Az elmúlt időszakban sokat tanultam az alázatról. Azt hittem, hogy már így is sokat tudok róla, de rá kellett jönnöm, hogy magasabb szinteken semmit sem tudok róla. Amikor egyetemre jártam, vendéglátóztam mellette és itt rengeteg fájdalmas leckét kaptam az alázatról és szolgálatról, szükségem is volt rá, mert az öntudatom hatalmas volt. 5 év alatt tört be a sors annyira, hogy az életem egy teljesen más irányt vett, minden álszent dolog, amiben addig hittem, kártyavárként omlott össze az életemben. Ez jó sok éve volt már, de akkor eldöntöttem, hogy elindulok egy olyan úton, amit nem ismerek és nem tudom, hogy merre tart.
Sajnos be kellett látnom, akármilyen nehéz is volt, hogy nekem fontos volt eddigi életemben, hogy ha csinálok valamit, tudjanak róla mások. Először azzal mentegettem magam, hogy író vagyok, az a dolgom, hogy írjak mindenről, ami történik velem. És ez így is van, ez fontos számomra, de az ÉN-t szeretném kivenni az összes történetből. Amikor árvíz volt nálunk, az megmutatta, hogy ez az ÉN úgy befolyásolja a helyzeteket, ahogy neki tetszik, és ezeket a cselekedeteket bebújtatja a segítség és kedvesség köntösébe. Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos, hogy segítsünk egymásnak, de a mögötte meghúzódó szándék az, ami igazán számít.
Ez az alázat számomra egy magasabb foka, amikor már nemcsak a cselekedeteimet tisztítom meg az ÉN játszmáitól, hanem a szándékaimat, gondolataimat is. Most talán azt gondolod, hogy ez milyen könnyű, de sajnos nem az. Leleplezni önmagunk játszmáit sosem egyszerű. Amikor valaki azt az utat választja, hogy segít másoknak, előbb-utóbb szembe kell néznie a saját mögöttes szándékaival, és azokat megtisztítani és átfényesíteni.
Az én életembe egy ponton belépett az önzetlen szolgálat, amit lelkesen és szívesen teszek. De egészen mostanáig sosem néztem be ezek az események mögé, hogy miért vannak jelen az életemben, miben kell gyógyulnom nekem azáltal, hogy másoknak segítek. Szeretem a gondolatébresztő mondatokat, ezt egy zenében hallottam meg: „Nyújtom, fogd már meg a kezemet”. És akkor rádöbbentem, hogy számtalanszor hagyom lógni az Égiek kezét, és nem fogom meg.
Nem bízom bennük és átveszem az irányítást. Egy aprócska, jelentéktelen történetben akkora vihart éltem meg a lelkemben ennek kapcsán, és mélyen, alázattal értettem meg, hogy bárhova is sodor az élet, bármit is kell csinálnom, miközben én máshol akarok lenni és máshogyan akarok cselekedni, alázattal el kell fogadnom, hogy ahol vagyok, ott a helyem. Hiába hiszem azt, hogy máshol többet tudnék segíteni, ez nem így van. Ott tudok a legtöbbet tenni, ahol éppen vagyok.
Eddigi életem legtöbb problémájának a forrása az volt, hogy szerintem mindig máshol kellett volna lennem, mindig mást kellett volna elérnem, sosem azt, ami megtörtént, amim van. Ez önteltség. Ez eltaszít a jelen csodás pillanataitól és az ego egy állandó feszültségben tart, és nem találom az elégedettséget, a boldogságot. Amikor más megpihen egy mosollyal az arcán, én akkor már agyban a következő feladaton pörgök, nem élvezem ki a munkám gyümölcsét, nem élvezem ki azt az elismerést, amiért hajtottam. Hajtok egy olyan elismerésre, amire nincs is szükségem, ezért nem örülök neki, amikor megérkezik, mert a lelkemnek annyira mindegy, hogy a külvilágtól mi érkezik, neki csak az számít, hogy mi az igazi szándékom. Most már nekem is csak ez számít. Nyújtják, és megfogom a kezüket!
Ma már arra is rádöbbentem, hogy nem mások miatt írok, hanem magam miatt elsősorban. Fantasztikus és csodálatos, hogy van, aki olvassa a gondolataimat, de valójában én így teszek rendet a fejemben, így összegzek. Mindig, amikor írok, gyógyul bennem valami. Nem mondom meg, hogy mennyi idő kellett ahhoz, hogy ez leessen nekem. 🙂 De ez nem is érdekes, nem az számít, hogy mennyi ideig tart, hanem az, hogy megérkezzünk. Nekem sem könnyű szembesülnöm az emberi játszmáimmal, nekem se könnyű belenézni ezekbe a tükrökbe, de tudom, hogy ez az egyetlen út, amin érdemes járni. Bármennyire fájdalmas is időnként, de mindenképpen szabaddá tesz. Az alázat az egyik legszentebb dolog, amit érdemes az életünk részévé tenni.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások