KAMMERER EDINA BLISS

30 napos párkapcsolati kihívás – 29.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 29.nap

“Ha a társam más álláspontot képvisel, akkor új út vár rám az életben.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Egy párkapcsolatban a két fél egy elmét alkot, amely magában foglalja mindkettejük elméjének elemeit. A társunk az igazság egy olyan aspektusát képviseli, amelyek fontosak mind a személyes fejlődésünk, mind a kapcsolatunk fejlődésének szempontjából.

Ha úgy érezzük, hogy a társunk más álláspontot képvisel, ha olyan megoldást vagy elképzelést támogat, ami ellenkezik a mienkkel, akkor azt érezzük, hogy fenyeget bennünket. Mindez csupán azt jelenti, hogy az élet arra int bennünket, hogy lépjünk előre.

Ha tanulunk abból, ahogyan a társunk viszonyul valamihez, s ha egy magasabb szinten egyesítjük a kettőnk álláspontját, akkor előrébb lépünk a kapcsolatunkban. Amikor sikerül két különböző álláspontot eggyé olvasztani, az egyenlőség egy olyan szintjére jutunk, ahol mindkettőnkben nagyobb lesz a bizalom és többet leszünk képesek elfogadni.


Feladat:

Ma vedd észre, hogy bár a társad látszólag egészen mást cselekszik, mint te, a saját növekedésed és életerőd szempontjából igen fontos, hogy megváltozz és befogadd azt, amit a társad kínál. Értékeld, hogy a társad valami mást hoz. Ha együtt tudtok fejlődni, ez rugalmassággal, szélesebb látókörrel és sikeresebb életúttal ajándékoz meg téged.


Záró gondolatok

Sokszor az a probléma ezekben a helyzetekben, hogy ragaszkodunk az eredeti elképzelésünkhöz, és nem látjuk be, hogy csinálhatnánk máshogyan is a dolgokat. Nem minden csak úgy működőképes, ahogyan mi elképzeljük, vagy kigondoljuk. Ébredjünk rá, hogy a más álláspontokból is tanulhatunk, s adjuk meg a társunknak azt a tiszteletet, hogy figyelembe vesszük a véleményét.

Amikor közösen eldöntjük, hogy egy kérdésben merre tovább, próbáljunk olyan megoldást találni, amelyben mindkettőnk akarata és energiája benne van. Ha csak az egyikünké, a változás nem azt az irányt fogja venni, amit remélünk tőle.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.       

30 napos párkapcsolati kihívás – 28.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 28.nap

Csak akkor próbálok irányítani, ha elvesztettem a bizalmamat.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Az irányítás válasz a félelmünkre. Amikor attól félünk, hogy megsérülhetünk (ahogyan ez a múltban már megtörtént), akkor megpróbáljuk magunkat, másokat, vagy helyzeteket irányítani.

A tudatalattinkban húzódik meg az irányítás kényszere, s emögött olyan régi csalódások lappanganak, amik miatt elveszítettük a hitünket és a bizalmunkat. Minden helyzet, amiben irányítunk, egy olyan helyzet, amelyben nem bízunk.


Feladat:

Ma minden helyzetben vizsgáld meg, hogy mi az, amit irányítani próbálsz. Igyekezz bizalmat érezni ebben a helyzetben. Minden probléma a bizalom hiányából fakad.

Ha bízol abban, hogy te és a környezetedben lévők a lehető legjobban cselekszenek, akkor visszakapod azt a bizalmat, ami újra téged szolgál és nem ellened dolgozik, mint bizalmatlanság. Azonban azt vedd figyelembe, hogy a bizalom nem ugyanaz, mint a naivitás, hanem azt jelenti, hogy az elméd erejét használod egy helyzet megoldására!


Záró gondolatok

A bizalom az elme ereje, amely abból fakad, hogy a különböző részek egységként működnek, s ugyanabba az irányba hatnak. A hit azt jelenti, hogy hiszünk az elménk egy adott területében. Ha bizalmat érzünk egy adott helyzetben, az visszaadja az önbizalmunkat is, és képessé válunk feladni az irányítást és hagyni, hogy a dolgok menjenek előre a maguk útján. Ha érezzük a bizalmat, akkor az elme ereje a látszólag tragikus vagy nehéz helyzeteket is a szolgálatunkba  állítja.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.       

30 napos párkapcsolati kihívás – 25.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 25.nap

Amit mástól várok, azt magamtól tagadom meg“. (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? Amikor elvárjuk, hogy mások szeressenek és becsüljenek, ez azért van, mert saját magunktól nem kapjuk meg ezeket az érzéseket. Ha gyakran panaszkodunk arról, amit nem adnak és adtak meg nekünk, akkor pont emiatt nem is fogjuk megkapni.

Amikor megadjuk önmagunknak ezeket a dolgokat, akkor tesszük lehetővé mások számára is, hogy szeressenek és becsüljenek bennünket. Így nagyon hamar ráébredünk, hogy a legtöbb ember nemcsak tud, hanem akar is adni nekünk!


Feladat:

Ma minden nap minden órájában add meg azt magadnak, amire szükséged van! Ez nem mindig valamilyen külső megnyilvánulás, hanem valaminek az energiája, mint a figyelem, a szeretet, az összeolvadás, stb.


Záró gondolatok

Csak akkor tudjuk megadni magunknak, azt amire valóban szükségünk van, ha ismerjük magunkat. Hozzuk a figyelmünket kívülről befelé és figyeljünk, figyeljük meg, mire van igazán szükségünk. Amikor bent tartjuk a gondolatainkat, érzéseinket, energiáinkat, rájövünk, hogy ami igazán boldoggá tesz bennünket, az mind ott van legbelül.

Így tudjuk megnyitni a kapukat magunkban, így tudunk segíteni a társunknak vagy más fontos embereknek, hogy beljebb jöhessenek. Amikor 100 százalékos figyelmet adunk magunknak, megengedővé és megbocsátóvá válunk, mert ebben a kegyelmi pillanatban feloldódnak az ítéleteink, amelyekkel magunkat feszítettük keresztre. Itt indul el a gyógyulás, hogy többé nem ostorozzuk, nem bántjuk magunkat, hanem inkább megismerjük és megértjük magunkat.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk.    

30 napos párkapcsolati kihívás – 24.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 24.nap

Soha nem azért vagyok lehangolt, amiért én gondolom. (Chuck Spezzano

Miről szól a mai feladat? Gyakran annyira eltávolodunk önmagunktól, hogy amikor lehangoltak vagy melankolikusak vagyunk, és nem jövünk rá, hogy mi a valódi oka. Sokszor összezavarjuk magunkat, hárítjuk az érzéseinket, alakoskodunk és különböző elméleteket és meséket gyártunk magunknak arról, hogy mi történik velünk.

Valójában, ami miatt lehangoltak vagyunk, az a tudatalattink legmélyéből származik. Ha egy kapcsolatban érezzük lehangoltnak magunkat, akkor mélyen nézzünk önmagunkba. A jelenlegi szomorúság egy eszköz pusztán, hogy elérjük azokat az érzéseket, amelyeket már régóta magunkba zártunk, hogy a felszínre hozhassuk és meggyógyíthassuk azokat.


Feladat:

Ma kezdj el beszélni legalább egy olyan eseményről, amely elszomorított. Oszd meg a másikkal anélkül, hogy megpróbálnád megváltoztatni. Amint ezt megtetted, nézz magadba, és érezd át a panaszod mögött meghúzódó érzéseket és ezeket is oszd meg a másikkal.

Addig csináld ezt, amíg minden érzésedet kibeszélted. Lehet, hogy eszedbe fog jutni az a helyzet, amelyből ezek az érzések fakadtak. Maradj az érzéseknél, ne terelje el a figyelmedet a történtekre való emlékezés. Minél több mindenről beszélsz, annál jobban megszabadulsz a régi fájdalomtól.


Záró gondolatok

Amikor tudatosan figyelünk arra, amikor fájdalmat érzünk, ráébredünk, hogy mindez nagyrészt múltbéli fájdalmakból ered. Amikor megtaláljuk az eredeti fájdalmat és elkezdünk arról beszélni, megosztjuk az érzéseinket azzal, akihez fűződik, azzal elmulasztjuk a fájdalmat és újra képesek leszünk természetes módon kifejezni a gondolatinkat.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk. 

30 napos párkapcsolati kihívás – 23.nap

30 napos párkapcsolati kihívás – 23.nap

A bűntudat mindig félelmet takar.” (Chuck Spezzano)

Miről szól a mai feladat? “A bűntudat olyan hely, ahol szobrot emeltünk egy múltbéli tévedésünknek és elhagytuk az élet ösvényét azért, hogy ezt a bálványt imádhassuk.” Ismerős? 🙂 Nekem igen. Emiatt a tévedés miatt visszahúzódunk és elzárkózunk azoktól, akiket szeretünk.

Lehet, hogy azt érezzük, hogy hibát követtünk el a Társunkkal szemben, és talán bűntudatunk van emiatt, de ez az érzés csak felerősíti az elkövetett hibát, ráadásul emiatt megfosztjuk a társunkat a szeretettől és gondoskodástól, amire szüksége van.

Amikor megbocsátunk magunknak, azzal eloszlatjuk a bűntudatot és újra képessé válunk szeretni és gondoskodni. A bűntudat olyan az életünkben, mint egy pillanatragasztó, önszántunkból odaragasztjuk magunkat valahova, hogy ne kelljen továbbhaladnunk, vagy ne kelljen a következő lépéssel szembenézni. Ha hajlandóak vagyunk megtenni a következő lépést, az ugyanúgy eloszlatja a félelmünket, mint ahogyan a megbocsátás a bűntudatot.


Feladat:

Ma gondold végig, hogyan ragadtál le a bűntudatban vagy rossz érzésben azért, mert féltél a jövőtől. Vedd észre, hogy a múltban éltél, mert féltél attól, hogy a jövőben ez megismétlődhet. Szabadulj meg a bűntudattól, hogy el tudj indulni a jövő felé. Nem kell félni a jövőtől.

Csak dönts úgy, hogy többé nem leszel a foglya olyan tévedésnek, amellyel magadat bünteted azáltal, hogy öntelt módon alábecsülöd saját magadat, és nem veszel tudomást a külvilágról. Az élet nem a személyedről szól, hanem a boldogságról, vagy a gyógyulásról, ami boldoggá tesz. A bűntudat gátol meg abban, hogy mindezt felismerd. Csak akkor lehetsz boldog, ha megszabadulsz a bűntudattól (és a rejtett bűntudattól, amivel másokat hibáztatsz).


Záró gondolatok

Amikor azt érezzük, hogy az életünk stagnál, vagy beragadt egy ponton, akár párkapcsolati kérdésben is, talán régóta vagyunk egyedül, akkor érdemes végiggondolnunk azt, hogy milyen bűntudat húzódik meg e mögött az állapot mögött. A bűntudatot keressük az ítélkezéseink mögött, figyeljük meg, hogy milyen címkék élnek bennünk, vagy milyen címkékkel illetünk másokat, a kapcsolatukat, s könnyen fel tudjuk térképezni, hogy mitől félünk igazán.

Minden olyan ítélkezés, amellyel másokat illetünk, rólunk szól, s ezekkel nem másokat bántunk, hanem saját magunkat. A tévedések hozzátartoznak az emberi létezésünkhöz, ne váljunk mártírrá ezekben, mert nem azért vagyunk itt, hogy tökéletesen csináljunk mindent, vagy tökéletesek legyünk, hanem azért, hogy boldogok legyünk. Ha megértjük, hogy milyen hatalmas különbség van e két állapot között, akkor sikerül kioldani a ragasztót, és meg tudunk érkezni az életünkbe igazán.

A 30 napos kihívást Chuk Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem című könyve alapján, valamint a saját tapasztalatimból és az egyéni párkapcsolati tanácsadásokból és gyógyításokból származó gondolatokból állítottam össze.


Kammerer Edina Bliss

Szerzői és minden jog fenntartva. Megosztható változtatás nélkül, minden más jellegű terjesztése engedélyköteles.

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta fényképét használtuk. 

error: Content is protected !!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás