nagyon szórakoztató is egyben. 🙂
Az együtt áramlás nekem most a legcsodálatosabb érzés. Olyan, mint amikor a barátaimmal leülünk egy asztalhoz, és együtt eszünk, beszélgetünk, nevetünk és szeretetben igazán Együtt vagyunk. Éltem úgyis, amikor a szétválasztottság volt a valóságom, és hittem, hogy különálló vagyok, más vagyok, elhatárolódtam, s az egy sokkal fakóbb és szomorúbb valóság volt. Nemrég megéltem egy olyan Istenélményt, amelyben a gyökereimig hatolva átéreztem, hogy nem vagyok egyedül, soha nem is voltam, és nem is tudnék a Teremtőtől külön létezni, mert az ő gyermeke, az ő kivetülése vagyok én is. Ez békét hozott a szívembe, hogy bármi is történik velem, az ő oltalmazó szeretete mindig elkísér. Ez a valódi erő nekem.
Az elme sok kis apró szorongást képes felduzzasztani hatalmas félelemmé, érdekes volt rálátni, hogy melyiknek mi a gyökere, és hogyan változik meg a színtér körülöttem annak hatására. Amint egy félelemcsepp elkezd növekedni, annak már hatása lesz a későbbi tapasztalásokra, s elkezdi igazolni annak a félelemnek a létjogosultságát. Ahogy a barátnőmmel sétáltam a Dunaparton, és ezekről beszélgettünk, ráébredtem, hogy ezek mennyire elveszik az energiát, ahogyan a háttérben futnak.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. május 22. | Tudatosság
Tavaly történt még, amikor kifeküdtem a napra és spontán egy különleges élményben volt részem. Szeretek napfürdőzni, és magamba szívni a napfény éltető erejét. Betettem a fülembe az mp3 lejátszómat, és elindítottam a zenét rajta. Kosheen zenéjére esett a választásom, és alig hunytam le a szememet, éreztem, hogy valamilyen megtapasztalás húz magába. Az egyik pillanatról a másikra nehezedtek el a végtagjaim úgy, hogy szinte meg sem tudtam mozdítani azokat. Eközben a zene száguldott az ereimen keresztül, éreztem, hogy lüktet a mellkasomban, ami egyre inkább elnehezedett, mintha valaki több kg-os súlyt helyezett volna rá és tolta volna finoman lefelé. Belülről viszont a zene kezdett dübörögni, és egyszer csak, mintha felrobbant volna bennem valami. Nem tudtam megmozdulni, hiszen a végtagjaim ólomsúllyal húztak vissza a napozóágyra, de a tudatom tökéletesen tiszta volt. Mindenhol jelen voltam, minden nagyon közel és elérhető volt számomra, miközben fényéveket tettem meg egy szemvillanás alatt.
Eltűntek a határok és szétesett sok olyan apróbb-nagyobb szerep, amikkel azonosítottam magam, már nem volt jelentősége annak, hogy észre akarom-e venni, vagy sem. Minden, ami történt, csak volt. Címkék, akarás, erőltetés, irányítás nélkül, az Égiek vezettek, én pedig minden kérdés nélkül követtem őket. Egyik belső kép fordult át a másikba, s az érzékelésem homályossá vált. Ilyen lehet, amikor valaki “betép” a drogoktól. Belül az áramlás lüktetett, kívül mozdulatlan voltam.
A belső látásommal láttam, ahogy felkapja a testemet egy forgószél. A testem az örvényben, mint egy élettelen rongybaba sodródni kezdett. Ahogyan a forgószél dobálta, oda-oda ütközött egy-egy kőfalnak, sziklának (látni nem láttam, hogy minek, de azt igen, hogy nyomot hagynak a testemen ezek az ütközések), éreztem, ahogyan a lelkem együttérez a test gyötrelmeivel, de mindeközben az energiaáramlás stabil volt.
És egyszer csak ennek is vége szakadt, a forgószél kiköpte magából élettelen testemet, ami egy sziklán landolt, össze-vissza karistolva és zúzódva. Ráeszméltem, hogy a tudatalattim így próbál üzenni nekem arról, hogy hogyan és miként bántom a testemet: szavakkal, ételekkel, szennyező dolgokkal, céltalan pörgéssel. Ettől a durva képsortól értettem meg, hogy milyen nehézségeket okozok saját magamnak. Nem akartam többé bántani se magam, se a testem.
Amint újra megéreztem a testem körvonalait, éreztem, hogy könnyedebbek lettek a végtagjaim. Jó mélyeket lélegeztem, hogy a tudatosságom visszatérjen a jelenbe. Amikor kinyitottam a szemem, az egyik, amit észrevettem, hogy végig egy fűszálat fogtam, jól leföldeltem magam 🙂 . A másik, hogy a kezeimen mély bevágások voltak, biztos a napozóágy okozta valahogy, de mégis ez emlékeztetett arra, hogy milyen valóságos élményben volt részem, és hogy ennek minden pillanatát és tanulságát horganyozzam le a Földben. A zene belassult a fülemben, majd meg is állt, már el is felejtettem, hogy az mp3 lejátszó bent volt a fülemben.
Azonban őriztem magamban a képet, amint apró darabokra törtek a félelmek bennem, amiket eddig olyan gondosan őriztem ott, a szívemben, a mellkasomban, eltűntek és a szeretet áramlása maradt a helyén. Őriztem magamban a képet, hogy bármikor rá tudom hangolni a tudatomat egy euforikus állapotra, s meg lehet élni ezt az állapotot mindenféle szer nélkül. Őriztem magamban a képet, hogy mit okozok magamnak a negatív gondolataimmal és helytelen táplálkozással és tudtam, hogy felelős vagyok a testemért. Sokkal jobban kell figyelnem rá, mint eddig. Itt kezdtem először újra kapcsolódni a testemmel. Ettől a pillanattól kezdve kezdtem igazán érteni azt, hogy mit jelent a testtudatosság.
Több éve foglalkozom már ezzel a kérdéssel, elvégeztem a jógaoktatói képzést, hogy minél közelebb kerüljek a témához, de ez az élmény tette élővé bennem, hogy ez mit is jelent valójában. Sokáig figyeltem magam a különböző élethelyzetekben, az ászanákban, meditációban, figyeltem a testet az energiakezelések közben és próbáltam megérteni egy mélyebb szinten az összefüggéseket. Olyan sokszor mondtam el a tanfolyamokon, jógaórákon, hogy a test azt tükrözi, ami bennünk van, és próbáltam rájönni arra, hogy miért, hogyan változik a test a belső folyamatok hatására.Aztán egyszercsak átéltem ezt a “szívcsakra” robbanást, és megértettem, hogy amikor a szívünkön engedjük keresztül az élményt, annak a transzformáló ereje segít, hogy valódi változást hozzunk létre. Ez jelenti azt, hogy megnyitjuk magunkat a változásnak, megnyitjuk magunkat az életnek. Ehhez kell egy EGYSÉG tudatállapot, s amikor ezt létrehozzuk magunkban, akkor hirtelen felhangoljuk a tudatunkat egy magasabb rezgésre. Ez a magasabb rezgés segít a testünket is újrahangolni és átalakítani.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. május 22. | Gondolatébresztő
Néhány év távlatából elővettem a gyógyulási naplómat, amelybe általában lejegyzem a belső folyamataimat, és időnként visszatekintek a segítségével, hol is tartok most. A napokban egyre inkább érzetem újra Lourdes energiáit magamban rezegni és úgy éreztem, hogy közös munkára hív. 🙂
Pár csodálatos napot töltöttem néhány éve nyáron a barátaimmal Lourdes-ban, ahonnan ihletett ötletekkel és lendületes, erőteljes energiákkal tértem haza. A meditációs cd ötlete egy inspirált állapotban érkezett meg. Akkor még fogalmam sem volt, hogyan tudom majd megvalósítani, hirtelen számtalan kérdés lüktetett bennem, de az Égiek csendességre intettek. Ahogyan a gondolatok zakatolása abbamaradt és egyre távolabb kerültem a hogyan? miért? kinek? mikor? kitől?, stb. kérdésektől, egyre közelebb kerültem a megvalósuláshoz. Mindent egyszerre tudni akartam, hogyan fogom majd kivitelezni, de az Égiek ezzel kapcsolatban csak annyi útmutatást adtak, hogy majd vezetnek.
Őszintén kicsit zabos is lettem az Angyalokra, mert akkor még jóval türelmetlenebb voltam, mint most, de az a folyamat, ami ott elkezdődött bennem Lourdes-ban a meditáció-s cd létrehozásával kapcsolatban, a türelmet is gyógyította bennem. Ráébredtem arra, hogy a türelmetlenség egy olyan indokolatlanul gyors tempó, ami elveszi a létrehozás, az alkotó folyamatok megélésének örömét.
