Szerző: Kammerer Edina | 2022. január 30. | 8 napos tudatosságnövelő kihívás
Ezzel a 8 napos kihívással az a célom, hogy el tudjunk sajátítani egy új nézőpontot, s ennek mentén ki tudjunk alakítani egy új hozzáállást a mindennapokban. Egyre többet lehet már olvasni arról, hogy a tudatunkban különböző változások mennek végbe aszerint, hogy éppen milyen érzelmet, vagy gondolatot élünk meg. Ha pl. szomorúak vagyunk, akkor a világot lehangolónak és sivárnak fogjuk látni még akkor is, ha ragyogó napsütés van. Azonban, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor a legzordabb vihar sem tudja a kedvünket szegni. Így megfigyelhetünk egy ingadozást a tudatunkban, amelyet az érzelmeink és a gondolataink mozgatnak egyik vagy másik irányba. Tapasztalatom szerint általában reggel dől el, hogy milyen napunk lesz. Azok a gondolatok, amelyek reggelizés közben átsuhannak az agyunkon, akár tudatosítjuk őket, akár nem, meghatározzák azt, hogy milyen tapasztalásaink lesznek később. A gondolatok befolyásolják a hangulatunkat is. S ebben a folyamatban már be is állítottuk a tudatalattit, hogy milyen mélyen nyugvó elvárásokhoz igazodjon a nap folyamán. Utána már csak címkézünk napközben: ha az történik, amit elvárunk, boldogok vagyunk, ha a környezetünk nem szolgálja ki az elvárásainkat elkedvtelenedünk. Ebből aztán gátlások születnek, s ennek feloldása akadályokba ütközhet attól függően, hogy hogyan kezeljük a stresszt. ☝️
Az agyunk kapacitását sokszor csak úgy használjuk, mint egy adatelemzőt, hogy minden eseményre magyarázatot, minden problémára megoldást találjon. De ez lehetetlen, mert nincs mindenre magyarázat. Van, amit csak el kell fogadni és megélni. Ott maga a folyamat a lényeg, a tanulás. Azonban az elme folyton azok között a dolgok között kutat, amit megismertünk, megtanultunk korában. Azonban egy tanulásnak éppen az a lényege, hogy valami újat fedezzünk fel. Olyat, amit még nem tudunk. S ebben a folyamatban nagyon fontos az, hogy ne az újtól való félelemnek adjunk teret, ne az irányításra fókuszáljunk, hogy mindent előre akarunk tudni, hogy mi fog történni, hanem a megélésre, az önátadásra figyeljünk.
Hogy könnyebb legyen a kihívás gyakorlása, válassz most egyetlen konkrét problémát, amivel végigviszed az egész folyamatot. Válassz egy olyan témát, amit lehet, hogy már túl is gondoltál, de még nem jutottál túl rajta. Fontos, hogy egy témával csináld végig ezt a kihívást, utána bármikor ennek a sémának a segítségével elindulhatsz még egy önfeltáró folyamaton. A tudatosság nem az, hogy tudjuk minden kérdésre a választ, hanem az, hogy az önismereten keresztül megtaláljuk azokat a megoldásokat, amelyek boldoggá és kiegyensúlyozottá tehetnek.
📍 A mentális energia a teremtés kulcsa
Amikor kapcsolatban vagyunk lényünk magjával, van egy belső tengely, ami megtart bennünket. Így el tudjuk sajátítani a könnyedséget, mert a hozzáállásunkon dolgozunk, nem azon, hogy irányítsuk azt, amit nem lehet. A szellemi kapacitásunk növelése nem azt jelenti, hogy több információt fogadunk be, hanem azt jelenti, hogy megnyílunk az intuícióra és az alkotóerő impulzusaira. Minden ember képes arra, hogy felülmúlja a tisztán értelmi képességeit, ez az intuitív gondolkodás elsajátítása. Vagy a gondolataink rabjai maradunk, vagy hagyjuk, hogy az intuíció megnyisson egy teret a gondolatok felett. Hogy zajlik a folyamat? A problémákat szűkítsük le magunkban annyira, amennyire csak lehet. Tisztázzuk le, hogy mik a tények és mik azok az emóciók, amiket közben hozzátettünk innen-onnan. A múltban megtapasztalt helyzetek összekapcsolódnak egy tudattalan elvárással, s amikor egy ismétlődés történik, az agy bedobja ezt az elvárást, ami aztán félelemmé növi ki magát, nehogy újra ugyanaz történjen, mint korábban. De mivel ez a folyamat, a tudattalan elvárás miatt jó eséllyel meg is történik az, amitől félünk, mert nem vesszük észre, hol tudnánk megváltoztatni ezt a működést. A tisztázás után érdemes elfoglalni magunkat valamivel, tehát fejben NE vigyük tovább az adott kérdést. Kezdjünk el mással foglalkozni és lehetőleg mozgassuk meg az alkotóerőt valamilyen kreatív tevékenységgel. Pár óra vagy pár nap alatt érkezik egy inspirált ötlet, ez a tudattalan én bölcsessége.
Amikor a tudattalan énre gondolok, valójában a belső hangot értem azalatt, amelyet a logikus gondokozással háttérbe szorítunk. Mit tehetünk ezért a bölcsességért? Talán elcsépelten hangzik, de önszeretetre van szükség ahhoz, ma magunk akarjuk irányítani a sorsunkat. “Azt éljük át, amit gondolunk!” Dr. Murphy fogalmazta meg ezt az alapvető felismerést. Tehát az #1 lépés: tisztítsd meg a problémádat a gondolataidtól. Próbáld objektíven, hozzáadott érzelmek és gondolatok nélkül szemlélni.
📍 Az vagy, amit gondolsz?!
Ez az felismerés abban segít bennünket a hétköznapokban, hogy ha nem vagyunk elégedettek valamivel az életünkben, akkor az azzal kapcsolatos gondolatokat kell megváltoztatnunk. Ilyen egyszerű boldognak lenni. Most tehát itt a lehetőség, hogy megvalósítsuk ezt az egyszerű törvényszerűséget az életünkben. Ez a szellemi erő valódi következménye. Ha egy gondolat már megszületett bennünk, akkor az a megváltoztathatatlan megvalósulásra törekszik. Az, hogy mennyire járunk sikerrel, az attól is függ, hogy milyen intenzíven vágyunk az elérésére. Tudatunk úgy érzékeli a külvilágot, ahogyan gondolkozunk. Tehát most fogalmazz meg a problémáddal kapcsolatban egy pozitív állítást, ami segíteni fog neked. Pl. ha betegséget szeretnénk feloldani, akkor legyen az a mantránk, hogy egészséges vagyok.
A változáshoz szükség van egy pozitív hozzáállásra. #2 lépés: strukturáld át a gondolataidat a helyzeteddel kapcsolatban! Fókuszálj arra, hogy megtalálod a megoldást. De ne kezdd el keresni, csak azt erősítsd magadban, hogy megtalálod. Ez fog adni egy magabiztosságot, hogy bár most még ebben a pillanatban nem tudod, hogy mi a válasz, de biztosan tudod, hogy megleled. Ezt a magabiztosságot erősítsd magadban egész nap. Hiába tanultál meg negatív mintákat, ezek mégsem határozzák meg végleg a személyiségedet! ez a 🔑-a változásnak. Tudd, hogy tehetsz azért, hogy erősebb legyél és képes vagy a változásra.
📍 A tudatalattiból származó erő
Ha nem tanulunk meg együttműködni a tudatalattival, akkor sodródni fogunk egész életünkben. Néha a képzelet teljesen el tud rugaszkodni a realitástól, ha nem állítjuk meg. Gyakran a rossz gondolatokkal neurózist alakíthatunk ki, amelyek a szellemi energiánkat ellenünk fordítják. De ugyanígy, ha tudatosan megválogatjuk a gondolatainkat, pl. arról a helyzetről, amit most meg akarunk oldani, képesek vagyunk feloldani a hozzá kapcsolódó feszültséget. Az intuíciót, ami a tudatalatti bölcsessége, lehet fejleszteni. Fordulj tehát most pozitívan a lényed belső magjához, a szellemi központod felé. Ehhez arra is szükség van, hogy az intelligenciát újra beleillesszük a test-szellem-lélek egységébe. Próbáljuk megtalálni azt az egyensúlyt, amelyben minden részünk érvényesülni tud, nem csak a gondolatok. A negatív gondolatok tépelődéséből így megérkezhetünk egy pozitív életfelfogásba. Ez azt jelenti, hogy megszülethet egy olyan felismerés benned, hogy a gondolatok szellemi erejét nem akarod többé a saját életerőddel szembeállítani. Ez azt jelenti, hogy nem szabad teret engedni azoknak a gondolatoknak, hogy ‘nem vagyok képes rá’, vagy nem szabad beragadni az önsajnálat és a kifogások hálójába. Erre a test azonnal reagálni fog. Megszűnik a stressz és feloldódnak a feszültségek.
Az életünk nem más, mint egyetlen tudatosodási folyamat. #3. lépés: egész nap gondolj olyan jó dolgokra, amelyeket szeretnél átélni. A pozitív motivációd olyan erőt közvetít, ami segít átlendülni azon, ha valakinek rossz a hangulata a környezetünkben. Tudni fogjuk, hogy hogyan őrizzük meg a test-szellem-lélek egységét: ne kezdjünk el azon agyalni, hogy ez miattunk van-e, valamit rosszul csináltunk-e. Ha valaki szomorú mellettünk, együttérezhetünk vele anélkül is, hogy átvennénk ezt a hangulatot. Tudd, hogy elég a bátorító jelenléted is. Amikor sikerül megőrizni az értékes életerőt napon át, akkor gondoljuk végig a problémánkkal kapcsolatban:
↗ 1. Hogyan került rá sor? Ki és mi okozta a helyzetet?
↗ 2. Miért érint ez az eset olyan mélyen? Túl sokat akart az egó?
↗ 3. Látsz-e lehetőséget arra, hogy igazsággal és őszintén feltárt érzelmekkel tisztázd a helyzetet?
Ha mindhárom kérdésre igen a válasz, akkor csak élvezd a nap hátralevő részét. Ha valamelyik kérdésre nem a válasz, akkor térj vissza az #1 lépéshez, és kezdd el letisztázni a körülményeket. Arra mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy az elvárásaink másokkal kapcsolatban reálisak-e. Amikor konfliktusba kerülünk, az nekünk is, és a másik félnek is lehetőséget ad a változásra. Azonban a másik feladata nem a mi dolgunk. Ha azt akarjuk, hogy a másik is megfejlődje, amit szerintünk kellene, akkor az egó csapdájában ragadunk. Gondoljuk végig, hogy nem várunk-e olyasmit egy kapcsolattól, vagy egy embertől, amit nem képes megadni. Ha mi rendet teszünk a tudatalattinkban az nem azt jelenti, hogy a másik változik, hanem azt, hogy mi gyógyulunk. Sokszor nem vagyunk tudatában annak, hogy mennyi kommunikációs problémát, félreértést és bizalmatlanságot okoznak az elvárásaink. Ha túlzott elvárásokat táplálsz valaki, vagy egy helyzet iránt, akkor a csalódottságot mozgatod majd magadban és ez frusztrációt és haragot fog okozni. Így mindenképpen nagyon fontos, hogy az elvárásokat megtiszítsuk magunkban és tetten érjük az egó csapdáit. ☝️
Kammerer Edina Bliss
www.kammereredina.com
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles. A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. augusztus 09. | Angyali üzenetek
A legtöbb embernek annyira szegényes a kapcsolata az édesapjával, hogy emiatt saját férfi részéhez nehezen fér hozzá. A test genetikai kódolása ellenére a női és férfi oldal egyaránt megtalálható mindenkiben. Az emberi történelem ezen szakaszában a nőiesség felfelé törekszik, tudatossá kívánja tenni a létezését. Ám ebben a mozgásban érdemes figyelni a harmóniára. Az egyensúlytalanság veszélye akkor következik be, amikor hagyjuk, hogy a nőies rész felülkerekedjen a férfi oldalunkon, pedig egyenrangúságra van szükség az egyensúly megtartásához és a fejlődéshez. Az apaseb fogalma az ipari forradalom kapcsán merült fel először. Ekkor kerültek ki az apák a családból. Amikor még megvolt a teljes férfihatalom világa (a patriarchális társadalomban) akkor sem tudtak jól bánni többnyire a valódi férfi erejükkel, mert hiányzott a tudatosság és a felismerés, hogy mire képesek valójában.
Sokunk vér szerinti édesapjának felnőtté válása nagyon nehéz volt. Ebben az átmeneti időszakban a társadalom elutasította a férfit érzelmileg és számtalan burkolt módon bántotta, ha bármilyen emocionális reakciót adott. Ez az átmeneti szakasz megrémítette talán a te édesapádat is, akinek nem volt lehetősége megérteni az emberi civilizációban bekövetkezett felfordulást. Annyit tudott csak, hogy a férfiasságát elutasították és idegennek, valamint sokszor elfogadhatatlannak bélyegezték. Ennek ellenére mégis férfiassága adta meg identitásának nagy részét. Mivel nem tudta, hogy kihez forduljon, maga felé fordult az önutálat bizonyos formájával. Elcsüggedt, összetört a szíve.
Elhatárolta magát tőled és testvéreidtől, abban a ködös reményben, hogy így megmenthet titeket saját magától. Értéktelennek érezve magát, folytatta a család ellátását. Nem volt meg a kulcsa a saját értékeihez, miszerint egyszerre a Teremtő gyermeke, ugyanakkor számos tekintetben a család védelmezője is. Ezért van az, hogy talán szenvedtél édesapád karjai között. Nem ismerte és nem tudta elégséges mértékben kimutatni a szeretetet. Pedig az a férfi, aki önmagában felismeri a Teremtőt, ráébred arra, hogy egyszerre van benne jelen a teremtő, alkotó, erős, felelősségvállaló, valamint a szerető szívű, gyengéd, megtartó, gondoskodó minőség.
Talán az apa szeretetének hiányában bátor erőfeszítéssel újraszervezted az életedet úgy, hogy megmutasd túléled nélküle is, s talán eléred így, hogy apukád büszkesége rád ragyogjon. Nem mertél szembe nézni a félelmetes igazsággal, hogy édesapád nem tudott úgy szeretni és nem tudott úgy ellátni Téged, ahogy te az remélted. Ezzel mélyül el a fájdalom az apasebben.
Sok tekintetben a jóváhagyását kerested, végül pedig kimerülve és elgyötörve az erőlködéstől “üres kézzel” távoztál. Most elfordulnál azon kísérletektől, hogy megfogd a megfoghatatlant. Látod már, hogy édesapád annyira értékelt, amennyire képes volt, de képtelen volt azt szavakba önteni? Ez a társadalmi átalakulás természetéből is adódott, amely leértékelte a férfiakat és nem tanította meg őket arra, hogyan fejezzék ki szeretetüket gyermekük iránt.
A férfi önbecsülésében ez a teher arra késztette, hogy azt higgye, hogy neki nincs helye az életedben. Ehelyett inkább édesanyád gondjaira bízott, aki szintén bizonytalan volt abban, hogy vajon hol van az ő helye a világban. Te pedig, keresve a jóváhagyásukat, a melegség és a szeretet biztos bázisát, feltétezted, hogy valami hibát követtél el, hiszen máskülönben biztos megnyerted volna a szeretetüket és helyeslésüket. A gyógyulás útja, ha meg tudsz bocsátani magadnak is, és édesapádnak is.
Azért fontos, hogy begyógyítsd az apasebet, mert az édesapa férfi minősége határozza meg azt, hogy hogyan tudsz a környezeteddel kapcsolódni. Ő a stabilitás, önbecsülés és magabiztosság kialakításában segít. Fontos szerepe van az életünkben a nagypapáknak is, ha az édesapa hiányával nem tudunk megbirkózni. A nagyapa – bár ez furán hangozhat – az életigenlés szimbóluma. A halál közelsége mindig közelebb visz az élet értékeléséhez. Így, ha a nagyapa, aki jelen van az unokája életében – ő volt előtte férfi és apa – úgy tudja szeretni az unokáját, hogy az a gyermek abban a biztos tudatban nő fel: valakinek ő jelenti az élete értelmét. A nagyapa önmagáért szereti, így nem kérdőjelezi meg a szerethetőségét.
Az apaseb hatására a következőket kérdőjelezzük meg magunkban:
🔹 Van-e helyem a világban?
🔹 Elég értékes vagyok-e?
🔹 Látható vagyok-e a világ számára?
🔹 Szerethető vagyok?
🔹 Megérdemlem az anyagi biztonságot?
🔹 Ha erősnek mutatom magam az már agresszió?
Hogyan gyógyítsuk felnőttkorban az apasebet?
🔸 Nézz rá az édesapád iránti valódi érzéseidre. A megbocsátáshoz el kell engedned a fájdalmat, amit okozott. Az elengedés olyan, mint a gyász, el kell gyászolni mindazt a veszteséget, ami ért, hogy tovább tudj lépni.
🔸 Vedd fel a kapcsolatot a belső gyermekeddel, aki megsérült ebben a kapcsolatban.
🔸 Térképezd fel az apai hitrendszeredet. Mi az, a amit megtartasz belőle?
🔸 Engedd el azt az elvárást, hogy édesapád egyszer olyanná válik, mint amire vágysz.
🔸 Ha van rá lehetőséged, akkor találj egy semleges kommunikációs teret vele, amiben nincs konfliktus. Ez lehet egy közös hobbi, érdeklődési kör, amin keresztül tudtok kapcsolódni, és nem dolgoznak a sérelmek benned.
✨Menj az örökkévalóság irányába örömteli szívvel, tudva azt, hogy szellemi szüleid mindig szeretni fognak és várnak haza. Ha nincs más, amibe kapaszkodni tudsz, akkor ez legyen az erő a szívedben, nem vagy egyedül! Az angyalok vigyáznak rád és mindig várják, hogy kapcsolódj velük. ✨
👉Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. július 30. | Angyali üzenetek
Mindannyian halljuk az Égi útmutatást. A hang a szívünkön, a megérzéseinken keresztül érkezik. Számomra az nagyon fontos, hogy ne csak halljuk, hanem tudjuk is elfogadni ezeket az útmutatásokat, és megtanuljunk bízni önmagunkban, s az Angyalok szeretetében. A félelem, hogy nem merjük követni ezeket az útmutatásokat, az nem más, minthogy elveszítjük a kontrollt. Hiszem, hogyha valakinek van egy stabil önismerete, van benne hajlandóság a fejlődésre, jól le van földelve, akkor ezeket az angyali üzeneteket be tudja építeni az életébe, a hétköznapjaiba.
A megbocsátás egy olyan téma, amelyről sokan írtak már, nincs egyetlen recept, ami biztosan és tökéletesen segítené ezt a folyamatot. De miért olyan fontos a MEGBOCSÁTÁS? Mert ezzel vége szakad a szenvedés, amely a magunk és mások iránt érzett düh el nem engedéséből fakad. A megbocsátás kiengedi a düh-vel telített levegőt a tüdőnkből, ami a bánat/szomorúság szerve. Ha tele van ez a terület szenvedéssel, elveszítjük az örömöt az életünkből.
Amikor valami rossz, vagy nehéz dolog történik velünk, akkor a tudatunkba bezárjuk ezt a történetet, és rázárjuk a szenvedést. Ez a szenvedés elkezd belülről marni, elkezd megbetegíteni, és azzal, hogy sokszor ragaszkodunk a fájdalomhoz, a szenvedéshez, nem tudunk gyógyulni, nehézzé válik a létezésünk. Minden ragaszkodás szenvedés. Megköti a tudatunkban a különböző elmeállapotokat, s ezeket helyezi az életünk/működésünk középpontjába. De ebből az állapotból csak egy boldogtalan élet fakadhat.
A megbocsátás megszabadít ezektől a félelmektől, fájdalmaktól. Szabaddá válni azt jelenti, hogy eltűnik belőlünk az ítélet, sem magunkat nem bíráljuk többé, sem pedig másokat. Megértjük, hogy a különböző helyzetek hogyan tanítottak bennünket, de az önszeretet annyira fontossá válik számunkra, hogy annak mentén önmagunkat választjuk, azt választjuk, hogy jól akarunk lenni. Az ítélkezésekkel együtt járó megbocsátás nem tud hatásos lenni.
Amikor elkezdtem az Őrangyalommal tudatosan kapcsolódni, nagyon sokat tanultam tőle/általa a szeretetről és a megbocsátásról. Egy hosszú folyamaton keresztül tanultam meg, hogy hogyan elengedjek el bizonyos helyzeteket, hogyan adjam át az irányítást, hogyan bízzak meg az Égi gondviselésben, hogy minden úgy alakul majd, ahogy az érintettek számára az a legmegfelelőbb. Így nem kell, hogy egy helyzet felett én ítélkezzek, nem kell, hogy börtönbe (a tudatomba) zárjak bizonyos embereket és helyzeteket, akár elkövetők, akár áldozatok. S így magamnak sem kell egyikké sem válnom, szabad maradhatok.
Amikor ráébredünk a bennünk lévő gyógyító erőre, ráébredünk az alázat valódi természetére. Amikor megszületik bennünk az alázat, (ami csak tényleg valódi lelki erőből tud fakadni), készek vagyunk arra, hogy félreálljunk (akár önmagunk útjából) és átadjunk bizonyos helyzeteket az angyaloknak, a sorsnak, a teremtőnek, annak a hatalmasabb erőnek, amiben/akiben hiszünk. A hajlandóság, hogy felhasználjuk a gyógyulásért ezt az ösztönző erőt, ez jelenti magát a MEGBOCSÁTÁST. Nem azért bocsátunk meg, mert valaki azt mondja, hogy ez jobb lenne nekünk, hanem azért, mert meg TUDUNK bocsátani. Nem azért bocsátunk meg, mert nyerünk általa, vagy veszítünk általa, hanem azért, mert meg tudunk bocsátani a pszichés jólétünk érdekében.
Ez jelenti a végtelen és határtalan erőt, hogy megvan bennünk a képesség a megbocsátásra. A megbocsátás velünk, magunkkal kezdődik. Mindannyian nagyon sok olyan dolgot hurcolunk magunkban, amelyek megítéltünk, s amelyek megbocsátásra várnak bennünk. Ezek visszahúznak, s nem tudunk szabadon szárnyalni, nem tudunk emelkedni, mert a nehéz vibráció visszahúz. De ez az út vezet bennünket a gyógyulás útján, hogy ezeket a múltbéli sérelmeket fel tudjuk oldani, és meg tudjunk bocsátani magunknak, hogy valamit megtettünk, vagy éppen nem tettünk meg.
Nekem az szokott segíteni, hogy arra gondolok, hogy akkor, amikor az a helyzet történt, a tudásomhoz és körülményeimhez képest az akkor számomra elérhető legjobb válaszreakciót adtam. Ma már sokkal többet tudok a világról és magamról is, és ma már máshogy döntenék. De annak a helyzetnek a hatására is lettem az, aki ma vagyok. Így úgy tekintek rá, hogy az a helyzet a tanulásomat, a fejlődésemet szolgálta. Amikor döntenem kell, hogy milyen utat választok, mindig felteszem a kérdést magamnak, amit az angyalomtól tanultam: “A gondolataim, szavaim, tetteim a szeretet kisebb vagy nagyobb tudatosságához járulnak-e hozzá?”
A megbocsátás sokszor nem könnyű nekünk, embereknek. Azonban mind képesek vagyunk rá. Érdemes megtalálni magunkban azt a kapcsolatot, azt a teret, ahol ez meg tud történni. Ezt nem másokért tesszük, hanem saját magunkért, a saját boldogságunkért. Az életet nem tudjuk kiszámítani, hogy mi miért történik, ezért amit tehetünk, hogy megpróbálunk minden nap jobbá válni annál, akik tegnap voltunk. Erre a fejlődésre figyeljünk, ebben van a változás, s ebben van az a szeretet, amire szükségünk van arra, hogy egy szeretetteljes életet éljünk. Ha úgy érzed, hogy ebben segítségre van szükséged, ajánlom az ITT lévő online meditációt, amely segíthet abban, hogy kapcsolódj az Őrangyaloddal.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 25. | Gondolatébresztő
Nemrég voltam egy kiállításon, és az ott látott egy-két kép megpiszkált bennem valamit a múltból. Két út (két külön festő képei által) vált ketté bennem a kiállítás kapcsán, a jelen gyönyörű fénnyel teli pillanatai és az út, amely megidézett egy régi hangulatot. Csak figyeltem, ahogyan hömpölyögnek az érzések bennem, néha vadul kavarogtak, néha hanyagul ide-oda fodrozódtak. Néha egy váratlan pillanatban egy fojtogató érzés tört rám, ahogy kereste a kiutat mindez belőlem. Ezek a képek a lelkemben elértek egy olyan titkos helyre, amely egy megidealizált világ cukormázas emlékeit rejtette. Nem álltam ellen neki, de nem is siettem el a szembenézés pillanatát.
Korábban minden reggel futottam. Most csak sétálni van erőm. Csodálatos a szabadban, a kora reggel illatát magamba engedni. Nekem ez az, ami segít feldolgozni és leföldelni a lelki folyamataimat. Régebben a futás segített, de ahogyan változnak a dolgok, változunk mi is, és változnak az eszközeink. Ami a múltban működött, nem biztos, hogy most is segít. Számomra fontos, hogy mindig rugalmasan alakítsam a stresszkezelő eszközeimet a jelen pillanatomhoz.
Az írás is sokat segít. Ma, amikor beraktam a fülembe a fülhallgatót és elindítottam az mp3 lejátszót, éreztem, hogy valami kezd átszakadni bennem. Visszafelé levettem a cipőmet és beszaladtam a szántóföldre, arra vágytam a leginkább, hogy a talpaim érjék a földet, hogy a kapcsolat „közvetlen” legyen. Mire leértem, az elengedés könnyei már utat törtek magunknak bennem és a történetem cseppek alakjában legördült az arcomon, kijelölte az utat magának, azt az utat, amelyikben a leginkább meg tudta mutatni magát.
Nagyokat sóhajtottam, hogy az érzések minél lejjebb jussanak bennem és minél több mindent magukhoz tudjanak ölelni. Figyeltem, ahogyan peregnek előttem a képek egy olyan életről, amit tudatosan toltam el magamtól. Egyszerűen más jövőt választottam magamnak, amit nem bántam meg, s tudom, hogy nem is fogom, de attól még az elengedésnek nem szenteltem kellő figyelmet. Most engedtem, hogy megjelenjen bennem minden olyan érzés, amire eddig nem figyeltem, és engedtem, hogy az legyen, ami lenni akar.
Nem címkéztem, nem gondoltam hozzá semmi többet
, csak álltam a szántóföldön és néztem, ahogyan távolodik tőlem egy régi élet, egy régi boldogság. Meg-megakadt bennem az elengedés energiája, amikor a bizonytalanság keveredett bennem, hiszen annyiféleképpen lehet leélni az életet, annyi mindent lehet csinálni, de aztán megint stabilan álltam a bizonyosságban, hogy ha hív az Utam, nem tehetek úgy, mintha nem hallanám, nem mehetek az ellenkező irányba, mert az egóm a kellemes és vággyal teli életet hajszolná.
Sokat változtam azóta, amióta az a világ, amit elengedtem ott kint a szabadban lazított a szorításán, majd utamra engedett. Amikor felébredünk és születik, vagy előbújik belőlünk egy új fény, már nem tudunk utána úgy élni, mintha ez nem történt volna meg. És én nem is akarok. Tudatosan sem. Bennem a fény egyre közelebb ahhoz, aki VAGYOK, és ez így jó. És mozizni is szeretek, elfelejtett kedves emlékeket idézni, már nem fáj, ha látom ezeket a régi képeket, már nincs bennük érzelem, már csak képek.
Az elmúlt évek alatt annyi mindent tapasztaltam meg, és annyi mindenen mentem keresztül, mert tudattalanul élni és érezni akartam. Ma már tudatosan tudom, hogy csak az él igazán, aki mer érezni és meri átengedni az élet ajándékait az életén. „Az élet célja maga az élet”. Ha a régi emlékek miatt elbújnék az érzéseim elől, akkor egy üres díszlet élettelen darabja lennék.
Jó volt, hogy újra visszatértek hozzám ezek a pillanatok a múltból, jó volt emlékezni, s jó volt utána felvenni a cipőt és továbbmenni. Könnyebben, szabadabban és örömmel. S mindez két különböző festmény által, amelyek a fény és árnyék harcát ábrázolták, illetve különböző módokon jelenítették meg. Azt éreztem, ez a mindennapi küzdelmünk, azért a magasabb rendű létezőért, akik valójában vagyunk. Ha döntünk egy út mellett, a másikat el kell engedni.
Ez nem mindig könnyű, de ha nem tesszük meg, ha nem mondunk le a másik útról, valójában nem köteleződtünk el igazán a döntésünk mellett. Egyszerűen nem lehet többé ragaszkodni azokhoz a mankókhoz, amik egyszer a túlélésünk zálogai voltak. Ha boldogok akarunk lenni, fel kell égetni ezeket a hidakat, utakat, amelyeken akár vissza is fordulhatunk. Tudnunk kell azt, hittel és erővel a szívünkben, hogy csak előre haladhatunk tovább, a választott utunkon. És ez így van jól.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. június 11. | Kapcsolatok vonzásában
Azt hiszem túl sok időt töltünk azzal, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogy mit gondolnak mások. Ez sokszor lehetetlennek tűnő vállalkozás, mégis időt és energiát pazarolunk rá, és a legtöbb esetben még csak ki sem derül, hogy vajon igazunk volt-e vagy sem.
Olyan sokszor vetítjük ki a belső félelmeinket másokra, úgy teszünk, mintha ők gondolnák ezeket a dolgokat, pedig ezek belőlünk születtek meg, többet árulnak el rólunk, mint másokról. Sokszor még jelentéktelennek tűnő helyzetekben is attól tartunk, hogy mások mit gondolnak, gyakran még olyanok véleményét is számba vesszük, akik nem is állnak közel hozzánk, akinek a tényleges gondolatai (és nem vélt) elvileg nem kellene, hogy befolyásolja az életünket.
Mégis újra és újra belecsúszunk abba, hogy kifelé figyeljünk, ahelyett, hogy magunkra figyelnénk. Nem számít, hogy a másik mit gondol, csak abban az esetben, ha kimondja a szájával és ha olyan az illető, akinek a véleményére adunk. Ha nem teszi, akkor ne adjunk ennek energiát, mert ezeket a pillanatokat magunkból vesszük el. Ha érdekel, hogy mit gondol, akkor kérdezzük meg, de ezt nem tesszük, ne kezdjünk el elméleteket és teóriákat gyártani, mert ezek nem valósak. Egy olyan zsákutcába vezetnek, ahonnan nem olyan könnyű visszafordulni.
Egy párkapcsolatban, vagy egy kezdődő szerelemnél gyakran történik ez, nem tudjuk mit gondol a másik és ahelyett, hogy megkérdeznénk, kitalálunk valami “emészthetőt”, hogy jobban érezzük magunkat. Vagy kitalálunk valamit, amitől félünk. Ezzel csak az a probléma, hogy bennünk ez a kitalált gondolatsor rögzül, s talán mire kiderül az igazság, már nagyon messze járunk, és nem megyünk vissza, hogy korrigáljuk, mert túl sok mindent kellene törölni ahhoz, így elvész az igazság.
Az is előfordulhat, hogy egy munkahelyen valaki dühösebben válaszol, ha ez bánt bennünket, érdemes megkérdezni, hogy ez vajon nekünk szólt-e személy szerint, mert ahelyett, hogy azonnal magunkra veszünk egy ilyen viselkedést, lehet, hogy kiderül, hogy ez nem a mi személyünk ellen szól, hanem egy rosszul sikerült ébredés következménye.
Ne akarjunk mások helyett gondolkodni, ne akarjunk mások helyett érezni, mert ez nem megy, nem működik. Csak akkor működik, ha a belső csendből hangolódunk rá valakire, nem pedig a félelmeink, szorongásaink mentén. Magunkra figyeljünk, a saját gondolatainkra, a saját érzéseinkre és tanuljuk meg azokat kezelni és kikommunikálni. Ezzel sokkal előrébb fogunk jutni az emberi kapcsolatainkban, mint a duzzogással egy olyan viselkedés miatt, amit talán nem is nekünk szántak.
Rengeteg félreértéstől tudjuk megkímélni magunkat, s ez egy nagyon jó kezdet ahhoz, hogy visszahúzzuk a figyelmünket, s a tényekre szorítkozzunk. Mindig ahhoz térjünk vissza, ami tényleg megtörtént, ami tényleg elhangzott, ne színezzük ki a dolgokat, mert ezek a távolságot növelik. Fogadjuk el a valóságot, akármilyennek is látjuk, mert ezzel teszünk magunkért. Így tudjuk elkerülni az illúziókat és megtalálni a boldogságunkat a jelenben.
Az a sok energia, amit arra fordítunk, hogy rájöjjünk mások gondolataira, végül önmagunktól távolítanak el. Amint ilyen módon “hatalmat” adunk másoknak saját magunk felett, hogy más véleménye jobban érdekel bennünket, mint a saját meglátásunk, összekapcsolódunk az elme által generált gondolatisággal. S ha nem sikerül az elménket uralni, elképesztő módon elkezdünk szorongani. Azt üzenjünk magunknak, hogy a saját megélésünk nem olyan fontos, nem olyan valódi. És szépen lassan kihelyezzük az egónkat, és elveszítjük a belső erőnkkel a kapcsolatot. Így védtelenné és kiszolgáltatottá válunk más gondolataival szemben.
Ezért kapjuk el ezt a fonalat már az elején. Ha valakiről szeretnénk tudni, hogy mit gondol, bátran kérdezzük meg. Menjünk elébe a dolgoknak, minthogy egy olyan történet rögzüljön bennünk, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal. 🙂
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások