KAMMERER EDINA BLISS

Oldal kiválasztása
Ne jó legyél, hanem igaz

Ne jó legyél, hanem igaz

Talán sokunk szembesül azzal a kérdéssel olykor-olykor, hogy mi a helyes döntés. Sokszor talán összeütközésbe kerülünk másokkal, ami nekik egy jó döntés, tőlünk az távol áll. Ami az egyik embernek őszinteség, az a másiknak csak egy felvett szerep. Ami az egyik embernek hallgatás, a másiknak gyávaság. Folyamatosan döntünk, s próbáljuk az életünkből a lehető legtöbbet kihozni.

Azt hiszem, hogy nem az a cél, hogy jók legyünk. Ez egy tág és relatív fogalom. Nem lehetünk jók azáltal, hogy önmagunkkal fordulunk szembe. Nem tettethetjük a jóságot, hogy más valaki kedvében járjunk, ha az szembemegy a hitünkkel. Nem áltathatjuk magunkat, hogy ha “jól” cselekszünk, akkor majd rendbe jönnek a dolgaink. Akkor nem, ha a jó cselekedetünk nem igaz.

Hiába cselekszünk jót, ha közben hazudunk magunknak és másoknak. Hiába mondunk jót, ha közben nem hisszük el, amit mondunk, vagy szívünk szerint mást mondnánk. Hiába kedvezek valakinek, ha belül azt érzem, nem érdemli meg. Hiába próbálok jól dönteni, ha közben magamat, a valódi érzéseimet félre kell állítanom.

A jó cselekedet akkor lesz valódi, ha a szívem mélyéről fakad, s ha igaz tudok maradni a hitemben és a szívemben. Ha keresem azt a csendben, a lelassulásban, az elmélyülésben, hogy minek van létjogosultsága és minek van értéke. A szavak vajon ablakok vagy falak? Mindig akar tőlünk valaki valamit. Hogy értsünk vele egyet, hogy ítéljünk meg másokat, hogy viselkedjünk valahogy, ahogyan neki jó. De az nem biztos, hogy nekünk is jó.

Ha befelé figyelünk, ha a belső terünkben meg tudjuk lelni azokat az alapvető igazságokat, amelyekben hiszünk és amelyektől működik az életünk, s ezekhez hűek tudunk lenni, ha önmagunkhoz hűek tudunk lenni, attól függetlenül, hogy ettől szeretnek-e mások, vagy nem, akkor tudunk igazak lenni.

Mert akkor a cselekedeteinket és a beszédünket nem a szeretet iránti vágyunk mozgatja, hanem az önmagunk, mások és az élet iránti tisztelet. Amikor békére lelünk a szívünkben egy ilyen helyzetben, tudhatjuk, hogy hűek maradtunk önmagunkhoz.

Amikor igazakká válunk, nem feltétlenül beszélünk újra és újra, mert ilyenkor egy erő születik meg a szívünkben, s ez az erő megengedő és megtartó. Ez az erő nem akarja, hogy nekünk legyen igazunk, hogy ez hangosan ki legyen mondva, mert ez az erő önmagában igaz. Ez egy olyan fény, amely segít, hogy az árnyainkat megvilágítsuk, s megengedjük, hogy legyenek.

Megengedjük, hogy a közelünkbe jöjjenek. Talán ijesztőek, de hisszük és tudjuk, hogy van bennünk elég erő, hogy bármi is jöjjön ki a sötétből, nem árthat nekünk. Csak mi árthatunk magunknak, s ezt azzal tesszük leginkább, ha hátrahagyjuk magunkat mások kedvéért.

Maradjunk hát igazak a szívünkben, függetlenül attól, hogy más mit akar tőlünk. Mert minden, ami tiszta és szeretet, az megnyilvánul, amikor otthon, a csendben, egyedül, a tükörbe nézünk. Ha magunkat látjuk úgy, ahogyan vagyunk, s ha nem nehéz a saját szemünkbe nézni, könnyűvé válik a szívünk.

Mint amikor Anubius megméri egy lélek súlyát, terheit a halál kapujában. Ugyanez a “mérlegelés” történik, ha őszinték vagyunk magunkkal. S az életünk mind-mind a döntéseinket és az igaz szívűségünket fogja visszatükrözni számunkra, mert ha a szívünk könnyű, a létezésünk is az.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden egyéb terjesztés engedélyköteles.