Mikor hazaértem, először nekikezdtem, hogy megírjam a meditációk szövegét. Addigra már számtalan relaxációt írtam az Égiek segítségével, hiszen barátnőmmel már sok közös csoportfoglalkozást megtartottunk. De amikor leültem, hogy megírjam a cd-re a szövegeket, egyre csak elakadtam. Próbáltam kapcsolódni a Forrással, ahogyan szoktam, (többnyire ezért semmit nem teszek, ha írok, akkor ez egy automatikus kapcsolat) de a kusza gondolataimon kívül, semmit nem érzékeltem. Próbáltam erőltetni, hogy írjak valamit, ami aztán olyan is lett, és a kukában (vagy ahogy egy kedves barátom szokta mondani: a kerek iratrendezőben) landolt. Aztán figyelmes lettem arra, hogy a lábammal dobolok, rágom a szám szélét, gondoltam is magamban, ez meg milyen elcsendesedés? 🙂
Végül úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, hogy kitisztuljon a fejem és letisztuljanak a szándékaim. A házunk mögött nem messze, az erdő szélén található egy pici kápolna a hegy tetején, oda szoktam felmászni, ha nyugalomra és békére vágyom. Alig ültem le, megéreztem újra azt a magas rezgésű energiát, ami Lourdes-ban töltődött belém, és letisztult bennem szinte varázsütésre sok minden. Azt tudtam, hogy az Égiek áldása kíséri ezt a munkát, tudtam, hogy mi a szándékuk vele, de azt nem tudtam, hogy miért engem választottak, mi az én szándékom és hogyan tudom ehhez úgy hozzátenni magamat, hogy létrejöjjön a VARÁZSLAT.Anélkül, hogy tisztában lettem volna az egész terv minden részletével, felpattantam, és rohantam haza, hogy megírjam a meditációk szövegét. Hirtelen ötlettől vezérelve, írtam egy bátortalan levelet egy kedves ismerősömnek, akiről tudtam, hogy ír zenéket. Ő szívesen elvállalta a zene megkomponálását. Volt olyan találkozás, ami a megvalósulást illetően zsákutcába vitt, de mint emberi találkozás és beszélgetés, számomra hasznos volt.
Amikor megterveztem a borítót, egy csodálatos folyamat zajlott bennem, rádöbbentem közben, hogy mennyire szeretek alkotni, újat létrehozni és milyen nagy örömömet lelem benne. Megtanultam türelemmel kivárni mindenki munkáját, hiszen volt, aki nálam sokkal lassabban dolgozott, de ma már tudom, hogy az Angyalok mindig közbe fognak lépni, ha nagyon sietnék, mert azt tanítják, hogy a részletekben, a folyamatokban rejlik az igazság és a szépség, mert a részekből lesz az egész.
Ez a „csöppnyi” analógia mélyen hatolt belém, hiszen átégett rajtam, hogy a sok-sok emberből, a saját folyamataikból, tanulásaikból, felismeréseikből lesz az Egész, az Egy. Nekem tehát csak arra kell figyelnem, hogy mindig hozzá tudjam rakni magam az Egyhez, mindig meg tudjam osztani azokat az érzéseket, amelyeken keresztülmegyek. És még egy dologra megtanítottak ebben a történésben, hogy soha ne degradáljak le semmilyen folyamatot magamban, hogy ez kicsi, ez kevés, ez rossz, ezt utálom, stb., mert ezek mind-mind nagyon fontosak az Egy szempontjából!
Most már csak az a dolgom, hogy magamhoz öleljem a világot, és meséljek rendíthetetlenül a belső útjaimról. 🙂 A Lourdes-ba tett utazásunkkor Mária Magdolna “nyomában” jártunk. Abban az időben számomra nagyon fontos volt, hogy szinte mindenhova eljussak, ahol ő járt, vagy ahol nagyon erős Magdolna energia van, hogy minél stabilabban érezzem vele a kapcsolódást. Azonban Lorudes-ban nem őt találtam, hanem más tanításokat, más megéléseket. Ő volt számomra a “hívó szó”, de mégis a türelmetlenséget értettem meg, s ez a belső utazás vitt el már itthon egy mélyebb élménybe, önmagamba. Hiszek benne, hogy minden hely tartogat ajándékokat számunkra, amelyeket érdemes kibontani, érdemes tudatosítani és aztán a hétköznapjaink részévé tenni. Nagyon szeretem ezeket a szakrális utazásokat, hiszen ezeken keresztül magamba tudom szívni a hely vibrációját és így sokkal erőteljesebben hat rám, mintha csak olvasnék róla. Hálás vagyok ezekért az utazásokért, mert ezek mindig felfednek belőlem valamit magam előtt. 🙂
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a saját képeimet használtam.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. május 17. | Lélekcseppek
Hiszek abban, hogy minden, ami történik velem, annak van értelme és célja. Az emberi kapcsolatok szeretethálójában gyakran annyi tanítás rejlik, hogy talán fel sem ismerem mindegyiket időben. De az igazi, mély tanítások, mindig odaadják magukat.
Az utóbbi hetekben, mintha leltároznék. Figyelem az életemet, benne az embereket, emlékezem azokra, akikkel már más utakon járunk, azt hiszem ez az előszele egy mélyebb lezárásnak. Sokáig teherként cipeltem magamban egy be nem teljesült szerelem nehéz energiáit. Sok mindent adott nekem ez a szerelem, de sosem született meg bennem egy mélyebb megértés. Mindig azt gondoltam, hogy alakulhatott volna másként, ha én bizonyos helyzetekben másként döntök. Mindvégig cipeltem az önvád kínzó érzését magamban, hogy gyáva voltam igazán szeretni. Csak ma gyulladt fel bennem a felismerés gyógyító fénye, hogy nem alakulhatott volna soha másként, hiszen nekünk együtt nem az volt a feladatunk, hogy egy pár legyünk, hanem mi együtt-külön voltunk az út. Ma, amikor teljesen átadtam magam a víz tiszta rezgésének és engedtem, hogy vezessen, ráfeküdtem az áramlásra és elborítottak az érzelmek, ma 10 év távlatából értettem meg, hogy mi volt a legmélyebb értelme annak, hogy megismertem Őt.
A lelkem végig tudta, hogy milyen fontos is az Ő jelenléte akkor az életemben, ha akartam volna sem tudtam volna elszakadni tőle, de az elmém közbeszólt, és elhitette velem, hogy ennek máshogyan kellene történnie. És én hittem neki, szövögettem az álmaimat, s az illúzió köntöse, amit viseltem, egyre nehezebbé és egyre terhesebbé vált. Magam sem tudtam eddig, hogy milyen erő tartott meg mellette, ma már tudom, hogy a lelkem ereje volt, mert vágyott arra az elmélyülésre, amit ez az út adott.
Neki köszönhetem azt, hogy elkezdtem írni, s Neki köszönhetem azt, hogy kúttá váltam. Hogy felfedeztem a bennem lévő érzelmeket, azoknak gyönyörű mélységét, hogy szembefordultam addigi érzelmi életemmel és másfelé vettem az irányt. Ha Ő nincs, megmaradok egy olyan párkapcsolati mintánál, amelyben az érzelmeim hatodrangú szerepet játszanak. Ma megértettem, hogy az Ő energiái, az Ő jelenléte volt az, ami aktivált bennem letapadt érzelmeket.
A sors fintora, hogy a végén egy nagy boldogtalanságot éltem meg, mert nem azt láttam, hogy mindez mit is jelent. Még én sem voltam annyira tudatos, mint most, és az elmém szava annyira összezavart. De ahogyan olvasom most azokat a verseket és írásokat, amelyeket Ő ihletett, ott van feketén-fehéren, hogyan bontakoznak ki olyan érzelmek bennem, amiknek létezéséről nem is tudtam. Ő adta vissza az érzelmi világom gazdagságát, az Ő energiáira rezonálva találtam meg a mélységet magamban, miközben az egóm egy teljesen téves úton járt, s kalauzolt engem is. Mindez után magamra zártam a fájdalmat és a veszteséget, és csak azt láttam, hogy hibáztam és elkezdtem a bennem lévő Nőt gyűlölni, mert nem volt elég Neki.
Ma végre feloldozást nyertem a víz gyógyító ölelésében, és ráláttam magasabb nézőpontból egy olyan téves képre, ami mostanáig befolyással volt az életemre. Mondják, hogy az Uránusz hirtelen rombol és ez gyakran fájdalmas. Lerombolt bennem egy olyan hazugságszálat, ami miatt nem tudtam magam Nőként elfogadni, és megmutatta azt a valóságot, amit élnem kellett volna e helyett a belső kudarc helyett. Egyáltalán nem fáj, sőt sokkal könnyebb vagyok, mert végre tudom, hogy mi az igazság, ráleltem ennek a találkozásnak és kapcsolódásnak az igazi ajándékára, és örömömben sírtam, mert ez egy gyönyörű kegyelmi pillanat volt.
Most már tudom, hogy más ezt a csodát nem adhatta volna nekem, mert Ő volt az, akivel együtt ezt át akartuk élni, és tudtam azt is, hogy ha egy pár lettünk volna, az hamar elillant volna. Mert nem ez volt a feladatunk. Az volt a feladatunk, hogy egy út legyünk egymásnak, hogy megmutassuk, hogy mit rejt a kút bennünk. A kút bennem egy gyönyörű belső forrás, az élő Föld, a határtalan Univerzum, az Egy.
Áldás érte.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások