A tanfolyamokon, amiket tartok, időnként felteszem a kérdést: “Neked ki a példaképed? Téged ki inspirál?” Szeretem azokat a beszélgetéseket, amik születnek ebből a kérdésből. Kevesen tudják rólam, de nekem az egyik példaképem Tina Turner. 20 éves voltam, amikor elsőször hallottam az egyik számát, és először nem is a szöveg érintett meg, hanem az energia, ami belőle sugárzott. Aztán egy barátnőm ajánlotta a filmet, ami az életéről készült. Emlékszem arra a mély szomorúságra, amit a film után éreztem. De minél több koncertfelvételt néztem meg, egyre inkább lenyűgözött. Benne a színpadon nem volt ott ez a szomorúság, pedig ő aztán igazán sajnálhatta volna magát azért a rengeteg nehézségért, amin keresztül ment. De talált valamit, ami segített neki áttranszformálni a szenvedést erővé. 

Az ő életéből tanultam meg azt, hogy nagyon rossz dolgokból is születhetnek igazán jó dolgok, és ettől még a rossz az rossz marad, de az ember meg tud gyógyulni. Tőle tanultam meg, hogy többször is újra lehet kezdeni. Hogy nem számít az, hogy ki hogy néz ki, nem számít, hogy mit hoz otthonról, nem számít, hogy van-e, aki hisz benne. Megtanultam tőle, hogy az számít, hogy én igazán akarok-e valamit, vagy elbújok a félelmeim mögé. Abban az időben, amikor neki kellett megküzdenie a sorsával, még nem volt annyi segítő, annyi minden tabu volt még, s ő egy igazi úttörő volt, mert bármennyire is szégyellte, ami vele történt, mégis elmesélte. El sem tudom képzelni, hogy hány nő könnyebbült meg akkor, amikor olvasta a könyvét, és érezte azt, hogy nem vele van a baj és, hogy van kiút, csak össze kell gyűjteni az erőt a változáshoz.

Azért jutott eszembe mindez, mert tegnap megnéztem a dokumentumfilmet, ami 2021-ben készült róla. Újra ugyanazzal a rajongással hallgattam őt, mint 20 évesen. Azt mondják, hogy akkor gyógyítottál meg magadban valamit, amikor te már könnyek nélkül tudsz beszélni arról, ami veled történt, de könnyeket csalsz azok szemébe, akik hallgatnak. Ezt éreztem ma, hogy ő meggyógyult, és a világ egy részét is meggyógyította. Ezért ő az egyik példaképem, mert önerőből ért el mindent, nem várt senkire, és saját erejéből állt fel újra és újra. Megmártózott egy olyan mocsárban, ami elnyelhette volna, de ő, mint a lótusz, inkább kibontotta a szirmait és lenyűgöző életutat járt be. Nagyon szeretem a mantra lemezét is, amit pár éve adott ki. Újra és újra megújult, s ebben a megújulásban önmaga tudott maradni. Nem akarta másnak mutatni magát, azt kereste, hogy ő ki is igazán. Ettől annyira hiteles számomra. S emiatt már hosszú ideje a hősöm. 

Így születnek a hősök. Nem tudják, hogy azok. Csak csinálják, amit a szívükben éreznek. Egy belső küldetés a mozgatórugójuk, s fáradhatatlanul tesznek ezért nap, mint nap. A hősöknek is vannak nehéz napjaik, ők sem tökéletesek, nagyon is emberiek. Csak éppen a félelmeik dacára megteszik azt, amiről úgy érzik, hogy helyes. Nem várnak másokra, nem fordítják el a fejüket, ha igazságtalanságot látnak, csak vesznek egy mély levegőt, s próbálnak igazak maradni. Nem mindig ismeri el őket a nagyvilág, de a valódi spirituális harcosoknak ez nem számít. Az számít, hogy ez a világ egy jobb hely legyen, s felismerik, hogy bármilyen apró cselekedet végül nagy dolgokhoz vezethet.

Ennek a világnak szüksége van arra, hogy gyógyuljon. A vendégeim többsége beleragad egy fásultságba, hiányzik a motiváció, a lelkesedés a hétköznapjaikból. Talán túl kényelmes lett a világ. Ha megnyitod a csapot, jön belőle a meleg víz. Télen bekapcsoljuk a fűtést, meleg van. Már lassan nem csak egy autó, hanem kettő tartozik minden háztartáshoz. Ha el akarunk jutni valahova, rengeteg eszköz áll a rendelkezésünkre. Amikor én gyerek voltam, még nem volt minden háztartásban vonalas telefon, most meg már lassan kivezetik ezt a szolgáltatást, mert mindenkinek van mobilja, és hosszan sorolhatnám. Azt hinném, hogy ez boldoggá tesz bennünket embereket, hogy nem kell küzdeni valamiért, de valójában nem. Elfelejtjük az erőnket, s az egyforma napokban elveszítjük önmagunkat. De amikor egy olyan emberrel találkozunk, aki önazonos, akinek van motivációja, elkezd lelkesíteni. Újra felmelegszik a fásultságban elgémberedett testünk, és átjárja az energia. Azt a csillogást akarjuk a saját tükörképünkben látni, mint ami az ő szemében csillan meg.

A példaképeink mindig egy vagy több lépéssel előttünk járnak, hogy lássuk, hogy meg lehet valósítani azt, amire vágyunk. Nem csak annak sikerül, akinek “szerencséje” van, hanem annak is, aki tényleg keményen dolgozik érte. Ha felismerjük, hogy minden, ami velünk történik, az belőlünk indul ki, s aztán oda is tér vissza, megértjük, hogy van hatalmunk előidézni a változást. Ha a szenvedést nem arra használjuk, hogy legalizáljuk a fájdalmunkat, hanem arra, hogy meghaladjuk magunkat, akkor mi magunk is hősökké válunk. Saját magunk hősévé. S ez az, ami meggyógyítja az életünket és jobbá teszi a világot. Hiszem, hogy ha felfedezzük magunkban azt, hogy mi mindenre vagyunk képesek, kinyílunk, mint a lótusz, és ragyogni kezdünk. 

A hősök adják vissza a hitünket, ők mutatják meg az utat. A hősök nem a fényből és csillogásból születnek, hanem a mocsárból, a nehézségekből, a belső küzdelmekből. S azért válnak hősökké, mert a szenvedést maguk mögött hagyják, és meggyógyulnak. Válj a saját hősöddé! Mentsd meg az életedet a fásultságtól! Ez a te személyes feladatod. Fedezd fel azt a helyet magadban, ahol képes vagy minderre, s meglátod, a dolgok elkezdenek rendbe jönni az életedben. 

Kammerer Edina Bliss
www.kammereredina.com

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles. A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.