Szerző: Kammerer Edina | 2019. december 04. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“Soha nem azért vagyok lehangolt, amiért én gondolom.“ (Chuck Spezzano
Miről szól a mai feladat? Gyakran annyira eltávolodunk önmagunktól, hogy amikor lehangoltak vagy melankolikusak vagyunk, és nem jövünk rá, hogy mi a valódi oka. Sokszor összezavarjuk magunkat, hárítjuk az érzéseinket, alakoskodunk és különböző elméleteket és meséket gyártunk magunknak arról, hogy mi történik velünk.
Valójában, ami miatt lehangoltak vagyunk, az a tudatalattink legmélyéből származik. Ha egy kapcsolatban érezzük lehangoltnak magunkat, akkor mélyen nézzünk önmagunkba. A jelenlegi szomorúság egy eszköz pusztán, hogy elérjük azokat az érzéseket, amelyeket már régóta magunkba zártunk, hogy a felszínre hozhassuk és meggyógyíthassuk azokat.
Feladat:
Ma kezdj el beszélni legalább egy olyan eseményről, amely elszomorított. Oszd meg a másikkal anélkül, hogy megpróbálnád megváltoztatni. Amint ezt megtetted, nézz magadba, és érezd át a panaszod mögött meghúzódó érzéseket és ezeket is oszd meg a másikkal.
Addig csináld ezt, amíg minden érzésedet kibeszélted. Lehet, hogy eszedbe fog jutni az a helyzet, amelyből ezek az érzések fakadtak. Maradj az érzéseknél, ne terelje el a figyelmedet a történtekre való emlékezés. Minél több mindenről beszélsz, annál jobban megszabadulsz a régi fájdalomtól.
Záró gondolatok
Amikor tudatosan figyelünk arra, amikor fájdalmat érzünk, ráébredünk, hogy mindez nagyrészt múltbéli fájdalmakból ered. Amikor megtaláljuk az eredeti fájdalmat és elkezdünk arról beszélni, megosztjuk az érzéseinket azzal, akihez fűződik, azzal elmulasztjuk a fájdalmat és újra képesek leszünk természetes módon kifejezni a gondolatinkat.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. december 04. | 30 napos párkapcsolati kihívás
“A bűntudat mindig félelmet takar.” (Chuck Spezzano)
Miről szól a mai feladat? “A bűntudat olyan hely, ahol szobrot emeltünk egy múltbéli tévedésünknek és elhagytuk az élet ösvényét azért, hogy ezt a bálványt imádhassuk.” Ismerős? 🙂 Nekem igen. Emiatt a tévedés miatt visszahúzódunk és elzárkózunk azoktól, akiket szeretünk.
Lehet, hogy azt érezzük, hogy hibát követtünk el a Társunkkal szemben, és talán bűntudatunk van emiatt, de ez az érzés csak felerősíti az elkövetett hibát, ráadásul emiatt megfosztjuk a társunkat a szeretettől és gondoskodástól, amire szüksége van.
Amikor megbocsátunk magunknak, azzal eloszlatjuk a bűntudatot és újra képessé válunk szeretni és gondoskodni. A bűntudat olyan az életünkben, mint egy pillanatragasztó, önszántunkból odaragasztjuk magunkat valahova, hogy ne kelljen továbbhaladnunk, vagy ne kelljen a következő lépéssel szembenézni. Ha hajlandóak vagyunk megtenni a következő lépést, az ugyanúgy eloszlatja a félelmünket, mint ahogyan a megbocsátás a bűntudatot.
Feladat:
Ma gondold végig, hogyan ragadtál le a bűntudatban vagy rossz érzésben azért, mert féltél a jövőtől. Vedd észre, hogy a múltban éltél, mert féltél attól, hogy a jövőben ez megismétlődhet. Szabadulj meg a bűntudattól, hogy el tudj indulni a jövő felé. Nem kell félni a jövőtől.
Csak dönts úgy, hogy többé nem leszel a foglya olyan tévedésnek, amellyel magadat bünteted azáltal, hogy öntelt módon alábecsülöd saját magadat, és nem veszel tudomást a külvilágról. Az élet nem a személyedről szól, hanem a boldogságról, vagy a gyógyulásról, ami boldoggá tesz. A bűntudat gátol meg abban, hogy mindezt felismerd. Csak akkor lehetsz boldog, ha megszabadulsz a bűntudattól (és a rejtett bűntudattól, amivel másokat hibáztatsz).
Záró gondolatok
Amikor azt érezzük, hogy az életünk stagnál, vagy beragadt egy ponton, akár párkapcsolati kérdésben is, talán régóta vagyunk egyedül, akkor érdemes végiggondolnunk azt, hogy milyen bűntudat húzódik meg e mögött az állapot mögött. A bűntudatot keressük az ítélkezéseink mögött, figyeljük meg, hogy milyen címkék élnek bennünk, vagy milyen címkékkel illetünk másokat, a kapcsolatukat, s könnyen fel tudjuk térképezni, hogy mitől félünk igazán.
Minden olyan ítélkezés, amellyel másokat illetünk, rólunk szól, s ezekkel nem másokat bántunk, hanem saját magunkat. A tévedések hozzátartoznak az emberi létezésünkhöz, ne váljunk mártírrá ezekben, mert nem azért vagyunk itt, hogy tökéletesen csináljunk mindent, vagy tökéletesek legyünk, hanem azért, hogy boldogok legyünk. Ha megértjük, hogy milyen hatalmas különbség van e két állapot között, akkor sikerül kioldani a ragasztót, és meg tudunk érkezni az életünkbe igazán.
A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. augusztus 09. | Angyali üzenetek
A legtöbb embernek annyira szegényes a kapcsolata az édesapjával, hogy emiatt saját férfi részéhez nehezen fér hozzá. A test genetikai kódolása ellenére a női és férfi oldal egyaránt megtalálható mindenkiben. Az emberi történelem ezen szakaszában a nőiesség felfelé törekszik, tudatossá kívánja tenni a létezését. Ám ebben a mozgásban érdemes figyelni a harmóniára. Az egyensúlytalanság veszélye akkor következik be, amikor hagyjuk, hogy a nőies rész felülkerekedjen a férfi oldalunkon, pedig egyenrangúságra van szükség az egyensúly megtartásához és a fejlődéshez. Az apaseb fogalma az ipari forradalom kapcsán merült fel először. Ekkor kerültek ki az apák a családból. Amikor még megvolt a teljes férfihatalom világa (a patriarchális társadalomban) akkor sem tudtak jól bánni többnyire a valódi férfi erejükkel, mert hiányzott a tudatosság és a felismerés, hogy mire képesek valójában.
Sokunk vér szerinti édesapjának felnőtté válása nagyon nehéz volt. Ebben az átmeneti időszakban a társadalom elutasította a férfit érzelmileg és számtalan burkolt módon bántotta, ha bármilyen emocionális reakciót adott. Ez az átmeneti szakasz megrémítette talán a te édesapádat is, akinek nem volt lehetősége megérteni az emberi civilizációban bekövetkezett felfordulást. Annyit tudott csak, hogy a férfiasságát elutasították és idegennek, valamint sokszor elfogadhatatlannak bélyegezték. Ennek ellenére mégis férfiassága adta meg identitásának nagy részét. Mivel nem tudta, hogy kihez forduljon, maga felé fordult az önutálat bizonyos formájával. Elcsüggedt, összetört a szíve.
Elhatárolta magát tőled és testvéreidtől, abban a ködös reményben, hogy így megmenthet titeket saját magától. Értéktelennek érezve magát, folytatta a család ellátását. Nem volt meg a kulcsa a saját értékeihez, miszerint egyszerre a Teremtő gyermeke, ugyanakkor számos tekintetben a család védelmezője is. Ezért van az, hogy talán szenvedtél édesapád karjai között. Nem ismerte és nem tudta elégséges mértékben kimutatni a szeretetet. Pedig az a férfi, aki önmagában felismeri a Teremtőt, ráébred arra, hogy egyszerre van benne jelen a teremtő, alkotó, erős, felelősségvállaló, valamint a szerető szívű, gyengéd, megtartó, gondoskodó minőség.
Talán az apa szeretetének hiányában bátor erőfeszítéssel újraszervezted az életedet úgy, hogy megmutasd túléled nélküle is, s talán eléred így, hogy apukád büszkesége rád ragyogjon. Nem mertél szembe nézni a félelmetes igazsággal, hogy édesapád nem tudott úgy szeretni és nem tudott úgy ellátni Téged, ahogy te az remélted. Ezzel mélyül el a fájdalom az apasebben.
Sok tekintetben a jóváhagyását kerested, végül pedig kimerülve és elgyötörve az erőlködéstől “üres kézzel” távoztál. Most elfordulnál azon kísérletektől, hogy megfogd a megfoghatatlant. Látod már, hogy édesapád annyira értékelt, amennyire képes volt, de képtelen volt azt szavakba önteni? Ez a társadalmi átalakulás természetéből is adódott, amely leértékelte a férfiakat és nem tanította meg őket arra, hogyan fejezzék ki szeretetüket gyermekük iránt.
A férfi önbecsülésében ez a teher arra késztette, hogy azt higgye, hogy neki nincs helye az életedben. Ehelyett inkább édesanyád gondjaira bízott, aki szintén bizonytalan volt abban, hogy vajon hol van az ő helye a világban. Te pedig, keresve a jóváhagyásukat, a melegség és a szeretet biztos bázisát, feltétezted, hogy valami hibát követtél el, hiszen máskülönben biztos megnyerted volna a szeretetüket és helyeslésüket. A gyógyulás útja, ha meg tudsz bocsátani magadnak is, és édesapádnak is.
Azért fontos, hogy begyógyítsd az apasebet, mert az édesapa férfi minősége határozza meg azt, hogy hogyan tudsz a környezeteddel kapcsolódni. Ő a stabilitás, önbecsülés és magabiztosság kialakításában segít. Fontos szerepe van az életünkben a nagypapáknak is, ha az édesapa hiányával nem tudunk megbirkózni. A nagyapa – bár ez furán hangozhat – az életigenlés szimbóluma. A halál közelsége mindig közelebb visz az élet értékeléséhez. Így, ha a nagyapa, aki jelen van az unokája életében – ő volt előtte férfi és apa – úgy tudja szeretni az unokáját, hogy az a gyermek abban a biztos tudatban nő fel: valakinek ő jelenti az élete értelmét. A nagyapa önmagáért szereti, így nem kérdőjelezi meg a szerethetőségét.
Az apaseb hatására a következőket kérdőjelezzük meg magunkban:
🔹 Van-e helyem a világban?
🔹 Elég értékes vagyok-e?
🔹 Látható vagyok-e a világ számára?
🔹 Szerethető vagyok?
🔹 Megérdemlem az anyagi biztonságot?
🔹 Ha erősnek mutatom magam az már agresszió?
Hogyan gyógyítsuk felnőttkorban az apasebet?
🔸 Nézz rá az édesapád iránti valódi érzéseidre. A megbocsátáshoz el kell engedned a fájdalmat, amit okozott. Az elengedés olyan, mint a gyász, el kell gyászolni mindazt a veszteséget, ami ért, hogy tovább tudj lépni.
🔸 Vedd fel a kapcsolatot a belső gyermekeddel, aki megsérült ebben a kapcsolatban.
🔸 Térképezd fel az apai hitrendszeredet. Mi az, a amit megtartasz belőle?
🔸 Engedd el azt az elvárást, hogy édesapád egyszer olyanná válik, mint amire vágysz.
🔸 Ha van rá lehetőséged, akkor találj egy semleges kommunikációs teret vele, amiben nincs konfliktus. Ez lehet egy közös hobbi, érdeklődési kör, amin keresztül tudtok kapcsolódni, és nem dolgoznak a sérelmek benned.
✨Menj az örökkévalóság irányába örömteli szívvel, tudva azt, hogy szellemi szüleid mindig szeretni fognak és várnak haza. Ha nincs más, amibe kapaszkodni tudsz, akkor ez legyen az erő a szívedben, nem vagy egyedül! Az angyalok vigyáznak rád és mindig várják, hogy kapcsolódj velük. ✨
👉Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. augusztus 09. | Angyali üzenetek
Amikor behunyjuk a szemünket és elalszunk, a lelkünk kiszabadul a földi élet korlátai közül és az Ég felé veszi az útját, hogy feltöltődjön és emlékezzen. 🙂 Ezek az éjjeli utazások enyhülést és megváltást jelentenek mindannyiunk számára. Segítenek, hogy eltávolodjunk a gondoktól és egy olyan esélyt adnak, hogy messzebbről tudjunk ezekre a problémákra tekinteni, és más szemmel lássuk az életünket.
Így ezek az utazások nagyon fontosak mindannyiunk számára. Ezek alatt az utazások alatt nem érhet baj bennünket. Amíg a test pihen, az angyalok kísérik a lelket. Megkönnyebbülünk reggel, amikor kiengedjük a visszafojtott nyomást, amit napon át generálunk magunknak. Enélkül az éjszakai “menekülés” nélkül az élet elviselhetetlenné válna.
Gyakran emlékezünk bizonyos részletekre ezekből az utazásokból, és sokszor gondolkodóba esünk, hogy vajon ezek az álmok mit jelentenek. Azonban még akkor is, ha nem tudunk visszaemlékezni pontosan arra, amit álmodtunk, vagy ami történt, mégis jól szolgálják a céljukat, hiszen egyrészt, mint egy szelep segítenek kiengedni a feszültséget a saját rendszerünkön belül, másrészt ezek alatt az éjszakai utazások alatt tudatosan és természetesen tudjuk megélni az isteni részünket.
Ezek az utazások lehetőséget adnak, hogy előítélet és ítélkezés nélkül tapasztaljuk meg az isteni természetünket. Ilyenkor nyitottak vagyunk, s csak, amikor felébredünk kezdünk el “logikusan” gondolkozni arról, hogy egy élmény mennyire volt valóságos, vagy mit is üzen az a helyzet, amit átéltünk. Mégis, a logikus gondolkozás, vagy az elme ellenállása mellett a tapasztalat megmarad a tudatalattinkban.
A Felsőbb Én minden éjszaka tanújává válik az univerzum szépségének, s ezáltal feltöltődik egy újabb földi napra. Ezeknek az utazásoknak köszönhetően az alvás felfrissít és teljesen kipihenten ébredünk. Amikor csatlakozunk alvás közben az angyalainkhoz, ők mindig tárt karokkal várnak bennünket és beleolvadunk az ölelésükbe. Napközben nem mindig tudjuk a tudatos részünkkel befogadni az angyalok szeretetét és üzenetét, és amikor napközben szeretetre áhítozunk, akkor éjszaka alvás közben tudjuk azt befogadni, mert akkor vagyunk a legnyitottabbak erre.
Az alvás legnagyobb értéke, hogy találkozhatunk az angyalainkkal, és így esélyt kapunk arra, hogy megtapasztaljuk az élet legnagyobb csodáját – a szeretetet – érezni, magunkba szívni, feltöltődni vele és emlékezni arra, hogy kik vagyunk valójában, honnan jöttünk, hova tartunk, hogy mi a szent eredetünk.
Amikor egy felfokozott életet élünk, amikor nagyon sok inger ér bennünket napközben, akkor nem tudunk mindig pihentetően aludni. Pár éve felkerestem egy dietetikust, hogy segítsen a táplálkozásom beállításában. Remek tanácsokat kaptam tőle, majd hozzátette, hogy a szervezetemnek több alvásra lenne szüksége, mert ez a pörgés, amiben vagyok, túl hajszolttá tesz. Nem akartam altatót beszedni, bár egy gyógynövényes készítménnyel próbálkoztam, de tőlem nagyon életidegen, hogy beszedek valamit, és majd jobb lesz. Abban hiszek, hogy hatalmamban áll meggyógyítani magamat és elérni önmagamban a teljesség állapotát. Próbálkoztam a teával is, de mindig felkeltem éjszaka, hogy kimenjek a wc-re, és olyankor már nehezen aludtam vissza.
Az angyalok segítségét kértem, hogy újra vissza tudjak térni ahhoz a korábbi állapotomhoz, amikor még békésen aludtam éjjel. Az első sugallat a lassulás volt, aztán pedig a napi rutin átalakítása, majd pedig a forró víz lazító hatása. Először nem nagyon értettem, hogy hogyan kellene lelassulnom és hogy ez hogyan fog bármit is befolyásolni, de aztán küldtek egy embert az életembe, aki megmutatta a lassulás szépségét. Vele el tudtam sajátítani azt, hogy mit jelent pihenni, lazítani és elengedni dolgokat. Először csak akkor ment, ha ő is ott volt velem, ma már akkor is megy, ha nincs mellettem. A változás nem azonnal jött, hónapokig kísérleteztem, mire rájöttem, hogy mit is akarnak pontosan üzenni az angyalok, de mostanra már megértettem, és sikerül is megélnem a napokat máshogyan, így az éjszakai alvás is átalakult, s újra töltődöm.
Megértettem az angyali üzeneteken keresztül az alvás jelentőségét, és most már máshogy állok ehhez a témához. Sok olyan dolognak tulajdonítunk jelentőséget, aminek nem kellene, és az igazán fontos dolgokat, amik egy jó élethez kellene, azokat pedig észre sem vesszük. Az alvás természetes számunkra, nem pedig egy kincs, nem gondolunk arra, hogy egy fantasztikus gyógymód, hanem csak mechanikusan minden éjjel újra és újra történik velünk. Pedig a pihentető alvás a pszichénket megerősíti és az idegrendszert is nyugtatja. Nagyon sok múlik azon, hogy mennyire tudunk mélyen aludni.
Ha szeretnéd az angyaloddal felvenni a kapcsolatot, ez a meditáció segíthet neked: GYÓGYULÁS AZ ŐRANGYALODDAL ÉS SZÍVANGYALODDAL
Kammerer Edina Bliss
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.
A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.
Szerző: Kammerer Edina | 2019. július 16. | Gondolatébresztő
Az elmúlt időszakban sokat tanultam az alázatról. Azt hittem, hogy már így is sokat tudok róla, de rá kellett jönnöm, hogy magasabb szinteken semmit sem tudok róla. Amikor egyetemre jártam, vendéglátóztam mellette és itt rengeteg fájdalmas leckét kaptam az alázatról és szolgálatról, szükségem is volt rá, mert az öntudatom hatalmas volt. 5 év alatt tört be a sors annyira, hogy az életem egy teljesen más irányt vett, minden álszent dolog, amiben addig hittem, kártyavárként omlott össze az életemben. Ez jó sok éve volt már, de akkor eldöntöttem, hogy elindulok egy olyan úton, amit nem ismerek és nem tudom, hogy merre tart.
Ma visszanézve életem egyik legjobb döntését hoztam meg akkor, s a napokban elméláztam azon, hogy rengeteg nehézséggel találkoztam a „spirituális” utamon, s arra is rá kellett döbbennem, hogy ezek mind az én makacsságom miatt váltak nehézséggé. Volt bennem egy önteltség, amivel egyfolytában én akartam irányítani az életemet, s nem engedtem, hogy vezessenek. Fájdalmas volt, amikor ez az önteltség darabokra hullott.
Sajnos be kellett látnom, akármilyen nehéz is volt, hogy nekem fontos volt eddigi életemben, hogy ha csinálok valamit, tudjanak róla mások. Először azzal mentegettem magam, hogy író vagyok, az a dolgom, hogy írjak mindenről, ami történik velem. És ez így is van, ez fontos számomra, de az ÉN-t szeretném kivenni az összes történetből. Amikor árvíz volt nálunk, az megmutatta, hogy ez az ÉN úgy befolyásolja a helyzeteket, ahogy neki tetszik, és ezeket a cselekedeteket bebújtatja a segítség és kedvesség köntösébe. Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos, hogy segítsünk egymásnak, de a mögötte meghúzódó szándék az, ami igazán számít.
Ez az alázat számomra egy magasabb foka, amikor már nemcsak a cselekedeteimet tisztítom meg az ÉN játszmáitól, hanem a szándékaimat, gondolataimat is. Most talán azt gondolod, hogy ez milyen könnyű, de sajnos nem az. Leleplezni önmagunk játszmáit sosem egyszerű. Amikor valaki azt az utat választja, hogy segít másoknak, előbb-utóbb szembe kell néznie a saját mögöttes szándékaival, és azokat megtisztítani és átfényesíteni.
Az én életembe egy ponton belépett az önzetlen szolgálat, amit lelkesen és szívesen teszek. De egészen mostanáig sosem néztem be ezek az események mögé, hogy miért vannak jelen az életemben, miben kell gyógyulnom nekem azáltal, hogy másoknak segítek. Szeretem a gondolatébresztő mondatokat, ezt egy zenében hallottam meg: „Nyújtom, fogd már meg a kezemet”. És akkor rádöbbentem, hogy számtalanszor hagyom lógni az Égiek kezét, és nem fogom meg.
Nem bízom bennük és átveszem az irányítást. Egy aprócska, jelentéktelen történetben akkora vihart éltem meg a lelkemben ennek kapcsán, és mélyen, alázattal értettem meg, hogy bárhova is sodor az élet, bármit is kell csinálnom, miközben én máshol akarok lenni és máshogyan akarok cselekedni, alázattal el kell fogadnom, hogy ahol vagyok, ott a helyem. Hiába hiszem azt, hogy máshol többet tudnék segíteni, ez nem így van. Ott tudok a legtöbbet tenni, ahol éppen vagyok.
Eddigi életem legtöbb problémájának a forrása az volt, hogy szerintem mindig máshol kellett volna lennem, mindig mást kellett volna elérnem, sosem azt, ami megtörtént, amim van. Ez önteltség. Ez eltaszít a jelen csodás pillanataitól és az ego egy állandó feszültségben tart, és nem találom az elégedettséget, a boldogságot. Amikor más megpihen egy mosollyal az arcán, én akkor már agyban a következő feladaton pörgök, nem élvezem ki a munkám gyümölcsét, nem élvezem ki azt az elismerést, amiért hajtottam. Hajtok egy olyan elismerésre, amire nincs is szükségem, ezért nem örülök neki, amikor megérkezik, mert a lelkemnek annyira mindegy, hogy a külvilágtól mi érkezik, neki csak az számít, hogy mi az igazi szándékom. Most már nekem is csak ez számít. Nyújtják, és megfogom a kezüket!
Ma már arra is rádöbbentem, hogy nem mások miatt írok, hanem magam miatt elsősorban. Fantasztikus és csodálatos, hogy van, aki olvassa a gondolataimat, de valójában én így teszek rendet a fejemben, így összegzek. Mindig, amikor írok, gyógyul bennem valami. Nem mondom meg, hogy mennyi idő kellett ahhoz, hogy ez leessen nekem. 🙂 De ez nem is érdekes, nem az számít, hogy mennyi ideig tart, hanem az, hogy megérkezzünk. Nekem sem könnyű szembesülnöm az emberi játszmáimmal, nekem se könnyű belenézni ezekbe a tükrökbe, de tudom, hogy ez az egyetlen út, amin érdemes járni. Bármennyire fájdalmas is időnként, de mindenképpen szabaddá tesz. Az alázat az egyik legszentebb dolog, amit érdemes az életünk részévé tenni.
Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.
A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.
Legutóbbi hozzászólások