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel illusztráltuk.

30 napos párkapcsolati kihívás – 30.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 30.nap

A hatalmi harcban a másik fél azt birtokolja, ami belőlem hiányzik.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Minden hatalmi harc egy lehetőség arra, hogy visszanyerjük önmagunk egy olyan részét, amit elveszettnek hittünk. Az az ember, aki velünk szemben áll, képviseli ezt a rejtett, leszakadt részt. Ha túl tudunk lépni ezen a helyzeten, ha felhagyunk az ítélkezéssel, ha nem akarunk önigazolásokat begyűjteni és kezet tudunk nyújtani ennek az embernek, akkor olyan módon kapcsolódunk hozzá, amivel segítünk neki.

Ha ki tudjuk nyitni az ajtót előtte, akkor megkaphatjuk tőle azt a létfontosságú részünket, amelyik hiányzik. Ha ezt visszakapjuk, a növekedés egy magasabb szintjére emelkedünk és ez az ajándék minket is megment azáltal, hogy rajta segítettünk.


Feladat:

Képzeld el, hogy a vélt ellenséged szemben áll veled. Vedd észre, hogy azt a létfontosságú részt képviseli, amely belőled hiányzik. Nyújtsd ki felé a kezed, és vedd le róla az ellenséges álarcot, hogy alatta felfedezd önmagadnak azt a részét, amelyről úgy gondoltad, hogy hiányzik.


Záró gondolatok

Tedd fel magadnak ilyen helyzetekben a kérdést: “Miben segíthetek?”. Neked, magadnak van szükséged a segítségre, s ha tudod, hogy miben, akkor add is meg magadnak. Fordulj magad felé támogatással és szeretettel.

Öleld magadhoz az elveszettnek hitt részedet. Így tudsz növekedni és több lenni, s a benned sérült rész veled együtt növekszik, s eléri a jelenlegi korodat, s így visszaolvad beléd. Így tudod visszanyerni a hiányzó részedet, s ettől több önbizalmad lesz, sikeresebb leszel s sokkal elfogadóbbá válsz.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.   

30 napos párkapcsolati kihívás – 28.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 28.nap

Csak akkor próbálok irányítani, ha elvesztettem a bizalmamat.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Az irányítás válasz a félelmünkre. Amikor attól félünk, hogy megsérülhetünk (ahogyan ez a múltban már megtörtént), akkor megpróbáljuk magunkat, másokat, vagy helyzeteket irányítani.

A tudatalattinkban húzódik meg az irányítás kényszere, s emögött olyan régi csalódások lappanganak, amik miatt elveszítettük a hitünket és a bizalmunkat. Minden helyzet, amiben irányítunk, egy olyan helyzet, amelyben nem bízunk.


Feladat:

Ma minden helyzetben vizsgáld meg, hogy mi az, amit irányítani próbálsz. Igyekezz bizalmat érezni ebben a helyzetben. Minden probléma a bizalom hiányából fakad.

Ha bízol abban, hogy te és a környezetedben lévők a lehető legjobban cselekszenek, akkor visszakapod azt a bizalmat, ami újra téged szolgál és nem ellened dolgozik, mint bizalmatlanság. Azonban azt vedd figyelembe, hogy a bizalom nem ugyanaz, mint a naivitás, hanem azt jelenti, hogy az elméd erejét használod egy helyzet megoldására!


Záró gondolatok

A bizalom az elme ereje, amely abból fakad, hogy a különböző részek egységként működnek, s ugyanabba az irányba hatnak. A hit azt jelenti, hogy hiszünk az elménk egy adott területében. Ha bizalmat érzünk egy adott helyzetben, az visszaadja az önbizalmunkat is, és képessé válunk feladni az irányítást és hagyni, hogy a dolgok menjenek előre a maguk útján. Ha érezzük a bizalmat, akkor az elme ereje a látszólag tragikus vagy nehéz helyzeteket is a szolgálatunkba  állítja.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.       

30 napos párkapcsolati kihívás – 27.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 27.nap

Ha a kapcsolatom állóvíz lett, az azt jelenti, hogy félek attól, hogy mi lenne, ha megindulna az áramlás.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Életünkben azok a területek, ahol akadályokba ütközünk, ahol úgy érezzük, hogy már nem kapunk semmit, azt tükrözik vissza számunkra, hogy félünk elfogadni. Ezt a területet kontroll alá helyeztük, majd pedig elrejtettük magunkban. Általában a társunkat hibáztatjuk azért, mert nem kapunk tőle semmit ezen a területen.

De érdemes végiggondolni, hogy mi vagyunk azok, akik félünk elfogadni és félünk attól, hogy mi lenne, ha a kapcsolatunk ezen területén újra megindulna az áramlás.


Feladat:

Ma vizsgáld meg azt a területet, ahol gátakba ütközöl. Mi lehet az, amit félsz elfogadni? Mi lenne, ha a kapcsolatodnak az a része újra áramlani kezdene? Megzavarná az önmagadról alkotott képet, vagy valamilyen viselkedésformádat? Milyen érzések kérdőjeleződnének meg?

Tedd fel magadnak a kérdést: “Mi a célja annak, hogy ezt a dolgot nem kaphatom meg?” Attól félsz, hogy ha megkapnál valamit ezen a területen, akkor nem bízhatnál már önmagadban? A bűntudat gátol, hogy elfogadd, vagy az, hogy alkalmatlannak érzed magad?


Záró gondolatok

Ezen a mélyen nyugvó gondolatok, mint egy összeesküvés, úgy árnyékolják be ezt a területet, amelynek a középpontjában éppen te vagy. De ez az összeesküvés benned, a te elmédben zajlik, s ezért neked van hatalmad afelett, hogy átalakítsd a kapcsolatodnak ezen területét, ami állóvízzé változott.

Engedd el az irányítást, hogy megkaphasd azt, ami felszabadít téged és előbbre viszi a kapcsolatodat. Ha elengeded az irányítást, újra megindul az áramlás.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.        

30 napos párkapcsolati kihívás – 26.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 26.nap

A függőség azt jelenti, hogy a jelenben igyekszünk kielégíteni azokat az igényeket, amelyeket a múltban nem sikerült.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? A függőség egy arra irányuló kísérlet, hogy a múltat újrateremtsük és újraéljük a jelenben. DE ez soha nem sikerülhet! A függőségben élő ember azért ad, hogy kielégíthesse a múltbéli szükségleteit, amelyeket pontosan amiatt nem lehet kielégíteni, mert a múltban gyökereznek, ott történtek.

Gondoljunk csak bele, ha tegnap szükségünk lett volna egy pénzérmére, hogy elintézzünk egy fontos és sürgős telefonhívást és ezt a pénzérmét ma kapnánk meg, már semmit nem érnénk vele. Hiába gyűjtenénk a pénzérméket, és ezzel folyton a bűntudatban tartanánk magunkat. Ha ezt felismerjük és megbocsátunk magunknak, akkor megszabadulunk a múlt terhei alól. Akkor szabadulunk meg a függőségtől, ha megszabadulunk a múlttól és a hozzátartozó jelenlegi követeléseinktől.


Feladat:

Ma vizsgáld meg, hogy miben akarsz valakinek megfelelni, vagy miben függsz valakitől. Ki volt az, akitől eredetileg a szeretetet vártad? Képzeld el magad kisgyerekként, aki nem kapta meg azt a szeretetet, aztán add meg akár valamelyik szülődnek, vagy egy más személynek, amit elvártál volna tőle.


Záró gondolatok

A függőség a hiányérzetet erősíti bennünk, s minél inkább tápláljuk azt, annál inkább növeljük a szükséget az életünkben. Ez egy olyan körforgás, amiből tudatos döntéssel tudunk kikeveredni azáltal, hogy felismerjük a kényszeres, ismétlődő cselekvés gyökerét. Minden ismétlődő viselkedés hátterében megbújik az, hogy valamilyen feszültséget újra és újra megteremtünk, hogy átéljük azt, hogy előbb-utóbb fel tudjuk oldani.

Ezeket azonban csak a tudatossággal tudjuk feloldani, ha tudatosan döntünk úgy, hogy megváltoztatjuk a viselkedésünket és ebben következetesen kitartunk. Így békére lelünk önmagunkban és a cselekvéseinkben.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.      

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás