Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 25. | A változás útján
Valamelyik nap életem egyik legzavarosabb álmát sikerült átélnem. Eddig soha nem jutottam dűlőre ezekkel a látszólag összefüggéstelen álmokkal. Többnyire legyintettem, és úgy gondoltam, hogy a tudatalattim összekutyult sok emlékképet a jelenlegi életem történéseivel, szereplőivel, de nincs összefüggés. Ez egy kényelmes választás, mert összefüggés mindig van!
Most nem is hagyott nyugodni ez az érzés, főleg mert éreztem, hogy mozgolódik bennem sok érzelem ezzel kapcsolatban. Azonnal el is csendesedtem, szükségem volt erre, mert jelenleg nagyon sokat dolgozom, ötletelek, “önmegvalósítok”. A megjelent könyvem kapcsán egy könyvbemutatóra készültem és többnyire ennek szervezése tette ki akkoriban minden időmet. Csodálatos áramlásban utaztam, az Égiek fantasztikus inspirációkkal láttak el.
De amire az álmom is rávilágított, hogy rengeteg félelem dolgozott bennem, amelyeket az a helyzet mind elő is hozott. Hirtelen ráláttam az álom kuszasága és a jelenlegi helyzetem összefüggéseire. Ugyanabban az eseményben megéltem azt a félelmet, hogy mi fog történni, ha alig egy páran jönnek el a bemutatóra, és megéltem azt is, hogy mi lesz, ha annyian jönnek el, hogy nem férnek majd be. De azt egyszer sem éltem meg, hogy bárhogy is alakul majd, éppen úgy lesz tökéletes és felemelő. A félelmek kezdték elvenni tőlem a szervezés örömét, pedig csodaként élem meg tényleg azt a varázslatos áramlást, mégis az elmém nem bírta elviselni, hogy elengedem az irányítást.
Tavaly nagyszabású tervekről álmodoztam és erre ösztönöztem mindenki mást is, akivel találkoztam. Tényleg mertem nagyot álmodni és hiszem, hogy el is jutok oda, ahova tartok, de mégis dolgozik bennem egy kishitűség, ami hol hangosabban, hol halkabban, de próbál szabotálni. És hirtelen kristálytiszta volt az álom. A résztvevők, hogy miért pont ők voltak benne, miért azt mondták, vagy tették, amit. És ezért olyan hálás vagyok, mert most újra visszataláltam a középpontomba. Tudom, hogy vannak bennem félelmek, de úgy döntöttem, hogy ezek nem akadályoznak többet, hanem inkább előrevisznek. Továbbra is az áramlásban úszom, létezem, és egyre közelebb kerülök a Valódi Önmagamhoz.
Amióta a könyvbemutatót szervezem, még soha semmit „nem kellett kitalálnom”, minden ötlet a semmiből termett bennem, mindet feljegyeztem azonnal, és meg is valósítottam. Hiszem, hogy ebben sokat segített az, hogy egyre nyitottabb vagyok és egyre inkább hiszek magamban. S az álom egyik nagyon fontos üzenete számomra az volt, hogy a szervezés ne csússzon át feladatba, amit meg „kell” csinálni, hanem továbbra is maradjon egy örömteli utazás magamban. Tekintsek továbbra is úgy erre az eseményre, és azóta is minden olyan csoportmunkára, mint egy baráti találkozóra, aminek alkalmából sok új emberrel találkozhatok és én is megmutathatom magam. Fontos, hogy tartsam az egyensúlyt magamban, és ne engedjem az elmémnek, hogy bírálja a történéseket, jó vagy rossz, sok vagy kevés, csak a szabad áramlásra figyeljek magamban.Érdekes volt ennyi idő után azzal álmodnom, hogy hogyan féltem álmomban a könyvbemutatótól, visszahozott olyan emlékeket, amelyeket már régen elfelejtettem. Érdekes volt azt megélni, hogy akkor hol tartottam, és most, hogy annyi év eltelt már, hol tartok. Érdekes volt felfedezni, hogy ezek a programok időről időre előjönnek a tudatalattiból, és megkérdezik, hogy emlékszel-e még arra, hogy egyszer már választottad azt, hogy bátor leszel és bízol?Nem mindig emlékszem erre a választásra. 🙂 Van, hogy a félelmekre jobban emlékszem, van, hogy jobban teret adok nekik. De ameddig tudom, hogy ki vagyok és merre tartok, addig tudom kezelni az életem kihívásait. Ha elveszítem az ösvényt, ha nem befelé figyelek, akkor ezek sokasodni kezdenek. Ezért jó néha lelassulni, visszahúzódni, hogy tudjunk befelé figyelni, hogy érezzük, hogy az ösvény, amin járunk a miénk-e, vagy csak a körülményeink rendezték azt körénk. Nem mindegy. 🙂
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | A változás útján
Tegnap délután egy barátomat vártam gyógyításra. Miközben készültem a közös munkára, és kapcsolódtam a lelkével, éreztem, hogy mélyen benne milyen komoly feszültségek dúlnak. Megérkezett, ösztönösen magába szívta a gyógyító levegőt, s előre szólt, hogy valószínűleg bele fog aludni a gyógyításba, mert nagyon fáradt. Nem így történt.
Nagyon mély energetikai munkába kezdtünk, a lelke arra vágyott, hogy múltbéli sérelmeket és fájdalmakat vezessünk ki a testéből, amiket tárolt, mert bármelyik pillanatban robbanhat benne a felhalmozódott elfojtás. Nem aludt bele a gyógyításba, sőt a teste végig éber volt, több izomcsoport is meg-megrándult, amikor kivezetődött egy-egy emlék. Ugyanakkor testi szinten többször éreztem ellenállást is, de a lelke vágyott a tisztulásra. Ez csak egy rövid kitekintő volt, mert érdekes újra és újra megtapasztalni, hogy a lélek és az elme gyakran teljesen külön utakon járnak, ami az egyiknek jó, a másiknak megterhelő és fájdalmas. De hosszútávon, ha valaki a lelke rezgését figyelmen kívül hagyja, elfogy előle a tiszta levegő, a testben elakad a tiszta energia szabad áramlása, gyulladási csomópontok, blokkok akadályozhatják a szabad létezést. Egyre inkább csökkenhet a test rezgése, ezáltal nehezebb élethelyzeteket, feladatokat vonzhat az illető magához. De a test is, és az élet is mindig jelez. Hogyan?
Jelen esetben látszólag az illető élete viszonylag rendben volt. Amikor elmondtam neki, hogy mit tapasztaltam, meglepődött. Majd a beszélgetés végén megnézte a telefonját, volt egy nem fogadott hívás, és még előttem visszahívta a számot, és a következő történt azalatt az idő alatt, amíg gyógyítottam: az irodájában jelzett a füstjelző készülék (ez azért érdekes, mert nincs is ott füstjelző készülék), megjelentek az irodánál a tűzoltók, s bár tüzet nem láttak, füstöt nem éreztek, azért berúgták az ajtót, hogy meggyőződjenek arról, hogy minden rendben van-e. Ez számomra nagyon szimbolikus volt, nála is „be kellett rúgni az ajtót”, s bár ő nem tudta, de a lelke leadta a „vészjeleket”, és el kellett simítani a testében a felgyülemlett blokkokat, mielőtt egy robbanást idéztek volna elő benne. Az irodában is lehetett volna tűz, de nem volt, s nála is csak parázslott az elfojtás, amibe, ha belekap a szél, komoly pusztítást idézhetett volna elő. És nem mintha ezek után még szükség lett volna megerősítésre, de Osho kártyájából az ’elfojtás’ lapot húzta.
„Amint bent, úgy kint”. Csak abból, amilyen a környezetünk, amilyen helyzeteket magunkhoz vonzunk annyi mindent megtudhatunk arról, hogy milyen folyamatokat élünk belülről. Minden perc egy áldás, mert mindig szabadon dönthetünk, hogy mit akarunk élni, hogy kik vagyunk, és minden percben szabadon felvállalhatjuk magunkat és az érzéseinket. Ez tesz igazán szabaddá mindannyiunkat, s így halad a világ is a gyógyulás útján.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | Gondolatébresztő
Az opera számomra mindig különleges élményt tartogat. Nemrég Boleyn Annát néztem/hallgattam meg, ami lebilincselő volt, szinte a székhez tűzdelt, pedig elég kényelmetlen volt. A helyválasztás nem volt a legtökéletesebb, de ha valami igazán a szívnek szól, ezek olyan apró kis szösszenetek, amik nem befolyásolják az élményt.
Boleyn Anna nem feltétlenül egy pozitív figura a történelemben, de az operaénekes színészi alakítása zsugorítani kezdte a köztünk tátongó űrt. Felemelő énekével körbefont, s húzott magába, hogy éljem meg ezt a karaktert az örömével, szerelmével, szenvedésével és bátorságával együtt. Miközben ebben a különös összeolvadásban lüktettem, ráeszméltem a párhuzamokra köztem és Boleyn Anna között. Megvilágított olyan részeket az életemben, amelyek felett eddig elsiklott a figyelmem és nem tudatosítottam azokat. Hirtelen életem eseményei egy láncon futottak, amelyet én fűztem a döntéseimmel és azok következményeivel. Annyira tisztán láttam, hogy hol követtem el hibákat, és ezek a hibák mind ugyanarra az egy dologra mutattak rá, ugyanaz ismételtem újra és újra: hogy megfelelésből hoztam döntéseket. Ezekben a múltbéli eseményekben egy volt közös, hogy nem a szívem szerint cselekedtem, hanem engedtem, hogy az elvárások a közelembe férkőzzenek, mázas álarcukkal elrejtsék az igaz valójukat, hízelgő szavukkal eltereljék a figyelmemet Magamról.
Boleyn Anna megmutatta, hogy nem a saját életemet éltem, nem az érzéseimet követtem, hanem mások bábjaként igyekeztem „jól” cselekedni. Mindig szeretettel álltam minden helyzethez és minden emberhez, ez volt a legtöbb, amit egy helyzetből ki tudtam hozni. De én, a ragyogó lélekláng sehol nem voltam. Magányosan ültem a testem egy sötét pontján, mert nem számítottam. Sem magamnak, sem másnak. Ott ültem és egyre magányosabbnak éreztem magam, egyre inkább elhagyatottnak, miközben az elvárás már az én arcomat díszítette hamis mosollyal, gyér álarccal.
Az én szerencsém, ami Boleyn Annának nem volt, hogy akkor és ott voltak szívkapcsolataim. Voltak, akik szívből szerettek, bármilyen is voltam és szeretnek ma is, hogy végre önmagamra találtam. És míg Boleyn Annát kivégezték vélt vagy valós „hibáiért”, én időben eszméltem, s fordítottam az életemen. Ha nem tettem volna meg, én is halálra ítéltem volna magam, és bár tovább dobogott volna a szívem, tovább éltem volna az életem, a lélek nélküli élet olyan, mintha elmúlnánk szépen, csendben. Akkor nehéz volt ezt a harcot megvívni, a sok támadásban stabilan állni, de egy csodálatos kegyelemi pillanatban döntöttem: élni akarok. Szívem szerint, őszintén, hazugságok nélkül. Ehhez porrá kellett zúznom magam, összetörni az álarcokat, és főnixként újra a magasba szárnyalni. Nem változtam meg gyökeresen, nem lettem más ember, csak új.
De ezt eddig még így sosem gondoltam végig, intenzív az életem, sok mindent csinálok, lendületesen élem az életem, mert szeretnék minden pillanatot kiélvezni benne. És figyelek mindenre, ami hatással van rám, hogy megtaláljam benne az ajándékokat. Az opera világa számomra egy varázsvilág, a zene és az ének szárnyukon röpítenek, a művészek pedig átégetik rajtam a saját gondolataimat, hogy érzelmekkel töltődjenek meg. Mindez egy fennkölt, magasztos atmoszférában, amely megtámogat minden rám rezonáló érzést.
Tökéletes összhangban voltam aznap este a darabbal, csukott szemmel hallgattam már a végét, nem olvastam a feliratot, így nem értettem a szöveget, mégis pontosan tudtam, hogy mi történik, mert arra figyeltem, hogy bennem mi zajlik, és csak engedtem, hogy vezessen az ének, s a záró jelenetben, amikor Anna felemelt fejjel vonult a kivégzésére és megkönnyebbülten lélegeztem fel, hogy én jól választottam. Mert az életet választottam és a fényt. És ez a legjobb választás, a legörömtelibb.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. március 19. | Elengedés
Az egyik nap egy mozgalmas délelőtt után az egyik barátnőmmel hazafelé tartottunk, de nem tudtunk leállni a házuk előtt, mert egy macska feküdt az út közepén. A barátnőm dudált egyet, hátha csak elaludt, bár bennem a bajsejtelem lüktetni kezdett. A macska nem mozdult. Kiszálltam az autóból, odamentem hozzá. Közelebb hajoltam a macskához, de nem láttam rajta semmilyen külsérelmi nyomot. Aztán megláttam, hogy a mellkasa emelkedik és süllyed. Hozzáértem, és keservesen nyávogni kezdett. Szívszorító dallam volt, egy olyan dallam, amivel már egyszer találkoztam, amely egyszer már visszhangzott a lelkemben.
Éreztem, hogy itt a vég számára és tudtam, hogy nem véletlen, hogy ott vagyok. Megfogtam a kis testét, és bevittem abba az udvarba, ahova tartozott, de senki nem volt otthon. Ösztönösen a napfényre tettem, hogy minél több érje őt. Összedörzsöltem a tenyerem, hogy az energia útjára induljon, és a testére helyeztem a kezeimet. Éreztem, ahogy szívja magába az erőt, ami ahhoz kell neki, hogy átkeljen. A nyávogása egyre halkabb lett, és a kis mancsát a kezemre tette. Hálás volt nekem. Gyönyörű és meghitt pillanat volt. Én csak térdeltem felette és imádkoztam, tudtam, hogy már nem segíthetek neki, végig ez volt a fejemben, miközben valójában átsegítettem őt egy nehéz pillanaton. Elvettem a fájdalmat a testéből és tudtam, hogy nagyon hálás ezért.
Azokban a pillanatokban békés meghittséget éltem meg. Ahogy kapcsolódtam vele, tudtam, hogy rendben van és rendben is lesz. Nem volt benne sem harag, sem bánat, egyszerűen elvégezte a feladatát, és továbbhaladt egy magasabb erő felé. Lebilincselő bölcsesség és tudatosság áradt belőle, ahogyan a kezem rajta pihent, átáramolt rajtam megannyi információ, mielőtt átkelt volna, még átadott magából egy esszenciális bölcsességet. Nem is átadott, megosztott. Ez a helyes szó. És én is megosztottam vele azt, ami az én esszenciám: a szeretet. Csodálatos és felemelő volt az elmúlása, soha nem tapasztaltam még hasonlót sem.
Órákkal később az egóm erőre kapott és elkezdett a tudatomba régmúltból emlékeket fecskendezni. Éreztem, hogy rám akarja teríteni a szenvedés és a fájdalom nehéz köntösét, de nem akartam felvenni. Felül akartam írni ezt a programot, hogy a halál szenvedés és fájdalom. Az én személyiségem ragaszkodó és nehezen megváló, és éreztem, hogy ez az a pillanat, amikor újrakódolhatom magam a lelkem vágya szerint. Végig Izzy videójára gondoltam, ami a Youtubon bejárta a világot. Nemcsak élni lehet örömmel, hanem a halált is lehet ünnepelni és nem azt, hogy már nincs köztünk, hanem azt, hogy valaha itt volt!
És akkor belém nyilallt, hogy Bastet tanításán égtem át, egy régi sebet gyógyított bennem meg, aminek a fájdalmához olyan erősen ragaszkodtam. Az öröm, a zene és az élvezetek Istennője megmutatta, hogy ez Nekem fájdalom, magamat sajnálom, mert aki átlépett, annak folytatódik a kaland, csak máshol, másképp. Megkönnyebbültem és megszabadultam az évek óta cipelt terhek alól, kivontam belőlük a fájdalmat és már csak egy békés arc szeretetteljes mosolya az, ami megmutatja magát azokból az időkből.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. február 13. | Tudatosság
Hogyan tudjuk megreformálni az életünket a tudatosság jegyében? A boldog élet művészete abban rejlik, hogy a rendszerességet és a tudatosságot gyakoroljuk-e. A spirituális útkeresésen ott akadnak el a legtöbben, hogy engednek a lustaságnak, az aktuálisan kényelmes állapotoknak, gyakran hiányzik az önfegyelem és így vissza-visszatérnek egy korábbi állapotba. Ebben nem tudok segíteni, ez mindenkinek a saját harca önmagával, de abban igen, hogy megosztok ötleteket, módszereket, amelyek lehetőséget adnak a változásra. Ezek olyan egyszerű technikák többnyire, amelyekkel észrevétlenül fejlődhetünk.
Gyakran a lustaság mögött meghúzódó érzelem a félelem, a szorongás. Félelem a változástól, sokan élik úgy az életüket, hogy “már megszokták a rosszat” és elfogadták azt az életükben, azt már ismerik és ezért őrlángon élik az életüket. Akik hagyják, hogy a félelem eluralkodjon az életükön, bizalmatlanok, kételkednek, a világban először a rosszat veszik észre, zavaros helyzeteket vonzanak az életükbe és erőteljes az ítélkezésük.
De ha a szabadságot választod, akkor ezeket mind kipucolhatod az életedből, hogy előkészítsd a helyet az örömnek és harmóniának az életedben. Ha elsajátítod ezt a tudatos hozzáállást, az nem azt jelenti, hogy nem lesznek problémáid, hanem azt, hogy azok nem tudnak legyőzni, mert békés lélekkel közeledsz majd hozzájuk. Az, hogy “a szerencse forgandó” többé nem lesz egy tévhit az életedben, mert tudni fogod, hogy ciklikusan változnak körülötted a dolgok, és minden helyzetből előnyt tudsz kovácsolni majd magadnak.
Ezzel a szemléletmóddal rátalálsz önmagad csodájára, hogy egyszerre vagy átlagos és különleges, az emberségedben sokat fejlődhetsz és az ítélőképességed is csiszolódik, mert képes leszel arra, hogy meglásd mindenben az istenit. Amikor felszabadulsz a félelmek alól, az egy “lelki-szellemi földrengés”, ami megváltoztatja az addigi életedet és beleránt a Jelenlét csodájába. Ez után a változás után nem is akarsz majd, de nem is tudnál visszatréni a korábbi színtelen és boldogtalan életedhez.
Milyen tudattalan és mindennapi félelmek akadályozzák meg, hogy boldog legyél?
Félelem attól, hogy önmagad legyél
Ez sajnos a mai világ egyik legelterjedtebb problémája, a társadalom arra nevel, hogy ne legyünk önmagunk, hogy ne vállajuk az érzelmeinket és hogy egy álarc mögé rejtsük el gyönyörű, ragyogó lelkünket. A valódi önismeret azonban elvezet oda, hogy megértsük és megtapasztaljuk, hogy milyen csodálatos is az, hogy itt és most így létezünk, ahogyan vagyunk. Senki kedvéért ne legyél más, mint ami vagy, mert ezzel a legnagyobb kincset veszíted el, amid van.
Félelem a többi embertől
Ez az elszigeteltség állapotába vezet és a saját csodálatos természeted megismerésének hiányából eredő sebezhetőség miatt alakul így az életed. Ez globálisan is jelen van a világban, hiszen ebből fakad az erőszak, a terrorizmus, mert ilyenkor az ember elveszíti a magasabb rendű tulajdonságait. Ha elveszítjük ezeket a félelmeket, csak nyerhetünk, hiszen egy mély önszeretet lesz a jutalmunk, amit tovább erősítve átáramoltatunk a többi élőlény felé.
Félelem a magánytól
Ez akkor alakul ki, amikor azt éljük meg, hogy mások nélkül haszontalanok vagyunk és nem teljes a létezésünk. Aki az egyedülléttől fél, még nem találta meg az önmagával töltött idő szépségét. A magánytól való félelem nélkül elmélyülhet másokkal a kapcsolatod és a kommunikációd és egyre több örömöt fognak okozni a kapcsolataid.
Még hosszan sorolhatnám, hogy milyen félelmek befolyásolnak, de most nem ez a fontos. Ezekkel az alapokkal jó, ha mindenki tisztában van, a cél pedig az, hogy lássuk magunkat a közeljövőben egy pozitív, ragyogó és kiegyensúlyozott embernek és induljunk el felé, hogy egyesülni tudjunk ezzel a képpel. Amikor kifejlesztjük önmagunkban a pozitív erőt, az sok mindenen fog átsegíteni bennünket és egy élő iránytűként vezet majd az utunkon. Ezekre a változtatásokra mindenki képes, nincs bennük semmi különleges dolog, csupán annyi kell hozzá, hogy az ember elhatározza magát, hogy meg szeretne gyógyulni és teljes életet szeretne élni.
Ehhez a változáshoz nem kell pénz, hely, utazás, idő, ehhez csupán önmagunk szeretetére van szükségünk, s bátorságra, hogy elinduljunk afelé az élet felé, amelyet valójában érdemlünk. Ne vesztegeljünk zsákutcákban, olyan helyeken, amelyekben elpárolog az erőnk, ne engedjük, hogy betegségek korlátozzanak a szabadságunkban, merjünk kitörni és merjünk élni!
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles. A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Legutóbbi hozzászólások